Firefox - Európában húsz százalékos piaci részesedés
2006. január 17. 19:33, kedd
A XiTi francia piackutató cég adatai szerint Európában először lépte át a bűvös 20 százalékos határt a piaci részesedés tekintetében a világ jelenlegi legnépszerűbb alternatív böngészőprogramja.

Hirdetés

A Firefox piaci részesedése még soha nem haladta meg a húsz százalékot. A jelentés szerint a szoftver európai fellegvárának továbbra is Finnország számít, ahol jelenleg az internetezők 38,39 százaléka használja rendszeresen a böngészőt. Szintén csúcson van Szlovéniában is, ahol az emberek 35,5 százaléka választja rendszeresen a világhálón szörföléshez az alternatív programot. A képzeletbeli dobogó harmadik fokára jelenleg - 30,27 százalékos piaci részesedési értékével - Németország állhat fel. Ezután következik Csehország 29,29 százalékkal, Szlovákia 28,87 százalékkal és Horvátország, ahol a lakosság 28,01 százaléka döntött a Mozilla alapítvány szakemberei által fejlesztett program mellett.


Nekünk, magyarok számára örömteli, hogy a lista hetedik helyén hazánk található, nálunk jelenleg a felhasználók 24,54 százalékának számítógépén fut a Firefox. Hazánk ebben a tekintetben megelőzi Lengyelországot, Svédországot, Romániát, Franciaországot, Olaszországot, Spanyolországot, Nagy-Britanniát és Ukrajnát is.

A XiTi adataiból kiderül, hogy a Firefox csak Európában ennyire népszerű, itt a böngésző piaci részesedése jelenleg 20,11 százalék. Az öreg kontinensünket követi 18,60 százalékos piaci részesedési értékével Ausztrália és Észak-Amerika, utóbbiban a Firefox piaci részesedése 15,88 százalékos. A lista végén Afrika (9,41 százalék), Ázsia (8,81 százalék) és Közép- és Dél-Amerika (5,79 százalék) található.


A francia piackutató cég érdekességként közölte azt is, hogy napjainkban még az emberek többsége, egészen pontosan 61 százaléka a Firefox régebbi (1.0 stb.) verzióit vagy a Mozilla böngészőt használja és csak 39 százalékuk számítógépére van feltelepítve az 1.5-ös verzió. Ez az arány azonban persze hamarosan biztosan változni fog.
Kapcsolódó linkek
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
buran  
2006. ápr. 07. 14:49 | válasz | #54
Ja, nemtom figyeltétek-e, hogy a térképen Magyarország valahogy nem akar összeérni Ukrajnával - gondolom, a felmérést is hasonló "gondossággal" készítették el... :-DDDDDDDDDDDDD
buran  
2006. ápr. 07. 14:48 | válasz | #53
Olyan nincs, hogy "IE-re _optimalizált_ oldalt" - mi a fazst lehet "optimalizálni" ezen? Egyszerűen bazsnak a kompatíbilitásra, meg a szabványokra.

SoDi, gigalol vagy a select-es hülyeségeddel! Esetleg nem gondolod, hogy szar/nem szabványos a kódod?
szegab  
2006. jan. 28. 14:45 | válasz | #52
Szasztok!

Nekem azzal volt gondom, hogy nem tudtam bizonyos oldalakon beágyazott Windows Media Player videókat megnézni. pl.: www.mlb.com

Aztán ráakadtam erre az oldalra és itt találtam egy kis bővítményt ami megoldja ezt is a Firefox-nál.:)

http://forums.mozillazine.org/viewtopic.php?t=206213

http://www.iol.ie/~locka/mozilla/mozactivex-ff-15.xpi

Én úgy vettem ki az oldalon, hogy ez csak a Media Playerhez szükséges ActiveX-et "engedélyezi" és így más veszélyt nem jelent. Szerintetek ez tényleg így lehet? Kiváncsian várom a véleményeket, miután megnéztétek a linket. Thx.
smv  
2006. jan. 18. 20:02 | válasz | #51
Vigyázz mert hamarosan megjelenik 1-2 IE fan akik elmagyarázzák neked, hogy ez lehetetnlen, és hogy álmodtad, ugyanis nekik az IE miatt sose lett vírusos a gépük...
Frank99   2001. 02. 08. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 02. 08. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 02. 08. óta regisztrált VIP fórumozó2001. 02. 08. óta regisztrált VIP fórumozó
2006. jan. 18. 18:22 | galéria | válasz | #50
több mint egy éve van Firefoxom.
az összes ismerősömnek felraktam, azóta minimális mértékben, csak cookikban van spyware-ük, így ritkábban hívnak a gépük gondjaival, és ez halál komoly!

egy kicsit lassabb, mint az explorer, de az uj bővítőkkel, mint pl. a Fasterfox, király lett.

