Kisméretű merev­le­me­zek­kel erősít a Fujitsu
2006. január 15. 11:39, vasárnap
A Fujitsu egy amerikai gyártóval összefogva több kisebb méretű merevlemezzel erősítene helyzetén, elsősorban a kapacitás és a sebesség növelésével. A terv szerint 2009-re megdupláznák forgalmukat.

Hirdetés

A japán cégnél jelenleg egyértelműen az asztali számítógépekbe szánt hagyományos 3,5 hüvelykes merevlemezek viszik a prímet. Ezen kívánnak változtatni újdonsült partnerük segítségével, és a közeljövőben több új terméket dobnak piacra. Közleményük szerint jelentős mértékben növelik a kisméretű, 1,8 hüvelykes és 2,5 hüvelykes példányok kapacitását, és főként ezek révén tervezik növelni részesedésüket.

Ezen a területen a Cornice jelentős tapasztalatot szerzett, így 2009-re elérhetőnek tartják a harmadik hely megszerzését. Ennek érdekében a következő újdonságokon dolgoznak: a mobil számítógépekbe szánt 2,5 hüvelykes változatoknál jön a 200 GB-os példány, az asztali gépeknél pedig a 7200-on pörgő fejlesztések. Tervezik továbbá a kiemelkedő tűréshatárú (hő és hideg) változatok, valamint a merőleges rögzítésű (perpendicular recording) példányok piacra dobását, amelyek újabb ugrás eredményeznek majd a tárolókapacitásban. Ezen termékek legtöbbje jövőre, vagyis 2007-ben jelenik meg, és a vállalat egy év alatt szeretné elérni a 30 százalékos részesedést a piacon.



A cég igazi újdonsága az 1,8 hüvelykes példányok megjelenése, amelyeket elsősorban hordozható lejátszókhoz, videokamerákhoz, és a kisebb laptopokhoz szállítanak majd. A Cornice segítségével szintén 2007-ben tervezik bemutatni a 120 GB-os változatot, amit reményeik szerint rövid időn belül követnek majd a további fejlesztések.

Némileg hamarabb, már idén elkészülnek a kifejezetten vállalati felhasználásra szánt 2,5, illetve 3,5 hüvelykes merevlemezekkel, amelyeknél egyre inkább a SCSI szabványra koncentrálnak. A tervek szerint jön egy 10 ezres fordulatszámú, 147 GB kapacitású példány, majd egy 15 ezren pörgő 300 GB-os változat. Az új termékek révén ezen a területen is 30 százalékos részesedés elérését tartják elképzelhetőnek.
Kapcsolódó linkek
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2006. jan. 16. 08:51 | válasz | #3
Pörögjünk akkor egyet :-)
2006. jan. 15. 17:30 | válasz | #2
http://slil.ru/22509868/1912056680/Pawn.rar

Sakk matt
2006. jan. 15. 13:28 | válasz | #1
"A japán cégnél jelenleg egyértelműen az asztali számítógépekbe szánt hagyományos 3,5 hüvelykes merevlemezek viszik a prímet."

Hát jelenleg kis hazánkban nem sok fujitsu hdd-t kapni, inkább notebook-ba valók vannak.