Ismét kritizálja a Gartner a Windows Vistát
2005. december 27. 17:32, kedd
A kutatócég újabb tanulmányában hívja fel a figyelmet a következő generációs Windows vélt hiányosságaira és veszélyeire: szerintük a kibővült keresési lehetőségek egyben új támadási felületet is jelentenek.

Hirdetés

A Gartner újabb aggályai ezúttal is a Vista biztonságával kapcsolatosak. A veszélyt a kibővült keresési funkcióban látják, amely pedig a Microsoft szerint igencsak megkönnyítheti a felhasználók és vállalatok munkáját. A különböző fájloknál alkalmazott metaadatok (címkék) kezelésében potenciális veszélyforrást látnak, amelyet a támadók a megjelenést követően azonnal kihasználnak.

A keresésről, illetve a metaadatokról a szoftvercég weboldalán találunk bővebb ismertetőt. Eszerint a folyamatot megkönnyítő újításról van szó, hiszen az egyes fájlokhoz olyan metaadatok rendelhetők, mint a szerző neve, az előadó, vagy akár a kulcsszó.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!
Klikk a képekre a nagyobb változathoz

A Vista bármely tulajdonságuk (címke) alapján megtalálja ezen fájlokat, így a keresésnél több lehetőség közül választhatunk és egyben nagyobb esélyünk van megtalálni a keresett állományokat. Ezeket a tulajdonságokat az előnézeti ablakban kézzel is módosíthatjuk, de a bizonyos fájlokhoz akár a mentés alkalmával is hozzáadhatók metaadatok. Az újítást dokumentumoknál, zenefájloknál, képeknél, videónál is hasznosíthatjuk, és nagy segítséget jelent azoknak, akik nem igazodnak ki saját rendszerük útvesztőjében.

A Gartner szerint azonban a fejlesztés nem csak munka megkönnyítését jelenti, hanem potenciális veszélyforrás is, mert ezek a címkék, vállalatok esetében belső felhasználásra szánt adatok könnyen illetéktelen kezekbe kerülhetnek. Példaként a hanyag kezelést említik, igaz, ez egyáltalán nem a szoftvercég bűne: ha egy vállalat a példában említett, saját vásárlóit kategorizáló (jó, rossz, hűséges, nem hűséges) címkékkel együtt küldi ki fájljait, az meg is érdemli sorsát. Éppen az ilyen esetek elkerülése végett készül az operációs rendszerhez egy metaadatokat eltávolító eszköz, ám a Gartner szerint ez nem elég hatékony, és valamilyen automatizálható mechanizmust kellene kidolgozni. Ez a fájlok elküldésénél, a vállalattól való kikerülés esetén azonnal törölné a bizalmas címkéket.

Nem ez az első alkalom, hogy a kutatócég kritikát fogalmaz meg a Vistával kapcsolatban. Novemberben megjelent tanulmányukban arról értekeztek, hogy - elsősorban a vállalatoknak - 2008-ig teljesen felesleges váltaniuk az újonnan megjelenő operációs rendszerre, mivel semmilyen fontos újdonságot nem nyújt. Véleményüket két héttel később visszavonták, sőt, ők maguk ajánlották a váltás mielőbbi lebonyolítását, amivel meglehetősen furcsa helyzetet teremtettek. A hirtelen pálfordulás sokakban kérdéseket vetett fel a cég megbízhatóságával kapcsolatban, és talán ezért finomítottak a kritikán.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!
Klikk a képekre a nagyobb változathoz

