Microsoft: 2007-ben jön az SP3
2006. január 20. 19:50, péntek
Mivel a Microsoft idén elsősorban a Windows Vista operációs rendszerre kíván koncentrálni, a cég bejelentette, 2007-ig biztos nem áll elő újabb Windows XP szervizcsomaggal.

Hirdetés

Az új frissítés időpontjával és tartalmával kapcsolatos találgatások már rögtön a Service Pack 2 megjelenése után szárnyra kaptak. Az SP2 több olyan újítást is magában foglalt, amelyek nem megszokottak egy hagyományos Microsoft frissítő csomag esetében. A fejlettebb vezetéknélküli hálózattámogatás mellett biztonsági fejlesztések, valamint a felugró ablak blokkolása is helyet kapott a csomagban. A Microsoft France vezérigazgatója még szeptemberben megerősítette, hogy már dolgoznak a Service Pack 3-on, ám a megjelenésére csak a Vista után érdemes számítani.


Az SP2 egyik újítása: a Biztonsági Központ

A cég folyamatosan frissülő oldalán az olvasható, hogy a korábban közreadott idei megjelenés helyett várhatóan csak 2007 második félévében lesz elérhető a Windows XP Service Pack harmadik verziója. A hírek szerint a frissítés mind a Home, mind a Professional változatokhoz elérhető lesz majd, azonban csak jóval később, az idei év második felében megjelenő Vista után lesz elérhető - írja a Silicon.com. Októberben egy házilag barkácsolt előzetes is megjelent a világhálón, ám akkor a cég gyorsan annak mellőzésére szólított fel.

"2007 második felében megjelentetünk még egy szervízcsomagot az XP operációs rendszerhez, jóval az után, hogy a termék életciklusa lejár" - írta a cég egyik képviselője a CNet Newsnak küldött levelében. "Azonban most elsősorban a Windows Vistát tartjuk szem előtt - több részlettel szolgálhatunk majd az új szervízcsomaggal kapcsolatban, ha a Windows Vista már a boltokban lesz" - tette hozzá. A Microsoft elzárkózott attól, hogy elárulja, milyen új tulajdonságok és foltozások szerepelnek majd az SP3-ban.
Kapcsolódó linkek
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
totya4  
2006. jan. 24. 01:54 | válasz | #25
Rosszul írtam, mert ennek persze semmi értelme, úgy értettem hogy a telepítő CD-be varázsolni bele az elérhető frissítéseket.. Azért egy service packot egyszerűbb integrálni...
mrzool  
2006. jan. 23. 18:49 | válasz | #24
"mindenféle khm szoftverrel belevarázsolja az XP-be az elérhető frissítéseket..."

Nem kell hozzá "mindenféle khm szoftver", a patcheket simán tudod integrálni a Microsoft által javasolt és támogatott módon. Semmi bűvészkedésre nincs szükség, minden le van írva, minden támogatott.
2006. jan. 23. 18:20 | válasz | #23
ennél jobbat winfos léptékbe nézve nehéz írni :) vistát nemismerem nem nyilatkozom róla, de az biztos h sokkal erőforráspazarlóbb lesz szal én maradok xpn amíg lehet ;)
2006. jan. 23. 11:05 | válasz | #22
Emlékeztek még mennyire félt mindenki az SP2-től?
Érdekes, hogy most meg rengetegen azt mondják, hogy SP2-es win az tökéletes, és jobb nem is kell.
Szerintem viszont nagyonis kell a Vista. Hiába jó az XP, már nagyon öreg, a megjelenése óta sokminden változott, amihez nem tud alkalmazkodni.