SOSEM fogok használni Explorert, hacsak véletlen nem olyan oldalt csinálnak, amit okvetlenül meg kell néznem, és csak azt támogatja, hálistennek ilyen nem sokat láttam....
2006. jan. 18. 18:02 | válasz | #49
Értem én, hogy mit akarsz Te itten írni, de az aztán tényleg nem egészséges állapot, hogy csak az egy IE "tündököljön" mint potens böngésző. A monolpolhelyzet minden, csak nem jó a felhasználókat kiszolgáltatottá teheti. Bármi, ami az IE monolpolhelyzetét ingatja az csak jó lehet NEKED! Elég sok kártékony kódot hegesztettek jóemberek, amelyek használhatatlanná tették az EGY böngészőt. Nekem nem egyszer kellett gépet újratelepítenem a levakarhatatlan spyware-k és adaware-k miatt, amelyek általában az IE biztonsági résein kúsztak másztak befele. Szóval örülj te is!
Caro  
2006. jan. 18. 17:18 | válasz | #48
A videók megjelenítése nem a böngésző, hanem plugin feladata!!
Szedjetek le VLC-t vagy mplayert és telepítsétek pluginnel együtt(VLC-ben telpítőben van, mplayerben nem tudom).
http://www.videolan.org
http://www.mplayerhq.hu
2006. jan. 18. 15:36 | válasz | #47
Az ilyen megállípítások erősen megkérdőjelezik a cikk elfogulatlanságát: "Nekünk, magyarok számára örömteli, hogy a lista hetedik helyén hazánk található, nálunk jelenleg a felhasználók 24,54 százalékának számítógépén fut a Firefox."
-ez számunkra vajon miért örömteli???? Ha nő az GDP, nő a foglalkoztatottság, nő a várható élettartam az örömteli, de az, hogy egy adott cég termékét használjuk egy másik ellenében az vajon miért örömteli??

Egy példa, hogy mindenki megértse mire gondolok:
"nekünk magyarok számára nagyon örömteli, hogy az IBSA Pharma Kft. növelte a piaci részesedését Magyarországon"
-Ez vajon az IBSA Pharma Kft-n kívül még ki számára örömteli??

2006. jan. 18. 15:29 | válasz | #46
Itt egy jó kis cikk arról, hogy mennyire kell komolyan venni az ilyen "terjed a Firefox mint a lepra" című felméréseket.
Elég csak ránézni arra a térképre, hogy megállípíthassuk, hogy mennyire kell komolyan venni azt az európai céget amelyik ilyen nevetséges munkát kiad a kezei közül:)))))

http://www.origo.hu/techbazis/szoftver/20060117bizonytalan.html



smv  
2006. jan. 18. 13:54 | válasz | #45
És az miért olyan jó, hogy 5 megás az installja? Az Operájé 3,8 és ugye ez már "felesleges" fícsörökkel is tele van pakolva... Telepítve foglal 5,8 megát, szemben a "kicsi" 16 megás FF-hez képest. Csak a firefox.exe nagyobb mint a komplett Opera...

"Najo ff ala felteszem javat, flashgotot, wmlbrowsert, es maris tudok wapozni"
Remek, opera megteszi magától.

"ezek igy osszesen nincs 1 MEGA"
Plusz a 16 amit alapból foglal. Lassan eléri az IE 100-át. :D

" nem a bongeszo hibaja, hanem a weblapfejleszttoke, ha valamit csinalnak csinaljak normalisan"
Igen, de ez vonatkozik az Operára is.

Mindenesetre nekem az jött le, hogy te félreértettél, hogy IE fan vagyok, pedig nem, csak Opera. :D De az nagyon.

