Nincs többé Intel Inside
2005. december 30. 20:19, péntek
A processzorgyártó 14 év után megválik közismertté vált logójától, és a új kifejezéssel szeretné jelezni, hogy fókusza lassan elmozdul az asztali PC-k irányából, a szórakoztató-elektronikai eszközök felé.

Hirdetés

A Reuters értesülése szerint a marketinget és a vállalat megjelenését érintő változtatások révén nemcsak az Intel Inside névtől, hanem az immár 37 éve használatos hagyományos Intel logótól is megszabadulnak, és érkezik az új „Leap Ahead” kifejezés, amely a figyelem új iránya mellett a jelentős előrelépést, szökellést hivatott jelképezni. Erről egyelőre annyit árultak el, hogy a megszokott asztali számítógépek helyett a figyelem egyre inkább a szintén otthoni használatra szánt digitális eszközök, szórakoztatói-elektronikai termékek irányába helyeződik át.

A váltás részleteiről a januárban esedékes CES 2006 kiállításon számolnak majd be. Addig is meg kell elégednünk az eddig kiszivárgott hírekkel: az Intel márkanévből eltűnik a jellegzetes, alacsony „e” betű, jön a „Leap Ahead” és nyugdíjba vonul az „Intel Inside” kifejezés. Ez utóbbi a jövőben egy marketing programot jelöl majd, amely a PC-gyártók termékeinek népszerűsítését hivatott elősegíteni, de egyéb feladata már nem lesz. A vállalat azzal indokolja a váltást, hogy a hangsúlyt szeretnék az egyes chipek helyett egész platformokra helyezni, így például a Pentium mellett jóval nagyobb szerepet szánnak a Centrino és ViiV technológia reklámozására.


Az Intel tervezett változtatásairól már novemberben megjelentek az első részletek. Akkor már tudni lehetett, hogy az Intel Inside, mint egységes logó elveszti szerepét, és az „Inside” szót az egyes processzorcsaládok nevéhez csatolják. Ekkor jelent meg először a Core Solo és Core Duo elnevezés, amely a hagyományos felépítésű és ikermagos Yonah mobil processzorokat jelöli. Szakértők véleménye szerint az átfogó változások – a legújabb részletekkel kibővülve - azt sugallják, hogy a gyártó az elkövetkező tíz évben a mobiltelefonokban, illetve a szórakoztató-elektronikában látja a növekedési lehetőséget. Ezért is helyez nagyobb hangsúlyt az asztali számítógépek helyett a platformokra és egyéb termékeire. A cég terveiről, illetve a háttérben meghúzódó indokokról a BusinessWeek közölt bővebb írást.

Az Apple Insider eközben arról tudósít, hogy az Intel megkezdte a következő generációs Power Mac számítógépek alaplapjainak tervezését az Apple számára. A lap saját forrásaira hivatkozva azt állítja, hogy Steve Jobs cége a határidők tartása miatt fordult segítségért új partneréhez, és 2006 első hónapjaiban négy új Intel alapú Mac-et szeretne bemutatni. Ezek sorrendben az új iMac, a 15 hüvelykes kijelzővel szállított PowerBook, a 13 hüvelykes iBook, valamint a Mac Mini. A sort a Power Mac megjelenése tenné teljessé, 2006 harmadik negyedévében.
Kapcsolódó linkek
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
dez  
2006. jan. 07. 23:50 | válasz | #54
Amúgy ez annyira tipikus: amikor az egyik cég elhúz pl. technikailag, a másik rágyúr a marketingre. És a birkák persze merre mennek...
dez  
2006. jan. 07. 23:47 | válasz | #53
Hm, Core Duo... És ezek után, ha egy AMD dobozon szerepel a "dualcore", akkor az Intel mehet perelni???
2006. jan. 03. 13:10 | válasz | #52
Bandi adj a szájuknak!


2006. jan. 03. 11:15 | válasz | #51
"Az Intel meg fejleszti rendesen a processzorait, és aki meg tudja venni a cuccait az megveszi."

Mit fejleszt? A 64-bites procikat az AMD miatt csinálta meg. A dualcore procikat az AMD miatt hozta ki. Órajelet alig növeltek évek óta. Sorra állítja le a fejlesztéseit, mert technológiai zsákutcába jutott. Teljesen új termékvonalat kénytelen kidolgozni, és hatalmas szerencséje, hogy ott van neki a Celeron M, ami tényleg jó.


