Elfogták az amerikai haditengerészethez betörő hackert
2006. január 18. 10:24, szerda
Az elmúlt években feltűnően sokan próbálnak meg behatolni az amerikai fegyveres erők számítógépes rendszereibe. A kísérletek többsége sikertelenül végződik, ám a sikeres hackerek sem érezhetik magukat biztonságban. Jól bizonyítja egy fiatal spanyol fiú esete is.

Hirdetés

Miután az amerikai haditengerészet biztonsági erői észlelték a San Diegóban található Point Loma támaszpont számítógépes rendszerébe való illetéktelen behatolást, azonnal vizsgálatot indítottak az ügyben. Hamarosan kiderítették, hogy az akciót Európából, konkrétan Spanyolországból hajtották végre. A megkapott információk birtokában a spanyol hatóságok letartóztatták az egyik egyik hackercsoport tagját, egy 18 éves fiút Malagában, valamint házkutatást tartottak és lefoglalták a számítógépét és más eszközöket. A gyanúsítottak körének leszűkítését és az ifjú hacker személyazonosságát a hatóságok végül négy tanú segítségével tudták megállapítani.

A 18 éves spanyol fiatalember egy olyan hackercsoport tagja, amelyik eddig már több mint száz számítógépes rendszerbe tört be világszerte és tetteikkel több mint 500 000 dollárt kárt okozott. A Guardia Civil nevű egység kiberterrorizmus ellenes részlegének szóvivője a CNN.com amerikai hírportálnak elmondta, hogy a hacker tettével az amerikai atomtengeralattjárókat kiszolgáló szárazdokk biztonságát és működését veszélyeztette.

Az egyelőre még nem ismert, hogy kiadják-e a spanyolok a fiút az Egyesült Államoknak, illetve, hogy a károkozó milyen büntetésre számíthat. A pénzbüntetés biztosra vehető, ám az is elképzelhető, hogy a 18 éves elkövetőnek tettéért a börtönbe kell vonulnia.
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
pemga  
2006. jan. 19. 12:14 | válasz | #17
Emlékeim szerint valami Recreation Center szerverére sikerült betörnie, ezzel "jelentősen veszélyeztetve a szárazdokk biztonságát". :)
2006. jan. 19. 10:52 | válasz | #16
Az ilyen embereket nem ölik meg a megbízóik. Ezek olyanok, hogy 3x hátbaszúrják magukat, majd leugranak egy hídról...
Egyébként pedig én mindig, mikor azt hallom, hogy betörtek valami hűdenagy amcsi rendszerbe a hackerek, csak vidulok. Nem, igaz, hogy a nagyokosok nem tudnak valami biztonságos rendszert kitalálni! Ha meg elkapják a hackert: Hát fiam, béna voltál, pech!

2006. jan. 19. 08:59 | válasz | #15
Azért valljuk be, hogy a világháló felé akármilyen winfos szervert kirakni igencsak flelőtlenség, arról nem is beszélve, hogy a több 100-rendszerve beörve 500.000$ kárt okozott.
Ugyan már szeretném látni, hogy ezt hogyan számolták ki? Esetleg a rendszergazdáiknak túlórázni kellet? Én nem fizetném ki nekik a túlórát, mert a munkaidejüket valószínűleg nem munkával töltik, ha ki be járkálnak a rendszereikben. Akkor meg mivel is okozott 500.000$ kárt? Hogy felfedte mennyire szar a cég biztonsági rendszere? Ez az egész jaj a hacker igy meg úgy meg ennyit meg annyit kicsit unalmas már.
Lehet börtönbe zárni, de akkor rakják mellé azt is aki az atomtengeraltjárók mellé winfost rakott!
Gemnon  
2006. jan. 18. 21:04 | válasz | #14
Csak azt akartam mondani nem mai gyerek az IIS/5.0 a Secunia szerint is van két javítatlan hibája és az egyik Moderately critical. (persze valószínűleg valamilyen nem dokumentált hibát használt ki)
Nem azt mondtam, hogy nem értett, hozzá (végülis ez is igaz mert elkapták ;)
Az is lehet, hogy a belső hálózaton az összes gépük linuxot futtat (bár erőssen kétlem ;))
2006. jan. 18. 20:30 | válasz | #13
ez aztan profi hozzaszolas volt.
akkor te biztos profi hacker vagy
lattar mar win 2k-t? nyomtad mar fel?
age 15. NC...
Gemnon  
2006. jan. 18. 19:24 | válasz | #12
What this site is running a netcraft szerint:

OS
Windows 2000
Web Server
Microsoft-IIS/5.0

Biztos nehéz dolga volt szegénynek. ;)
Begi  
2006. jan. 18. 16:53 | válasz | #11
Hát ja , leüli a wétén azt az 1-2 évet, aztán kap egy jó kis zsíros állást a CIA,FBI, vagy valami hasonló amerikai szervnél, vagy valami biztonságtechnikai cégnél. És ezért "csak" fel kell törni egy biztonsági rendszert.
Zenty  
2006. jan. 18. 16:26 | válasz | #10
itt tul sok amcsi filmet láttaok ,meg amcsi nagy erős hadsereg reklámot :D!
A legtöbb hacker azert kockzatatt ,hogy hír neve legyen! ÉS ahogy írják ezek mar több száz helyre betörtek! Nah mos tha elterjed roluk ,hogy ilyen sok helyre be tudnak törni akkor jönnek megrendelök stb...
Az mas kérdés hogy ez a hülye gyerek otthonrol tört be :D

2006. jan. 18. 15:36 | válasz | #9
Börtönbe a kisköcsöggel
2006. jan. 18. 15:07 | válasz | #8
Jó szakma ez...
Már tök fiatalon elérheted a karriered csúcsát.
AtomHeart   2002. 10. 05. óta regisztrált VIP fórumozó 2002. 10. 05. óta regisztrált VIP fórumozó 
2006. jan. 18. 14:56 | galéria | válasz | #6
Sztem meg ha kiadjak, lesz egy igen jol megfizetett allasa odaat. Ha meg nem, akkor bezony telleg vigyaznia kell az elkovetkezokben az autokkal...Szerintem...
assdf  
2006. jan. 18. 14:35 | válasz | #5
De minek tör be egy hülyegyerek egy amerikai katonai rendszerbe?Tiszta öngyilkosság. Ha csak szórakozásból csinálta akkor is tiszta hülye, ha meg megrendelésre akkor meg 100%ban életveszélyes is.Vagy a megrendelő nyuvasztja ki, vagy az amerikai titkosszolgálat. Nem lennék meglepve ha ezt a tehénszarvakaró joet rövid időn belül elütné mondjuk egy autó...
Cactus  
2006. jan. 18. 14:18 | válasz | #4
"Az egyelőre még nem ismert, hogy kiadják-e a spanyolok a fiút az Egyesült Államoknak, illetve, hogy a károkozó milyen büntetésre számíthat."

ÉS EZ A NAGY KÜLÖNBSÉG. Ha magyar lenne, holnap már kiadnák. Sztem a Spanyolok jól beintenek és kész. Srác megússza.
hopp  
2006. jan. 18. 13:23 | válasz | #3
az oké, hogy nem kéne feltörögetni dolgokat, de én nem nagyon látom az értelmét annak, hogy egy atomtengeralattjárókat kiszolgáló szárazdokk számítógépes hálózata miért érhető el a publikus internetről.. azért, hogy joe tehénszarvakarás közben is tudjon atomtengeralattjárókat koordinálni otthonról a pdajáról? vagy minek? :D
2006. jan. 18. 12:58 | galéria | válasz | #2
Én nem sajnálom.
Szerinted a "nem komolyabb" állami intézményekbe meg nyugodtan törjenek be az ilyen surmók...?!

Enkil  
2006. jan. 18. 12:44 | válasz | #1
ha valaki olyan hülye hogy komolyabb állami intézményekbe tör be az megérdemli még a börtön büntetést is. Ha kiadják az amerikaiaknak tuti hogy börtönbüntetést kap szegény srác