Persze annyiban igazad van, hogy van még mit fejleszteni rajta, de azért az odabaszott ahogy beszélsz arról, hogy éljen az ff, mert sok rá az ext stb. Ez kb olyan, mint ha egy oprendszert az alapján itélnél meg, hogy mennyien, és kik írtak rá programokat.
Tinman   2005. 09. 30. óta regisztrált VIP fórumozó 2005. 09. 30. óta regisztrált VIP fórumozó2005. 09. 30. óta regisztrált VIP fórumozó
2006. jan. 18. 13:35 | galéria | válasz | #44
Sil78 köszi az infókat, számomra hasznos volt!

Már csak egyetlen kérdés: Most hogy nincs ez az állandó nagyítós funkció, most FF valóban megjeleníti a teljes képet de az égnek sem akarja scrollozni. Nincs olyan opció, mint IE esetében, hogy eredeti méret + scrollozható?
2006. jan. 18. 13:19 | válasz | #43
Olyan sokat irjak ezt a letoltesablakos dolgot, ez nekem fura. FF-t minden kiterjesztes nelkul be lehet allitani, hogy jelenitse meg a download kisablakot, ha letoltes megy. Letoltes utan meg kapcsolja ki. Mar 1.0-ban is benne volt.
Sil78  
2006. jan. 18. 12:48 | válasz | #42
Khmm, a Firefox a javascript terén közelebb áll a szabványokhoz, mint az IE, ugyanis a javascript szabványok anno mintha a Netscape megoldásain alapultak volna. Ez az általad leírd példa nekem eléggé problémásnak tűnik biztonsági szempontból, de lehet, hogy csak paranoid vagyok.

Egyébként én a cégnél is használom, hisz a gép munkaeszköz, és elég sokat kell különböző dolgokat keresnem pl a neten a munkámhoz, meg is bolondulnék, ha IE-t kellene erre használnom.
Sil78  
2006. jan. 18. 12:43 | válasz | #41
Mondjuk a hivatalos oldalról (Eszközök / Témák / Tovaábbiak letöltése), ott van pl mindjárt a Luna.
Sil78  
2006. jan. 18. 12:36 | válasz | #40
Nem kell hozzá külső letöltésvezérlő, ha általában nem akarsz nagy fájlokat (pl filmeket) letölteni vele. Mindent tud az alap letöltésvezérlője, amit kell (egyelőre kivéve a megszakított letöltés folytatását), de az IE-nél mindenképp többet. Külső letöltésvezérlőkből meg gyakorlatilag bármelyikkel együtt tud működni a FlashGot kiterjesztés segítségével, vannak ingyenesek is szép számmal.
Sil78  
2006. jan. 18. 12:33 | válasz | #39
A streaming videókat direkt szokták úgy csinálni, hogy ne legyen olyan könnyű letölteni őket. Egyébként nézd meg ilyenkor a jobb egérgombos menüben, az Oldal adatainak megjelenítése menüpontnál a Média fülön, hátha ott a link. Vagy nézd meg az about:cache bejegyzéseit.

A felsoroltak sima kis tracking cookie-k, ezek nyomkövetésre szolgálnak, általában reklámszerverek helyezik el őket, nem jelentenek különösebb veszélyt. Persze, hogy annál a böngészőnél fog ilyet találni, amelyiket használod. Én azt csináltam, hogy az ilyeneket szépen rárakom a cookie-kkal kapcsolatos beállításoknál a tiltólistára, utána törlöm, és többet nem helyezhet el a szerver nálam ilyet. Hónapok óta nem volt tracking cookie-m.

A letöltésekhez én speciel a Download Statusbar kiterjesztést használom, tök szépen nyomon lehet vele követni a letöltéseket, és nem foglal el sok helyet (Mini Mode-ban meg beépül az Állapotsorba, úgyhogy még annyit sem).

