5 századmásodperc alatt ítélünk meg egy weboldalt
2006. január 17. 13:43, kedd
A másodperc huszad része. Mindössze ennyi ideje van egy weboldalnak arra, hogy lenyűgözze a látogatót, és az első vélemény tartósnak is bizonyul - derül ki egy kanadai egyetem felméréséből.

Hirdetés

Dr. Gitte Lindgaard és az ottawai Carleton Egyetemen dolgozó munkatársai weboldalakat villantottak föl kisérleti alanyaiknak mindössze 5 századmásodperc erejéig és arra kérték a résztvevőket, értékeljék azok vizuális megjelenését. A kutatás vezetői később megismételték a kísérletet, ám ezúttal hosszabb ideig mutatták őket: az eredmény ugyanaz volt. "A vizuális hatást mindössze 5 századmásodperc alatt értékeljük ki, tehát a webtervezőknek mindössze ennyi idejük van arra, hogy lenyűgözzenek minket" - áll a Behaviour & Information Technology című szaklapban megjelent tanulmányban.

Ha a felhasználó tetszetősnek talál egy weboldalt, ez a benyomása a honlap más részeire, így a tartalmára is kivetülhet. "Amíg az első benyomás számít, addig az sem segít, ha kedvezőbb ajánlatokat nyújtasz, mint a versenytársaid" - összegezte Lindgaard. Ráadásul a kutatók úgy vélik, hogy ezek az első benyomások olyan kezdeti véleményt alakítanak ki, amely alapvetően befolyásolja majd hosszú távú meggyőződésünket.

Lindgaardék a kísérlet előtt úgy gondolták, lehetetlen bármit is vizuálisan megítélni ennyi idő alatt - írja a Nature szakfolyóirat - hiszen átlagosan 5 századmásodpercbe telik elolvasni egy szót.

Pedro Sostre internetes marketinges és tervező szakember az E-Commerce Times oldalán megjelent cikkében meglepődve konstatálta, hogy az emberek ilyen rövid idő alatt képesek döntéseket hozni, ugyanakkor hihetőnek tartja Lingaard kísérletének eredményét. "A fogyasztók napról napra egyre inkább a külcsín alapján ítélnek mindent - még ha nem is tudnak róla" - mondta Sostre a Sostre & Associates webtanácsadó, tervező és fejlesztő cég kreatív igazgatója. "Már azzal is kritikusokká válnak, hogy egyre több weboldalt tekintenek meg."
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2006. ápr. 01. 08:18 | válasz | #27
Így van, de senki nem állította, hogy NEM a már letöltést követően "hozzuk meg" a döntést, ezt ne felejtsd el...
2006. márc. 31. 15:00 | válasz | #26
Ennyi idő alatt le sem töltődi teljesen.
saxus  
2006. feb. 07. 20:10 | válasz | #25
Jakob Nielsen Webdesign című könyvében ezt már 5-6 évvel ezelőtt leírta. Szóval ezzel a hírrek egy "picit" elkéstek.

Az igaz, hogy a könyv viszonylag régi technológiákat hoz fel példának, de nagyon időtálló mű, ugyanis ha valaki figyelembe veszi az ott leírt irányelveket és kiegészíti a mostani modern technikákkal (pl.: (X)HTML, CSS, tableless...) akkor nagyon is időtálló!
2006. jan. 18. 15:16 | galéria | válasz | #24
1. És a Flash hogy áll az akadálymentesítés (vakok, gyengénlátok, süketek,...) terén? Van akadálymentesített Flash?
2. Ha csak egyszerű kép+szöveg megjelenítés kell, minek a Flash? Animációknál még megértem, de más esetben?
3. Formázó tag-ek.... CSS-ről tetszett hallani? Meg lehet oldani, hogy az azonos képeket csak egyszer töltse be a böngésző (utána a helyi gépről hozza be), a stíluslapoknál ugyanez a helyzet.

