Csak szex és más semmi. Újra topon a kommersz
2006. január 11. 10:05, szerda
A pletyka már a premier hetében indult, a plázák több mint egy hónapja teljes gőzzel vetítik - újra van jó magyar közönségfilmünk!

Hirdetés

Szeretnénk szeretni őket. Legtöbben így vagyunk a könnyed stílusú magyar filmekkel, s frissen kikerült óriásplakátjaikat méregető tekintetünkbe a kíváncsiság mellett mindig egyfajta félénk büszkeség is vegyül. Büszkeség, mert megvan a lehetőség, hogy kicsiny hazánk újabb gyermekében a következő Valami Amerikát tisztelhessük majd, és félénk, mert még valószínűbb, hogy a mozijegy árával egy újabb Magyar Vándor ámokfutásának engedünk teret.

Bizony-bizony, el kell ismernünk: a nagy számok törvénye ez eddig nem kedvezett a magyar közönségfilmnek, körülbelül minden Valami Amerikára - a tetszési indexek és kritikusi vélemények alapján - négy vagy öt Magyar Vándor jutott. Sőt, előbbi óta egyértelmű honi közönség- és kritikusi sikerhez nem is volt szerencsénk a könnyed közönségműfajban (tisztelt Kontroll, óriási fejhajtás - bár közönségsiker voltál, engedelmeddel nem sorollak ebbe a kategóriába), sőt néha becsúszott egy Fűrész 2 borzalmaival vetekedő Egy szoknya egy nadrág is.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!
Klikk a képekre a nagyobb változathoz

Meg kell vallani, nem indult fényesen december havunk sem. Alig gyulladt fel az első adventi gyertya, a Tapló télapó-ilag kiművelt mozizó óriási rip-off-gyanús Igazi Mikulás plakát kikerültét nyugtázhatta, s egy kicsivel később esküdözhetett égre földre a haveroknak az ember, hogy bár nem evett bolondgombát, a Szőke Kólában tényleg egyedül Majka Papa produkcióját lehet színészi teljesítményként értékelni. Nem is tudta tehát a bizakodni vágyó jóérzésű magyar mozizó hogy mire gondoljon, amikor ikszpluszegyként, a nevenincs elsőfilmes Goda Kriszta rendezte Csak Szex és más semmi bugyirózsaszín plakátjával került szembe - tekintetéből eltűnni látszott a büszkeség, abban többnyire csak a félelem maradt.

A pletyka azoktól a bátor vállalkozó szellemű mozilátogatóktól indult, akik a premier körüli időpontban vállalkoztak a megnézésre, s a hír futótűzként terjedt országszerte. A film bemutatója után mindenesetre egy hónap telt el, ennek ellenére a plázák többsége két teremben, teljes gőzzel vetíti. Lehetséges, hogy igazak a mendemondák, és a Csak szex és más semmiben tényleg a kommersz magyar film rehabilitációjának lehetünk tanúi? Urak, hölgyek, közhírré tétetik, a hír minden szava igaz! Egyértelműen, minden kétséget kizáróan az. Goda Kriszta filmje pazar kis habkönnyű, minden szinten kivágja a rezet, és mindezt olyan halál természetességgel teszi, hogy az ember nem érti, mi akadálya volt eddig annak, hogy e filmélményt semelyik nem volt képes szállítani a honi hasonszőrű alkotások közül.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!
Klikk a képekre a nagyobb változathoz

Történetünk kicsiny fővárosunkba kalauzol, a színház világába, megnyerő, vidékről szerződött aranyifjú főszereplők (Csányi Sándor) és futó kalandokban megcsömörlött sztárszínésznők (Dobó Kata) közé, ahol az alkalmi kapcsolatokat visszajáróként osztogatják a kávé mellé, ahol karakteres, tajtékzó szájú rendezők (Gesztesi Károly) orgánumától hangos állandóan a folyosó. Főhősünk a bridget (vagy inkább terézanyu)-komplexusos Dóra (Schell Judit), immár harmincnál is több gyertya a tortán, de a menő ügyvédpasi egy gyűrű helyett feleségének ismeretségével ajándékozza meg a lassan megállapodni kívánó lányt. A dramaturg-hívatás sem igazán segít rá a párválasztásra: a színházban csak az öntelt pojáca-fickókból akadna horogra, az egyéjszakás kapcsolatokból viszont köszi, de nem, úgyhogy Dóra vállat rándít és szemléletet vált.