A Microsoft természetesen ezúttal is igyekezett leszögezni, hogy igenis fontosnak tartják az adatok bizalmas, biztonságos kezelését. "A felhasználók visszajelzéseit meghallgatva, a biztonságos használatot és a személyes adatok védelmét szem előtt tartva integráljuk a rendszerbe a metaadatok kezelését" - jelentette ki Michael Burk, a Vistáért felelős termékmenedzser. Az ünnepek előtt utolsónak kiadott közleményben szintén jelentős előrelépésként jellemzik az operációs rendszert, amely számos újdonságot hoz a biztonság területén. Kíváncsian várjuk, vajon a Gartner ezúttal kitart-e álláspontja mellett.
Kapcsolódó linkek
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2005. dec. 31. 19:55 | válasz | #178
"Hmmm, egyedül vagyok, de ha áttérünk Windows Serverre akkor egy harmadom is eléglesz"

Sokan csinálják azt, hogy több kisebb cégnél is karbantartják a gépeket. Így 1 cég alkalmazhat 1/3 rendszergazdát. Jó hardver, és jól belőtt rendszer mellett nincs sok munka.
2005. dec. 31. 19:50 | válasz | #177
"Igen minden így van, de winen eddig is a super-user mód volt az alapvető filozófia, és ahogy mondod a programozók is sokkal trehányabbak.
A másik rendszeren viszont eleve abból KELL kiindulni, hogy a ~/ és a /tmp/ írható csak."

Alapvető különbség, hogy a win egy felhasználós egy feladatos, hálózat nélküli desktop OS-ből indult. A linux meg a nagygépes unix-okból származik, amik már kezdetben terminál szervernek lettek tervezve.
2005. dec. 31. 19:45 | válasz | #176
"A programokkal kéne tudatosítani, hogy nem piszkálhatnak bárhova. Ez nagy hibája a windowsnak a mai napig."

Kíváncsi vagyok mitz szólnál, ha a kedvenc progid egy frissítás után nem működik tovább, mert az XP megtiltja neki a rendszerfájlok piszkálását.
Gemnon  
2005. dec. 31. 15:56 | válasz | #175
Azért abban az időben még lehet a mostaniban is, a linux nem volt éppen Desktop OS-nek tekinthető, a BeOS viszont pont annak készült. Az biztos, hogy akkor a linuxnak még csak esélye sem volt ellene Desktop szinten mivel nem is igazán számított alternatívának a desktop os-ek piacán, így a BeOS inkább volt ellenfele a Win-nek mint a Linuxnak.
Equ  
2005. dec. 31. 14:53 | válasz | #174
nyilván nem is mond mást, mert a linuxosok tartják életben mais és a ms volt a legnagyobb vetélytársa, ráadásul a ms az akit be lehet perelni és pénzt kicsikarni tőle a túléléshez...

Aztán gondolkozz el kicsit, ha valaki nem akar winezni, akkor kiad-e pénzt másik os-ért? Ha nem lenne linux akkor lehet...
A linux az ingyenességével ölte meg a beost. Ha nem lett volna linux, vagy normális kereskedelmi termék lett volna, akkor még ma is lenne beos és talán már rég lenyomta volna a linuxot, mert abban tényleg volt innovativ ötletek...

És az a legnagyobb átka a linuxnak ill. az open sourcenak, hogy gerjeszti az igazi monopóliumot, azzal, hogy az összes kicsi kereskedelmi alternativát megöli és csak a legnagyobb mamutcégeknek mint a ms, adobe stb. nem tud ártani. De ezt sokan, sokfelé leírták már gazdasági elemzők, hogy igen káros mind a piacra mind a gazdaságra...
Gemnon  
2005. dec. 31. 14:41 | válasz | #173
legfeljebb a beos sorsára jut. (az már a sors fintora, hogy azt is a linux ölte meg...)


MENLO PARK, Calif.—February 19, 2001—Be Incorporated (Nasdaq: BEOS) announced today it has filed suit against Microsoft Corporation for the destruction of Be’s business resulting from the anticompetitive business practices of Microsoft. The lawsuit alleges, among other claims, that Microsoft harmed Be through a series of illegal exclusionary and anticompetitive acts designed to maintain its monopoly in the Intel-compatible PC operating system market and created exclusive dealing arrangements with PC OEMs prohibiting the sale of PCs with multiple preinstalled operating systems.


