Megkezdődik a nagyméretű LCD tévék térhódítása
2006. január 2. 15:46, hétfő
Szakértők a kínálat drasztikus megugrását valószínűsítik azt követően, hogy az első és második legnagyobb gyártó, a Samsung és az LG.Philips szinte egy időben jelentették be új gyártósoruk beindítását.

Hirdetés

Az új, hetedik generációs gyártósorral mindkét vállalat a nagyméretű, 40-47 hüvelykes LCD kijelzők (televíziók) gyártására rendezkedett be. A Samsung esetében ez már a második ilyen üzem, míg a vetélytársnál az első, de állításuk szerint ez utóbbi méreteivel maga mögött hagyja a riválisokat. Szakértők egyetértenek abban, hogy az első két helyezett erőfeszítései révén megugorhat a kapacitás, ami az idei évben túlkínálatot és idővel nyomott árakat eredményezhet. Amennyiben ez valóban így lesz, belátható időn belül valóban megkezdődhet a nagyképernyős LCD televíziók térhódítása.

A Samsung novemberben kezdte meg a Line 7-2 névre keresztelt hetedik generációs gyártósor tesztüzemét. Ez két hónapig tartott, és a közlemény szerint végre beindulhat a sorozatgyártás. Ez kezdetben havi 45 ezer darab lemezt jelent, amit az év második felében megkétszereznének. Ily módon a Line 7-2 90 darabot állítana elő havonta, amit a Sony-val közösen működtetett első gyártósor jelenleg 60 ezres kapacitásának megnövelésével összesen 165 ezer darabot jelent majd. Minden egyes lemezből nyolc darab 40 hüvelykes kijelző készül el, ami tehát az év végére 1,32 millió havi darabszámot jelent.


Az LG 55 inches (~140 cm-es képátlójú) multifunkciós LCD tévéje

Az LG.Philips P7 nevű gyártósora szintén a napokban kezdi meg a teljes üzemet. Közleményük szerint kapacitása a harmadik negyedévben szintén 45 ezer darab lesz, amit 2007 elejére kétszereznek majd meg. Jelenlegi, hatodik generációs üzemük Gumi városában 32, illetve 37 hüvelykes kijelzők gyártására rendezkedett be, míg a pajui új gyártósor esetében már átállnak a 42 és 47 hüvelykes utódokra. Az itt gyártott "lemezek" mérete 1950 X 2250 mm, amiből nyolc darab 42, vagy hat darab 47 hüvelykes kijelző készül.

A költségek miatt csak igen kevesen engedhetnek meg maguknak ilyen kategóriájú beruházást. A Samsung több, mint 4 milliárd dollárt költött új gyártósorára - persze volt is miből, hiszen bejelentésük szerint forgalmuk 2005-ben meghaladta a 10 milliárd dollárt.
Kapcsolódó linkek
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
dez  
2006. jan. 07. 06:05 | válasz | #58
dez  
2006. jan. 07. 06:01 | válasz | #57
Létezik olyan, hogy HD-Divx-es DVD-lejátszó.
A DVI kimenet egyszerű kábellal összeköthető a HDMI-vel. (Utóbbi felülről kompatibilis. De a hangot ilyenkor külön kell vezetni. Ha egyátalán a TV-ben akarod vezetni.)
Vagy komponensben (nem kompoZIT videóban!) is össze lehet kötni már az újabb kártyákat (kábelt külön kell venni valahol), az is elég jól átviszi a HD-s képet.
dez  
2006. jan. 07. 05:57 | válasz | #56
Már nem kell 3+GHz-es proci hozzá. Elég, ha van egy R9xxx-ed, vagy egy GF-ed fx-től fölfelé (új driverrel, PureVideo Decoder nem kell hozzá). (És telepítetted a WMP10-et a HW-gyorsítós WMV9-es peccsel. [Utána már pl. BSPlayer is viszi.])
dez  
2006. jan. 07. 05:51 | válasz | #55
Te hol láttál 19" fölött 4:3-as LCD-TV-t?
dez  
2006. jan. 07. 05:50 | válasz | #54
Khm, találomra kiválaszottak 1-1 cuccot. Közben a piacon van alapvetően több fajta LCD képernyő, azon belül x generáció, és a hozzá adott képfeldolgozó elektronikából is jópár fajta. Plazmánál kb. ugyanígy.
dez  
2006. jan. 07. 05:37 | válasz | #53
Plazmából nincs 2m alatt HD-s (csak 852 x valahányas), csak LCD-ből. És annak már ára is van, persze, ha tellik rá...
Az olcsóbb plazmák képe szerintem rosszabb, mint a legjobb LCD-ké, és utóbbiak még mindig olcsóbbak.
Berber  
2006. jan. 05. 17:35 | válasz | #52
Szóval leszedtem. A TFT monitoron 1200-nál igen szép volt. Mondom ráteszem lemezre, aztán be a dvd lejátszóba és rá a plazmára, megnézzük milyen. Hát ezeket felejtsétek el!
1, Nem lehet HD formátumot konverzió nélkül írni.
2, A néró 4 órán át ügyködött, hogy felvéssen, egy HD szerü dolgot, ami mp4 és nem olvassa a DVD lejátszó.
3, A számítógép is akadva olvassa vissza! Sávszélesség hiány!
4, A konverzió miatt 30%-ot csökkent a mérete!
5, A TV nem köthető össze HDMI kábellel az sz. géppel(nem is kapható kábel).
6, Sőt, csak analóggal köthető= mintha DVD-t néznék.
7, Hiába tudja a TV a HD-t, A DVD lejátszók a fasorban sincsenek.
8, Hiába tudja a számítógép, azt érdemben nem juttatom bele a TV-be.