Nem tagadom a Flash az animációk terén verhetetlen megoldást nyújt. De amikor nem kell animálás elegendő a HTML+CSS.
2006. jan. 18. 12:57 | válasz | #23
Kereső optimalizálás hasonlóan megoldható mint az rss feed. Nincs benne semmi ördöngősség, ha végiggondolja az ember pár óra alatt rájöhet, hogy hogyan lehet olyan oldalt csinálni, amit a google robotjai csemegeként nyalnak végig, holott az oldal flash alapú. Ráadásul magasabb "google index"-et fog kapni mint a html oldalak. Hogy miért és hogyan azt most itt nem részletezném, csak a megrendelőknek szoktam:-D
Ha neked percekig jön le mondjuk 70K, akkor beszélj a szolgáltatóddal, mert lassú a neted. Szegény htmlben a formázó tagek, javascript, mind-mind text, flashben meg egy object kódra fordítva, zipve van benne. Ezzel meg htmlnek versenyezni annyi mint széllel szemben pisálni:-)
Amúgy megnéztem, és nem is 70K, csak 47K az a fuvarszervező soft flashben amiről beszéltem:-D De egy másik fejlesztésünk, egy luxusbrandeket bemutató site, ahol több 10 féle oldal van, ott is csak 200K az swf. Ezt ahhoz kell hasonlítani, hogy mondjuk sg, vagy index, vagy akármi html oldalnál a html trash (kiveszed belőle a szövegeket, és ami marad) hány K-t tesz ki. Mondjuk 20 féle aloldalnál, mert a 200K-ban van kb 150 féle aloldal, de elég sok egy kaptafa, mondjuk 20 alaptípus, és objektum orientáltan tovább származtatva az altípusok, de adjunk 1 kis esélyt a htmlnek:-D
A tartalom - mondjuk 1 flash anim amiben van 20 sec video az mennyi ideig töltődik be - nem mérvadó. HTML oldalba úgyanúgy bele lehet b.sszintani jó nagy képeket, videokat, stb. Lásd pl http://www.radio1.hu/, 180K-s jpg, igazán elegáns:-) A tartalomért nem a technológia a felelős. A flashbe azért raknak inkább animot mint a htmlbe, mert htmlnél macerásabb, soha az életben nem lesz integrált, mivel ált külső programot (mediaplayer, winamp, stb) igényel a lejátszása. Flashnél meg nem, akár animot, akár streaming médiát egy az egyben tudod vezérelni, pufferelni, stb. Mondjuk a google video biztos azért választotta a flasht a lejátszó formátumának, mert az a legsz.rabb:-D
Lényeg hogy az oldal működéséért meg alap designjáért felelős kód swfben sokkal kevesebb. A tartalom meg attól függ hogy ki mit tesz bele. Nyilván egy swfben készült képgalériában is ugyanúgy jpg fájlokat töltesz be, mintha azt htmlben csinálnád meg, a betöltött mennyiség, letöltési idő ugyanannyi. Más kérdés hogy míg swfben elég könnyen lehet prebufferelni a dolgokat, vagyis előre betölteni mondjuk előző/következő N képet, addig htmlben ez csak böngészőfüggő bűvészkedésekkel megoldható (FF-en megy, IEn nem megy, vagy fordítva). Ezért a flash ilyen területen is gyorsabbnak tűnhet. Meg mivel elég egyszerűen lehet effekteket is kódból kreálni, ezért igényesebb is mint a html homokórás loading izéje.
Az viszont tény, hogy az igényességnek ára van. De mondjuk összehasonlítva egy azonos kaliberű HTML oldallal, az ár se több.
2006. jan. 18. 12:51 | válasz | #22
Jah és sztem -EZ-az oldal abszolutt ottvan design terén, mivel kicsiknek tervezék talán túl egyszerű is, szal egy profi oldalnak nem csinálnék ilyet, de gyakorlatilag mindne bennevan amit a technika tud, egy egyszerű flashhel!!
2006. jan. 18. 12:47 | válasz | #21
sztem nem is számolták bele a betöltődést! nem átlagfelhasználásról van szó hanem h mikor betöltődött onnantól ítéli meg az meber nyilván letették a tlácára és maikro betöltődött akkor villantották fel neki, valamint a flashnél pont egy előny ez is h egyszerre betölt mindent és utána nem kell várni se, meg sokkal szebb dolgokat lehet létrehozni benne