Persze, hogy biztonságosabb, pl alapból nincs hozzá ActiveX, amivel elég sok kártevőt össze lehet szedni, ha valaki nem vigyáz. Kevesebb ismert és nem javított sebezhetősége is van, nem enged csak úgy programokat települni, meg hasonlók. (A leglámább ismerősöm sem tudott vele pár tracking cookie-nál komolyabbat összeszedni, pedig korábban rendszeresen takarítgathattam a gépét.)
2006. jan. 18. 12:28 | válasz | #38
" trójaiakkal kapcsolatban -ezek hivatkoztak FF-ra-:

*Advertising.com;
*Aornum;
*DoubleClick;
*FastClick;
*HitBox;
*TargetNet;" Ne aggóddj ezek többsége általába nálam is szerepel találatként, pedig én IEt használok, szte mezek mkinél megvannak akinek a gépe netközelben van, nem lehet h csak azért hivatkozott a FF-ra mert alapértelmezett böngészőként az van beállítva?
2006. jan. 18. 12:23 | válasz | #37
pedig ez az ienél még rosszabbul is, de így van, itt a "beépített letöltő" elég szar és ahhoz h vmit egyáltalán tudj is letölteni a flashget kell hozzá amit ha teljesverziósan megvennél fizetős program lenne
2006. jan. 18. 12:19 | válasz | #36
és egy ien skint honnan lehetneszerválni?:D
2006. jan. 18. 12:08 | válasz | #35
Akkor én most rontom a statisztikádat.
EvilDevil   "Rest in Peace EvilDevil" 
2006. jan. 18. 12:00 | válasz | #34
jobbklikk az ikonon - tulajdonságok - az oldal nevét
rövidíted .. ennyi
AtisH  
2006. jan. 18. 10:31 | válasz | #33
Nálam fent van mind a 3 népszerű böngésző. A sorrend: FF, IE, Opera.
Firefox-nál pl. nagyon bejöttek a különböző bővítmények - rugalmasabb felhasználást biztosítanak. Na meg mivel aránylag kis monitorom van teljes méretben használom az ablakot kivéve az IE-t mert az makacsul más méretben nyitja meg a további oldalakat.

Egyébként meg drukkkolok az Operának is hisz vannak jónéhányan akik szeretik és kár lenne, ha szemétbe kerülne. A változatosság gyönyörködtet...

Tinman   2005. 09. 30. óta regisztrált VIP fórumozó 2005. 09. 30. óta regisztrált VIP fórumozó2005. 09. 30. óta regisztrált VIP fórumozó
2006. jan. 18. 09:58 | galéria | válasz | #32
Köszi a help-et, 2 apró gondom már megoldódott. IE alatt olyan könnyen megtaláltam ezeket a dolgokat, de FF alatt nem akarta a szemem meglátni :-)

Az 5-ös pontra amit írtál : "Download", ennyi eszem azért még nekem is van, de a streaming videókat nem tudom lementeni. IE alatt sem. Néztem már a temp files között, de nem direkt video fájlok, hanem egy dat fájl amit semmivel sem tudok lejátszani.

DJ Faustus: Köszi neked is a helpet! Becs szó nem flame akart lenni. Egyszerűen csak leírtam, hogy "new" FF userként mi az ami nem jött be. Ettől függetlenül most is FF alatt netezek, mert már lassan megszokom.

A trójaiakkal kapcsolatban -ezek hivatkoztak FF-ra-:

*Advertising.com;
*Aornum;
*DoubleClick;
*FastClick;
*HitBox;
*TargetNet;
- ez mind tracking cookie (nyomkövető süti) Firefox Default megjegyzéssel.
Ez nem éppen jó dolog?

A letöltésről még annyit, hogy nagy monitoron elfér egyszerre 3-4 ablak bőven ha töltök le, tehát IE alatt nagyon szerettem, hogy amivel végzett annak az ablaka eltünt. FF igaz, hogy szól, de több kattintás :-) Az ember meg lusta ;-)
Természetesen ha 5-nél több fájlt töltenék -ami elég ritka- akkor Flashgetet használok.