Más. Én nem vennék projektort a helyedben. Semmiképp.
2006. jan. 05. 13:27 | válasz | #51
"csak a letöltés hogyanjára nem jövök rá az istennek se!"

Simán leszedhető pedig. Kattints valamelyik képre, és kapsz letöltős listát.
2006. jan. 05. 13:24 | válasz | #50
"A PC meg a TV valahogy nekem nem igazán jön össze, de te tudod."

Azért jó, mert nem kell külön drága TV-t venni, és nem kell helyet találni neki.
És még felvenni is lehet.

"Én inkább vettem egy 1600x1200-as TFT monitort meg egy 7800GT-t és élsimítva nézem a 40cm-re lévő monitort. Így elég nagy a kép :)"

40 centiről nekem is elég, bár nekem csak 1280x1024-es 19''-es TFT-m van.
Viszont ha az ágyból nézem, vagy ha többen mozizunk, akkor már jó lenne egy 2-3 méteres képernyő.

"Igazából azért gondolom feleslegesnek a TV vásárlást, mert a WMV-HD / Blúréj lejátszók / PS3 csak egy év múlva lesznek itthon elérhetőek, addigra meg egy korrekt HDTV-t megkapsz 500k körül."

Nem TV-t akarok, hanem projektort. És igazából most kéne. Csak azért követelmény a HD felbontás, mert hogy jövőre már kelleni fog, egyébként ellennék én 1280x1024-en is.

"Egyébként régen én sem voltam beizgulva a HDTV-re, de amióta a monitoron mézegetem a WMVHD filmeket én is nagyon szeretnék egyet venni"

Én is így jártam.
2006. jan. 05. 12:22 | válasz | #49
"16:9-es TV-t akarsz venni???"

TV-re semmiképp, mivel hogy a TV adás 4:3-as. Csak filmhez kell a 16:9.

"Mert akkor hülyeség az 1280*1024.... akkor 1280*720 az ideális.... A plusz pixelek ebben az esetben nem számítanak..."

