Robert Fripp írja a Vista zenéjét
2006. január 7. 19:25, szombat
A Microsoft komolyan gondolja, hogy a Windows Vista szinte tökéletes operációs rendszer lesz. A cél, hogy ezt érezzék a felhasználók is, éppen emiatt nem hiányozhat az igényes háttérzene sem.

Hirdetés

A redmondi konszernnek sikerült megnyernie a feladatra az elismert brit rockzenészt, Robert Fripp-et és a munkák azóta is gőzerővel folynak. A gitáros több héten keresztül tartózkodott a cég székhelyén.



Fripp többek között a King Crimson rockbanda kísérletező kedvű alapítójaként vált ismertté. Az együttes első lemeze 1969-ben jelent meg. A "Mr. Spock of Rock"-nak is nevezett előadóművész később olyan zenészekkel dolgozott együtt, mint például Tony Levin, Brian Eno, Peter Gabriel és David Bowie. A Microsoft sokszor kísérletezett zenék felhasználásával. Tíz évvel ezelőtt, a Windows 95 piacra dobásakor például az amerikai vállalat a Rolling Stones Start me up dalát dolgozta fel - több-kevesebb sikerrel. 2002-ben pedig a redmondi konszern Lenny Krawitz Fly away című dalát használta fel az MSN reklámkampányában.

Az érdeklődők a Channel 9 oldalról - ami a Microsoft fejlesztőinek portálja - letölthetnek egy közel 26 perces, WMV formátumú videófájlt, ami Robert Fripp-et mutatja munka közben. Ezt meghallgatva, illetve megnézve ki-ki így is benyomást szerezhet arról, hogy valóban igényes operációs rendszer lesz-e a Vista vagy sem.
Kapcsolódó linkek
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
hdo  
2006. jan. 22. 14:58 | válasz | #41
Ami ekkora rendszererőforrás használtatával nem fut stabilan az eleve halott dolog.

Amúgy most ezt az egészet nem értem. Háttérzene? Folyamatos? Szerintem itt csak az eseményekhez rendelt pár másodperces hangrészletekről van szó, semmi másról. Az meg win 95 óta alapból van.
2006. jan. 09. 17:46 | válasz | #40
Lehet hogy jó lesz, de én tutira nem fogok az elsők között váltani, nem jön be a designja amin pőedig nem lehet visszaállítani az eredeti xpsre, persze nekem azóta van xp amióta kijött, de az elején ettől is paráztam, de ez jó lett, viszont arra meg nincs is szükségem.
Amugy közlöm h még a winfosnál is linuxtűzfalakat használnak...
2006. jan. 09. 17:16 | válasz | #39
na azé' nem egy gitárhíró
pemga  
2006. jan. 09. 16:46 | válasz | #38
Viszont most már lehet tudni, miért is kell játékgépnek megfelelő konfig a Vista futtatásához :). Pár napja volt a cikk.
2006. jan. 09. 14:56 | válasz | #37
"Lehetne saját mappája minden usernek, csak oda lehessen írni, stb."
WindowsXP-ben (2000-ben, gondolom NT-ben is) pontosan meg lehet adni, mely könyvtárba melyik felhasználó mit csinálhat (pl csak olvasás).
Elvileg Vista biztonságát növelték, illetve a stabilitását is. Talán lesz hasznos új szolgáltatás is, pl nekem az új kereső tetszik, más kérdés, hogy azt már a Tiger tudja... (Illetve talán a grafikus kártya által számolt GUI is jó lesz (nem a 3D-re gondolok), majd kiderül:))
mb66  
2006. jan. 09. 01:21 | galéria | válasz | #36
Függetlenül attól, hogy jó lesz e a Vista vagy sem, azért azt kijelenthetjük, hogy Robert Fripp továbbra is félisten :)
2006. jan. 08. 22:13 | galéria | válasz | #35
- Egyik fő bajom az, hogy hülye hosszú neve van (és jó mély is), és mire végigmászok rajta, megunom az életem.

1. Van AutoComplete a prompt-ban.
2. Ott a grafikus felület.
3. Ilyen hülye érvet már rég hallottam, ne is haragudj...

- Az userek 99%-a rendszergazda módban használja a profilját. Akkor meg oda ír, ahova akar. Ez a linuxos csak a /home/ konyvtarat birizgalod minta jó lenne win alatt is, ha több helyen használnák.