Még egy kérdés:
FF sokkal biztonságosabb -alapból-, mint IE a mindenféle updetejeivel együtt?
arty  
2006. jan. 18. 08:41 | galéria | válasz | #31
egyetértünk
2006. jan. 18. 07:36 | válasz | #30
Én meg azt mondom hogy mindenki azt használja ami neki jobban bejön. Nem kel anyázni, az előző hozzászólónak szívesen megmondaám a magamét, de scak annyit teszek hozzá azért készítették így, hogy az user azokat a kiegészítseket tegye csak fel amiket használ, ne legyen benne 5millió feature, nagyítva, lassítva a böngészőt. ie 100 mega ff 5 mega... najo ff ala felteszem javat, flashgotot, wmlbrowsert, es maris tudok wapozni is vele es kezel kb 15 letoltomanagert. Ha programozni is akarok, akkor web developer tools, colorzilla, live http headers, es megmondom neked hogy ezek igy osszesen nincs 1 MEGA!! es ff tenyleg w3c szabvanykoveto, es ami hibas azt ki is dobja. nem a bongeszo hibaja, hanem a weblapfejleszttoke, ha valamit csinalnak csinaljak normalisan! en amit ff alatt jonak latok az mukodik ieben is, de ez forditva nemigaz. vannak hibai semmi sem tokeletes. na most aztan agyon dicsertem, de csak azert mert en nem is hasznalok mast :) es nemigazan tudom hogy az 'alternativ' ie mennyi mennyi szolgaltatassal rendelkezik ffhez meg a tobbihez kepest :)
jameg mutatni akartam valamit :)
"Bill Gates offers $1 for every user that stays with Internet Explorer!"
http://spreadinternetexplorer.com/

byeee
smv  
2006. jan. 18. 06:42 | válasz | #29
"6. A FF-nál tényleg jelezhetné valahol, hogy a letöltés még folyamatban van. Így tényleg zavaró egy kissé, hogy nem látod, hogy tölt-e valamit a böngésző. Ennek áthidalására ajánlom a Flashgot böngészőbővítményt, és egy letöltéskezelő-szoftvert (Getright, Flashget, ...)"

Na nehogy már exteket kelljen vadásznom ahoz, hogy egy picit is nirmális browserem legye fenn a gépen. Ha felrakom, akkor menjen, és ne kelljen még azzal szenvedni, hogy "jajj nekem mire is van szükségem, meg honnan is kell megszerezni, meg jó lesz-e ha ezt leszedem" meg satöbbi. Az FF fanok nagy előnynek tartják, hogy egy buta böngészőt kapnak, amit aztán tele extelhetnek, de még mindig nem értem, hogy ez miért is jó.

Azt persze elismerem, hogy az Operához képest van még pár oldal amit szebben jelenít meg, de Operájék még pár verziót lépnek és emgoldott a probléma. :)
2006. jan. 18. 01:31 | válasz | #28
Hat, ha egy oldal jol mukodik IE alatt es FF alatt nem, az altalaban az oldal keszitojenek az igenytelensegenek vagy tajekozatlansaganak tudhato be. Aki kicsit is ad arra, hogy igenyes oldalt csinaljon, minimum 2-3 browserrel leteszteli, jol mukodik-e. Sokszor megesik az is, hogy az oldal FF alatt tokeletes, mig IE alatt hulyeskedik.. Ez persze ritkabb madar, az IE elterjedtsege miatt.

A fo baj az, hogy a browsereket hibaturonek csinaljak. De mivel a hibatures modja nincs specifikalva a html nyelvben (nem is lenne celszeru), maskepp viselkedhetnek. Es a nemszabvanyos kiterjesztesekrol nem is beszeltunk, amit szinten nem ildomos hasznalni.

Ha weblapot csinal vki, arra kell torekednie, hogy mindenhol jol mukodjon, ne csak 1 browserben.
2006. jan. 18. 01:10 | galéria | válasz | #27
Pedíg nem így kéne. Valid, minden modern böngészőn működő oldalakat kéne létrehozni. (Nem is beszélve az akadálymentesítésről, és egyéb finomságokról).
2006. jan. 18. 00:39 | válasz | #26
szerintem az a probléma, hogy az oldal írójának választani kell, hogy mire optimalizál, és szerintem mindenki arra optimalizál, amit több ember használ, az pedig az IE.
2006. jan. 18. 00:18 | válasz | #25
"leggyakrabban használt 20 oldalt"

endless, bithumen, goldengate

kinnt van az 1.5.0.1 RC1
bundee  
2006. jan. 18. 00:16 | válasz | #24
Hogy lehet a felso reszre rakott linkeknek beallitani, hogy milyen szelesek legyenek, mert nalam csak 8 link fer el, a tobbit mar berakja kulon reszre, es az mar nekem kenyelmetlen
EvilDevil   "Rest in Peace EvilDevil" 
2006. jan. 17. 23:58 | válasz | #23
Nálam igy néz ki a Firefox..



