14 millió dollárért kelt el a sex.com
2006. január 20. 21:53, péntek
A csalási ügy miatt ismertté vált oldal tulajdonosa úgy döntött, megszabadul a doménnévtől, és a napokban nem kevesebb mint 14 millió dollárért cserébe eladta azt egy szintén amerikai cégnek.

Hirdetés

A sex.com körüli hercehurca öt éven át tartott, és végül peren kívüli megállapodással zárult. A két főszereplő Gary Kremen, az eredeti tulajdonos, illetve Stephen Cohen, aki 2000-ban csalás útján jutott hozzá a doménnévhez, és használta fel azt saját céljaira. Kremen természetesen azonnal pert indított, és egy évre rá meg is született az első elmarasztaló ítélet, amely 65 millió dollár megfizetésére kötelezte Cohent. A csaló azonban elhagyta az Egyesült Államokat, és az ügy végére csak tavaly sikerült pontot tenni.

A jelek szerint Kremen elhatározta, hogy végképp megszabadul egykori kincsesbányájától. Az Xbiz úgy értesült, hogy az üzletember 14 millió dollárért eladta a domént a szintén amerikai Escom LLC cégnek, ám Krement nem tudták elérni, hogy ő maga erősítse meg a hírt. Cége, a Grant Media azonban válaszolt a megkeresésre, és megerősítették, hogy a doménnel kapcsolatos értékesítéseket továbbra is ők végzik majd. A megállapodás részleteiről nem nyilatkoztak, így a 14 milliós ár is csak a jól értesültektől származik.

Szakértők már korábban megpendítették az eladás lehetőségét, és maga Kremen is megerősítette interjúiban, hogy szeretne kiszállni a pornóiparból. A weboldalon végbement változások előrevetítették a váltást, ahogy egyre több helyen tűnt fel az Escom neve. Ezek szerint az oldal már a cég irányítása alatt áll, míg a doménnév jelenleg is Kremen tulajdona. Az Xbiz utánajárt a dolognak, és az InternetRealEstate.com nevű cégen keresztül derített fényt a részletekre.

Ők korábban olyan domének felvásárlásában, illetve eladásában tevékenykedtek közre, mint a Beer.com, a Telephone.com, vagy a Computer.com. A cég ugyan tagadott minden kapcsolatot az Escommal, de érdekes, hogy a név (akkor még Deal Jam LLC), illetve Andrew Miller elnök és Peter Hubshman vezérigazgató is felbukkant a korábbi perben.

Az egyelőre nem ismert, hogy pontosan milyen szerepet játszottak az eladásban, illetve korábban a bírósági perben.
Kapcsolódó linkek
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2006. jan. 24. 00:02 | válasz | #12
index.hu: a forumának olyan is a színvonala. több ember-> több marha(ság).
2006. jan. 23. 17:55 | válasz | #11
ÉN a helyükbe azt tettem volna h szex.com, vagy szex.hu-t regelek le (ezek most néztem, még szabadok is)szóval inkább több domént átirányítani egyre és majdcsak összegyűlnek a sokról a látogatók, vannak is olyan progik amik az elgépelésre alapulnak! Nagy összeget lehett volna megspórolni ezzel, valamint a fenntartásáról még nem is beszéltünk...
2006. jan. 23. 13:34 | válasz | #10
Az oldal nem egy nagy durranás, semmi értelmes dolog nincs rajta. Ha már ennyi pénzt ad érte valaki, legalább egy jó oldalt csinálhatna érte.
2006. jan. 21. 11:54 | válasz | #9
nem lettunk hiresek, mert az ip-t nezi es latja hogy magyarorszagrol vagy.
2006. jan. 21. 10:54 | válasz | #8
jah nagyon nagyon jó, már kész vagyok ettől, bárhova néz az ember olyan csajok, hogy bármire képes lenne... :D
2006. jan. 21. 10:47 | válasz | #7
most kattintottam a sex.comra, azért már kicsit durva, ho megint "hiresek" lettünk, nézzétek meg :S
(Adultactioncam Hook up tonight in: Budapest - reklám banner)
sweech  
2006. jan. 21. 10:46 | galéria | válasz | #6
jó csaj
2006. jan. 21. 10:43 | válasz | #5
ez egy hosszútávú befeketetés, bár azon sem lepődnék meg ha hamar meghozná az árát. gondolj bele, ha Te a pornó iparban dolgoznál, és hirdeti szeretnél hol tennéd? mert én...
2006. jan. 21. 10:33 | galéria | válasz | #4
1: konkurencia kiszűrése

2: kölcsön

3: előnyös. a lap.hu is előnyös, és csak azért mert te nem töltesz még nem biztos hogy más sem a warez meg mp3 .comokról
2006. jan. 21. 10:11 | válasz | #3
1-2 természetesen még több pénzért.
3: ha először mész fel a netre és ilyen témában érdeklődsz, akkor tuti nem az lesz az első oldal, hogy: www.warez/sanyi oldala/sex/erica.htm

Hanem a sex.com lesz amit nagy valószínűséggel először beírsz
craesh  
2006. jan. 21. 08:37 | galéria | válasz | #2
az egy dolog hogy nagyon elökelö a cime, de azért szerintem pl. még mindig nagy számokról beszélünk...hisz melyik cég az aki ennyi pénzért megvenné a domaint? miért mondom ezt?

1: ha egy jól futo cég veszi meg 14 milkáért akkor azt nem értem hogy neki minek? hisz aki ennyi pénzt ki tud baszni az ablakon csak domainért annak mi szüksége rá? ha igyis megtudja termelni zt az irdatlan összeget.

2: ha meg egy kevsébé jol futo cég venné meg akkor meg azt nem tom hogy neki honnan van annyi pénze

3: miért lenne ez olyan elönyös domain? manapság már egyáltalán nem az. Szoktál te a www.warez.com -ról letölteni? a kedvenc mp3 oldalad a www.mp3.hu? a legjobb hardver magazin a www.hardware.hu? magyarországon egyedül az index.hu ami ilyen lökelö domainü, és télleg meg is szolgálja a pénzét, mert tényleg sok a látogatoja...

2006. jan. 21. 00:01 | galéria | válasz | #1
emlékszem mekkora felháborodás övezte, amikor először egyszerűen csak eladták a domain nevet átlagos áron. A világ legjobb címe, ezért kerül ennyibe (lámák alapból ezt irják be először)