Kevesebb Microsoft-terméket vásárol Tajvan
2006. január 16. 16:14, hétfő
A tajvani parlament elfogadott egy olyan rendeletet, amelyben felszólította az ázsiai ország kormányát, hogy az idén a tavalyihoz képest 25 százalékkal kevesebb szoftvert vásároljon a Microsofttól.

Hirdetés

Az elmúlt hónapok meglehetősen nyugodtan teltek a redmondi konszern szempontjából, senki nem akart eljárást indítani a cég ellen, az Európai Unióval folyó vitában is kisebb pihenőre került sor. Minden nyugodtan tűnt. Azonban az idill - a tajvani honatyáknak köszönhetően - hamar szertefoszlott. A tajvani döntés hátterében az áll, hogy az állam így akarja megszüntetni az amerikai vállalattal kapcsolatos, az elmúlt esztendőkben kialakult függőségét. Jelenleg ugyanis a tajvani állami hivatalok és közintézmények számítógépein szinte csak és kizárólag Microsoft szoftverek futnak.

Problémát jelenthet ugyanakkor, hogy ez a parlamenti rendelet ellentétes a szabad kereskedelmet engedélyező és lehetővé tevő tajvani előírásokkal. Erről a jogszabályi ellentmondásról azonban még nem döntött az illetékes tajvani hatóság, miként eddig a Microsoft sem akarta kommentálni a tajvani parlament számára kedvezőtlen döntését.

Az elmúlt hónapok viszonylagos nyugalma után ez egyébként már a második olyan pofon, amit a redmondi cég elszenvedett. Még tavaly decemberben a dél-koreai Szövetségi Kereskedelmi Bizottság 32 millió dolláros pénzbüntetésre ítélte a Microsoftot, mert visszaélt a monopolhelyzetével és megszegte az üzleti verseny szabályait. A céget ezenkívül kötelezték arra is, hogy - az eredeti mellett - dobja piacra a Windows operációs rendszer butított változatát. E mellett hasonló vizsgálatokat folytatnak a vállalat ellen a japán hatóságok is.
Kapcsolódó linkek
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2006. jan. 17. 12:06 | válasz | #5
Ebben nagyon tévedsz.
Cat  
2006. jan. 17. 01:06 | galéria | válasz | #4
az állam olyan szempontokat állapít meg vásárlásai során amilyet akar - pl. általános lehet hogy hazai termék, de az is, hogy csökkenteni akarják a függőséget valakitől/valamitől. Ez simán beleillik ebbe a kategóriába, ezért nem kellene magyarázkodnia még egy EU tagállamnak sem.
2006. jan. 16. 23:45 | válasz | #3
Azért (még) Taivan nem Kína. Így már jobban érthető a lépésük, mert ahogy az MS lefekszik Kínának...
fflx  
2006. jan. 16. 23:13 | válasz | #2
Tajvan az tobbnyire Kina. Na mostmar erted?
2006. jan. 16. 20:28 | válasz | #1
Nem ismerem a tajvani jogot, de egy ilyen utasítás a világ minden demokratikus országában jogellenes. Ha a meg akarják törni egy adott cég monopolhelyzetét, vagy csökkenteni a tőle való függőségüket akkor nem a kézivezérlés, a verseny korlátozása a megfelelő mód rá.