Robot­rendörő­ket ter­vez Dél-Korea
2006. január 19. 12:34, csütörtök
Dél-Koreában - ha minden a tervek szerint alakul - legkésőbb öt esztendőn belül megjelenhetnek az első robotok a rendőrség és a katonaság kötelékében. A terv meglehetősen futurisztikusnak tűnhet, ám az ázsiai ország szakemberei komolyan gondolják, hogy megvalósítják elképzeléseiket.

Hirdetés

Bár számos sikert ért el az elmúlt években a robottechnika, a háztartásokban használható modellek kifejlesztéséig és elterjedéséig még hosszú éveknek, akár évtizedeknek kell eltelniük. A dél-koreai szakemberek azonban úgy döntöttek, nem várnak olyan sokáig. Az elgondolások szerint robotok járőröznének éjszakánként a városokban, ők tartóztatnák le az erőszakos, ellenállást tanúsító bűnözőket, semlegesítenék a robbanóanyagokat és bombákat, míg a fegyveres erők harci robotjai elvégeznék a veszélyes bevetéseket és rajtaütéseket.


A Center of Intelligent Robots dél-koreai kutatóközpont programját összesen 33,9 millió dollárral támogatja többek között a helyi informatikai és hírközlési, valamint a védelmi minisztérium is. A kutya- vagy lószerű harci robotok hat-nyolc lábbal vagy kerekekkel közlekednek, szuperszámítógépek és a széles sávú mobilhálózat segítségével irányítanák őket, de persze némi korlátozott mesterséges intelligenciával is rendelkeznének, mely csupán a helyváltoztatásra terjed ki. (Dél-Koreában a világon a legnagyobb internetpenetráció: a 15,5 millió háztartás közül 12 millió folyamatosan széles sávú kapcsolattal online.) Amennyiben nem jön közbe semmi fennakadás, az első robotok prototípusa már októberben bemutatkozhat a nyilvánosság előtt.


Mint azt Oh Sang-rok, a dél-koreai informatikai minisztérium projektvezetője elmondta, a háztartási célokra is felhasználható három modell ára egy és kétmillió won, vagyis 847 és 1694 euró között lesz. Csak összehasonlításul: egy Japánban kapható háztartási robot körülbelül 10 millió wonba, vagyis 5-10-szer ennyibe kerül. Ennek oka pont a korlátozott mesterséges intelligenciában és a szuperszámítógépektől, illetve széles sávú hálózatoktól való függésben keresendő. A robotok alkalmasak lesznek takarítási, házőrzési, gyermekfelügyeleti vagy akár olvasási feladatok elvégzésére is.


A minisztérium már tavaly év végén befejezte az első teszteket, 64 Szöülban és környékén lévő háztartásban, illetve két postahivatalban telepítették őket. Hyung Tae-gun igazgató évi háromezer darab eladására számít. A mechanikus szolgák automatikusan újra tudják tölteni magukat, és a helyi hálózatra kapcsolódva akár pizzát is tudnak rendelni.
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
dez  
2006. jan. 30. 16:50 | válasz | #131
Ez igaz, de pl. ma már a fejlettebb országokban a rendőrök, katonák többsége ellenállna, ha a saját honfitársaira kellene lőnie, pl. egy tömegoszlatás címszóval. (Ilyen dolgok is szerepet játszottak a rendszerváltásban, itt is, németeknél is, stb.)
2006. jan. 30. 15:30 | válasz | #130
"Pl. bérgyilkosnak sem megy mindenki, pedig állítólag jól fizetnek."

Egész más önként vállalni valamit, mint parancsra cselekedni.
messen  
2006. jan. 29. 14:56 | válasz | #129
Áve!