Játéknál, meg TV-nél jó az a plusz pixel.
Berber  
2006. jan. 05. 08:06 | válasz | #48
Megnéztem a linket, ígéretes, csak a letöltés hogyanjára nem jövök rá az istennek se! Régóta szeretnék egy nagyfelbontásu filmet, mert a normál DVD nem igazán mutat a TV-men. Van HD bemenetem, de nincs a földön se HD lejátszó. Se lejátszandó DVD. A TV mindössze 720-as, mégis szintvonalazza a legjobb DVD is. Fotók tökéletesek rajta. Ugy tűnik nekem, csak hiszti a HD TV még a DVD-k sem tartanak ott, nincs mit megjeleníteni.
spydee  
2006. jan. 04. 08:49 | válasz | #47
Többe fog kerülni mint 10 millió Ft...lassan le kell cserélnem a lakást is hogy beférjen egy ilyen.:))
Minimum ajtó csere meg egy kis kőműves munka...
Zedas  
2006. jan. 03. 22:22 | válasz | #46
"Filmet nézek, meg játszok. Most még persze nincs HD film, de lesz, és ha most veszek projektort, annak ki kéne tartani 2-3 évig. Játékra meg nincs elég nagy felbontás. Nem kell hozzá PS3, PC-t is lehet rá kötni."

A PC meg a TV valahogy nekem nem igazán jön össze, de te tudod. Én inkább vettem egy 1600x1200-as TFT monitort meg egy 7800GT-t és élsimítva nézem a 40cm-re lévő monitort. Így elég nagy a kép :)

Igazából azért gondolom feleslegesnek a TV vásárlást, mert a WMV-HD / Blúréj lejátszók / PS3 csak egy év múlva lesznek itthon elérhetőek, addigra meg egy korrekt HDTV-t megkapsz 500k körül.

Egyébként régen én sem voltam beizgulva a HDTV-re, de amióta a monitoron mézegetem a WMVHD filmeket én is nagyon szeretnék egyet venni, ám amíg nincs itthon HDTV TV adás, illetve nem lehet hozzá kb. 3000Ft-ért filmeket venni, pénzkidobás (ez pedig minimum 2 év).

Akinek brutál gépe (x > 3Ghz) és szép nagy monitora van, látogasson el ide:
http://www.wmvhd.com/
FecaA  
2006. jan. 03. 19:31 | válasz | #45
A topic legelején...! 16:9-es TV-t akarsz venni??? Mert akkor hülyeség az 1280*1024.... akkor 1280*720 az ideális.... A plusz pixelek ebben az esetben nem számítanak...
2006. jan. 03. 19:15 | válasz | #44
"Ja és aki azt mondja, hogy hülyeség az, hogy egy x képeátlójú CRT előálítása 2* annyi, mint x képátlójú LCD, az kicsit olvasson utánna"

Ilyet ki mondott?
2006. jan. 03. 19:14 | válasz | #43
"Szerintem a HDTV mókával még várj egy évet."

Nem szeretek várni. Tudom, hiba, de ez van.

"Most még az extraprofit kategóriában vannak az 1920x1080-asak"

Lehet, azért én nézelődök, hátha...
Legrosszabb esetben egy 1280x1024-est veszek, az se rossz.

"A másik, hogy mit nézel rajta? A PS3 esetleg kihasználja majd, de azon kívül felesleges."

Filmet nézek, meg játszok. Most még persze nincs HD film, de lesz, és ha most veszek projektort, annak ki kéne tartani 2-3 évig. Játékra meg nincs elég nagy felbontás. Nem kell hozzá PS3, PC-t is lehet rá kötni.
2006. jan. 03. 17:35 | galéria | válasz | #42
Amíg 100e-ből nem jön ki egy nagy képátlójú, addig nem veszek, az tuti.
FecaA  
2006. jan. 03. 15:05 | válasz | #41
Bár, hogy őszinte legyek, én nagyon szeretem a CRt képét, szóval nekem egy Sony 92 cm-es CRT is megfelelne! Persze normál áron... a pontos típusát nem tom annak a TV-nek, de a TV nagyon szép! Meg az ára is...:( De jövőre már :)
KaBuTo666   2005. 11. 18. óta regisztrált VIP fórumozó 2005. 11. 18. óta regisztrált VIP fórumozó2005. 11. 18. óta regisztrált VIP fórumozó
2006. jan. 03. 14:55 | válasz | #40
én is lehet jobban járok, ha várok még egy évet a hd tvm el mert akkor tán olcsóbb lesz, én is veszek alá PS3-at
meg egy normális hangrendszert is, az is olcsóbb lesz!
FecaA  
2006. jan. 03. 14:31 | válasz | #39
(min. 1920*1080)