2006. jan. 23. 09:29 | válasz | #21
Ja, még valami. Azért azt megnézném hogy állnánk a vírusokkal meg a szemetekkel Linux alatt, ha valami csoda folytán a Win userek nagy része áttérne Linuxra és megjelennének a legújabb (fizetős!) játékok, alkalmazások Linuxra is. Linux alatt nem nagyon van olyan, hogy "warez", általában csak open source komponensekből áll a rendszer. Nem kell crackek meg mindenféle okosságok után vadászni. Ellenkező esetben egy csapásra megváltozna azonban a helyzet. Hidd el, az emberek nagy része ugyanúgy benyalná a rosszindulatú programokat linux alatt is. Aki résen van, ért a rendszerhez és kellőképpen egészségesen paranoid, az sem Windows sem Linux alatt nem fog vírusokkal hadakozni.

Mindezek ellenére a Unix filozófia biztonsághoz való hozzáállása sokkal alaposabb és átgondoltabb, mint a Windowsé, azaz nyugodtabban aludnék Unix rendszergazdaként, mint Windowsosként.
2006. jan. 23. 09:15 | válasz | #20
Nem. A nemtörődömség szerintem az, hogy adminisztrátorként használja a gépet, ie-t és outlook(expresst) használ, nem rakja fel a javításokat, nem használ tűzfalat és megnyit minden kakis levelet. Elgondolkodtató, hogy a büdös életben nem volt még férgem/vírusom XP alatt. Mondjuk az utóbbi két évben már csak játék miatt bootolok Windowst
totya4  
2006. jan. 23. 01:36 | válasz | #19
A nemtörődömség annyi szerinted hogy nem vesz vírusirtó szoftvereket. Szerintem meg nem is kéne, ha normálisan lenne felépítve a rendszer, ld linux
2006. jan. 22. 22:10 | válasz | #18
Azért a vírusok, trójaiak meg a többi szemét terjedéséhez az esetek 99%-ában a kedves user nemtörődömsége és butasága is kell! Az viszont igaz, hogy a Microsoftnak nagy felelőssége van abban, hogy a többség beleszarik a biztonság kérdésébe.
totya4  
2006. jan. 22. 17:18 | válasz | #17
"Általában a rossz driverek okozzák. Gyári, és WDM driverrel szinte kizárt az XP instabilitása"

Fúh, vírus, spyware, rootkit, ez mind azért van, mert az MS XP egy átgondolatlan, szemét oprendszer. Tehát olyat mondani, hogy "az XP tökéletesen megfelel a mai kor elvárásainak" egy akkora butaság hogy az összes plafon leszakad körülötted 100 méteres körzetben.

Kék halált egyébként egy egyszerű alkalmazás is okozhat, még rendszerindításkor is(!).
2006. jan. 21. 19:05 | válasz | #16
Nekem semmi bajom nem volt soha az XP-vel, de a 2000-el sem. Az új oprendszereknek semmi köze nincs a kék halálhoz, az mindíg hardver hiba (túlhajtás, hibás hardver, stb). Általában a rossz driverek okozzák. Gyári, és WDM driverrel szinte kizárt az XP instabilitása.

Ha még nem láttatok vista-t, ne is várjátok nagyon. Néztem az RC1-et, 1 óra 20 perc alatt ment fel a 3.7-es Athlon64-emre giga rammal.

Tragédia! És mi változott? Semmi, csak jól megcseréltek mindent. Ja, jó hír, 1 helyen lehet csak IP címet változtatni benne, a Welcome ablakban!

Nagyon látszik, hogy MS bácsi nagyon küzd, hogy mivel tudja majd eladni az új oprendszerét, mert tudja, hogy az XP tökéletesen megfelel a mai kor elvárásainak.
2006. jan. 21. 18:21 | válasz | #15
a hardveren is sok múlik.
Mihail  
2006. jan. 21. 16:25 | galéria | válasz | #14
ez így van
2006. jan. 21. 09:44 | válasz | #13
Nekem az SP1 előtt teljesen instabil volt az XP-m (kék halál kék halál hátán), annyira fel is idegesített, hogy visszaváltottam egy időre a 98-ra, pedig nem voltam azzal sem elégedett. Az SP1 után viszont mintha kicserélték volna. Azóta (jó pár éve már) nem láttam kék képernyőt.
2006. jan. 20. 21:14 | válasz | #12
Nem mindegy.... Tudom hogy a cikkíró így értette, de akkor azt is kellene írni
totya4  
2006. jan. 20. 21:07 | válasz | #11
Mire majd a vista használható lesz (ha lesz) pontosan akkor lesz megjelentetve a következő MS oprendszer :)
totya4  
2006. jan. 20. 21:05 | válasz | #10
Service pack-ot nyugodtan lehetne havonta/kéthavonta megjelentetni, hogy ne kelljen minden telepítéskor kivárni a végehossza windows update-t, illetve rákényszeríteni a usert hogy mindenféle khm szoftverrel belevarázsolja az XP-be az elérhető frissítéseket...
2006. jan. 20. 20:56 | válasz | #9
én is maximálisan elégedett vagyok SP2-es XPvel, mégsem zárkózom el Vistatól ennek reményében.
2006. jan. 20. 20:55 | válasz | #8
Kell az XPSP3 mindenképp!