Minek férfi, ha csak púp a hátra, viszont az idő szalad, gyerek pedig kéne. Több se kell tehát, mint találni egy tenyészcsődört, aki egy egyéjszakás kaland után hajlandó szedni a sátorfáját, éjjeli ténykedése viszont a kapcsolatosdiban megfáradt lánynak kilenc hónap múltán remélhetőleg kisbabát eredményez. Nincs is jobb hely a pályáztatásra, mint az internet, ami ugyan gáz, de tényleg működik, a jelige pedig legyen "Csak a szex és más semmi" - a "Kutyátlanok kíméljenek"-et úgyse olvasná senki - hadd lássa széles e világ, hogy nem árulunk zsákbamacskát. A kérők pedig jöjjenek csak sorban, mit nekünk gyrosos fiú, mit nekünk hatvan éves színészkolléga, ha a sors könyve (ez esetben egyenlő a forgatókönyvvel) egyszer úgy vagyon írva, hogy egy fránya internetes hirdetés okozta kalamajka vezet majd el az igazi szerelemhez.

Elsőre sablonosnak tűnik? Annak. Esetleg sablonos is? Az. Levon ez bármit az élvezeti értékből? Semmit, az ég egy adta világon. A Csak szex és más semmi könnyen megszerethető, utána meg szerethető, sokszor nézős (akár idézgetős) mozi, amelyet könnyen 2005 magyar filmes kedvencévé érlelhet az idő (ha nem érlelt még eddig is). Míg az Igazi Mikulás nyögve nyeli magát a szomszéd teremben (szegény Cserhalmi György, pedig nagyon nagy színész, de hát az alapanyag...), addig itt csillog a fény a pesti kövezeten. A jól megírt forgatókönyv korrektebbnél korrektebb jelenetekkel ajándékoz meg mindet, a párbeszédek a helyükön, a karakterek közül nem tudjuk, hogy kit szeressünk legjobban.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!
Klikk a képekre a nagyobb változathoz

Csányi Sándor újra együtt a hét év után hazatérő osztálytárs Dobó Katával, Schell Judit profin megformált karaktere ha kell, jól megírt helyzetkomikumokhoz szegődik társul, ha kell, meggyőzően láttatja az igaz szerelmet kereső megfáradt fiatal nőt. Gesztesi Károly meg - "szevasz, egyébként Paskó volt" - brillíroz a rá osztott rendező temperamentumos szerepében, Goda Kriszta pedig kiválóan érez rá, hogy a nagydumás színészt vétek volna nem szabadon engedni.

Biztos rosszat is lehet mondani; aki akar tegye, ha úgy tartja kedve. Azonban annyi bizonyos, hogy a film kapcsán a jókedv csak a tizenhat év alattiaknak nem lesz felhőtlen a fránya szülői felügyelet miatt, és mindenki olyan friss, elégedett élménnyel távozhat a moziból, amelyben nagyon régóta nem lehetett része ha könnyű magyar közönségfilmre váltott jegyet. A parádésan debütáló Goda Kriszta pedig éppen, hogy csak fújhat egyet - a hírek szerint az október 23-ra bemutatni tervezett óriás költségvetésű, ízig-vérig magyar Andy Vajna-film (Szabadság, szerelem címmel) direktori teendői a fiatal rendezőnőre várnak.

