Itt az első kétlencsés digitális fényképezőgép
2006. január 5. 00:22, csütörtök
A Kodak új készüléke két optikája közül azt használja, amelyikkel az adott helyzetben jobb képminőséget tud elérni.

Hirdetés

A Kodak új Easyshare V570 nevet viselő digitális fényképezőgépén már elsőre látni fő jellegzetességét: a gép két optikával rendelkezik. A széles látószögű (23 mm-es) és az 5x-ös optikai zoomos lencse (39 - 117 mm ekv.) közül a gép mindig az adott körülmények között jobb képet biztosítót használja. Tehát előbbivel egy kisszobában is belefér a teljes család a képbe, míg utóbbi az általános fotózás során remekel jobban. A készülék az 5 megapixeles képeken túl videó rögzítésére is képes, amelyeket Mpeg-4 tömörítéssel ment el, akár 30 képkockát másodpercenként. A kész művet a készülék 2,5 inches kijelzőjén tekinthetjük meg.


A 23 mm-es széleslátószögű lencse lehetővé teszi, hogy gép mindössze három képből automatikusan, saját beépített szoftverét használva összeállítson egy 180 fokos panorámaképet. A V570-es várhatóan 399 dolláros áron (80 ezer forint) kerül forgalomba az Egyesült Államokban még ebben a hónapban, első nyilvános bemutatkozása pedig a las vegasi fogyasztói elektronikai vásáron lesz.

Egyébként a vállalatnak igencsak bele kell húznia, mivel az Egyesült Államokban jelenleg piacvezető Kodak a szakértők szerint idén könnyen lemaradhat a Canon mögött, hiszen már 2005-ben is csak egy hajszálnyi volt a különbség köztük.
Kapcsolódó linkek
Népszerű videókamerák

Már 19 900 Ft-tól!

Tükörreflexes fényképezőgépek

Már 99 900 Ft-tól!

részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
IStexI  
2006. jan. 18. 04:30 | válasz | #23
Teccik, hogy nyújtott... de mér kellett középre rakni az a qrva tft-t? Ha 1 kézzel fogok 1 kompaktot akkor mindig belenyúlok az tft-be ha kényelmesen akarom fogni mert rövidek általában a gépek. Ez viszont elég hosszú így ki lehetett volna rakni balra a tft-t a hüvelykujjnak meg maradt volna 1 csomó hely jobboldalt. Kár pedig akkor hibátlan lenne számomra...
Omega  
2006. jan. 15. 14:40 | válasz | #22
3d-s kép az lol, nem jó semmire se...
2006. jan. 13. 01:13 | válasz | #21
Én kis naív mikor megláttam a képet azt hittem, ez valamiféle 3d-s képeket csinál.
sped  
2006. jan. 10. 09:58 | válasz | #20
Kedves szakértők, előre megjegyzem én is Canon párti vagyok és nagyon szeretem a márkát. Zárójelben pedig hogy az első gépem bizony egy Kodak DC240 volt. A fikázás helyett nézzetek körbe hogy jelenleg a piacon melyik kompakt gépnek van 23mm-es objektívje. Utána olvassatok pár fotós könyvet és gondolkozzatok. De ezt akkor is megtehetitek, amikor a "szokványos kompaktototokkal" a fürdőszobában fényképezve a félmeztelen barátnőtöknek nem fér rá a melle és a feje is a képre. Ha pedig ráfér, akkor valószínűleg nagy fürdőszobátok van, ergo sok a pénzetek, ergo lehettek segghülyék. Lol.
semi  
2006. jan. 08. 09:57 | válasz | #19
husika  
2006. jan. 06. 21:21 | válasz | #18
Régen, a digit gépek megjelenése táján az olympus a mellékelt 16m-es kártyát panoráma software-rel adta, azaz azzal a kártyával automatikusan fűzte össze a képet, a kijelzőn megjelenitett markerek használatával. Pc-re töltve/nyomtatva kiváló eredményt adott, az akkori felbontás mellett érdemleges hibát hatékony nagyitás mellett sem lehetett felfedezni. Sajna manapság ezt nem látom viszont egyetlen gyártónál sem, pedig belső alap soft-tartozéka lehetne a gépeknek.
2006. jan. 06. 18:35 | válasz | #17
Hanem magától körbejár a fényképező...:-))
Annak nem látom hátrányát, hogy egy pár perces utómunkát igényel a számítógépen, mert úgyis azon nézed meg a kész panoráma képet, nem a 2,5'-os LCD-n!
2006. jan. 06. 13:31 | válasz | #16
Ez okos dolog! Talán a fotózásban megvalósított ötletek egyik legnagyobbika manapság.
2006. jan. 06. 08:29 | galéria | válasz | #15
kicsit széjjelebb kell tenni a 2 ojjektívet és lehet 3D-s képeket csinálni
2006. jan. 05. 19:10 | válasz | #14
kellemes színfolt lehet a fényképezőgépek piacán, újdonság létére nem is drága! Viszont ez a széleslátószög csalóka lehet,mer télleg nagyon faxa h 180fokot 3képből összehoz,de azér azt tegyük hozzá hogy ezeknél az arányok általában eltorzulnak...
Cactus  
2006. jan. 05. 18:50 | válasz | #13
Kicsit szögletes dizájn, de sztem elég jó lett.
Blasta  
2006. jan. 05. 18:04 | galéria | válasz | #12
Ja és állványról akár 360'-os panorámakép is készíthető, vagy akár 3D-s gömbpanoráma is. Ez csak tőled és attól függ mennyit és hogyan exponálsz.
Blasta  
2006. jan. 05. 18:02 | galéria | válasz | #11
Őőőőő, de itt elvileg nincs szükség külön szoftverre, hiszen a f.gép automatikusan összeilleszti a képeket panorámaképpé, nem csak segít exponálni az előző képek széleinek halvány mutatásával, hogy aztán te a PC-n illeszd őket össze.
Blasta  
2006. jan. 05. 18:00 | galéria | válasz | #10
Miééért??? Jó kis RETRO, az most divat :-))))
2006. jan. 05. 18:00 | válasz | #9
Igen, összefűzte, külön programmód van rá, ahol a előző kocka szélét látod (ahova illesszkedik a következő), majd szgépen tudod egy szoftver segítségével pontosítani (illesztések, eltérő fényviszonyok korrigálása, akár automatikusan is). Egy állványon kb. 270 fokos panorámakép készíthető, vagy 2x2-es (négy képből egy nagy négyzet alakú)
2006. jan. 05. 13:40 | válasz | #8
A design-ről csak annyit, hogy a kijelzős oldal szerintem a régi orosz "kvarcjáték"-okra hasonlít.