Noia 2 skin nagyot dob a felhasználói élményen, a könyvjelző toolbarról pedig közvetlenül el tudom érni a leggyakrabban használt 20 oldalt..
2006. jan. 17. 23:54 | galéria | válasz | #22
Mint említettem a hibás CSS utasításokra eléggé érzékeny.
Például:
width: 770 px;
Ez így hibás, non-valid - a Firefox rinyál is érte.
De ha kijavítjuk, máris működik:
width: 770px;

Egyébként igaz, a Firefox nem tökéletes (az XML+XSLT támogatás csak a 1.5-re javult ki valamelyest). De az IE sem az (CSS 2.1, PNG transparency) ;)
2006. jan. 17. 23:47 | válasz | #21
nem a firefox a problema,hanem azok az emberek,akik nem tudnak normalisan megirni egy oldalt...
EvilDevil   "Rest in Peace EvilDevil" 
2006. jan. 17. 23:46 | válasz | #20
A Firefox messze nem tökéletes,., főleg az oldalmegjelenítés terén akadnak hibák.. de ez azért van mert az oldalakat IE-re optimalizálták...

2006. jan. 17. 23:38 | válasz | #19
Ha tetszett az IE, akkor mindenképp próbáld ki az Avant Browsert, mert sokkal több szolgáltalása van, mint az IE-nek(többfüles kezelés, honlapok mentése kilépéskor, stb.)viszont ugyanazt a motort használja, szóval nem lehet vele olyan probléma, mint a Firefoxxal, hogy szétcsúszik az oldal, stb.
2006. jan. 17. 23:38 | válasz | #18
szvsz opera a legjobb...sokkal atlathatobbak a letoltesek meg minden sokkal jobban szeretem mint firefoxot bar azis fenn van a gepen.
2006. jan. 17. 23:35 | galéria | válasz | #17
1. Valószínűleg azért, mert az oldalt IE-re optimalizálták (IE alatt tesztelték), és nem tesztelték más böngészők alatt. Attól lehet, hogy ez az oldal hibája (a Firefox jobban allergiás például a hibás CSS megadásra, hibás/non-valid HTML utasításokra,...).
Megadnád PONTOSAN melyik oldalakról is volt szó?
2. Az FF melyik részére hivatkozott? Attól, hogy Firefoxot használsz, a JAVA-n (ami IE-hez, illetve Opera-hoz is kell), illetve alapvetően letöltés útján (amit más böngészőkkel is megtehetsz) szerezhetsz be spyware-eket, és egyéb élőlényeket.
Mik a felfedezett kártevők pontos nevei?
3. Tools/Options menűpont/Advanced/General fűl/Browsing résznél Resize larger images to fit in the browser window ne legyen beikszelve FF 1.5 alatt.
4. Azért mert az IE egyes részei alapból be vannak töltve a Windows alatt, így a Firefoxnak kicsit időbe telik betöltődnie.
5. A honlapon való videók megjelenítése nemigazán ajánlott - és itt most Jacob Nielsen-t webergonómust idézném: "a weben a videófelvételek használatát jelenleg érdemes még csökkenteni". Másrészt a Windows Media Player nem épűl bele szervesen a Firefoxba (azért sem, mert nincs benne ActiveX támogatás).
6. A FF-nál tényleg jelezhetné valahol, hogy a letöltés még folyamatban van. Így tényleg zavaró egy kissé, hogy nem látod, hogy tölt-e valamit a böngésző. Ennek áthidalására ajánlom a Flashgot böngészőbővítményt, és egy letöltéskezelő-szoftvert (Getright, Flashget, ...).
7. Passz. Mivel a Firefox kinézete (Themes) átalakítható, valószínűleg beleépíthető lenne. De úgylátszik nekik elegendő a minimaldesign...
7+1 Ja az a Javascript kód, ami a honlap címrészébe írt be egy hosszú tetszőleges sztringet... Hány honlapon tapasztaltad már a kódot futó, működő állapotban?