Magyar nyelvű filmelőzetes letöltése

Klikk ide!
Klikk a poszterre a nagyobb változathoz
Csak szex és más semmi
színes magyar vígjáték, 93 perc, 2005

Rendező: Goda Krisztina
Forgatókönyvíró: Goda Krisztina, Divinyi Réka, Heller Gábor
Operatőr: Gulyás Buda
Jelmeztervező: Kisprumik Ádám
Zene: Madarász Gábor
Producer: Kálomista Gábor, Sánta György
Vágó: Csillag Mano

Schell Judit (Dóra)
Dobó Kata (Zsófi)
Csányi Sándor (Tamás)
Gesztesi Károly (Paskó)
Seress Zoltán (Péter)
Czapkó Antal (Ali)
Rátóti Zoltán (András)
Sinkó László (Tivadar)
Jordán Adél (Saci)
Csiszár Jenő (Makai)
Szélesvásznú TV-k

Már 32 150 Ft-tól!

Házimozirendszerek

Már 19 900 Ft-tól!

részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
winnie  
2006. feb. 20. 15:58 | válasz | #41
vagy csak neked más az ízlésed, mint a tömegnek.
buran  
2006. feb. 20. 15:10 | válasz | #40
Ha ez a film üdítő színfolt a kritika szerint, akkor talán tényleg megérett a magyar filmgyártás a süllyesztőre.
2006. jan. 30. 17:55 | válasz | #39
Már csak egyvalamit nem értek (pedig végigolvastam mind a 37 hozzászólást) mi az összehasonlítási alapja a Fűrész 1-2-nek és a Csak szexnek?

A maga nemében szerintem mindkettő jó, de ezen az alapon más műfajból is lehet találni jó s kevésbé jó filmet. (akció, mese, akármi...)

Egyébként a Csak szex nekem igen kellemes csalódás volt, bár az első 20 perc után összenéztünk a párunkkal, hogy erre ráfaragtunk de a végére mindketten elégedetten jöttünk ki a moziból.

Persze az is igaz, hogy egyrészről kicsit néha úgy érzi az ember, sikk lett a magyar filmet leugatni. Én igenis ammondó vagyok, jó, hogy újra élni látszik a magyar film s kint is a sokszáz (ezer) filmből jön ki egy-egy "nagy" film! Hogy a Csak szex valaha is ilyen "nagy" lesz-e azt nem tudom, de egy könnyed szórakoztató filmnek tökéletesen megállja a helyét!
2006. jan. 29. 18:49 | válasz | #38
Szerintem a film szuper.
2006. jan. 25. 02:19 | galéria | válasz | #37
Ez a katica annyira unszimpi nekem :S rgo nálam bukó a film bármennyire is egyszerü és fogyasztható.
Nem-vagyok oda az ilyen filmekért.Az egyszerü filmek meg szoljanak csak az egyszerű embereknek/aki erre a cimre meg plakátra beindul...
Szvsz amúgyis elég fos filmek vannak mostanság.Na de nem baj! Jön a MISSION IMPOSSIBLE 3!! GIGALOL :) na mindenkinek jó éjt.
2006. jan. 25. 01:50 | válasz | #36
A Fűrész 1-2-re azok mondják, hogy szar, akik nem értik az egész film alatt, hogy mi történik, sőt, még utána sem. Rég nem készült ilyen jó thriller, ekkora költségvetésből.
A Csak szex és más semmit még nem láttam, de nagyon sok ismerősöm igen, és eddig negaív "kritikát" nem hallottam tőlük.
Azt hiszem, nekem is ideje lenne megnéznem. :D:D:D
Sekler  
2006. jan. 14. 22:01 | galéria | válasz | #35
ez a film nagyon jó kis film, a könnyedsége, a humora nagyon jó, igazán büszke lehetünk erre a filmre, ténlyeg nem egy mélyen elgondolkodtató mélyérzésü film, de fölöttébb kellemes ténlyeg és aki ennyire ellene van az fulladjon meg:P
winnie  
2006. jan. 14. 17:36 | válasz | #34
legalább is szerinted nem szar. sokak szerint pedig szar. sokak szerint az egy is az volt. szerintem mindkettő király:)
EvilDevil   "Rest in Peace EvilDevil" 
2006. jan. 14. 12:24 | válasz | #33
A saw 2 nem szar!! Legalább olyan jó mint az első rész.. de semmiképpen nem szarabb... mellesleg nem a
vértől lesz jó egy film, hanem attól, hogy sose tudod mi fog éppen történni...