Forrás: Be
Equ  
2005. dec. 31. 14:23 | válasz | #172
"Az open source és vele a linux nem kötődik üzleti alapokhoz, és ezért nem fordulhat elő, hogy "csődbe megy"."

Így van. Viszont, ha továbbra sem váltja be a hozzá fűzött reményeket (15 év alatt ingyenességével sem tudott komoly eredményeket elérni) akkor a maradék felhasználói bázisa is eltűnik, a nagyok nem pumpálnak bele több pénzt (pl ibm) és utána csőd nélkül irogathatják egymásnak a fejlesztők a programokat amit rajtuk kivül a kutya sem használ... Ezért mondtam, hogy teljesen kihalni sosem fog, legfeljebb a beos sorsára jut. (az már a sors fintora, hogy azt is a linux ölte meg...)

"Az open-sourcera nem nagyon igaz a többirányú fejlesztés, bár vannak példák rá"

Ez ugye vicc... Nincs is olyan komponense amiből ne lenne tucatnyi nagyjából ugyanannyit tudó változat. Választás szabadága többféle gagyiból...

"hanem sok kicsit, amiket jól összekapcsolva jó dolgokat lehet csinálni."

Félek te még életedben nem dolgoztál komoly heterogén környezetben, mikor több helyről származó együtt soha nem tesztelt komponenseket kell egy rendszerbe integrálni... Na ez az egyik szempont ami miatt a linux nem rúg a legtöbb helyen labdába. Volt az a régebbi topic ugye, ahol a tucatnyi szedett vedett linux komponenssel akarta valami észlény az rdp-t utánozni. Ilyennel úgy röhögnek ki egy komoly környezetben, hogy csak nézel.

Az igazán professzionális rendszerek mind-mind egy helyen készülnek, minden komponensük már úgy van tervezve, hogy együtt fognak működni és nem később kell őket összehegeszteni...

"Ez olyan, mintha azt mondanád, hogy hopp, írjunk windowst, már kitalálták, csak le kell másolni"

Reactos? Talán mégsem olyan furcsa elképzelés...

"Dehát erre írtam, hogy van mindkét rendszerre C fordító, szóval lehet csinálni."

Ezt 15 éve hallgatjuk, kiegészitve a "programozók millió" ábránddal és mégse lett belőle semmi...

"A reverse engineeringre tudtam hogy ezt fogod írni "

Nem csodálom. És itt jön képbe a fanatizmus. Éppeszű ember vagy mondjuk úgy komoly szakember nem szivatja magát egy rosszabb rendszerrel, bárgyú eszmék miatt meg szánalomból. Ilyet csak egy fanatikus tesz...
Gemnon  
2005. dec. 31. 12:12 | válasz | #171
Az ok, hogy létezik, csak azért kérdeztem, mert a legtöbb voip eszköz IP telefon, vagy ATA SIP/RTP-n beszél (és a legtöbb voip szolgáltató is). Elhiszem, hogy Win alatt is meg lehet csinálni, de remélem nem CAL-ozzák külön ugyanúgy mint a Terminal Services-nél a TCAL vagy hogy hívják. (vegyél meg mindent százszor :D)
Caro  
2005. dec. 31. 11:27 | válasz | #170
Igen, épp erről beszélek.
Az open source és vele a linux nem kötődik üzleti alapokhoz, és ezért nem fordulhat elő, hogy "csődbe megy".
Az open-sourcera nem nagyon igaz a többirányú fejlesztés, bár vannak példák rá(KDE vs. Gnome).
De előnyként viszont ott van, hogy mégis sokkal könnyebb megcsinálni, mert nem egy nagy programot írnak, amiben minden benne van, hanem sok kicsit, amiket jól összekapcsolva jó dolgokat lehet csinálni.
Először általában megírják konzolra az alkalmazást, utána írnak hozzá egy frontendet.