Eljön még az idő, amikor a nyomozók a google-on fogják megkeresni a bűnözőket és e-mailben tájékoztatják őket arról, hogy be kell vonulniuk a sittre. Ha meg nem mennek, akkor M$ logós robotok hozznak nekik egy szép nagy hibalista-kódexet és ünnepélyes keretek között agyonverik őket vele. Egészen a kék halálig...
Szóval én félek :)
dez  
2006. jan. 26. 18:05 | válasz | #128
Szerintem ez így egy kissé túlzás. Pl. bérgyilkosnak sem megy mindenki, pedig állítólag jól fizetnek. És egy villamosszékbe nem véletlenül kerül valaki. Bár én nem vállalnám a hóhér szerepét, vannak, akik igen (nem sokan).
2006. jan. 26. 17:38 | válasz | #127
Szerintem nem arra gondolt. Azóta volt jópár kísérlet, ami ezt a jelenséget vizsgálta. Elég félelmetes, hogy milyen könnyen rávehető bárki, hogy megöljön egy másik embert.
dez  
2006. jan. 26. 13:32 | válasz | #126
Nem ebből készült egy bizonyos német film (A kísérlet, asszem ez volt a címe)? Mert ott azért csak fokozatosan fajultak el a dolgok (bár csak pár nap alatt).
LowEnd  
2006. jan. 25. 22:54 | válasz | #125
Olvass Aronson-t... (A társas lény c.)
Ott egyetemista csajszik (és srácok) megmutatták hogyan ölnek meg valakit gondolkdás nélkül, ha "komoly ember" mondja (egy professzor), és azt hiszik, nem büntetik meg őket.
(persze mindeközben nem tudták, hogy ŐK a kisérlet alanyai. És ne izguljatok, a villamosszékben ülő sem halt meg, csak úgy csinált, mintha)
dez  
2006. jan. 25. 20:36 | válasz | #124
Az igazsághoz tartozik, hogy a robotrendőr (mindig nevetnem kell, ahogy leírom :P) a saját anyagi hasznáért sem korrumpálódik, ill. nem él vissza a hatalmával. (Amig rajta múlik, legalábbis amig nem lesz túlfejlett az AI-je. :) )
dez  
2006. jan. 25. 19:34 | válasz | #123
Csak szélsőséges esetben...
2006. jan. 25. 19:10 | válasz | #122
"Hiába mondod egy katonának, rendőrnek, hogy kövessen el emberiség elleni bűntetteket, végezzen ki ártatlanokat, stb. stb. Egy robot, ha erre van programozva, nem ellenkezik."

Sajnos a tapasztalat, és a pszichológiai kutatások is azt bizonyítják, hogy az ember is szinte bármit megtesz parancsra.
dez  
2006. jan. 25. 17:01 | válasz | #121
Amig csak pl. közlekedési rendőrök lesznek, addig (talán) nincs gond. Legfeljebb hogy túl merev... Emberi rendőr esetén is felforr néha az ember agyvize, hát még egy "kérlelhetetlen" géppel szemben...

Meg ugye mint tudjuk, néha maguk a szabályok (amit többek között politikusok hoznak) rosszak... Egy emberi rendőr ezt rugalmasan kezelheti, a robotrendőr meg tüzön-vizen át betartatja... De jó.
2006. jan. 25. 03:20 | galéria | válasz | #120
egy robotnak nem is az a dolga, hogy erkölcse legyen, vagy mérlegelhessen
egyszerüen betartat vmi szabályt, és nem tudod megvesztegetni
LowEnd  
2006. jan. 25. 02:46 | válasz | #119
Aki foglalkozott picit is joggal, az vágja, hogy még a jogkövető magatartás beprogramozása is a lehetetlent súrolja, nemhogy az erkölcsé

Emberölés (egyszerű ugye?): "Aki mást megöl az emberölést követ el és...." (az rossz, ne tegye)
De "megölni" nem lehet valakit, legfeljebb leszúrni, halálra ijeszteni, meglökni, hogy kiessen a kocsi elé, a kertedben tüzet rakni, aminek a füstjétől tüsszögve balesetet szenved az ipse
hol a határ?

Ne jöjjön nekem senki penge AI-vel, amíg nem tudok egy robottal úgy beszélgetni az erkölcsől, hogy 10 perc alatt ne derüljön ki, hogy fogaskerekek vannak a fejében

Még mi emberek sem tudjuk sokszor mi a helyes, és mi nem, pedig életünk minden napján ezt tanuljuk, ezt látjuk halljuk, ezen töprengünk, hogy hihetjük azt, hogy ezt számokkal, és néhány 10-100 ezer programsorral megoldjuk?
Öntanulás? Na persze... csak egy élet kéne hozzá
dez  
2006. jan. 24. 20:59 | válasz | #118
(Na persze emberek között is van, aki mindenre kapható, az sajnos kiderült már jópárszor.)
dez  
2006. jan. 24. 20:56 | válasz | #117
Hát ja. Csak tudod, erről a vitázó feleknek megvan a saját véleményük, amin nem akarnak változtatni. A marerialisták szerint ugyebár nincs semmi különbség, így érteletlen maga a kérdés is. (Ergó azt gondolják, hogy előbb-utóbb egy emberi lénnyel megegyező "értékű" gépet tudnak majd csinálni. Azt hiszem, kicsit le fog értékelődni az emberi nem, ha ez sikerül, akár csak látszatra is...)
dez  
2006. jan. 24. 20:51 | válasz | #116
Valahogy nagyon nehezedre esik megérteni, mit akarok mondani. Hiába mondod egy katonának, rendőrnek, hogy kövessen el emberiség elleni bűntetteket, végezzen ki ártatlanokat, stb. stb. Egy robot, ha erre van programozva, nem ellenkezik.
NEXUS6  
2006. jan. 24. 20:09 | galéria | válasz | #115
A rendőrök és a katonák szabályzatai is valójában csak irányelvek. Az olyan problémák mint egy csata megnyerése, vagy egy túsz kiszabadítása, egyrészt komolyan felépített stratégiát, kreativitást és az előbb már említett erkölcsi érzéket követeli.

