DVD Jon az AACS-sel szeretne duplázni
2006. január 11. 15:58, szerda
Lefoglalták a deaacs.com domaint. Az elkövető nem más, mint Jon Johansen. A honlapon egyelőre csak egy aláírás található, de ez a célzás önmagában is egyfajta kihívás.

Hirdetés

Az AACS az új generációs optikai lemezek esetében tárolt filmes tartalmak védelmére szolgáló másolásvédelem. Több-kevesebb módosítással a HD-DVD és a Blu-ray védelme is erre épül.

Jon Johansen azzal vált ismerté, hogy mindössze 15 éves korában feltörte a DVD filmek védelmére használt CSS másolásvédelmet. Sikerét annak köszönhette, hogy rájött, hogy a védelem feltörésének elve egészen más, mint a más jellegű kódolásoknál, így bonyolult matematikai elméletek helyett gyakorlatiasan állt neki a kérdésnek. Tulajdonképpen nem feltörte a szabványt, hanem visszafejtette a kikódolás folyamatát és a kulcsot egy hibásan megszerkesztett szoftveres lejátszóprogramból. Ezt nevezték később DeCSS-nek. Johansen ezek után több másolásvédelmi módszert, többek közt a Microsoft és az Apple hasonló termékeit tette sebezhetővé hasonló módszerekkel. Neve szinte az ilyen megoldások feltörésének szinonimájává vált.

A DeAACS név használata már önmagában egy hadüzenet. A "So sue me" nevet viselő blogjában Johansen hatásosan azt írja, hogy már alig várja, hogy megjelenjenek kereskedelmi forgalomban a módszert használó termékek.
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

Rövidhírek, sajtóközlemények
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2006. jan. 13. 02:46 | válasz | #8
Nem sokara a HD-DVD es a Blue-ray is odaer hozza a futoszalagon...
2006. jan. 12. 20:23 | válasz | #7
Király csávó! Éljen sokáig!:D
2006. jan. 12. 15:53 | válasz | #6
Az első nagy dobását egyszerűen rázta le magáról: a lejátszó szoftver hibájáról nem ő tehet, másrészt pedig azzal védekezett, hogy csak szerette volna saját nem MS rendszerén is lejátszani a DVDket (Linuxot használt már akkor ), és ezért kereste a forráskódját a másolásvédelemnek... Mi lenne velünk nélküle...
2006. jan. 12. 10:19 | válasz | #5
Jó gyerek ez, ha itt lenne a kolinkban én meghívnám egy sörre.
PLaci  
2006. jan. 12. 00:04 | galéria | válasz | #4
Frank99   2001. 02. 08. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 02. 08. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 02. 08. óta regisztrált VIP fórumozó2001. 02. 08. óta regisztrált VIP fórumozó
2006. jan. 11. 17:44 | galéria | válasz | #3
sztem a zsírosnyakú kiadók saját magukat fogják sírba vinni.
épp itt az ideje.
Zedas  
2006. jan. 11. 16:55 | válasz | #2
Gondolom már elég profi megúszásban. Ha eddig nem sikerült leállítani, most se fog.

Én rá szavazok :)
myke  
2006. jan. 11. 16:42 | válasz | #1
ez a pali fogja a sírba vinni a kiadókat,vagy ők őt?