De a Vistat-t sem kéne leírni. Én eddig mindegyik BETA buildjét próbáltam. Voltak jobb és kevésbbé jobb tapasztalataim. Én azt mondom, Vistatat meg kell várni és majd kipróbálni. Valószínűleg SP1-gyel lesz majd igazán jobb.

XP SP1-gyel is már nagyon jó volt. Habár nekem az az előtti SP nélküli versionnal sem volt gondom. Lehet nem árt az a Windows Update?...

Fenjoy  
2006. jan. 20. 20:54 | válasz | #7
nagyon uj nézz ki, hogy nekem hosszu hosszu ideig majd az Sp3 fog lenni a gépemen, ha kijön:) megvagyok elégedve az sp2 vel is...
2006. jan. 20. 20:52 | válasz | #6
"elég kevesen akarnak egy új oprendszerre váltani, főleg ha microsoft, "

akkor miért nem váltott már mindenki másra? mac, linux stb?
Mihail  
2006. jan. 20. 20:45 | galéria | válasz | #5
vista lesz minden gépen? miről beszélsz
most ért kb ida az xp hogy használható rendszer lett, sztem elég kevés embernek van meg a hardverkövetelménye a vistához, és elég kevesen akarnak egy új oprendszerre váltani, főleg ha microsoft, de mind1 mert minden firss rendszer még kiforratlan. meg emlékezzük csak vissza hogy az első kiadása az xpnek milyen vacak volt, kékhalál, rosszul működő szolgáltatások tömkelege: pl. indexelés, rendszervisszaállítás, hibernálás, stb.
biztonsági rések stb. nero sem akart eleinte menni rajta.. ragozzam mág? aztán az sp2 volt az első elfogadgató build, de ott sem árt kicsit állítani egy firssen telepített rendszeren.
szóval biztosan felfogják sokan tenni a vistát, de
először tesztelni kell, és várni amíg kiforrot lesz, utoléri a hardvered, stb. de tuti nem egyből váltani rá, legalábbis tuti nem 1 éven belül. sztem
de ha neked mindenből a legerősebb vasad van és unatkozol, akkor persze nem szóltam
Mihail  
2006. jan. 20. 20:38 | galéria | válasz | #4
fejlesszék szépencsak az xp-t tovább. senkisem igényli vistát
Visor  
2006. jan. 20. 20:37 | válasz | #3
Ezek meg vannak zökkenve. Tiszta hülyeségnek tartom, hogy akkor adják ki az újabb javítócsomagot, amikor az XP-nek lejár az életciklusa. Addigra cseszhetik már a SP3-t, mivel addigra a Vista lesz minden számítógépen. Bár lehet hogy annyira jó lesz a SP3, hogy mindenki visszavált az XP-hez. Ki tudja...
2006. jan. 20. 20:32 | válasz | #2
életciklus: Támogatás a MS által, így kell érteni.
2006. jan. 20. 20:13 | válasz | #1
"Életciklusa lejár??????????????"
Hát még a 98 életciklusa sem járt le sok helyen....
XP jól eltalált kis rendszer, lesz az még 5 év múlva is sok gépen....