A stratégiát még talán meg lehetne oldani, de a szabályok rugalmas, kreatív alkalmazásának és az erkölcsi dilemmák megoldásának képességét és az ehhez való jogot nem lenne érdemes egy nem emberi identitásra bízni. Ez olyan mintha emberölésre is idomított rendőrkutyákat engednél az utcára, marhára növelné a biztonságot.

Különben is mi a különbség a természetes, a mesterséges intelligencia és a tudat között? Talán előbb ilyen kérdéseket kéne tisztázni.

Szerintem;)
2006. jan. 24. 18:38 | válasz | #114
"Látom, nem jött le: a hatóságok/kormányok/stb. nem fognak olyasmit beprogramozni (legalábbis önszántukból), ami gátolja, hogy azt csinálja a robot, amik ők akarnak."

A rendőrök és katonák is le vannak szabályozva erősen. Kizárt, hogy a robotokra kevesebb szabály vonatkozzon.

"Mellesleg kicsit érdekesen hangzik, hogy "bele kell programozni [az erkölcsi érzéket], és kész"... Talán nem lesz az olyan sima ügy."

Nem mondtam, hogy egyszerű. De ha van már jó AI, akkor ez se olyan nagy gond.
dez  
2006. jan. 24. 16:57 | válasz | #113
Látom, nem jött le: a hatóságok/kormányok/stb. nem fognak olyasmit beprogramozni (legalábbis önszántukból), ami gátolja, hogy azt csinálja a robot, amik ők akarnak.

Mellesleg kicsit érdekesen hangzik, hogy "bele kell programozni [az erkölcsi érzéket], és kész"... Talán nem lesz az olyan sima ügy. Meg egyszerű szabályzat így meg úgy. Az erkölcsi érzék ennél kicsit több. Éppen akkor kellenek a szabályok, ha nincs erkölcsi érzék.
2006. jan. 24. 09:47 | válasz | #112
"A kutya- vagy lószerű harci robotok hat-nyolc lábbal vagy kerekekkel közlekednek.."
6-8 lábú kutya, ló? Vazzeg letartóztat egy nyolclábú kerekesló, mert mondjuk az utcán csövelsz.. :) Azért ez komoly!
NEXUS6  
2006. jan. 23. 22:38 | galéria | válasz | #111
A szabályzatok lehet hogy egyszerűek, de a helyzetek viszont marha bonyolultak tudnak lenni.

Bármilyen szuper AI is legyen egy ilyen robotban, az emberi agy képességeit még sokáig nem fogja tudni produkálni. Pl egyetlen ember agyának adatforgalma kb az internet teljes adatforgalmával mérhető össze.
Még kovács II rendőrtizedes is birtokolja ezt a képességet, amit pedig a robotok vagy 100 évig valszeg nem fognak, és ennek segítségével tud dönteni.
2006. jan. 23. 15:38 | válasz | #110
"szvsz: a robotrendőrnek nincs erkölcsi érzéke..."

Bele kell programozni és kész. Vagy elég egy egyszerű szabályzat, ami korlátozza a kiadható parancsokat (pl. megmondja, hogy milyen körülmények közt használhatja a fegyverét).
2006. jan. 21. 18:19 | galéria | válasz | #109
Fuzzy logikáról halott már valaki? Na segíthet.
Lehet hogy AK-ból annyi van, mint a szemét de fegyveres konfliktusokban tűnnek fel mindenhol, nem bűncselekmény elkövetésekor.
Városban nem használ ilyen léptékű fegyvert senki, mert nem lehet rejtve hordani, mint modjuk egy pisztolyt. A legiksebb géppiszotlyokat szokták használni még a rosszfiúk. Skorpio és HK, na meg UZI-t, de ezek Európában és a Távol-Kelet-en igen ritkák. Ott nagyon komoly tiltalom van mindenféle fegyverre. Japánban pl. SENKINEK nem lehet fegyvere a hivatalos szerveken kívűl.
2006. jan. 21. 17:31 | válasz | #108
"a robot nem ismeri azt a fogalmat hogy bármilyen kár kizárólag csak olyan dolgot ismer amit bele programoztak,"
Ez egy esetleges jövőbeni AI-ra nem igaz nyilván, hiszen azt nem programozni fogják, hanem tanítani.
Másrészt ha nincs asszociációs képessége (A=B, A=C de C=/=B), akkor sz*rt se ér ...
dez  
2006. jan. 21. 15:55 | válasz | #107
Most még. Nyilván nem ezekre gondoltam. Mellesleg a távirányítású gépfegyver sem ellenkezik.
2006. jan. 21. 14:23 | galéria | válasz | #106
"...szuperszámítógépek és a szélessávú mobilhálózat segítségével irányítanák őket, de persze némi korlátozott mesterséges intelligenciával is rendelkeznének, mely csupán a helyváltoztatásra terjed majd ki."