Nem akarom a FF-ot védeni, de hozzászólásod egyes pontjai pontos adatok nélkűl csak flame.
Ajnasz  
2006. jan. 17. 23:28 | válasz | #16
1. Küldj bugreportot az oldal készítőjének..
2. Ezt így nem lehet értelmezni, hogy mit akarsz mondani.
3. preferences/advanced/resize large images...
4. Ez a böngésző felépítésből adódik. Az 1.5 gyorsult az 1.0.x-hez képest.
5. Download video..
6. A (csak egyszerűen, mindenféle jelző nélkül) letöltési ablak kilövése után folytatás fícsör. Tudod, ha egyszerre töltesz (a 2Mbites neteddel) 6 valamit, akkor kissé zavaróvá tud válni, hogy min. 6 ablak van nyitva... Cancel download.
7. View/toolbars/customize.. drag&drop
8. Nem ismizem.

Ha nem barátod ne használd, csak egy alternatíva.:)
IoIa  
2006. jan. 17. 23:02 | válasz | #15
msie-t soha nem használtam. Sokáh Netscape-s voltam, majd az 1.0-s Mozilla elkészülte után csak Mozilla. A Firefox verziókat mindig kipróbáltam, de nem tetszettek. Az 1.5 viszont nagyon jó. Rettenetesen gyors, és már kezd olyan komfortos lenni, mint amit a Mozilla-nál megszoktam.
Szóval én nem is értem, hogy miről írsz...
Tinman   2005. 09. 30. óta regisztrált VIP fórumozó 2005. 09. 30. óta regisztrált VIP fórumozó2005. 09. 30. óta regisztrált VIP fórumozó
2006. jan. 17. 22:38 | galéria | válasz | #14
Én egyiket sem akarom pártolni (IE vagy FF), de valahogy ez nekem nem jött össze.

IE-t használtam még kb. 2 hónapja is, azóta FF.

DE megmondom őszintén nem vagyok elégedett. Biztos láma vagyok, biztos n00b vagyok mondhattok bármit, de IE-vel soha nem voltak olyan gondjaim, mint FF-al.

1.NAGYON RITKÁN, de bizony a 2 hónap alatt már 2-3 olyan oldalba futottam amit IE alatt gyönyörűen böngésztem, de FF alatt valamiért "elcsúszott" az oldal és alkalmatlan volt böngészésre.

2.Egy más jellegű okból kifolyólaf trójai pacira gyanakodtam és lefuttattam 2 népszerű kereső és írtó warét (biztos ami biztos és jól is tettem!). 3-4 beépült rohadék hivatkozása is a FF dolgaira mutatott míg IE-re csupán egyetlen db. (Spy Emergency és NOD természetesen mindig fut!)

3.Miért nem egyértelmű, hogy pl. képek megjelenítésekor hol a francba lehet átállítani FF alatt, hogy ne nagyítózon nekem, hanem a kép teljes méretét dobja be azonnal? Átbogarásztam már a beállításokat -bizonyára felületesen- de még mindig nagyítózok. IE alatt ez egyetlen pipa egy értelemszerűen elhelyezett opció keretein belül.

4.Miért ilyen cefet "lassú" a FF? IE szinte pikk-pakk azonnal berántja az oldalakat a 2 Megabitem mellett.

5.Miért nem cacheli a videókat? IE-vel nem kell a netes *.vmw/akármi vackokat újra leszednem ha pl meg akarom mutatni valakinek hanem szépen cacheből nyomja. FF állandóan újratölt... kiakasztó.

6.Letöltések esetén FF-et qrvára nem érdekli, hogy kilőttem a hülye letöltési ablakát, mert közben úgy döntöttem nem kell a cucc, az szépen tölti tovább amíg le nem jött vagy elő nem csalom a letöltési ablakot és rá nem bökök a megszakításra.

7.Miért nincs előzmények "gyorsindítás gomb"? Vágom, hogy CTRL+H vagy menüből, de egy quickbutton nem lett volna nagy fáradtság.

7+1. Volt ez a híres neves böngészőteszt amit mcpite terjesztett. Nálam IE kékhallálal reagált, míg FF kb. 10 mp után ugyanúgy resetre küldte a gépet... no comment.

