Idén közel a 18 milliárdhoz a Sulinet Expressz
2005. december 29. 23:59, csütörtök - Forrás: Napi Online
A szerdai adatok szerint 2005-ben eddig 17,6 milliárd forint értékben fogytak sulinetes termékek, ezek 31 százaléka konfiguráció volt.

Hirdetés

Év végére elérheti a 18 milliárd forint forgalmat a Sulinet Expressz program. Robbanásszerű növekedést a november és december helyett ezúttal az októberi hónap hozott, ugyanis ekkor változott ismét a Sulinet program: novembertől már csak konfigurációkat lehet vásárolni állami támogatással. Októberben 6 milliárd forintos forgalmat bonyolítottak le a kereskedők, ezzel együtt a hónap végére 14 milliárd forintra szökött fel az addigi forgalom. Azelőtt voltak olyan hónapok, amikor alig haladta meg a 100 millió forintot az értékesítés, éppen emiatt a Sulinet Programiroda kissé alábecsülte az idei évet, a terveikben 10 milliárd forint értékű eladás szerepelt.

A program az első évben hozott igazi Kánaánt a kereskedőknek, fél év alatt 23 milliárd forintért értékesítettek. Az eladott eszközök legnagyobb részét a digitális fényképezőgépek tették ki. Tavalyelőtt a teljes forgalom 22 milliárd forint volt, ebben ugyancsak nagy szerepet játszott ez a termék. A Sulinet Expressz alapötlete annak idején kifejezetten a számítógéppel való ellátottság javítása volt, két és fél év alatt a kormányzat visszatért az eredeti ötlethez.
Kapcsolódó linkek
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

Rövidhírek, sajtóközlemények
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2005. dec. 30. 10:04 | galéria | válasz | #1
Jövőre már kétlem, hogy ennyi lesz!