Végig emberi kontroll alatt lesznek.
Még a koreaiak se olyan hülyék hogy egy autonóm robot kezébe fegyvert adjanak.
2006. jan. 21. 14:20 | galéria | válasz | #105
Hát inkább egy robotot lőjenek szarrá AK47-el mint egy ember-rendőrt...
dez  
2006. jan. 21. 13:54 | válasz | #104
Na akkor leírom, mi a legnagyobb gáz ezekkel, szvsz: a robotrendőrnek nincs erkölcsi érzéke... Végrehajtja a parancsot, legyen az akármilyen igazságtalan, vígan belelő a tömegbe (már ha valamilyen úton-módon kaphat fegyvert), stb.

Ha meg elérünk oda, hogy lesz erkölcsi érzéke, az már olyan szintű intelligencia, amiből meg más problémák fakadhatnak.

dez  
2006. jan. 21. 13:50 | válasz | #103
Tanuló neuronális hálókról még nem hallottál? (Mondjuk butaság azt hinni, hogy most akkor ezzel minden meg van oldva, de most mindegy.)
NEXUS6  
2006. jan. 21. 12:18 | galéria | válasz | #102
1.
Ezzel egyetértek.
2.
A világgal az a baj, hogy egyre több mindent akarnak törvényekkel leszabályozni és nem csak az alap dolgokat, ergó egyre több a bűncselekmény. A magyar törvények szerint pl a szoftvermásolás is az, függetlenül, hogy történt e károkozás vagy sem.
Megoldás minden háztartásba egy robotrendőr, aki majd beviszi Pistikét a jardra, ha a szomszéd gyerkőc halflájf333-át átmásolja magának?
Nem hiszem.
3.
A műholdas nyomkövetőt már ma is lehet zavarni.
Ilyenekkel lopják már ma is a drága luxuskocsikat. Be a zavarót, fel a kocsit a trélerre, kivinni az Alsókomárompuszta szélén álló garázsba, kioperálni a nyomkövetőt, és már mehet is a kocsi Ukrajnába.
4.
Az újfajta páncélzatok lehet hogy védenek egy 9mm-is lövedék ellen. De egy 7.62-es Kalasnyikov ellen kb 1 cm-es acél az, ami megvéd! És kalasnyikovból, annyi van mint a szemét a világon.
5.
Ha le van árnyékolva, akkor sem a műholdas nyomkövető jele nem megy ki, sem a távoli központ parancsai nem mennek be a robot fejébe. De igazad van zavarni sem lehet, viszont akkor mit csinál egyáltalán?;)
NEXUS6  
2006. jan. 21. 12:03 | galéria | válasz | #101
És ezeket a robotok is tudják?
;)
Rafaelo   "Rest in Peace Rafaelo" 
2006. jan. 21. 11:14 | galéria | válasz | #100
rohatt cylonok :DDDD
Enkil  
2006. jan. 21. 11:01 | válasz | #99
elkéne már rugaszkodni a semmihez sem értő scifi íróktól
mag az ilyen három mondatos hülyeségektől
az ilyen robotoknál több 10 ezer sorban programozák le, rendkívüli részletességekkel mikor mit hogyan csináljon, több száz alap szempontot és a hardvert figyelembe véve
a robot nem ismeri azt a fogalmat hogy bármilyen kár kizárólag csak olyan dolgot ismer amit bele programoztak,
arty  
2006. jan. 21. 10:41 | galéria | válasz | #98
A robotika három törvénye