ja és a fűrész nem tipikus horrorfilm... inkább a thiller kategória..
2006. jan. 13. 21:51 | válasz | #32
jaja, a dugásra egyből kinyílik a csipájuk a tömegeknek
2006. jan. 12. 19:16 | galéria | válasz | #31
a saw 2 jó szar ... alig folyig benne a vér .. van max 10 perc trancsírozás .. de amúgy meg pszichodráma az egész .. ergó uncsíííííííííííííí

inkább pornó akkor már, ott még az uncsi rész is elmegy ;]

plusz erről a filmről még abszolút semmit nem hallottam, szal lehet Akumának [most kivételesen persze ^.^] igaza van :)

tudjátok a puding meg a próba .. és enni szeretünk, nem ? :]
HuAn82  
2006. jan. 12. 16:27 | galéria | válasz | #30
Te is ütöd a mércét.
winnie  
2006. jan. 12. 14:37 | válasz | #29
Komolyan nem értem azokat akik fikázzák a magyar filmeket, közben pedig megnézik az összeset. Talán nem leszólni kéne, hanem büszkének lenni, a nemzet színészeire, és azon törekvéseikre, h. csekély költségvetésből, képesek legalább ilyen színvolalú filmeket készíteni.

én nem f*kázom a magyar filmet, de ha valaki sz*rnak tart egy magyar filmet, akkor szerintem nem lesz büszke.

a költségvetés duma meg már sajnos rég megbukott. itt van a csak szex, amit annyiból készítettek, mint a fűrészt. pl.

vagy ott vannak a francia hatalmas bevételeket hozó beszélgetős filmek. azokhoz csak egy jó forgatókönyv kell. kevés pénzből is lehet jó és jövedelmező filmet csinálni. (ld. itthon sas tamás presszóját. leszúrták a kamerát, el sem mozdítják egész film alatt)
zateh  
2006. jan. 12. 13:47 | válasz | #28
19-én, de ellentétben FairCo véleményével, szerintem jó film lett. Ahhoz képest pedig főleg, h. második rész.
Komolyan nem értem azokat akik fikázzák a magyar filmeket, közben pedig megnézik az összeset. Talán nem leszólni kéne, hanem büszkének lenni, a nemzet színészeire, és azon törekvéseikre, h. csekély költségvetésből, képesek legalább ilyen színvolalú filmeket készíteni.
winnie  
2006. jan. 12. 12:16 | válasz | #27
2006. jan. 12. 09:43 | válasz | #26
tök jó, hogy úgy veszem le itt a fele társaság már látta az üvegtigrist 2-őt.. mikor jelenik meg? talán 1 hónap múlva?
2006. jan. 12. 07:50 | válasz | #25
hát igen. a száll a kakukk fészkére-t se néztem volna meg, ha nincs benne a kakukk. most lebuktam. :(
Pash  
2006. jan. 11. 23:59 | válasz | #24
totya4: 'Hiszen ezáltal behódol egy idegen államnak, amit megfűszerez pornófilm népszerűsítéssel.'
Behódol????? Ennyi erővel a 'Nagy zűr kis-kínában' meg Kínának hódolt be...
A pornófilmnek nincs szüksége reklámra, mindig is lesz rá kereslet, akkor is ha ez neked nem tetszik.
2006. jan. 11. 23:47 | válasz | #23
ezeket a hozzászólásokat mutogatni lehetne.. egy másik időben és helyen, talán el sem hinnék, talán csak a képzelet szülötte, gondolnák...