Már bocsi, most nem zaklatni akarlak, de ezen egy jót kacagtam! Min?! Az a legnagyobb HD felbontás! 2 milla alatt nem találsz semmit, ami ezt megjelenítené! Na persze amerikából...... Én jövő ilyenkor PS3 fölé szeretnék egy nagy full HD (1920*1080) Tv-t, remélem, hogy addigra már normál áron is lehet kapni! Ja és aki azt mondja, hogy hülyeség az, hogy egy x képeátlójú CRT előálítása 2* annyi, mint x képátlójú LCD, az kicsit olvasson utánna... Talán a hazi-mozi.hu-n is olvastam már erről...
Zedas  
2006. jan. 03. 14:15 | válasz | #38
Szerintem a HDTV mókával még várj egy évet. Most még az extraprofit kategóriában vannak az 1920x1080-asak, a 720-as pedig épp csak elkezdett elérhetővé válni. A másik, hogy mit nézel rajta? A PS3 esetleg kihasználja majd, de azon kívül felesleges.
2006. jan. 03. 13:49 | válasz | #37
Kimaradtak az összehasonlításokból a projektos TV-k, illetve a projektorok.
Én olyan projektort keresek, ami HDTV-hez is elég nagy felbontású (min. 1920x1080), jó minőségű a képe, és játékra is alkalmas.

KaBuTo666   2005. 11. 18. óta regisztrált VIP fórumozó 2005. 11. 18. óta regisztrált VIP fórumozó2005. 11. 18. óta regisztrált VIP fórumozó
2006. jan. 03. 10:33 | válasz | #36
üzemidővel sincs gond, normális használat mellett több mint egy évtizedig bírják a készülékek, de ha éjjel-nappal megy a tévé, akkor 6-7 év múlva vásárolhatunk újat.
KaBuTo666   2005. 11. 18. óta regisztrált VIP fórumozó 2005. 11. 18. óta regisztrált VIP fórumozó2005. 11. 18. óta regisztrált VIP fórumozó
2006. jan. 03. 10:29 | válasz | #35
kösz a linket! http://www.hazi-mozi.hu/

elolvastam, érdemes volt, ez jelenleg a legjobbb választás ! csak nem értem mért lett kitörőlve a linked?
3P  
2006. jan. 03. 10:04 | galéria | válasz | #34
Talán ez is segíthet eldönteni a kérdést.
Berber  
2006. jan. 03. 10:00 | válasz | #33
Köszike, azthiszem az én véleményemet erősíti a cikk, valamint az amerikai eladási statisztika is. Inkább az oled-et nyomnák. Abban van a fantázia!
efraim  
2006. jan. 03. 09:25 | válasz | #32
Nezopont kerdese, hogy melyik a jobb...
LCD vagy plazma TV?
Berber  
2006. jan. 03. 08:41 | válasz | #31
Nem értem miért nyomják az LCD tv-ket. Nekem nagyon nem jönnek be se fogyasztásra, se képminőségre. Mit tudnak amit a plazma esetleg nem? Néztem fogyasztást a plazma 42" 250W míg a 40-es lcd 300W (LG-samsung) A kép minősége meg se üti a plazma szintet, az élettertama sem hiszem hogy több. Biztos olcsóbb. Az előállítás. Mert megvenni....!!! Valaki mondja már meg miért jobb az LCD mint a pasma?!
2006. jan. 03. 08:40 | válasz | #30
Szóval akkor meddíg várjak még az LCD TV vásárlásával?
Zedas  
2006. jan. 03. 07:15 | válasz | #29
Akik itt alattam azt hangoztatják hogy a CRT sem fogyaszt kevesebbet mint az LCD:

Igen, de nem is mondtam hogy nem fogyaszt, kizárólag azért írtam a fogyasztást, mert a köztudatban (legalábbis akikkel én eddig beszéltem) az van hogy az LCD fenntartása sokkal kevesebbe kerül mint egy CRT-jé. Ez pedig nem igaz.

