2007-ben indulhat a kínai Hold-expedíció
2005. december 31. 16:06, szombat
Megkezdődött a Chang'e műhold 1 és hordozórakétája gyártási és tesztelési folyamata, új szakaszába emelve Kína 2004-ben elindított Hold-expedíciós tervezetét. A Chang'e Projekt egy ősi kínai rege főszereplőjéről, egy tündérről kapta nevét, aki elrepült a Holdra.

Hirdetés

Luan En-jie, a Hold-program főparancsnoka szerint az egy éves feltérképező küldetés 2007. áprilisában indulhat, arra a kérdésre, hogy mikor juttatnak embert szomszédunkra, azonban nem adott pontos választ. A Xunhua hírügynökségnek annyit sikerült megtudnia, hogy erre a vállalkozásra még igen sokat kell várni, amit En-jie elsősorban a rakétáik erejének hiányával magyarázott, hozzátéve, hogy ezen a téren is folynak a fejlesztések.

A mindössze 1,4 milliárd jüan (173 millió dollár) költségvetés miatt a kínai tudósok megpróbálták az ország már kipróbált űrtechnikáját hasznosítani a program érdekében. Ennyi pénzből a legtöbb országban mindössze 15-20 kilométer autópálya készülne el, minőségétől függően. A karcsú anyagiak nagy része a projekt kulcsfontosságú technikáinak fejlesztésére ment el. A Hold körül keringő űreszköz a Dongfanghong III műhold platformon és kilövő rakétáján, a Long March 3-A-n alapul, melyek mind kipróbált és bevált rendszerek. A műhold és a kilövéséhez szükséges infrastruktúra, a nyomkövető- és irányítórendszerek 2006 végére készülnek el. A kilövést, mint fentebb is említettük, 2007. áprilisára tervezik a Szicsang Műholdkilövő Központból, ami az ország dél-nyugati Szicsuán tartományában található.


Yang Liwei, Kína első űrhajósa

A küldetés Kína első lépése a Földtől való eltávolodáshoz. Ujang Zihuan, a projekt vezető tudósa úgy véli, szakértőik és mérnökeik keményen megdolgoztak a technikai nehézségek kiküszöböléséért, különösen, ami a műhold Hold körüli nyomon követését illeti. A küldetés során háromdimenziós képeket készítenek majd a holdfelszínről és elemzik a hasznos felszíni elemek tartalmát és eloszlását. Ezt követően egy ember nélküli leszállóegység célba juttatásával fognak kísérletezni a kínaiak, ami 2010-re várható, majd 2020-ra egy szintén ember nélküli mintagyűjtő eszköz bevetését tervezik, legalábbis a korábbi beszámolók szerint.

Az első kínai ember holdra szállását 2025-re jósolják. Ugyanakkor az Egyesült Államok a Holdra való visszatéréshez 104 milliárd dolláros tervezettel állt elő, ami 2018-ra tenné lehetővé számukra a holdra szállást, más kérdés, hogy lesz-e ennyi pénz az 1969-es esemény megismétlésére.
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2006. jan. 09. 00:19 | válasz | #26
na ebben az űrprogramnak én is részese leszek mint teniszcipő vásárló! : )
2006. jan. 06. 12:44 | válasz | #25
Kína fejlődése aggodalomra ad okot nemzetközi felsőbb körökben is. Ez egy újabb megerősítése félelmeik okának.
Tbone  
2006. jan. 06. 12:39 | válasz | #24
Lassan robotrepulogepeik is lesznek, ha mar meg nincsenek. Amikor az amcsik robotrepulogepekkel bombaztak Afganisztant egy par darab nem robant fel. Ugyes kereskedok meg eladtak oket a kinaiaknak. Azok szerintem meg aznap szetszedtek az egeszet.
2006. jan. 03. 12:05 | galéria | válasz | #23
Éppen ezért gördülékenyebb náluk a fejlesztés Bár azért mindennek van határa...
2006. jan. 03. 11:17 | válasz | #22
Tényleg Cifu, mi van a japánokkal? Szép sikereik vannak a saját űrprogramjukkal, emberes űrrepülést ők nem is terveznek?
abelr  
2006. jan. 03. 00:36 | válasz | #21
Hajrá! Győzzön a jobbik.
2006. jan. 02. 19:25 | válasz | #20
és még több idő, hogy azt ki is mondják ;)
2006. jan. 02. 15:19 | válasz | #19
Sztem meg már megvolt a katasztrófa ebben a programban is! Nem véletlenül csak a leszállás után jelentik be hogy fent voltak az űrben. Nem szeretnék blamálni magukat így csak a sikeres kisérleteket közlik. Régi jó kommunista módszer.
Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2006. jan. 02. 13:38 | galéria | válasz | #18
ja meg vihetnek pár kamerát is magukkal, közvetítsék az egész utat, és végig lehetne nézni neten akár kameraállásokat váltogatva is. Mekkora lenne :D
2006. jan. 02. 12:59 | válasz | #17
Én támogatom a kinai holdraszállást, feltéve, hogy visznek magukkal pár 100 millió honfitársat is! Egyébként a kis szürke ufonauták is nagyon hasonlitanak a kinaiakra, nem?
2006. jan. 02. 12:56 | galéria | válasz | #16
Ejjó vót :-)
2006. jan. 02. 12:29 | galéria | válasz | #15
hát nem tudom.. sztem mi előbb megyünk Holdra, mint hogy legyen egy kész autopályánk :D
[NST]Cifu   2002. 10. 26. óta regisztrált VIP fórumozó 2002. 10. 26. óta regisztrált VIP fórumozó 
2006. jan. 02. 12:28 | galéria | válasz | #14
Hát katasztrófa volt már náluk is. 1995-ben egy CZ-2E hordozórakéta a fellövés után szinte megfordult a levegőben, és egy közeli településre zuhant. A halottak száma 20-120 közöttre teszik, függően a forrásoktól.