1. A robotnak nem szabad kárt okoznia emberi lényben vagy tétlenül tűrnie,
hogy emberi lény bármilyen kárt szenvedjen.
2. A robot engedelmeskedni tartozik az emberi lények utasításainak, kivéve,
ha ezek az utasítások az első törvény előírásaiba ütköznének.
3. A robot tartozik saját védelméről gondoskodni, amennyiben ez nem ütközik
az első és második törvény előírásaiba.
A robotika kézikönyve, 56. kiadás, 2058

Asimov, ha még élne ...
2006. jan. 21. 10:12 | válasz | #97
Az alsó képeken látható robotok valami 160-165cm magasak és 65Kg a súlyuk a leírásuk alapján. Egy erős páncélnak nem kell nehéznek lennie, egy elég sok rétegből álló szénszálas/kevláros megoldás nem lehet olyan nehéz. Fontos alkatrészeket meg lehet egyenként jól elrejteni és páncélozni ;)

Azért óvatosan azzal az AI fikázással. A múltkor elterjedt videó a Cell prezentációban elég durva volt, mikor realtime nyomott sminket vagy ruhát egy élő személy videoképére 3D-ben. És az csak egy kis bemutató volt. Szóval képfelismerés, 3D tájékozódás, hangfelismerés elég jól működik. Igazi AI-ra persze várni kell még, de elég sokat lehet ezzel már kezdeni.
2006. jan. 21. 09:50 | galéria | válasz | #96
Félreértetted amit modtam. Én arra hivatkoztam hogy mi VOLT 20 éve.

Csavarorsós szervók, igen, az a 80-as évek ópiuma volt. Ma egyenáramú motorokkal működő hegesztőrobot és manipulátor karja kb. 1,5x-2x akkora mint az enyém, 7 szabadságfokú, mint az emberi kéz. Ezt BME-n láttam és már az is 5-6 éves masina.

Konkrétan mi rákérdeztünk az erőkre akkor, pont a hasonló az alkalmazási forma miatt + meg a balestek miatt. Simán lehet vele embret ÖLNI.
És azt modtam, hogy LEHET 300kg is, de kisebb és könnyebb is lehet.

A képfeldolgozás tényleg gond.

Röviden: Abban igazad van, hogy most még ez nem megy, de 10 év múlva. Hát,van rá esély. Mellesleg távirányítással is mehet. Tudod a robotkéz nem remeg.. Sarkon posztolni, figyelni és védeni jó. Elkapni valszeg csak azokat az idiótákat tudná akik megtámadják még a gépet is..
Enkil  
2006. jan. 20. 23:06 | válasz | #95
azért meg kell hagyni ok hülyeséget összehordtunk
1.)
amugy a robotok nem lehetnek magasabbak az átlagos magasságu koreaiaknál meg ugy álltalában az embereknél mivel már az egy fejjel magasabb robotok is komoly ellenérzéseket válltanak ki automatikusan az emberekből. Tudat alatt meg mindenképpen.
2.) A világon mindenhol az a baj hogy nincs elég rendőr, de ha több rendőr lenne akkor meg az adót kellenne emelni, ugyhogy erre a célra pár 100 év mulva a robotok nagyon jók lesznek.Ha majd végre sikerül egy müködőképes mesteréges inteligenciát összehiozni.
3.) ezeket nem lehetlesz egyszerüen ellopni mivel a komolyabbakba müholdas nyomkövetőt építenek, ami azt is jelzi ha kiakarják szedni a robotból
4.)ezeket a robotokat ugytervezik hogy minnél könyebbek legyenek , figyelembe véve persze hogy az adott célnak még megfeleljenek(ezt már a tervezők nagyon sokszor leírták)hogy minnél kevesebb energia kelljen, a rendőr robotokra meg elég egy pár miliméteres az ujfajta páncézatok közül ami elég arra hogy az átlagos golyók ne menjenek át rajta és még könyü is. Páncéltörővel meg ugyebár senki sem szokott az utcán járkálni.
5.)Ha tesznek beléjük árnyékoló rendszereket akkor külső rádiós vagy hasonló eszközökkel nem lehetlesz bezavarni ezeket.
2006. jan. 20. 22:08 | válasz | #94
Te mondasz valamit, ebben van valami, sztem hülyeség, annyi virust kitalálnak annyi müszaki cikkre h ezt a robotos dolgot hagyni kéne!!!
Amugy jó dolog lenne ha nem lenne az a sok hacker,(bár csak én is az lennék)
LowEnd  
2006. jan. 20. 22:08 | válasz | #93
Nem hinném hogy igazad van.