A 95-re: teljesen nulláról kellett megírni. Ez olyan, mintha azt mondanád, hogy hopp, írjunk windowst, már kitalálták, csak le kell másolni :)

A reverse engineeringre tudtam hogy ezt fogod írni :)

A lemaradás meg azért csökken. Ha lassan is.
Az igaz viszont, hogy ha nagyon spec dologról van szó, akkor nem biztos hogy találsz rá linux solutiont.
Dehát erre írtam, hogy van mindkét rendszerre C fordító, szóval lehet csinálni.
Equ  
2005. dec. 31. 10:47 | válasz | #169
"és sokkal valószínűbb, hogy tovább fog élni mint a microsoft"

erre elég kevesen tennének független szakértők közül... Hacsak nem tovább élésen azt érted, mint ami a beos-el történt. Pár fanatikus biztos lesz még 200 év múlva is, aki simogatja a kinyomtatott forráskódját az asztalon...

"de gyakran fennáll az a helyzet, hogy a sok kicsi egymással versenyez"

Ez sokkal inkább igaz a linuxra mint a winre és az egyik nagy hátránya is, hogy szétmorzsolódik a fejlesztőerő kismillió tök ugyanarra való alkalmazásra, melyek egyenként semmi különlegeset nem tudnak.

"A 95-ös linuxot nem nagyon kéne a win 95-höz hasonlítani, mert akkor a linux 4 a windows meg 10 éves volt."

Csak éppen a linux megszületésekor egy már 20 éves rendszert koppintottak le, egyáltalán nem a nulláról indultak, semmit nem maguk találtak ki, csak újra feltalálták ill. megirták a spanyolviaszt. (vagy annak egy részét, nem véletlen nem sikerül még a méregdrága unixokat sem linuxra váltani) Szóval épp fordítva igaz ez...

" másik oldalon mindent reverse engineering-elni kell, kibányászni a protokollokat, stb."

Na ez az ami a kutyát nem érdekli a megrögzött linuxosokon kívül... Nem fogok szánalamból használni egy rosszabb rendszert, mert szegény fejlesztőknek milyen nehéz dolguk van. Ne koppintsanak és visszafejtsenek, hanem csináljanak jobbat, találjanak ki újat. Ha meg nem megy, akkor elismerik, hogy mindig is évekkel lesznek lemaradva a win mögött, mert a reverse engineering minden csak nem innováció...

"De azért azt sem mondhatod, hogy a másik oldal nem fejlődik!"

Nem is mondom. Fejlődik, de soksok év lemaradásban van és ez úgy tűnik nem is nagyon változik. Lehet épp a fentiek matt...

"És hiába vannak a MS-nak szuper ötletei, ha rajtad kívül senki nem használja"

De szép is lenne, ha én tartanám el a ms-ot és nem a több millió vállalat akik az egész céget a ms megoldásaira építik...
(nasdaq-ról, DOD-ról és társaikról nem is beszélve)
Caro  
2005. dec. 31. 08:49 | válasz | #168
Jó, de abban a cikkben semmi ilyen nem volt, csak megint néhány érdekcsoport verte az asztalt a kimaradó bevételeiért.

Másik: még ha az eladásai nőnek sem jelenti azt! De úgy is gondoltam, csak nem úgy írtam.
Nem mondtam, hogy az MS (most) hanyatlik. De a linux fejlesztése sem állt meg, és sokkal valószínűbb, hogy tovább fog élni mint a microsoft(nem azért, mert mindenhol az lesz).

A 95 és a mai linux: spec programokban igen, de általánosban már nem.
Igaz, hogy jóval több progi van windows alá, de gyakran fennáll az a helyzet, hogy a sok kicsi egymással versenyez. És ezért lesz sok kicsi keveset tudó program.
Ami meg nagyon jó, az nagyon drága is.
Egy példa: scannerprogramok.
Win alatt szinte minden gyártó csinál magának "xy easy scan" programot, de a xsane mindenben többet tud náluk.