1996-ban egy CZ-3B hordozórakéta a fellövés után 22 másodpercel visszazuhant a földre, megölve legalább hat embert, és megsebesítve további 57-et.

A politikai felállás miatt szerintem Kína esetében egy katasztrófa nem járna olyan kihatásokkal a programra, mint amilyennel járt az STS-programra a 2003-as katasztrófa.
[NST]Cifu   2002. 10. 26. óta regisztrált VIP fórumozó 2002. 10. 26. óta regisztrált VIP fórumozó 
2006. jan. 02. 12:10 | galéria | válasz | #13
Khmm...
Szerintem egy kicsit alábecsülöd a Kínaiakat. Ez a sztereotípia hamis képet ad arról, mire is képesek. Ilyen sztereotípia volt a Japánokkal szemben is az 1960-as és 70-es években. Nézd meg őket most.

Kína kegyetlenül fejlődik, noha kétségkívűl nem egyenletesen. Ami az én látóteremben van az a katonai és űrkutatási fejlesztések. Na ott kéremszépen már igencsak előre tartanak, van saját repülőgépgyártásuk, amely onnan indult, hogy szovjet repülőgépeket kezdtek el lemásolni, majd azokat elkezdték továbbfejleszteni, ma pedig ott tartanak, hogy saját repülőgép-programjaik vannak, van saját fejlesztésű (najó, némi izraeli segítség volt a háttérben állítólag) vadászgépük és saját AWACS repülőgépük. Saját gyártású hadihajóik ma már jobbak, mint azok, amiket Oroszországtól vásárolnak.

Ami a rakétatechnológiájukat illeti, az is épp eleget fejlődött. Ezek a Hosszú menetelés rakéták tényleg hosszú utat tettek meg a katasztrófákkal teli 70-es évek óta, de ma már nem rosszabbak, mint a piacon lévő más nemzetek hordozórakétái.
2006. jan. 02. 12:08 | válasz | #12
Majd a kínaiak fogadják az amcsikat a holdon; -Zokni jó! meleg, 3 dajab 1 dollár,! 4dajab? Csak neked!
2006. jan. 02. 11:18 | galéria | válasz | #11
A dolgok azért összefüggnek.
Csak idő kérdése, mikor következik be egy kínai űrkatasztrófa.
Thrawn  
2006. jan. 02. 10:36 | válasz | #10
A tisztességes fúrógép alapján ezt az oroszokról is el lehetne mondani. Ne hasonlítsd az űriparban előállított eszközök minőségét a civil eszközökéhez, mert nem lehet.
2006. jan. 02. 10:18 | válasz | #9
Ezt hívják hamis előítéletnek.
lokko  
2006. jan. 02. 03:42 | válasz | #8
A Chang'e Projekt egy ősi kínai rege főszereplőjéről, egy tündérről kapta nevét, aki elrepült a Holdra ... vajon véletlen hogy a projekt neve hajaz az angol change szóra írásban?
duke  
2006. jan. 02. 02:19 | válasz | #7
A kinaiak egy tiszteseges furogepet semn tudnak gyartani,kizart hogy kepesek lenenek egy urhajot osszehozni.Illetve biztos csinalnak majd valami olcso gagyit de az mar a kilovo allomason fel fog robbani.
Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2006. jan. 01. 23:07 | galéria | válasz | #6
Nem olyan egyszerű a Marsot elérni, főleg hogy ember utazna oda. A Hold meg egy köpésre van, a Marshoz képest :)
akyyy  
2005. dec. 31. 18:39 | galéria | válasz | #5
amcisk igazán hagyhatnák aholdat... menjenek inkább a marsra! minek ismételni , kreszből se kell meg rutinból es... ( az más kérdés h az autósok sztem 70 % megbukna:D )
Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2005. dec. 31. 18:15 | galéria | válasz | #4
vagyis :)
Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2005. dec. 31. 18:14 | galéria | válasz | #3
Jah a szovjetúnió helyett végre egy új versenytárs :(
NEXUS6  
2005. dec. 31. 17:57 | galéria | válasz | #2
"Ennyi pénzből a legtöbb országban mindössze 15-20 kilométer autópálya készülne el, minőségétől függően."

Höhöhöhö. Nálunk annyi nem jönne ki belőle, nade a Holdra sem igen megyünk, bár sokan ennyi pénzből hatalmasakat tudnak álmodni a parlamentben.
Pharaoh   2001. 04. 25. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 04. 25. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 04. 25. óta regisztrált VIP fórumozó2001. 04. 25. óta regisztrált VIP fórumozó
2005. dec. 31. 17:21 | galéria | válasz | #1
Ha a Kínaiak mennek a holdra akkoa sz USA sem fogja a pénzt sajnálne a hold expedicióra.