1. A CNC gép (lol) helyhez kötött, csavarorsós szervókkal megy, nem ugyanaz a kategória, mint a kezed x szabadsági foka.
2. nem tudom, megnyerte e már egyáltalán valaki azt a kihívást, miszerint csináljon ugyanannyi szabadsági fokkal rendelkező robotkezet mint az emberi kéz, és győzze le az embert szkanderben.
(szóval a gyors - pontos - erős - kicsi négyesből csak legfeljebb 3-at választhatsz.)
3. Szerinted egy nagy teljesítményű robocop mennyi idő alatt szívna le egy böszme nagy akkut? Nevetséges. Vagy dízelaggregát lesz a hasában? ("Pöffpöffpöff")
4. Egy 90 kilós pasi fürge, egy 300 kilós robot ma még úgy mozog mint egy részeg zombi.

5. A.I? képfeldolgozás? hol vagyunk még ettől? amikor az is qrva nagy kihívás, hogy GPS segítségével egy kamion átguruljon a sivatagon?

ezért írtam, hogy szerintem még sok év.
Ezek közül a problémák közül bármelyik értelmetlenné teszi a projektet. És egyikre sincs megoldás tudomásom szerint.
2006. jan. 20. 21:26 | galéria | válasz | #92
Gyerekek egy jól megtermett férfi 90kg körül van. Egy 180cm-es robot néhány mm-es acélpáncéllemezzel a fontosabb helyeken kb 300kg körül is lehet. Nosza, lökd fel vagy rúgj bele. Próbálkozni lehet...

Ez arra lehet jó, hogy ha gond van oda menj hozzá és megvéd, főleg ha 300 m-ként vabn egy és figyel. A 20 éves NC gépek sebességével és teljesítményével egy embert ilyen méretben úgy meg lehet nyomorítani, hogy ehaj. Csak gyors AI kell hozzá. Ma amikor egy labdát is elkap a robotkéz...

Szimpla kézifegyverrel már egy pár milis acél-kevlar védőréteget esélyed nincs átlőni.
2006. jan. 20. 21:18 | válasz | #91
Fenjoy: van egyszerűbb megoldás. Counter-strike helyett robotokkal lövöldöznek majd egymásra. :D
Fenjoy  
2006. jan. 20. 21:05 | válasz | #90
szép uj világ, mikor majd egy 11 éves amerikai hülye gyerek feltöri a rendszert, és minden robotot irányítani fog, ... Szöül ege lángolni fog:)) Ennyi pénzből lehetne több rendőrt alkalmazni, etc etc de ahogy érzik:) Uj jelenség lesz pár év mulva, robotvirusok, robotrasszizmus, robotlázadás,roboteizmus, robotszakszervezet,robotkorház,robotrobot:)))

2006. jan. 20. 19:35 | válasz | #89
nxfn  
2006. jan. 20. 18:55 | galéria | válasz | #88
csinálják olyan formájúra a robotokt, mint a második reneszánszban :>
2006. jan. 20. 17:27 | válasz | #87
probléma: programhiba
oka: ismeretlen parancs
felszolitást adta: Margitka néni
Cél: macska levitele fárol
ERROR

2006. jan. 20. 17:26 | válasz | #86
itt G18-as robotrendör, forgalmit, jogositványt kérek...LOL

2006. jan. 20. 16:35 | válasz | #85
Jönnek a robotok - ez még jó, aztán meg a hackerek és átveszik a hatalmat... érdekes jövőkép.
2006. jan. 20. 16:00 | válasz | #84
http://video.gprime.net/media/video/robotpoliceofficer.wmv
2006. jan. 20. 15:55 | válasz | #83
Azért ne lepődjünk meg, ha egyszer a videoban látott robotzsernyák tényleg ilyen durva lesz ;)
2006. jan. 20. 15:54 | válasz | #82
"nem tudsz linket a videohoz véletlenül?"
Itt van egy rosszabb felbontású video, gondolom egyértelmű, hogy ez egy barkács CGI film :)
http://gprime.net/video.php/robotpoliceofficer
Sajnos a készítők oldala momentán nem megy:
www.tv-robotics.co.za