Ennyi a gondom a FF-al. Felhasználóbarát és gyors, állítja mindenki. Nálam meg lassú, nehézkes a kezelése -ismétlem 2 hónapja használom - és úgy látszik én nem vagyok a barátja... ő se nekem
Lassan visszatérek IE-hez de talán még megnézem Operát előtte, hátha az jobban bejön.
2006. jan. 17. 22:25 | válasz | #13
Én is Avant Browsert használok, igaz a Firefox is fenn van, de csak néha használom. Nekem az Avant jobban bejött. Operát is próbáltam, de semmi extra szerintem.
2006. jan. 17. 21:59 | válasz | #12
tény, rosszul fogalmaztam.
valahogy úgy kellett volna, hogy az össz installált IE-re jutó effektív neten töltött idő arányaiban kevesebb, mint ugyanez Operánál vagy Firefoxnál.
azért gondolom, mert IEt használ szinte mindenki aki csak elvétve netezik, hisz az nem foglalkozik azzal, hogy más telepítsen. viszont aki már veszi a fáradtságot és lecseréli az valszeg használja is a netet. (tehát gondolom átlagosan egy firefoxra/operára/netscapre több net idő jut mint átlagosan egy IE-re)
2006. jan. 17. 21:54 | válasz | #11
nem egyes esetekről beszélek, hanem átlagról
smv  
2006. jan. 17. 21:43 | válasz | #10
Én is Avantos voltam IE után, és annyira megtetszett a sok funkció, hogy a későbbiekben sem akartam lemondani róla, de az IE motor miatt, meg egy-két nekem nem tetsző dolog miatt lemondtam róla. Aztán megnéztem az FF-et, de elég ingerszegény volt szerencsétlen, végül megtaláltam az Operát. Azóta főbenjáró Opera fan vagyok, de megnézem majd a Orca Browsert is.
smv  
2006. jan. 17. 21:41 | válasz | #9
Én még mindig el sem birom képzelni, hogy ezt honnan a francból tudják?
2006. jan. 17. 21:34 | válasz | #8
"szal a neten töltött óra per install szám az lehet, hogy jóval nagyobb egy Opera vagy egy Firefox használónál, mint egy IE-snél,."

Ezt semmi esetre se mondanám.
2006. jan. 17. 20:58 | válasz | #7
az ilyen felmérések gondolom az internetaktivitásból is adódnak. arra gondolok, hogy lehet, hogy installálva több IE van mint 75%, de aki aktívan használja is, főleg ha sokat, az már akkor lehet, hogy nem IE-t használ. szal a neten töltött óra per install szám az lehet, hogy jóval nagyobb egy Opera vagy egy Firefox használónál, mint egy IE-snél,.
SoDI---   "Rest in Peace SoDI---" 
2006. jan. 17. 20:46 | galéria | válasz | #6
Ez azért gáz, mert nem egy javascriptes megoldás van, amit például én előszerettel alkalmalmazok munkáim során; pedig firefox alatt másként működik, mint a normális bönészők alatt.
Csak egy példa_ IE6-nál a kijelölt választólistában ha billenytűnyilakkal navigál az ember, azonnal aktiválódik a változáshoz rendelt javascript kód, a hülye firefox alatt meg nem...
SoDI---   "Rest in Peace SoDI---" 
2006. jan. 17. 20:42 | galéria | válasz | #5
Nálunk minden negyedik büngésző Firefox?
Ez elég hihetetlen. Igen sokan irodában, illetve cégnél nem bajlódnak, használják az alapértelmezett büngészőt, ami a Windowshoz van, és kész.
saitek  
2006. jan. 17. 20:41 | galéria | válasz | #4
Én közel 2 éve AvantBrowser-t használok, nem nagyon tudam róla "áttérni", pedig többször is megpróbáltam.

Ráadásul az AvantBrowser-t már Gecko motorral is fejlesztik Orca Browser néven.

Orca Browser
mousee  
2006. jan. 17. 20:22 | galéria | válasz | #3
Én IE-ről mentem át firefox-ra, és azóta itt is maradtam :))

Őszintét megvallva operát még nem használtam...majd egyszer azér kiprószálom azt is :))
2006. jan. 17. 20:15 | válasz | #2
Szerintem jó, régóta használom. Az Opera is fennt van, néha arra bökök, de egyenlőre nem tántorított el a rókától.

EvilDevil   "Rest in Peace EvilDevil" 
2006. jan. 17. 20:04 | válasz | #1
A Finn 38% odabasz :D

Az elterjedséget felfoghatjuk amolyan intelligencia
barométernek is!