És a mai linux simán viszi a 95-ben még bőven DOS-ra írt progikat.
Még a win 3.1-el sincs gondja :)

A 95-ös linuxot nem nagyon kéne a win 95-höz hasonlítani, mert akkor a linux 4 a windows meg 10 éves volt.
Ez jövőre a Vistánál 21:15.
Azért a windows fejlesztésére még mindig jóval több időbe került.

A linux server vs windows server:
mivel jelenleg a fő profil a windows kliensek kiszolgálása, ezért nem nehéz jobb szoftvert gyártani a microsoft részéről.
A másik oldalon mindent reverse engineering-elni kell, kibányászni a protokollokat, stb.
De azért azt sem mondhatod, hogy a másik oldal nem fejlődik!
És hiába vannak a MS-nak szuper ötletei, ha rajtad kívül senki nem használja :)
Equ  
2005. dec. 31. 01:18 | válasz | #167
"Az melyik voip standard ??? :D"

Az egyik amit pl az asterix is támogat, LOL

Ha neked SIP kell, van olyan plugin is isa-ra, ezen nem múlik, csak kérdezni kell...
Gemnon  
2005. dec. 31. 00:43 | válasz | #166
H.323 ???

Az melyik voip standard ??? :D

Úgy emlékszem mintha az ATA-m SIP-en kommunikálna, a másik ami számba jöhet (persze nem Win-en) az az IAX (InterAsterisk eXchange) (biztos ismered :)).

ha ingyeneset az is van mindkettőre kb ugyannyi szivással. Persze ezek jóval gagyibbak, de van ahova elég.


Grat, ilyenekre gondoltál például mint SIP Express Router (amit a Neophone használ), vagy az Asterisk (amit még több szolgáltató)??? (Nem, azt mondom, hogy egy Asterisk-et primitív dolog bekonfigurálni (mert nekem még a *nix-os konfigokhoz is bonyolultnak bizonyult), de ha megtanulja az ember nem sok olyan dolog van amit nem lehet vele megoldani.
Equ  
2005. dec. 30. 22:02 | válasz | #165
ugyan miért? Ha komolyat akarsz, akkor mindkét rendszeren kulcsrakész, de jó drága megoldások vannak, ha ingyeneset az is van mindkettőre kb ugyannyi szivással. Persze ezek jóval gagyibbak, de van ahova elég.

Winen ráadásul az isa-nak elég komoly H.323 támogatása van, akár caching arrayben is, szóval komoly környezetben megint jobban járhatsz vele.
Gemnon  
2005. dec. 30. 21:35 | válasz | #164
Ja és ha Windows Server alatt akarnák egy VOIP PBX-et akkor sokkal többet kellene kínlódnom mind monjuk linux alatt. Szóval kétirányú.
Equ  
2005. dec. 30. 21:14 | válasz | #163
"Hmmm, egyedül vagyok, de ha áttérünk Windows Serverre akkor egy harmadom is eléglesz "

Ez ilyen kisvállalatnál azt jelenti, hogy winen olyan szolgáltatásokat nyújthatnál, amiket, ha linuxon akarnál, akkor 3 ember is kevés lenne hozzá. Gondolj itt pl. sharepoint portalra, exchangere, owa-ra és más hasonló wines technológiákra, amik valójában nemhogy 3x annyi energiával de egyáltalán nem valósithatóak meg linuxon...

Szóval, ha leveszed egy pillanatra a linuxos szemüveget és körül nézel milyen technológák érhetőek el winen, akkor lehet rájönnél, hogy mégsem csak FUD-ról szólnak ezek a kis kiadványok, amik az önkéntes linux hittéritők igen gyenge lábon álló elméleteiket cáfolják...
Equ  
2005. dec. 30. 21:09 | válasz | #162
"Szóval a linuxhoz kevés köze volt annak a cikknek"

A cikk, az "értelmesebb kormányok linuxra váltanak" gondolatra volt válasz...