2006. jan. 18. 12:15 | galéria | válasz | #20
Szerintem "gyakorlott netezőkben" kialakul ez a reflex, hogy pillanat alatt eldől, hogy érdemes e egyáltalán belenézni az adott oldal tartalmába..
Rosco  
2006. jan. 18. 10:57 | válasz | #19
Ezt komolyan gondoltad? Mikor találja meg a flash oldaladat egy kereső? Ha elindítom 4 oldal letöltését szimultán, abból 2 html, 2 totál falsh, szerinted melyiket fogom megnzéni? A flash, ahol percekig is várnom kell, vagy a html-t, ahol már akkor tudom a szöveget olvasni, mikor a képek még sehol sincsenek. Bocs, de flash oldalt max. olyanoknak ajánlanék, akinek a termékeihez fontos, hogy ízléses legyen a tálalás (pl. festőművész lefotózott képeiből készített webalbum stb.)
2006. jan. 18. 09:58 | válasz | #18
A másodperc 20-ad része annyira se elég, hogy az ember elborzadjon a pistike-designtól:-D Amúgy meg látom van előítélet bőven a flashhel szemben. Az tény, hogy Magyarországon kevés cég van aki flashben értelmes dolgokat tud csinálni, mert ugye "ócsó legyen", a többi az másodlagos. Viszont a cégem pl rendszeresen flash megoldásokat kínál, mert van pár nem gyenge előnye a htmlel szemben, az 1ik pont a sebessége. Ennek oka, hogy flashnél az egész design+kliens oldali kód 1 fájlként töltődik be, (dinamikus)html oldalnál meg millió apró bisz-basz. Ez a mennyiség mondjuk 1 általunk készített fuvarszervező softnál kb 70KByte. Mentsd le ezt az oldalt, és nézd meg hány K az oldal elemei könyvtárral együtt:-P Szóval flashnél ez csak 1x töltődik le, htmlnél gyakorlatilag minden kattintás után ha nem is újratöltődik, de a böntésző megnézi van-e belőle frissebb verzió (már ha úgy van beállítva, de csak a lámák állítják máshogy:-) HTML nagyjából alkalmatlan arra, hogy windowsos programokat kiváltson, mivel ahhoz képest iszonyat tetű, ráadásul nincsenek is meg benne olyan controllok (pl begépelésre való listaszűrés, stb), amiket egy C++ progynál megszokott, és igényel a felhasználó. Meg htmlben minden sz.r böngésző függő a javascripttől a használható tagokig, pfff. Flashben olyan controlt csinálsz amilyet nem szégyenlsz (tehát C++nál is dinamikusabb ebből a szempontból), adatforgalom meg pont ugyanannyi mint egy C++ progynál. Ráadásul a flash élből vektoros, míg a C++ az pixeles. Ezért flashben pl egy zoomolgatós interaktív térképes dolog az pite ujjgyakorlat, míg C++-ban vért pisál a fejlesztő mire megcsinálja.
Ergo ha távolról kell adatbázist elérned - mittomén egy cégnek több telephelye van - akkor flash ugyanúgy megfelel fejlesztő eszközként, mint C++. A különbség annyi, hogy míg egyikhez csak 1 böngésző kell meg 1 plugin, a másikhoz kell win, deployment kit, installer, windows beállítások, anyámtyúkja. Meg a C++ programozók úgy általában drágábbak is, pl azért mert a fejlesztőeszközeik drágábbak mint a Flash.
Ha meg csak publikus weboldalakat nézünk, a flash akkor is tud olyanokat, amiket a html sose. Pl egyszerre az oldal több részén lehetsz bent, mittomén egy híroldalon megnyitsz 3-4 kategóriát, leminimalizálod őket, és figyelmeztet ha van új hír. Mindezt úgy, hogy nem kell hozzá pingelgetned a szervert, mert ugye flashben van 2 irányú kommunikáció, a szerver tud figyelmeztetést küldeni az kliensnek, ha valami történés volt. Lehetne ezt még ragozni, meg mesélni róla, míg tele nem lenne az sg szerverének a vinyója.
Tetsuo  
2006. jan. 18. 02:10 | válasz | #17
Ez baromság.
SoDI---   "Rest in Peace SoDI---" 
2006. jan. 17. 22:49 | galéria | válasz | #16
Ennyi idő alatt be se töltődik rendesen.