Ha én a Linuxot rendszergazda módban használom, akkor ugyancsak oda írok, ahova akarok, nemdebár? Akkor meg? Júzer errorról beszélünk, kezét csókolom.
fawcet  
2006. jan. 08. 19:50 | válasz | #34
Nekem saját hangszerkesztőt is tegyenek Word mellé, akkor lesz az igazi.
fflx  
2006. jan. 08. 18:27 | válasz | #33
en copy con mestert kernem meg a windows zenei alafestesere :)

kek vagy milyen szinu halal eseten razenditene a "Ne basszon mar fel egy kurva program" orokzoldre...
2006. jan. 08. 18:03 | válasz | #32
A sok pancser megveszi ,hallgatja a zenét és nézi a 3d-s okosságot. Közben elgondolkodik hogy miért cserélte le a vasat 5x erősebbre és miért cserélte le a nem éppen tökéletes ,de már bevállt xp , majd elgondolkodik miben tud többet a vista ( mármint ami használható is ) .
craesh  
2006. jan. 08. 16:33 | galéria | válasz | #31
Háttérzene? Oprendszerben?

Nem tudom ki hogy van, de pl ezt a Windows XP-t is már egy jó pár nyúzom, ti nem unnátok bele mindig egy adott zene/zenék hallgatásába? Vagy mostantól a windows update-be benne lesznek havonta az új háttérzenék? :) hát elég fura

P3h3ly  
2006. jan. 08. 16:10 | válasz | #30
ebben lehet vmi, de ugye a usereknek is van kedve vitatkozni szóval semmi gond! :) erről a hírről meg annyit hogy első dolgom kikapcsolni az ilyesmiket :P
2006. jan. 08. 14:58 | válasz | #29
:DDD
Gemnon  
2006. jan. 08. 13:45 | válasz | #27
Vajon ezuttal megveszik a "Sound Forge"-ot, vagy a Vista-ban is a DeepZ0ne edition't használják majd?
saxus  
2006. jan. 08. 13:37 | válasz | #26
Aha, csak kettő bibi van vele:

- Egyik fő bajom az, hogy hülye hosszú neve van (és jó mély is), és mire végigmászok rajta, megunom az életem.

- Az userek 99%-a rendszergazda módban használja a profilját. Akkor meg oda ír, ahova akar. Ez a linuxos csak a /home/ konyvtarat birizgalod minta jó lenne win alatt is, ha több helyen használnák.
2006. jan. 08. 13:03 | galéria | válasz | #24
Lehetne saját mappája minden usernek, csak oda lehessen írni, stb.

Őőő, szerinted a C:\Documents and Settings\<felhasználó_neve> mappa mire van?
RpPRO  
2006. jan. 08. 11:32 | válasz | #21
Tolem akar Malmsteen vagy Satriani is irhatna a zenet, install utan az elso dolgom ezeket kiloni.
joebacsi   2001. 11. 18. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 11. 18. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 11. 18. óta regisztrált VIP fórumozó
2006. jan. 08. 10:48 | válasz | #20
hmm belehallgattam ebbe az izébe...és pont olyan mint annó a Chrono Triggerben lévő zene, mikor sétáltam a meteorit, illetve atomháború miatt kipusztult, sivár földön...szal bíztató
JZO  
2006. jan. 08. 09:41 | válasz | #19
Ezt a cikket betud annak, hogy egy kicsit jobban odafigyelnek a rendszerhangokra. De hogy ez bármit is hozzátenne a Windowshoz??? Nem azért, de a hangok 2 percig mókásak voltak, amikor legelőször hallottam őket életemben, de aztán 5 perc és kikapcsoltam mindet.

Nagyon fájó pont, hogy a Vistából kihagytak sok fontos dolgot. Pl. az új fájlrendszert, de még sok egyebet is. Egy múltkori cikken már azon gondolkodtam mi hasznos újat is fog tudni az új oprendszer? Mert a 3D-t tutira ki fogom kapcsolni, hát nehogymár...

Miért nem képesek a biztonságot növelni? El kell ismerni, hogy a Linux biztonsági rendszere jobb, mint a Windows-é. Lehetne saját mappája minden usernek, csak oda lehessen írni, stb.
2006. jan. 08. 01:18 | válasz | #18
Azért azt úgy közölném, hogy az nem Cromson, hanem Crimson.

Ez a szöveg meg megint már miféle baromság: "Ezt meghallgatva, illetve megnézve ki-ki így is benyomást szerezhet arról, hogy valóban igényes operációs rendszer lesz-e a Vista vagy sem."
-úgy látom a cikkíró ilyen köcsög szövegekkel akarja gerjeszteni a feszültséget itt a fórumban jó sg-s szokás szerint.

Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2006. jan. 08. 00:31 | galéria | válasz | #17
Hát nyugtató zene végülis elkelne a vindózokba, mert elég sok embert, köztük engem is elég rendesen fel tud idegesíteni a hülyeségeivel :)
EvilDevil   "Rest in Peace EvilDevil" 
2006. jan. 07. 23:10 | válasz | #16
"A Microsoft komolyan gondolja, hogy a Windows Vista szinte tökéletes operációs rendszer lesz. A cél, hogy ezt érezzék a felhasználók is, éppen emiatt nem hiányozhat az igényes háttérzene sem."