"És ha megnézzük akkor az Intel már LGA775 procikat (is) gyárt, az AMD meg inkább a Socketekre fordítja a mérleget."

Mi van??? Hogy lehet összehasonlítani a tokozásokat???
2006. jan. 03. 11:08 | válasz | #50
"játsz amd vel, dolgozz intellel :)"

Ja igen, nálunk csupa Athlon64 3000+ van. Jó, igaz, játékokat fejlesztünk.
Egyébként ha munka alatt nem videoszerkesztést, vagy hasonló streaming jellegű munkát értessz, akkor szintén AMD-t érdemes venni. Az Office-nak tök nyolc hogy milyen procid van, viszont az AMD olcsóbb, és kevesebbet fogyaszt.
2006. jan. 03. 11:05 | válasz | #49
"olcso kisgépet megveszi apuka karácsonyra"

Sajna az olcsó kisgépekbe még mindíg fos celeront raknak, hacsak nem direkt AMD-t kér az ember. Bár most már talán változik a helyzet.


"Van itt valaki aki probálta már mindkettöt ?"

Jelen. Nekem az AMD jobban tetszik. Mellesleg ha egy hangyányit értessz a témához, akkor el kell ismerned az AMD technikai fölényét (integrált mem. vezérlő, rövidebb futószalag, sokkal jobb dualcore architektúra).

"Azonos teljesitményen ?"

Azonos telejsítményen szerintem pont egyformán teljesítenek...
Az azonos árúakat nézve (aminek egyedül van értelme), az AMD vezet.
2006. jan. 03. 04:17 | válasz | #48
Csáá emberek!
Nem nagyon akarok sem AMD-vel sem Intel-el fikázni. Attól függ ki mire akarja használja a PC-t (ez sztem világos azoknak akik Photoshop-oztak, Premiert vagy Catias-t nyomtak[nak] ill. épp gammát tolnak).
De a cikkel kapcsolatban idézem: "Nincs többé Intel Inside", akkor az mia makkom ott minden SZÉP kis logo-n? Az inside™ még mindig ott van, nem azt írja hogy pl. mács bedör, még mindig ott wan. Csak talán nem a régi helyén. Lol
Javítsatok ki ha nincs ott, mert már lehet hogy nem látok 16h monitor skubizás után.
... külben is új év, új logo. lesz ez így máshol is.

JTBM  
2006. jan. 03. 02:33 | válasz | #47
Ma már AMD-vel dolgoznak szívesebben az emberek, mint már írtam, a közepes szerverek (2-8 duálmagos proci + 4-16GB RAM + egyebek) magasabb teljesítményű fele AMD-s, az alacsonyabb (és olcsóbb...) pedig Inteles. Az Intelnek a mai napig nincsen igazi duál magos procija, csak egy olyan tákolmánya, ahol egy tokba kettő procit tettek, ami pedig nem jó, rengeteg okból. Az AMD már eleve duál procinak tervezte a Athlon 64-et.

Az egyetlen alkalmazás, ahol az Intel jobb a video és a hang tömörítés. De ki a fene csinálja azt egész nap??? De már az Office, az adatbázis kezelés, a programírás, a játékok mind gyorsabbak AMD-n.

Nekem AMD A64 3000+-om van, már másfél éves és ma is ugyanannyiért árulják, mint amikor megvettem. Pedig szeretném upgradelni a gépem egy AMD A64 X2 3800+-ra, csak annyit nem adok ki egy procira, mint amibe most kerül...

Nálam majdnem mindig 4 progi fut + virusirtó + firewall + egyebek, a gépem biztosan kihasználná a dualmagos procit...
2006. jan. 02. 21:10 | válasz | #46
A játsz amd-vel dolgozz intellel nem rossz szöveg,, de különben ki az akinek annyira fontos, hogy pl. 1 óra alatt ír meg egy dvd-t pentiummal, vagy 1 óra 5perc alatt athlon 64-el... szoval.. mivel athlon ráadásul sokkal jobb játékra..
vegyetek athlont :)
2006. jan. 02. 20:14 | galéria | válasz | #45
Na, akkor tessék kinyitni a Gamestar 2005/1 -es számát és elolvasni a procitszteket.Az Athlon64 2800+ is gyorsabb volt (5-10%) a P4 3.4GHz-nél Doom3-mal, Far Cry-jal és CS-el tesztleve. Athlon64 3400+ a Doom3 25%(!)-kal volt jobb azonos cuccokkal futattva. (Sapphire Toxic X800 Pro 256MB, 512MB RAM.)
KDOG  
2006. jan. 02. 19:44 | válasz | #44
játsz amd vel, dolgozz intellel :)