"Ha a bevételei n?nek az sem jelenti azt"

Az eladásai is nőnek. Ha olyan nagyon hanyatlana a ms, akkor minimum stagnálna, de inkább annak is csökkennie kellene. És még csak most jön a vista, a legtöbb vállalat (köztük az is ahol én dolgozom) ma egyszerűen már nem ruház be újabb xp-kre, hanem megvárja a vistát... Ahogy közeledik az új megjelenése úgy csökken a vásárlási kedv a régihez. De még igy is megdőltek az xp eladási mutatói...

"Ha most lenne a mostani linux és a win 95 szerinted melyik nyerne?"

Program ellátottság szempontjából még mindig a win95. Használhatóság szempontjából egyértelműen a mai linux. De a hasonlat tényleg jó, kb. a win9x-ek szintjén van ma a linux, főleg menedzselhetőség szempontjából és úgy általában vállalati desktopra. Ez kb. 10 éves lemaradást jelent, szoftver ellátottságban mégtöbbet.

De, ha tényleg fairek akarunk lenni, akkor hasonlitsuk össze egy '95-ös linuxal és próbáljunk meg nem a földre esni a röhögéstől...
Gemnon  
2005. dec. 30. 18:50 | válasz | #161
FUD témába azért a másik oldalt se kell sajnálni :

"A vizsgálat legfontosabb eredménye az volt, hogy a Linux több munkaköltséget vonz. Összességében a Linux háromszor annyi támogatási dolgozót igényelt, mint a Microsoft Windows."

- forrás

Hmmm, egyedül vagyok, de ha áttérünk Windows Serverre akkor egy harmadom is eléglesz (annak ellenére, hogy pont a szervereinkkel szokott a legkevesebb bajom lenni (van olyan amihez két éve nem kellett hozzányúlni)). :)

És akkor még a Get The Facts-ről még nem is esett szó.
Caro  
2005. dec. 30. 18:36 | válasz | #160
hmmm... az ékezeteket még csiszolnom kell :)
Caro  
2005. dec. 30. 18:34 | válasz | #159
-----BEGIN PGP SIGNED MESSAGE-----
Hash: SHA1

A franciák ilyet is akarnak:
http://www.videolan.org/eucd.html
csak nem tudják mit csináljanak:
http://www.sg.hu/cikkek/41617
Szóval a linuxhoz kevés köze volt annak a cikknek, megint csak a kiadók fröcsögését lehetett hallani a kimaradó bevételekr?l.

Az meg hogy az MS dönti a rekordjait nem feltétlenül jelenti azt, hogy attól még n? a részesedése (a t?zsdén igen, de az nem IT téma).
Ha a bevételei n?nek az sem jelenti azt. Egyszer?en nagyon terjeszkedik az ipar.

Ha most lenne a mostani linux és a win 95 szerinted melyik nyerne? (jó, ez az összehasonlítás nagyon unfair)
Nem a 95...
És a 95 is a mai napig használható 32 bites oprencer.
Sokkal inkább az a visszatartó er?, hogy alig van rá szoftver!
-----BEGIN PGP SIGNATURE-----
Version: GnuPG v1.4.2 (GNU/Linux)

iD8DBQFDtW+DxJJJguEzbhQRAoyZAKCCizUQMgJ7nQS5ELZHxe/bnGit+QCePEXp
1CSw7DIvoB/V87o+U5K4DCU=
=WW1K
-----END PGP SIGNATURE-----
Caro  
2005. dec. 30. 18:23 | válasz | #158
Igen minden így van, de winen eddig is a super-user mód volt az alapvető filozófia, és ahogy mondod a programozók is sokkal trehányabbak.
A másik rendszeren viszont eleve abból KELL kiindulni, hogy a ~/ és a /tmp/ írható csak.
Nem mondok magamnak ellent, soha nem írtam, hogy ez a windows hibája lenne.
Csak hát ez szokás kérdése inkább.
Elég erőteljes kampány kéne MS-tól ahhoz, hogy felhívja a programozók figyelmét, hogy csak a home könyvtárba szabad irogatni.
Equ  
2005. dec. 30. 17:15 | válasz | #157
"A programokkal kéne tudatosítani, hogy nem piszkálhatnak bárhova. Ez nagy hibája a windowsnak a mai napig."

