![]() |
| |
| Főoldal | IT/Tech | Tudomány | Játék | Mobil | Digicam | Film | Letöltés | Tárhely |
Szolgáltatások További cikkek Kiemelt cikkek |
A Sony újraszervezi letöltő-szolgáltatását
2006. január 24. 11:19, kedd
A Sony bejelentette, hogy megerősíti a hordozható audió lejátszó részlege és jelenleg halódó, Connect néven futó digitális zenei letöltő-szolgáltatása közötti kapcsolatot.
A Sony Connect névre keresztelt szolgáltatásával lépett be a digitális zenei piacra még 2004-ben. Azóta azonban kevés érdeklődést sikerült keltenie a vásárlókban, a cég hordozható zenei lejátszóit pedig beárnyékolta az iPod mindent elsöprő sikere. A társaságot igencsak érzékenyen érintette az Apple térnyerése a hordozható audió eszközök piacán, amelyet tulajdonképpen ő teremetett meg 1979-ben Walkman termékcsaládjával.
Az elemzők szerint a Sonyt különbözői részlegeinek gyakran nem megfelelően összehangolt céljai is hátráltatták. A tartalmakért felelős alvállalatok zenéik és filmjeik szerzői jogának védelmét tűzték ki, míg az elektronikus eszközgyártók a MiniDiscek és MemoryStickek elterjedését tartották szem előtt. A két törekvés gyakran egymást korlátozta - vélekedik a CNet News. A Sony egyébként éppen egy olyan átfogó átszervezési folyamat közepén tart, amely elsősorban az egyes részlegek közötti hatékonyabb kommunikációt célozza meg. A Connecttel kapcsolatban már régóta az a hír járja, hogy több, másféle tartalommal - videoval, letölthető játékokkal - bővül majd a kínálat, és hogy nagyobb szerep jut neki a cég hálózati stratégiájában. A nemrég lezajlott Consumer Electronics Show alkalmával a vállalat azt is elárulta, hogy a szolgáltatás keretein belül elektronikus könyvekkel is igyekeznek kedvezni majd a Portable Reader tulajdonosoknak. Kapcsolódó cikkek
Kapcsolódó linkek
![]() VIA: itt az 50 dolláros minipécé Érdekes megoldással próbálkozik a jelenleg inkább helyét kereső gyártó, amely árában még az évekig oly sokat tárgyalt százdolláros laptopot is leveri, ám belső összetétele miatt komoly kétségeket támaszt jövőjét illetően.A táblagépek terén a Samsung megelőzte az AmazontAz idei esztendő első negyedévében a dél-koreai társaság sikeresen megelőzte az amerikai riválisát a tábla PC piacon és feljött a második helyre.A közösségi hálózatok felgyorsítják az információáramlástAz már korábban is ismert volt, hogy a közösségi honlapok a többi hálózatnál hatékonyabban képesek szétosztani az információkat, matematikailag azonban először sikerült ezt bizonyítani.Nehezen őrizhető meg a kulturális örökségünkA jelenlegi európai szerzői jog jelentős mértékben megnehezíti a különböző művek hosszú távú archiválását, éppen ezért lehetővé kellene tenni a könyvtárak számára az internetes tartalmak automatikus lementését, viszont korlátozni kellene a kópiák felhasználását - ezt sürgeti Eric Steinhauer, a Hageni Távegyetem könyvtárosa.
| Hirdetés
Cikkek Hírek |
Hozzászólások Bejelentkezéshez klikk ide (Regisztráció a fórum nyitóoldalán) Nem érkezett még hozzászólás |