amd ? olcso kisgépet megveszi apuka karácsonyra, kisgyeknek meg kinyilik a csipája az sg forumon ;) Mert ha neki olyan van akkor az a jo.
Van itt valaki aki probálta már mindkettöt ? Azonos teljesitményen ?

Ha meg nagykernél állunk, akkor nézzük meg az alaplapokat is hozzájuk.
stb....

robie18 ne röhögtesd ki magad.
"állitattam össze" :D ugyanaz mint a másik gép CSAK AZ ALAPLAP...."
ügyesokos emberke vagy, amugy gyanum szerint a memoria se, de nagyon mehet ez neked ha összeállittatod.... :)

nagyon kemény gyerek vagy ;)
Ráadásul 3dmark teszt....
2006. jan. 02. 19:15 | válasz | #43
Ciao! Nah ehhez csak annyit tudok hozzászólni, hogy van 2 gépem. Van egy 2400es inteles gépem, meg egy 2600+ os AMD-s gépem. Az Amd-s gépet azért állítattam össze, mert az intelen eléggé szaggattak az új gémek. Nah most az új gépben szinte minden uaz, mint az intelesben (csak proci, alaplap nem :) ). 3Dmark 2003 inteles gépen: 2420 pont AMD-sen: 3870. Uh ne csesztesd az AMD-t amíg ki nem próbáltad, vagy nem olvastál utána, h mit tud. Szeva!
2006. jan. 02. 18:04 | válasz | #42
Aha.. nézd meg hol vannak az Lga processzorok.. kb bejöttek, és ki is mentek
2006. jan. 02. 18:03 | válasz | #41
Ezzel a hozzászólással csak magadat minősítetted, meg a hozzá nemértésedet. (gondolom még így se nagyon fogod fel hogy miért) Az ilyen embereket, akik csak ennyit tudnak nyögni, hogy szar AMD meg Intel forever,(közben a dolgok hátterét nem ismerik) azok elég nullák..Nem hinném hogy az AMD bármivel szarabb lenne mint az Intel. Tudod a konkurencia szóban benne van hogy az adott cégek versenytársak. Tehát.. (leírom a következtetést mert gondolom erre se jönnél rá..) Az AMD fel tudja venni a versenyt az Intellel (vagy forditva)nem csak azért, mert az AMD procik viszonylag olcsóbbak mint az Intelek, hanem azért is, mert jók, és megbízhatók.. szóval köszönjük az értelmes hozzászólást...
jah, amugy a súlyos ly-os jé..
Visor  
2006. jan. 02. 17:59 | válasz | #40
Azért ha belegondolunk az Intel is csinál elég sok mérnöki munkát. Az AMD az azért nem fejleszt erősebb procikat, mert inkább azokra összpontosít akiknek nem nagyon adatik meg hogy új, modern számítógépet vegyen. Az Intel meg fejleszti rendesen a processzorait, és aki meg tudja venni a cuccait az megveszi. És itt szerintem az AMD próbál marketinggel versengeni. És ha megnézzük akkor az Intel már LGA775 procikat (is) gyárt, az AMD meg inkább a Socketekre fordítja a mérleget.
Ezzel nem akarok vitatkozni, de ez a véleményem!
arty  
2006. jan. 02. 15:55 | galéria | válasz | #39
én meg azt olvastam, hogy az intel bejelentette a 286-os processzorait ... 12/16Mhz !!

Jaaa, hogy nem 5-15 éves hírekkel, tényekkel kéne dobálózni?