A másik amiért írtam hogy kiemeljem az OLED jelentőségét, mivel az tényleg alig fogyaszt valamit (nincs háttérvilágítás).
2006. jan. 03. 06:55 | válasz | #28
Én igazábol nem nagyon értek hozzá,de mi igaz abból ha elromlik akkor dobhatom ki az egésszet?Nem javítható.




bertino   2004. 12. 30. óta regisztrált VIP fórumozó 2004. 12. 30. óta regisztrált VIP fórumozó2004. 12. 30. óta regisztrált VIP fórumozó2004. 12. 30. óta regisztrált VIP fórumozó
2006. jan. 03. 00:28 | galéria | válasz | #27
a képen az a TV nem kisdarab...
2006. jan. 02. 22:47 | válasz | #26
Tévedés, mert amiről te beszélsz az mind a költség, csupán csak a haszon ekkora nagyságú!!!
smv  
2006. jan. 02. 22:33 | válasz | #25
:( mikor lesz nekem pénzem ilyenekre... :(
2006. jan. 02. 22:30 | galéria | válasz | #24
Igen az vagy :DDD
Komolyra fordítva: létezik 720p is :D
lazsi  
2006. jan. 02. 21:55 | válasz | #23
Most lehet hogy én vagyok a hülye de a HDTV az nem a 1920x1080 felbontás?
2006. jan. 02. 21:39 | válasz | #22
Vedd meg nyugotan a Sony BRAVIAT. Nagyon jó kis LCD TV.
2006. jan. 02. 21:29 | galéria | válasz | #21
hat a samsung 765MB vol az emult evek tan legjobb vetele ar/kepesg aranyaban szerintem a monitorok kozott (iden mar nembiztos)
2006. jan. 02. 21:02 | galéria | válasz | #20
Ha egy jó 17"es crt-d van akkor már nem jártál rosszul.
2006. jan. 02. 20:32 | galéria | válasz | #19
90 es evekben vett (bocs az elobb lemaradt)
2006. jan. 02. 20:31 | galéria | válasz | #18
hat nalam meg sok csoro magyarnal meg marad egy idejig a 17"CRT moncsi meg a 72"centis 90 crt TV meg eleg sokaig
[NST]Cifu   2002. 10. 26. óta regisztrált VIP fórumozó 2002. 10. 26. óta regisztrált VIP fórumozó 
2006. jan. 02. 20:28 | galéria | válasz | #17
Másképpen fogalmazok: CRT-ből nem nagyon találsz 40-50"-es változatot, míg LCD-ből vagy Plazmából a komolyabb gyártók rendelkeznek legalább egy-két típussal...
KaBuTo666   2005. 11. 18. óta regisztrált VIP fórumozó 2005. 11. 18. óta regisztrált VIP fórumozó2005. 11. 18. óta regisztrált VIP fórumozó
2006. jan. 02. 20:25 | válasz | #16
én most nyáron szeretnék venni egy bravas sony hdt tv-t! ( http://www.sonypage.hu/index.php3?sid=11362297741396481736&tract=3&mod=termek&rid=875&grid=2)

a sony nál van jobb képminöségű márka? pl a hitachi az jobb szerintetek?

Gabest  
2006. jan. 02. 20:14 | válasz | #15
Azt csiripelik a madarak, hogy a 19-esnél nagyobb lcd-kre tizenvalahányszázalékos extra adót terveznek az EU-ban...
2006. jan. 02. 19:44 | galéria | válasz | #14
Hát a lcdnél sem jellemző a 30"nál nagyobb.
2006. jan. 02. 19:41 | galéria | válasz | #13
Samsung oldalán:
32" tft Power Consumption: Power On Approx. 184 Watts
32" CRT Power Consumption: 190 watts

Igaz 20" snál 60%kal fogyaszt többet a crt de mind2 így is 100W alatt marad.

[NST]Cifu   2002. 10. 26. óta regisztrált VIP fórumozó 2002. 10. 26. óta regisztrált VIP fórumozó 
2006. jan. 02. 19:26 | galéria | válasz | #12
Itt található pár TV készülék energiafogyasztása összehasonlítva.