Önmagadnak mondasz ellent. Ez pontosan a rosszul megirt programok hibája semmi köze a winhez. A win lehetőséget ad áthághatalan és a unixokénál sokkal finombban hangolható biztonsági rendszer használatára. Sőt éppenhogy az alkalmazásokra is képes jogosultságokat kiosztani nemcsak a futtató userre... Aztán, hogy a programokat hogy irják meg, az nem az oprendszer dolga. Linuxra is van egy rakás hulladék szoftver, winre mivel 100x annyian használják és programoznak rá, sokkal több ilyen hulladék program van. Hasonlóan a driverekkel, a linuxot is pillanatok alatt kernel panicba (gyk. kékhalál) lehet kergetni, ahogy a wint is egy rossz driverrel. De ez még egyik rendszernek sem a hibája...
Equ  
2005. dec. 30. 17:10 | válasz | #156
"A HUP annak a rövidítése hogy Hungarian Unix Portal "

Szakmai körökben épp emiat tartják az egészet szánalmasnak, mert néha több a windows fikázásáról szóló fröcsögés rajta, mint a unix-os hír. De ez éppen amiatt van, mert jobbat nem tudnak csinálni, így próbálják wint befeketiteni... (egy komoly wines oldalon egy darab unix vagy linuxos lehúzást nem találsz, pedig naponta lehetne a bugokkal, kernel panicokkal, kráter méretű biztonsági lyukakkal szekálni őket. Csak ők egy kicsit komolyabb szakemberek ennél...)

"De a francia kormányzati hivatal már átállt."

Mégegy tárgyi tévedés, de nem hiszem, hogy valaki még számolja nálad...

Akkor a szokásos olvasnivaló házifeladatnak:

French Government Lobbied to Ban Free Software

Persze itt már két fő tévedésed is van, az egyik, hogy csak a szervereket próbálnak migrálni, másrészt az sincs még készen...

"Arról is tájékoztatnálak hogy bizonyos linuxok nem véletlen részesülnek állami támogatásban"

persze, hogy nem, mivel eltelt majdnem 15 év "ingyenes" fejlesztés és a béka seggénél sincs a linux a mai napig. 2000 óta minden évet kikiáltják a "szakértők" a linux évének, már rég el kellett volna söpörnie mindent a dömping árával, de még ingyen se kell senkinek, csak politikai nyomásra. Ezért most megpróbálják az eddigi elveket eldobva, baromi sok állami pénzt belepumpálni, hátha használható lesz. Meglátjuk mi lesz belőle újabb 15 év múlva. Nem biztos, hogy emlékezni fognak rá, sőt az én tippem az, hogy unokáink nem dotcom lufi hanem linux lufi kipukkanásáról fognak tanulni...

"És fel hozom példának mert igen sok helyen MÁR váltottak van ahol már évek óta és a MS ott sírt hogy vegyék már meg a termékét."

Az elmúlt 10 évben a ms minden évben pénzügyi és eladási rekordokat dönt (igen, idén is megdöntötte) így megint jó nagy hülyeséget mondtál... A nasdaq esése is ennek a kifigurázása volt, de nem is vártam, hogy megértsd. Ezek a dolgok a ms-nak aprópénzt jelentenek csak, münchen több éves vergődése pedig hatalmas erkölcsi győzelem... Pedig az igazi vergődés (ha egyáltalán ki tudnak mégtöbb pénzt sirni, mert már minden költségvetésből kifutottak és semmire se jutottak) majd csak az átadás után lesz...