Jogos ...
Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2006. jan. 02. 15:22 | galéria | válasz | #38
Elég amatőr ha abból a tesztbő indulsz ki :) valóságban hol fordul elő hogy úgy leesik a hűtő? Ráadásul ez vagy 4 éves teszt. + aki nem állítja be az amd procis gépén a biosban a nagy hőmérsékletnél lekapcsolást az magára vessen. intelben, ezt a legapcsolás (inkább underclockolást) a prociban oldották meg. AMD-ben alaplapban. Sőt AMD-nél egy ideje már dupla védelem van, az egyik hogy ugye nagy hőmérsékletnél kikapcsolja a gépet (ha ez a funkció be van kapcsolva), a másik, hogy a hűtőventi leállásakor is kikapcsolja a gépet.
Amúgy gondolod hogy az intel fel fog ébredni? Úgy hogy konkurencia nélkül jópár évig az intel volt az egyetlen procigyártó, aztán egy semmiből jött kis gyártó lenyomja? Hát nemtudom...
2006. jan. 02. 15:14 | válasz | #37
INTEL A KIRÁLY!!! Intelnek sokkal több tapasztalata van mint az AMD nek... Intel csinálja a dolgát egyszer csak jön a kis szar AMD (ami lehet hogy most azért nem annyira szar, lehet hogy ebben a pillanatban, jobb gyorsabb procikat gyárt mint az intel) de az INTEL fel fog ébredni!
Jobb technológiárol meg csak annyit hogy, láttam egy olyan videót amiben levettek 2 intelről és 2 AMD ről a Hűtőt... a 2 AMD rögtön kisült... Míg az erősebb intelnél elkezdett beszaggatni a játék (nagy erőforrás csökkenés következett be) a gyengébb intelnél meg lefagyott... Szerintem azért ha elmegy a Proci az sújosabb egy esetleges hűtő elromlás esetén... INTEL 4ever AMD AMD
Intel
2006. jan. 02. 15:08 | válasz | #36
Ott a pont! :)
JTBM  
2006. jan. 01. 23:29 | válasz | #35
Az AMD ma (sajnos) toronymagasan vezet az Intel előtt technológiában, az Intel pedig mérnöki munka helyett inkább marketing munkával próbálja felvenni a kesztyűt.

Az Intel azért annyit tudhatna a piacáról, hogy a vásárlói jó részét nem lehet marketinggal megtéveszteni. Ezért az otthoni gépek piacán az AMD már csak azért nem monopólium, mert nem képes elég CPU-t gyártani.

De már a közepes szerverek piacán is a komoly gépnek a duplamagos AMD Opteronnal szerelt szerverek számítanak és Intelt csak akkor vesznek, ha nincs pénz AMD-re.

De ezzel a technológiai fölénnyel a vásárlók veszítenek, mert az AMD procik ára már 18 hónapja gyakorlatilag nem mentek le, tehát megállt a fejlődés. Az Intel nem tud, az AMD meg nem akar kiadni gyorsabb procikat.

Ez a helyzet egészen addig fenn is marad, amíg az Intel el nem kezd dolgozni a marketinges paraszthülyítés helyett...
2006. jan. 01. 23:12 | válasz | #34
Azt írtam, hogy az értékhez adnak hozzá, kb annyit. De akár meg is lehet fordítani: az ugyanolyan számozású Sempron és AthlonXP nem ugyanolyan órajelű. Pl a Barton magos AXP 3000+ 2,167 Ghz-n megy, míg a szintén Barton magos Sempron 2Ghz-en.
Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2006. jan. 01. 22:39 | galéria | válasz | #33
Nem adnak hozzá. 400-at :) pl a socketA-s 2500+-os, eredeti xp 1850 mhz-n megy, sempron pedig 1750 mhz-n. Ez nem 400 mhz, csak 100 :)
Visor  
2005. dec. 31. 17:58 | válasz | #32
Ezzel a logóváltással azt akarták csak mondani, hogy másra IS fognak összpontosítani.(Ld.fent: Szórakoztató elektronika, különböző platformok, MAC gépek, stb.) De itt mindig a PC-s procik lesznek a no.1
axerow  
2005. dec. 31. 17:54 | válasz | #31
:))

Ezzel semmit se mondtál sorry.
Vegyük például az IMac-et. Abban is PowerPC proci van és mégse IPowerMac ;))
De, hogy még szemléletesebb legyek:

Ibook vs Powerbook. Mindkettőben ua a proci van csak más frekin... más réteget, más árral szolgálnak ki.