static   "Rest in Peace static" 
2006. jan. 20. 15:50 | válasz | #81
Az úgy gyönyörű lenne. De tényleg, nem lennének járőrök és rendőrrel csak akkor találkoznál ha valami rosszat csinálsz. Nekem ez így tettszik...
2006. jan. 20. 15:37 | válasz | #80
Tetszik az ötlet!!
Kornan  
2006. jan. 20. 14:51 | válasz | #79
Veszélyesnek ítéllek meg,ellenvetés?
2006. jan. 20. 14:40 | válasz | #78
R.O.B.O.C.O.P Rulez!!
Wismi  
2006. jan. 20. 14:34 | válasz | #77
sok itt a szakértő :)
elég sok érdekes dolog van a hozzászólásokban, csak szerintem a legtöbbje egysíkú. Nem lehet egy ennyire komplex témát csak egy szemszögből megvizsgálni. Amúgy olvassatok Asimovot, ő elég jól körüljárta a robotokkal kapcsolatos dolgokat. (nem, az I, Robot filmnek köze nincs Asimovhoz)
2006. jan. 20. 13:31 | válasz | #76
A robot inkább hasonlít az Apleseed robot-rendőreire, bár alig láttam robotos Anime-t, ezért lehet másban is ilyen "fejek" vannak :)
Enkil  
2006. jan. 20. 12:00 | válasz | #75
az első kép tisztára host in the Shelre emlékeztett
a lepusztult koszos utca és hi-tech robot egymás mellett
2006. jan. 20. 11:20 | válasz | #74
Alábecsülöd a Koreaiakat.
Itt arról híresek a japánok, hogy ugranak minden High-Tech kütyüre, azonnal megveszik őket, 3-5 évvel elöbb jutnak hozzá, mint a többi ország népei, stb.
Ez mind igaz, de a HT kütyük 90%-át Koreában fejlesztik és gyártják, és ami még fontosabb, hogy Koreában is korán vagy korábban kaphatóak, mint Japánban!
Másrészt nekik ólcsobb technológiákat kell kidolgozniuk ugyan azon problémákra, mert nem annyira gazdag ország mint Japán.
fawcet  
2006. jan. 20. 11:19 | válasz | #73
2 könyv és egy film ajánlatos a robottémához:
Kibernetizmus tündöklése és bukása
Dűne: Gépek elleni háború (trillógia)
Terminator 1-3

Mihail  
2006. jan. 20. 11:13 | galéria | válasz | #72
a 3.ik képen levők még kis pöcs koreaiaknál is kisebbek :D
exac  
2006. jan. 20. 11:03 | válasz | #71
az lesz majd szép, amikor a robot-rendőrség hálózatát hekkeli meg valami emberi lény, és az egész robotrendőrséget a saját szolgálatába állítja majd :S aztán odafutsz a robotrendőrbácsihoz hogy egy másik robotrendőr lenyúlta a táskádat és elgurult/lépdelt vele, ő meg jól hasbasokkol és lejátssza hozzá a 'gonosznevetes.wav'-ot...

lassan ott vagyunk hogy a vírusok miatt a saját online gépemre nem merem már leírni a titkos dolgaimat, de azért adjuk gépek és hálózatok kezébe a közbiztonságot is. gratulálok :)
2006. jan. 20. 11:02 | galéria | válasz | #70
A rendőr mindig ember kell hogy maradjon, az orvos is meg még egy csomó más hivatás legfeljebb használhatnak robotokat de szigorúan emberi felügyelettel.

"Lelőtte a gyerekét? Sorry kisebb programhiba a következő patchben javítjuk."
Kinek kell ez...
wander01   2005. 04. 04. óta regisztrált VIP fórumozó 2005. 04. 04. óta regisztrált VIP fórumozó2005. 04. 04. óta regisztrált VIP fórumozó2005. 04. 04. óta regisztrált VIP fórumozó
2006. jan. 20. 10:55 | galéria | válasz | #69
nekem mosogatásra meg porszivozásra kéne egy. annyi :) sőt ha a kocsit is kitakaritja akkor már a PRO változatot veszem meg :D
Voltan  
2006. jan. 20. 10:45 | galéria | válasz | #68
"A mechanikus szolgák automatikusan újra tudják tölteni magukat, és a helyi hálózatra kapcsolódva akár pizzát is tudnak rendelni."

Hát ez tök jó. Lesz egy robotod, aki megrendeli helyetted a pizzát. Ez tényleg létkérdés.
Kérdés: melyik az egyszerűbb ügymenet?
1
-MXT-27!
-I-GEN.
-Rendejjé nekem egy közepes pepperónis pizzát a donpepétől, extra sajttal!
-I-GEN.
(2 perc múlva)
-FE-LA-DAT TEL-JE-SÍT-VE.
-Remek. Töltsed fel magad addig.

2. verzió.
-Tessék Donpepe.
-Helló, a 13422-es ügyfél vagyok, kérek egy közebes pepperónis pizzát extra sajttal.
-Értem. Köcsög utca 15?
-Igen.
-Köszönöm, 40 perc múlva ott vagyunk.

3. Verzió

(Ül a gép előtt, netezik)
Klikk, klikk, klikk.
40 perc múlva csöngetnek a pizzával.