Winnie.. nem tom, hogy bírod :)
2006. jan. 11. 23:25 | válasz | #22
a címe frappáns, ennyi. nyilván el akarják adni a filmet, ehhez kell egy jó cím is. ennek tökéletesen megfelel.
maga a sztori feleannyira se sexi mint a címe. de persze kicsit az is. de aki azért nem megy el, mert azt hiszi, hogy csak sexről szól, az el van tévedve...
egy aranyos kis romantikus vígjáték, de nyilván ezt az öt szót 1001 filmnek adhatnák címnek. úgyhogy kerestek neki valami egyedit, eladhatót.
ez a film a tömegeknek szól. de van mondanivalója, persze ne számíts világmegváltásra, olyan mondanivalói vannak, ami "egy aranyos kis romantikus vígjátéktól" várható
röhögni meg sokat fogtok rajta, a rendező különösen jó, de a Schell Judit is. a többiek is jók, meg vannak jó poénok, nézzétek meg, ha még nem tettétek.
fluga  
2006. jan. 11. 19:17 | válasz | #21
nemtom engem azért a szexen kívül hajt még egy s más ősi erő..éhség, szomjúság, lélegezni is szeretek...sőt pipikélni és kakikálni is (fujj de alpári vagyok!)

láttad-e vagy?
Blasta  
2006. jan. 11. 18:42 | galéria | válasz | #20
Süt a kommentjeidről, csak így tovább, lefelé...lefelé...
vg   2001. 02. 07. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 02. 07. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 02. 07. óta regisztrált VIP fórumozó2001. 02. 07. óta regisztrált VIP fórumozó
2006. jan. 11. 18:03 | galéria | válasz | #19
Hajaj! Az vagyok!
ZoliJ  
2006. jan. 11. 17:22 | válasz | #18
én is láttam a filmet másodmagammal, igen pozítiv élményt hagyott bennem/bennünk.
Blasta  
2006. jan. 11. 17:03 | galéria | válasz | #17
IQ fájter-e vagy?
totya4  
2006. jan. 11. 16:19 | válasz | #16
Ha azt mondod jó, lehet meg kéne nézni, bár a címe nem tetszik :)
FairCO  
2006. jan. 11. 16:10 | galéria | válasz | #15
Ez egy igenis jó film, nem csak a bnőmnek, nekem is tetszett, jókat lehetett röhögni rajta. De ahogy nelnézem, a többségnél a Die Hard trilógia a nyerő...
megj.: az Üvegtigris 2 tényleg gagyi, ilyen seggreesős, gagyi poénokkal van tele. az év csalódása :( pedig hogy vártam...
totya4  
2006. jan. 11. 16:05 | válasz | #14
Winnie.

Alapvetően a cím az, ami egy filmnél megtekintési ingert ad ha nem látott előzetest a polgár. A szex pedig, mint ügye egyetlen és mindenkiben jelen levő (ősi) legerősebb hajtóerő persze hogy érdekli az embereket.

A szex nem alpári, alpári az, amikor sikeresnek titulálunk egy filmalkotást, holott az nem azt jelenti hogy jó volt, hanem hogy mennyien nézték meg, és ez különbség, az alpáriság abban rejlik hogy bele kell tenni a címbe hogy "szex" ahhoz, hogy menjenek az emberek megnézni. Nem én írtam ezt eredetileg egyébként, hanem "Emmegki", érdekes hogy őt nem szólod le. Én csak megerősítésül írtam, hogy igazad van komám.

Nem a szex alpári, hanem az az alpári ahogyan pofánkba vágják mozifilm gyanánt. Helyesebben annak ígéretével valami bohóckodást.

A gond ott van - kérdésedre reagálva - hogy a cikk nem emeli ki a két film ajnározása mellett hogy ehhez a pofánkba kell vágnia hogy szex.
Ennek a következő állomása az lesz, hogy xy magyar film ekkor és ekkor lesz, aki megnézi a moziban, azt az előadás végén le....ják.

winnie  
2006. jan. 11. 15:29 | válasz | #13
1. "emmegki"-nek igaza van, a cím gyakorlatilag alpári, ennélfogva tömegvonzó.

lenézed az embereket, egy dolog - téged ez fog meg a címben. passz. de ha igaz lenne az elméleted, akkor minden hasonló című filmre tódulna a nép - és persze nem tódul.

amúgy meg valóban sajnállak, hogy a szexet alpárinak tartod, de kinek a pap.