szal ;)))
2005. dec. 31. 17:53 | válasz | #30
Ez az órajel mánia, meg az Intel-minőség télleg megaLOL...
Drága EvilDevil, tudod mit jelent egy 31 lépcsős futószalag téves elágazásbecslésnél? Hát csöppet tovább tart újraindítani, mint egy 12eset. Amúgy erre már az intelesek is rájöttek, lásd pentium m.
A minőségről meg ne beszéljünk, mert nem olyan mint a kínai cipő, hanem vagy működik, vagy nem. Ráadásul az AMD az IBMmel közösen fejleszti a gyártástechnológiát, de biztos azok is csak bóvlit csinálnal. De ha neked van olyan AMD procid, amelyik pl. rosszul ad össze két számot, met szar minőség, akkor nekem szólj elsőként!
Visor  
2005. dec. 31. 17:49 | válasz | #29
Így igaz. Az árak magukért beszélnek. Remélem hogy még egy ideig az asztali PC-k felé összpontosítanak. Bár ha tényleg eltér az asztali PC-ktől akkor az AMD fogja uralni az asztali PCkhez készített processzorok piacát, és az monopóliumhoz vezeti az egész piacot, és ugyebár ez nem lenne az Intel érdeke. És ezért szerintem továbbra is a PC-khez készített procikra fognak összpontosítani elsősorban. Szerintem lehet másra is összpontosítani, csak az már inkább pénz kérdése. ÉS higgyétek el ez csak egy egyszerű logóváltás.
NEXUS6  
2005. dec. 31. 17:48 | galéria | válasz | #28
"Talán mert a 'Power' nem azt jelöli, hogy milyen prockó dolgozik benne, hanem hogy mely "réteget hivatott kiszolgálni".. :)"

Aha...;)))
"In 1994 Apple announced the PowerMac (offsite link) family, the first Macs to be based on the PowerPC chip, an extremely fast processor co-developed with IBM and Motorola. The PowerPC processor allowed Macs to compete with, and in many cases surpass, the speed of Intel's newer processors."
Powermac töri lecke
2005. dec. 31. 17:31 | galéria | válasz | #27
"árak is mutatják hogy az intel minőség"

ez mekkora LOL
2005. dec. 31. 16:58 | válasz | #26
Ha az anyagiakat nézzük lehet az Intelnek több tőkéje van. De nézzük a te szemszögödből... és akkor nkeed újévre valami 4x1GHz-es Cyrix procikból álló servert kivánok (Már ha létezne ilyen) az összesen 4GHz legyen efektíve 3GHz minden apró probléma miatt. Remélem megleszel elégedve a teljesítménnyel....
CyrSyS  
2005. dec. 31. 16:30 | válasz | #25
árak is mutatják hogy az intel minőség. Az hogy jobb-e az amd-nél ez köztudott vita. Akik mindengyiket mindenre használták ezt mondták nekem: az AMD játékra the best. Intel ha érdekel az informatika :)
2005. dec. 31. 15:21 | galéria | válasz | #24
Aki mégegyszer arra hivatkozik, hogy jobb az Intel mert magasabb azh órajele azt orrbaverem. A Me-109b - ben (1937-ben) 960 lóerős motor volt és a csúcssebessége 570km/h volt a mostani Forma 1- es autókban is volt ehhez mérhető erőforrás mégsem olyan gyorsak. (Sántít a példa, de gondolom érthető.) Nem mindegy mi van a "motor" körül.
ZoliJ  
2005. dec. 31. 14:13 | válasz | #23
ja csak nem az órajel az egyedüli lényeges dolog
axerow  
2005. dec. 31. 14:11 | válasz | #22
Tipikus "MHz Myth" hívő, ahogy az Apple fogalmaz. :))))
axerow  
2005. dec. 31. 14:09 | válasz | #21
Talán mert a 'Power' nem azt jelöli, hogy milyen prockó dolgozik benne, hanem hogy mely "réteget hivatott kiszolgálni".. :)

2005. dec. 31. 14:00 | válasz | #20
Az átnevezés azért a számozást is érinti, hiszen az AthlonXP-s értékhez még kb 400-at hozzáadnak, így lesz pl a 2Ghz-s AXP 2400+ból Sempron 2800+...
2005. dec. 31. 13:57 | válasz | #19
"Ja csak a 3200+-os AMD valódi órajele nem 3200 mhz.."
Való igaz, csak van ahol így is gyorsabb, mint a P4... Persze, van ahol meg a P4 vezet. De ha neked még mindig az órajel az istened, akkor nagyot fogsz nézni a Conroe bevezetésénél...
EvilDevil   "Rest in Peace EvilDevil" 
2005. dec. 31. 13:46 | válasz | #18
Most is az Intel az első számú procióriás... az AMD jön föl rendesen, de még igy is toronymagasan az Intel vezet..


