Az Európai Unió egy új portált hozott létre, ahol bárki tájékozódhat a genetikailag módosított növényekről. Az EU nem akar a kérdésben sem pro, sem kontra állást foglalni, a cél a tájékozódás segítése.
Hirdetés
A GMO-Compass internetes oldalon bárki tájékozódhat a genetikailag kezelt vagy módosított növényekről és élelmiszerekről. (A portál tartalmára utal a genetically modified organism fogalom rövidítése (GMO)). Bár a dologról élénk vita bontakozott ki, az vitathatlan, hogy az embereknek joguk van tudni hogy mit jelent, ha génkezelt növényt vagy élelmiszert vásárolnak, jár-e ez káros hatással a szervezetükre.
A lap létrehozása mögött az áll, hogy lejárt a génkezelt és -módosított növények és más élelmiszerek gyártásával és forgalmazásával kapcsolatos európai uniós moratórium, így már bármelyik nap szembetalálkozhat az európai polgár a hipermarketekben az első ilyen árucikkekkel. Az Európai Unió szerint éppen ezért fontos, hogy az emberek megfelelő módon fel legyenek világosítva ebben a kérdésben.
A portál működtetését az Európai Unió finanszírozza. A tervek szerint az idei esztendő első félévében több tanulmány is napvilágot lát majd, míg 2006 közepe után - mikor már moderátorok fognak ügyelni a rendre - a felhasználók is hozzászólhatnak majd egy-egy témához és akár meghívott szakemberekkel vitathatnak meg egy-egy kérdéscsoportot. Az oldalon fellelhető információk között vannak a különböző génkezelt növények és élelmiszereket ismertető anyagok, alkalmazásuk módjai, és hogy mit akarnak elérni a termesztők. A "Regulation" menüpont alatt az összes génkezelt növény és élelmiszer nyomon követhető azonosítószáma és jelei alapján. Végül van egy külön adatbázis is, ahol az érdeklődők különböző - a genetikával és a géntechnikával kapcsolatos - fogalmakról találhatnak leírásokat.
"...az embereknek joguk van tudni hogy mit jelent, ha génkezelt növényt vagy élelmiszert vásárolnak..."
A legfontosabb rész. A legtöbb ember a mai napig nem tudja, mit is jelent pontosan a génmodósított növény. Általában - és tévesen - úgy vélik, hogy ez a nagyobb, színesebb, lédúsabb húsú gyümölcsöket/zöldségeket takarja. Szó sincsen erről. Ezek a kedvező tulajdonságok a hagyományos nemesítéssel elért eredmények.
Egyél rovarirtót A génmodosított (GM) élelmiszer-növényeknek az ellenállóképességüket növelik egyrészt a rovar-kártevőkkel, illetve a növényvédő/gyomirtó vegyszerekkel szemben. A GM tudósai szerint így a növény nem igényel pemetezést, illetve jobban ellenáll a gyomokat kiírtó szereknek. Ám az eredmények mást mutatnak: gyakorlati eredménye nemigen van a technológiának, viszont a veszélyes (rákkeltő) anyagokat kiválasztó növények (főképp a GM kukorica) nem adható el a világpiacon. Az USA kormánya ezért arra törekedik - mivel "viszacsinálni" már nem lehetséges a GM amerikai kontinenst érintő elterjedtségét (pl. a GM növények pollenjei elszennyezik, tkp. GM-é teszik a hasonló fajú nem GM növényeket) - hogy a GM technológiát elterjeszti az egész világon. Ne engedjük meg!
Szeretem a ráncaimat, mert azt mutatják hogy éltem.
Szeretem a beteg rózsákat, Hervadva ha vágynak, a nőket, A sugaras, a bánatos Ősz-időket