Az tény, hogy a PlazmaTV-k (és Projektorok) fogyasztása elég magas, de mégse olyan vészes, főleg ha azt nézzük, hogy CRT kijelzőkből nem jellemző a 30"-nál nagyobb, míg a Plazma és LCD kijelzők már az 50"-os képátmérő sem ritkaság.

Az OLED-ből mikor lesz valami, mintha anno azt vetítették volna előre, hogy 2005-ben már kint lesz a piacon...
2006. jan. 02. 18:56 | válasz | #11
Nekem egy 20"-os LCD-m van és kényelmes fényerő beállítás mellett 30W-ot fogyaszt. Max fényerőnél 55W.
Ezt teljesítménymérővel néztük.
De pl a Samsung 40"-os LCD-jénél is fel van tűntetve, hogy asszem 280W-ot eszik (erre most nem emléxem pontosan). De asszem az LG oldalán is fel van tűntetve a W igény (az is kb 300W 40"-nál).
ddfg  
2006. jan. 02. 18:34 | válasz | #10
Szerintem itt valami felreertes van, ugyanis a 17" CRT-m fogyaszt 100-110W-ot, az van a hatara irva, tudtommal a 17" TFT-k 20-40W korul fogyasztanak. Es ugy tudom a CRT-k sokkal tobbet fogyasztanak, a kepcsovuk miatt.
2006. jan. 02. 18:18 | válasz | #9
télleg olyan sokat fogyasztanak lol, aszittem sokkal gazdaságosabbak az TFT monitorok a hagyományos CRT-knél... mennyit fogyaszt egy 17 colos CRT és egy 17 colos TFT? (hogy lássam a különbséget) :)
2006. jan. 02. 17:42 | válasz | #8
hát a crt szerintem jobban fűt...
2006. jan. 02. 17:40 | válasz | #7
"TFT LCD előállítása sokkal olcsóbb a hagyományos crt illetve plazma kijelzők előállításánál"

Azt nem hinném hogy olcsóbb lenne...
2006. jan. 02. 17:40 | válasz | #6
Azt nem hinném hogy olcsóbb lenne...
És sajnos a kereslet felszívja pillanatok alatt ezt a mennyiséget így az ár csak lassan fog csökkenni.
Majd 23 év múlva...
Zedas  
2006. jan. 02. 17:40 | válasz | #5
Ha elterjed az OLED, még olcsóbb lesz, csak még élettartam gondok vannak vele.

A tuti az lenne ha kisfelbontású OLED háttérvilágítást alkalmaznának TFT-vel (van már ilyen termék, csak nagyon drága), ennek nagyon jó a képe (kontraszt), keveset fogyaszt és jó az élettartama.

Aztán idén jönnek majd a SED-es dolgok (olyan mint a CRT, csak az összes pixelen van egy pici elektronágyú), amely megint csak befolyásolni fogja a piacot.

Igazából a jelenlegi LCD és plazma TVk egy nagyon nagy problémával küzdenek, mégpedig a fogyasztás. Egy ekkora LCD illetve plazma, 500W-tól 1000W-ig fogyaszt, melynek tetemes része hővé alakul (nyáron, légkondi nélkül a király). Ezt persze nem szokták feltűntetni a gyári adatok között (egy 20 colos TFT 110W, egy plazma pedig azonos méreten legalább másfélszer többet fogyaszt).
lazsi  
2006. jan. 02. 17:18 | válasz | #4
TFT LCD előállítása sokkal olcsóbb a hagyományos crt illetve plazma kijelzők előállításánál. Egy ilyen nagy kijelzőnek az ellőállítása nem több 50ezer forintnál, a boltokban pedig 3-400ezer forintokért lehet velük találkozni Az ok, hogy ilyen drágák, egyszerűen az, hogy az emberekből így akarják kiszedni a fejlesztésekre, marketingre, és profithoz szükséges pénzt.
AtisH  
2006. jan. 02. 17:08 | válasz | #3
Bárcsak úgy lenne...
Kelta  
2006. jan. 02. 16:57 | válasz | #2
Ja, :)
pár év és a benzinkutaknál adják ajándékba ha 30L felett tankolsz :)
Norbu  
2006. jan. 02. 16:51 | válasz | #1
Hát még jó hogy nem vettünk karácsonyra TV-t :)