arty:

"a64 3200+ 45250ft
p4/640 3200mhz 56000ft"

Ja csak a 3200+-os AMD valódi órajele nem 3200 mhz..
Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2005. dec. 31. 13:39 | galéria | válasz | #17
Hát azér egy sempron enyhén szólva jobb mint egy cerka :) a socket a-s sempronok pl 3000+-ig throughbred b magosak, 3000+ felett barton magosak, szóval semmi butítás csak átnevezés. A cerkák viszont tényleg butítottak.
2005. dec. 31. 13:06 | galéria | válasz | #16
de mielőtt vita lenne ebből!
mindenki olyan procit vesz, amit akar, nekem édesmindegy
2005. dec. 31. 13:04 | galéria | válasz | #15
ne hasonlítsunk már egy cerkát egy sempronhoz

az a64/3000+ pedig csak 30k
az a plusz 200 nem ér meg +50% árkülönbséget
arty  
2005. dec. 31. 12:35 | galéria | válasz | #14
pl.?

ha te nem tetted meg én ideollóznék néhány tipikus kisker árat :)

www.aqua.hu

sempron 2600+ 19500ft
celeronD 2600mhz 19500ft

a64 3200+ 45250ft
p4/640 3200mhz 56000ft

szóljon, aki látja a 2x/4x árkülönbséget ;)
NEXUS6  
2005. dec. 31. 12:19 | galéria | válasz | #13
A kukacos almában is intel lesz;)

A PowerMaci meg miért páörmek, ha nem is powerPC proci van benne?
AtomHeart   2002. 10. 05. óta regisztrált VIP fórumozó 2002. 10. 05. óta regisztrált VIP fórumozó 
2005. dec. 31. 12:04 | galéria | válasz | #12
Intel inside, Idiot outside

Ezt nem gondoltam komolyan, de viccesen hangzik :^)

PLaci  
2005. dec. 31. 03:12 | galéria | válasz | #11
He???
Drágább az azonos AMD??
Max MHz-ben, de a MHz már évek óta nem a sebesség mérés alapja, lol....
2005. dec. 31. 01:11 | galéria | válasz | #10
nekem 8
SoDI---   "Rest in Peace SoDI---" 
2005. dec. 31. 00:52 | galéria | válasz | #9
intel outside
Tojesz  
2005. dec. 31. 00:43 | galéria | válasz | #8
Mondjátok, hogy drágább az AMD...
De pár éve, mikor még az Intel volt az 1. számú procióriás, akkor ők voltak 2* drágábbak, mint az amúgy jó AMD.

2005. dec. 30. 23:43 | válasz | #7
Az cserél lógót, akinek arhitekturális változtatásra nem futja. (anno így tett a Via is a Cyrixel :D )
Laky  
2005. dec. 30. 23:25 | galéria | válasz | #6
itt az ideje pízt gyűjteni egy AMD-re
noss  
2005. dec. 30. 22:54 | válasz | #5
14 év után felbüffentett vmit a marketing-osztály és hír lett belőle... =)

(na értemén, de akkorsem szeretem az ilyesmit)
2005. dec. 30. 22:15 | válasz | #4
LoL Valami értelmes előrelépést is engedélyezhettek volna ha már meglépik. Ez annyira hasonlít az előzőre hogy semmi kreativitás nincsen benne. Szerintem ezért a változtatásért minek....? nem...?
2005. dec. 30. 21:41 | válasz | #3
talán a gyártókapacitás szűkössége, és a nagy kereslet miatt.... de miért keresik?
2005. dec. 30. 21:09 | válasz | #2
Az AMD prociai amelyek tényleg gyorsabbak az Inteleknél kb 2x drágábbak de van hogy 4x....
Zedas  
2005. dec. 30. 20:37 | válasz | #1
Hajrá, nyomják csak az új architektúrát, mert az AMD nem csak sebességben, hanem árban is nagyon el fog húzni ha nem fej-fej mellett haladnak.