Bizony, erre figyelni kell az oldal tervezésénél. Fontos, hogy betöltődés közben is lásson valamit a látogató.
2006. jan. 17. 21:51 | galéria | válasz | #15
1. 0,050 másodperc (50 miliszekundum, 5 századmásodperc) alatt valószínűleg a felhasználónak maximum az adott oldal szerkezetének (áttekinthetőségének), színeinek összhatásának megállapítására lehet ideje. Hogy tartalmát is felfogja, azt már kétlem.
2. Egy honlap hiába szép, ha a tartalom használhatatlan; lassan töltődik be (modemes/GPRS-es felhasználók); egyik böngészőn/felbontáson jó, másikon nem; a navigálás körülményes; teli van hibás/valótlan adatokkal. És még gondoljunk a vakokra/gyengénlátokra (potenciális látogatók!), akiknél a Flash-es animációk egy fabatkát sem érnek.
3. My colleagues believed it would be impossible to really see anything in less than 500 milliseconds.
4. Gitte Lindgaard oldala Word-el készűlt. Lehet hogy ez 5 századmásodperc alatt nem derűl ki? Vagy csak én támasztok túl nagy igényt az oldallal szemben?

Thrawn  
2006. jan. 17. 20:58 | válasz | #14
Pont a flash, meg a csicsás animációk, beúszó menük, stb. nem érdekelnek, elnyomják a hasznos információt. Animáció csak akkor, ha az a szöveg tartalmának szemléletesebbé tételéhez kapcsolódik.
Tele a hócipőm a sok idióta flash animációval.
2006. jan. 17. 19:35 | válasz | #13
Ja, es annyira nem is lenyegtelen ez a statiszika szerintem. Napi problema minden netezonek, hogy junk oldalakat szurjon ki(mert van beloluk par), masodpercek alatt.
2006. jan. 17. 19:33 | válasz | #12
Az, hogy ugyanaz az eredmeny szuletett rovid es hosszu 'zarido'-vel, bizonyito ereju.

Lasd #11. Nem az a lenyeg, milyen latvanyos a design, hanem az oldal szerkezete, mennyire kezelheto, olvashato konnyen. Ha elhalmoz foloslegesnek tuno reszletekkel, vagy epp tul szimpla,ures, az negativum, stb.

ui: nem hinnem hogy tul sokat koltottek volna erre a statisztikara, mert kb 100 forintbol elvegezheto, es azis csak a villanyszamla.
2006. jan. 17. 19:16 | válasz | #11
Nem feltétlen az alapján dönt az ember, hogy szép-e a lap vagy nem.
Lehet, hogy aki sok weblapot látott már, megtanulta, hogy a tartalom és a forma között van összefüggés. Márpedig az agy mintafelismerésben nagyon jó, ennyi idő alatt simán megítéli az oldal dizájnját, és ebből asszociála a valószínű tartalomra.
Pl. már a színek alapján is lehet kategorizálni.