Hiszen ezáltal behódol egy idegen államnak, amit megfűszerez pornófilm népszerűsítéssel.

és mégis magadra öltötted a mentédet, hónod alá csaptad a csikóbőrös kulacsot és megnézted a filmet. akkor mi itt a gond?

félre ne érts, csak nagyon sekélyesnek tűnik egy filmet a címéből megítélni:)
totya4  
2006. jan. 11. 14:51 | válasz | #12
Mesélje el valaki miért kellett a véleményemet kitörölni. Lassan visszaköszön a kommunizmus :) Állítólag a rendszerváltás azért volt, hogy végre szabadon el lehessen mondani kinek mi a véleménye, ha már enni nem lesz mit, és munkahely se lesz.

Leírom még egyszer :

1. "emmegki"-nek igaza van, a cím gyakorlatilag alpári, ennélfogva tömegvonzó.
2. a cikkben emlegetett "valami amerika" is pornófilm forgatásról szólt, tehát az is az alpárisággal hódított, ráadásul a cím maga tartalmazza a filmek őshazájának "amerikának" a nevét amit igencsak nehezményezek. Egy magyar filmnél különösen. Hiszen ezáltal behódol egy idegen államnak, amit megfűszerez pornófilm népszerűsítéssel.

Zocsi  
2006. jan. 11. 14:28 | válasz | #11
A film jó! Sokat, jókat lehet rajta röhögni! Nem tudom mi kellhet még?! Könnyed szórakozást ígér a maga magyaros humorával... A plakát is erről árulkodik. Kell ennél több???
winnie  
2006. jan. 11. 13:21 | válasz | #9
jó nagy csacsiságot mondtál.
2006. jan. 11. 12:34 | válasz | #8
A Saw 2 jó is ezt még nem láttam de ami késik nem múlik.
Akuma  
2006. jan. 11. 11:59 | galéria | válasz | #7
ezekszerint ti mind tömegfogyasztók vagytok, menjetek nézzétek meg ezt a Fűrész 2-t is, biztos jó szórakozás lesz!
2006. jan. 11. 11:40 | válasz | #6
Gondolom csak a cím miatt vesz jegyet az emberek 9/10-e. Ez az össz mondanivalója.
hypno  
2006. jan. 11. 11:22 | válasz | #5
Mondanivalójuk az iker gyermekeimnek is van. Többnyire egyszerre.

Én nem a mondanivalója miatt nézek meg egy filmet, hanem azért hogy szórakozzak.
vg   2001. 02. 07. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 02. 07. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 02. 07. óta regisztrált VIP fórumozó2001. 02. 07. óta regisztrált VIP fórumozó
2006. jan. 11. 10:39 | galéria | válasz | #4
Kedved Akuma! Ennek a filmnek mi a mondanivalója? És az Ügegtigris 2-nek?
winnie  
2006. jan. 11. 10:23 | válasz | #3
bőven vannak jó filmek, csak a magyar néző, ha magyar filmről van szó, akkor kommerszt akar nézni. egy fekete keve, vagy fény ösvényein senkit sem érdekel.

vajon hányan látták eddig innen az új tímár péter filmet?
Akuma  
2006. jan. 11. 10:17 | galéria | válasz | #2
szerintem vannak jó filmek, legfeljebb az olyan csökken képességű emberek, mint egyesek nem képesek felfogni a filmek mondanivalóját!!!!! tipikusan olyanok, akiknél a lövöldözős lekaszabolós tömegszar jelenti A filmet
vg   2001. 02. 07. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 02. 07. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 02. 07. óta regisztrált VIP fórumozó2001. 02. 07. óta regisztrált VIP fórumozó
2006. jan. 11. 10:09 | galéria | válasz | #1
Magyarország a gyagi filmek fellegvára... Gratulálok!