Ki melyikre szavaz?
static   "Rest in Peace static" 
2006. jan. 20. 10:04 | válasz | #67
Hiszen tudjátok.. A rendőr is csak ember.
static   "Rest in Peace static" 
2006. jan. 20. 09:56 | válasz | #66
Amúgy én azt se bánnám ha az egész rendőrséget lecserélnék robotokra. Biztos vagyok benne, hogy sokkal igazságosabbak lennének mint a normális rendőrök, megszűnne a korrupció és a visszaélés. Erre nem is gondoltatok? Nagyon szurkolok hogy sikeres legyen a projekt. Végre minden embertársamra "egyenlőként" nézhetnék.
static   "Rest in Peace static" 
2006. jan. 20. 09:43 | válasz | #65
Pedig nem beszél hülyeséget, ugyanis a terroristákat jobban fel lehet ismerni mint egy robotot.
2006. jan. 20. 09:35 | galéria | válasz | #64
A terroristák nem arról híresek hogy csak úgy át tudnának programozni akármit, ráadásul ha egy ilyen eltűnne nem csak a rendőrség keresné.
Meg minek ehez robot, eddig is agymosott fiatal srácokat használtak.
fawcet  
2006. jan. 20. 09:33 | válasz | #63
Az jutott eszembe, hogy terroristák elkapnak egy ilyen robot muksót és átprogramozva bombát vihet akárhova.
static   "Rest in Peace static" 
2006. jan. 20. 09:24 | válasz | #62
Miért, az ember képes mérlegelni?

Ha a zsaruknak meg lesz ilyen akkor hamarosan az alvilágnak is...
2006. jan. 20. 09:19 | válasz | #61
Ocóó,ocóóó, rpg, konzervnyitó, multifrekvenciás jelzavaróadó, olcóóó, csak tessék minden ami a robotrendőrök ellen kell...
2006. jan. 20. 09:13 | galéria | válasz | #60
"emberi leleményesség határtalan. Robotoknak is vannak gyenge pontjaik."

A robotokat is leleményes emberek tervezik :)

Ez a rakéta azért lol, most komolyan ennyi erővel a rendőrök ne hordjanak golyóálló mellényt mert ha rakétával lövik őket úgy is meghalnak :D
Nem hiszem hogy annyira elterjedt lenne a rakéta a bűnözők fegyvertárában :)
2006. jan. 20. 09:13 | válasz | #59
Jah ezután a bűnözők páncéltörő eszközökkel fognak pl utcai rablást csinálni.....biztos ami biztos
2006. jan. 20. 08:25 | galéria | válasz | #58
A bűnözők meg majd megveszik a tolvaj robotot és ők is a fotelből irányítják , majd biztos lesz pvp turney , élőben tv ben ha már kórea. :)
fawcet  
2006. jan. 20. 06:56 | válasz | #57
Robotokról annyi, hogy vannak robotreülőgépek, robotbárpultos, bombahatástalanítók stb.
Rendőrségre azért állítják rá, mert úgy állnak a teszteléssel, hogy bizonyos feladatokra felhasználhatók. De szerintem emberi leleményesség határtalan. Robotoknak is vannak gyenge pontjaik. Például az se bír ki egy rakétát. Ha meg nem lőheti le veszélyes bűnözőt, akkor a bűnöző egy nálánál lévő eszközzel könnyen kiiktathatja.
2006. jan. 20. 00:54 | galéria | válasz | #56
nem tudsz linket a videohoz véletlenül?
CSOCSO  
2006. jan. 20. 00:47 | galéria | válasz | #55
az elso kepen levo robot videoja kuurvajo.. foleg azzal a zenevel!!!!!es a zenet nem talalom sehol.. ablack hawk down c. filmben van egy hasonlo zene de akkor sem ugyan az:(
2006. jan. 20. 00:30 | galéria | válasz | #54
végigolvasva a hozzászolókat azt birom mennyi szakértő van itt az sg-n
wander01   2005. 04. 04. óta regisztrált VIP fórumozó 2005. 04. 04. óta regisztrált VIP fórumozó2005. 04. 04. óta regisztrált VIP fórumozó2005. 04. 04. óta regisztrált VIP fórumozó
2006. jan. 19. 23:21 | galéria | válasz | #53
jaja ugy megmondom hogy ihaj :) de most komolyan, még csak nem is vicces, ráadásul mindenki tudja hogy a koreaiaknak nincs humorérzékük :D. még direkt sem érthetném félre és hihetném az hogy vicceltek
2006. jan. 19. 22:08 | válasz | #52
Te vagy itt a megmondóember?