Mice  
2006. jan. 17. 18:00 | válasz | #10
én ha flasht látok máris kezdem elásni az oldalt (tuti, hogy csak azért rakják úgy, hogy ne csórják el:))
2006. jan. 17. 17:40 | válasz | #9
1, Ennyi idő alatt be se töltődik rendesen.
2, Kíváncsi vagyok hogyan találták ezt az értéket ki. Ha 0,06 mpre villantották volna a weboldalakat most az lenne az eredmény.
3, Ez most megint olyan cikk hogy xyz egyetem kapott pénzt az aktuális hülye statisztikájának elkészítésére és dobtak belőle egy cikket amit egyből kopiztak ide. Ráadásul szinte az egész szöveg tartalma a cím ismétlése.
assdf  
2006. jan. 17. 17:18 | válasz | #8
Na hallod én már jártam igy, aztán másnap világosban rájöttem hogy mégiscsak tovább kellet volna néznem mint 5szmperc...
2006. jan. 17. 17:03 | válasz | #7
5 század alatt nem ájulsz el tőle, mert fel sem fogod, hogy mit látsz. De tudat alatt eldöntöd hogy tetszik-e vagy nem.
Olyan mintha meglátsz egy lányt, és első pillantásra látod h szép-e vagy nem. De ennyi idő alatt nem tudod megállapítani, hogy okos, értelmes, stb.
De ha szép, akkor lehet h adsz neki egy esélyt. :)))
És ez egy kutatás, ezzel nem lehet szembeszállni, mert a hír épp arról szól, hogy ezt bebizonyították...
h4x0r  
2006. jan. 17. 17:02 | galéria | válasz | #6
Pont a Flash szokott problemas lenni. Aki tudatosan keres, az keruli a Flash alapu oldalakat. A cikk is irta, hogy puritan designok a keresettebbek. Ahol hamar megtalalod a keresett cuccot.
assdf  
2006. jan. 17. 16:46 | válasz | #5
Igen de itt vmi olyasfélét probálnak suggalni hogy 5 századmásodperc alatt eldöntöd érdemes e megnézni egy oldalt.

"Ha a felhasználó tetszetősnek talál egy weboldalt, ez a benyomása a honlap más részeire, így a tartalmára is kivetülhet. "Amíg az első benyomás számít, addig az sem segít, ha kedvezőbb ajánlatokat nyújtasz, mint a versenytársaid""

Na és erre gondoltam hogy nagy marhaság.Persze ahol a pénz nem számit mert sz@rásig vannak ott lehet hogy a cég webdizájna alapján választanak ajánlatot... de ez nem magyarország.Vagy legalábbis csak azért mert 5 szmperc alatt elájultam egy weboldaltól még nem fogok például másfélszerannyit fizetni hogy bekössék a villanyt...
2006. jan. 17. 15:57 | válasz | #4
Igaz! De ha látsz rajta 1 jó autót animálva vagy 1 jó csajt tuti megjegyzed, hogy na ide még eljövök! :-) Vagy valami jó kis flashel indul akkor lehet hogy csak a design miatt is többször megnézed, még, ha a tartalma 1 rakás ****-is. mindenesetre, énis ha találkozok 1 oldallal persze eldöntöm villám gyorsan, hogy szép-e, de utána azért a tartalom dönt. Ha jó a tartalom és a desingn is ok, na az a tuti.:-)
Yv@n  
2006. jan. 17. 15:54 | válasz | #3
Amikor célirányosan keresel valamit egy adott oldalon, akkor nyilván nem ez számít.
assdf  
2006. jan. 17. 15:12 | válasz | #2
Ez mekkora marhaság.Én nem a dizájn miatt látogatok egy weblapot hanem ami rajta van. És 5 századmásodperc alatt nem tudom eldönteni hogy rajta van e az amit keresek...
2006. jan. 17. 15:12 | válasz | #1
Lehet benne valami...
Úgy érzem át kell tervezni a weboldalaimat