Mindenesetre nem egy szokványos gép, van benne új ötlet, de nekem a külleme nem jön be!
2006. jan. 05. 11:08 | válasz | #7
"A panoráma kép készítés már a 8 évvel ezelötti Canon gépnek (PS A50) része volt..."

Össze is fűzte őket a gép, mert akkor tényleg nem újdonság?
Panoráma illesztési segítség valóban rengeteg gépben van, de ez nem ugyanaz.
Blasta  
2006. jan. 05. 10:46 | galéria | válasz | #6
Ha az optikák minősége jó, akkor ez egy érdekes ötlet. Legalább nem a felbontást növelték, ez is valami!
Egy 23mm-es FIX objektívnek ráadásul én is örülnék a DSLR-emhez, a másik obi meg a szokásos átfogású "városnéző" obi. Szal nem olyan rossz ötlet ez (a design meg nagyon jó lett), kérdés, hogy milyen minőségben oldotta meg a Kodak. Drágának egyelőre nem drága, de itthon tuti még 20rugóval több lesz. De minden "első" cucc jóval drágább mint amennyit érne, az újdonság miatt...
2006. jan. 05. 09:27 | válasz | #5
Max érdekes.
A panoráma kép készítés már a 8 évvel ezelötti Canon gépnek (PS A50) része volt...
A gép egyéb "erényeiről" nem írtak semmit, tehát az ár kétséges. Különben is a 400USD mire ideér lesz az 100e is, azért meg már kapni pár igényes, jó gépet!

Thrawn  
2006. jan. 05. 09:14 | válasz | #4
Hát ha ez qrva jó, meg nem drága, akkor vegyetek belőle kettőt. Ekkora parasztvakítást!
zaki  
2006. jan. 05. 09:11 | galéria | válasz | #3
hát ez qrva jó...

mikloss sztem sem.
2006. jan. 05. 06:38 | válasz | #2
80 rugó egy ilyen újdonságért sztem nem drága...
noss  
2006. jan. 05. 01:32 | válasz | #1
LOL