Szövegértelmezésből megbuktatok... nem a zenétől lesz tökéletes... de az is fontos, ahhoz hogy minden elemében kiemelkedő legyen..
AtomHeart   2002. 10. 05. óta regisztrált VIP fórumozó 2002. 10. 05. óta regisztrált VIP fórumozó 
2006. jan. 07. 23:05 | galéria | válasz | #15
Jah, epp ezt akartam kerdezni en is :^)

"Windows 95 piacra dobásakor például az amerikai vállalat a Rolling Stones Start me up dalát dolgozta fel" - Egy kis idezet a dal szovegebol: "you make a grown man cry" ;^)
szacsi  
2006. jan. 07. 22:58 | galéria | válasz | #14
Nem King Crimson?
noss  
2006. jan. 07. 22:45 | válasz | #13
embert barátjáról, madarat tolláról, cisztát hangjáról... =)
arty  
2006. jan. 07. 22:35 | galéria | válasz | #12
egy operácios rendszer a háttérzenétől lesz tökéletes?

egyáltalán ... háttérzene oprencerbe ?????
2006. jan. 07. 22:34 | válasz | #11
Mi meg csak vesszük a memóriát számolatlanul... Remélem a Vista utáni változat már illatozni is fog...
EvilDevil   "Rest in Peace EvilDevil" 
2006. jan. 07. 22:28 | válasz | #10
fika... fika.. fika.. kuss!!!
faz  
2006. jan. 07. 21:19 | válasz | #9
De beteg ez a videó.

Ez munka amit csinálnak? Nagyon remélem hogy ingyen teszik : )
2006. jan. 07. 21:13 | galéria | válasz | #8
Milyen ez a zene? Túlvilági? Vagy nyugtató lenne eredetileg? Húúúh.... Na addig nem mondok véleményt, amíg ki nem jön a végleges Vista.
2006. jan. 07. 20:59 | válasz | #7
Ennyire sötétek nem lehetnek.
2006. jan. 07. 20:24 | válasz | #6
"Ezt meghallgatva, illetve megnézve ki-ki így is benyomást szerezhet arról, hogy valóban igényes operációs rendszer lesz-e a Vista vagy sem." - én zeneőrült vok, de nem hinném, h a zene lenne a legfontosabb egy oprendszernél.
mesor  
2006. jan. 07. 20:05 | galéria | válasz | #5
"Windows Vista szinte tökéletes operációs rendszer" :D
Nyiri  
2006. jan. 07. 19:56 | galéria | válasz | #4
A zeneket szoktam eloszor kikapcsolni :D
NEXUS6  
2006. jan. 07. 19:53 | galéria | válasz | #3
Én olyanról még nem hallottam, hogy egy Os minőségét az határozná meg, hogy ki vesz részt a marketing kampányban!
totya4  
2006. jan. 07. 19:44 | válasz | #2
Na hát ez tipikus agyalágyultság.

Mint korábban mondottam már, az windows operációs rendszer elve rettentő rossz, valóban stabil, és a kártevőknek jobban ellenálló (windows) oprendszert csak úgy lehetne fejleszteni, hogy az egyáltalán nem lenne kompatibilis programok futtatása tekintetében az előzővel.
Ehelyett mindig csak annyit változtatnak az oprendszeren, hogy a programok döntő hányada azért fusson, emiatt a felhasználó belepusztul abba hogy megvédje a kártevőktől ezt a védhetetlen rendszert.
A programozók meg lustaságból (időhiány ügye, meg szarok rá:) csak az számít nekik hogy a saját kis vackuk menjen, de hogy mennyi kárt okoznak ebben a bizonytalan rendszerben, vagy dönti halálba esetleg az uninstallkor, az lényegtelen számukra.

Olyan oprendszer kell, ahol a programoknak minimális jogaik vannak, pl. csak a saját (adat!) könyvtárukba írhatnak, illetve nincs globális registry, ahová mint a barmok belegázolhatnak.
A linux, mint ilyesmi, nem is hemzseg a kártevőktől, viszont mivel ingyenes, az eszközök telepítése, programok telepítése nem emberbarát enyhén szólva, tehát a többség számára nem alternatíva.

KaBuTo666   2005. 11. 18. óta regisztrált VIP fórumozó 2005. 11. 18. óta regisztrált VIP fórumozó2005. 11. 18. óta regisztrált VIP fórumozó
2006. jan. 07. 19:37 | válasz | #1
"Windows Vista szinte tökéletes operációs rendszer lesz"

bármennyire is törekednek erre tökéletes sosem lesz!
meghát minden embernek külön igényei vannak nem lehet olyanra megcsinálni, hogy mindenkinek minden egyes apró részlete megfeleljen!