"És amúgy meg a számokról ne is beszéljünk mert nem én gondolom hogy a világon csak WEBszerverek és PC-k vannak mielőtt matekozni akarnál"

Te kis matekzseni, külön a kis felfogóképességed kedvéért adtam pontos statisztikát külön a webszerverekről és külön az ÖSSZES szerver eladásról (1.5-2 millió/év) amiben a nem webszerverek is benne vannak. Te élvezed, hogy újra és újra hülyét csinálsz magadból nyilvánosan?
Caro  
2005. dec. 30. 16:10 | válasz | #155
A programokkal kéne tudatosítani, hogy nem piszkálhatnak bárhova. Ez nagy hibája a windowsnak a mai napig.
Unixok alatt nagyon szépen megcsinálták, hogy a ~/.programneve könyvtárba irogatnak, és akkor nem lesz baj, meg jobban is átlátható.
És amíg a programozók lusták, ez nem is lesz másképp.
Egyébként persze, simán lehet linuxot is fagyasztani. Elég egy rossz ndiswrapperes driver.
Ahol hardverkezelés van, ott megbukhat a dolog, szerencsére azért ez nem nagyon jellemző.
2005. dec. 30. 15:24 | válasz | #154
"ha egy oprencert 5 évig fejlesztenek akkor a 4. év végére lassan közeledni kéne a véglegeshez és ha azokat a vidókat nézem amit a microsoft emberi adnak ki és ők vannak rajta biztos h hiteles."

Én nem láttam sok videót (de azokon fasza gyors volt), viszont mint már mondtam feltettem az előző bétát egy őskövület gépre, és nem volt sebesség probléma.
Meg azt is kifejtettem már, hogy akinek nem telik egy normális konfigra, az tuti nem is fogj megvenni a win-t, hanem inkább másolja. Aki meg nem fizet, az meg mit reklamál???
A cégek meg többnyire géppel együtt vesznek új OS-t.
2005. dec. 30. 15:18 | válasz | #153
"akkor meg azt mondom h pl az xp használhatatlan usermódban"

Pl. ennek gyógyítását is ígérik a Vista-ban.

"Elhiszem hogy a MSnak nem az a dolga hogy a régidolgoknak is tökéletes támogatása legyen"

De, az MS-nek az a dolga. A win nyavajáinak jó része épp abból adódik, hogy minden áron fenntartják a kompatibilitást. A régi rossz, vagy jó, de mostanra elavult megoldásokat nem cserélhetik le, mert azzal egy halom régi programot kinyírnának.
Ha érdekelnek a téma, ezt a blogot ajánlom (főleg a régebbi bejegyzéseket) : http://blogs.msdn.com/oldnewthing/archive/2005/12.aspx

"de ne kelljen már rootnak lenni hogy egy win98-ra optimalizált alkalmazást futassak"

A win9x 1 felhasználós OS volt. Nem volt más, csak rendszergazda. Akkor még ez nem is volt gond, mert még alig voltak netes vírusok (a win95-ben még nem is volt böngésző!). És így a win9x progik feltételeztésk, hogy admin jogokkal futnak, és szépen belekotortak a rendszerfájlokba.

"Tudod lehet az is h a unixok kernele 1 régi technológiára alapszik de legalább működik mert én még a fasza ntkernelből is kihoztam a kékhalált"

Én debian-t is fagyasztottam csontra. Az egyetemen meg a szarul felrakott nemtommilyen linux úgy fagyott, hogy azt még a win95 is megirígyelheti.
Én a megjelenés óta XP-t használok, és egy kezemen meg tudom számolni, hogy hány kékhalált láttam.
2005. dec. 30. 15:08 | válasz | #152
Equ!

Nézd! A HUP annak a rövidítése hogy Hungarian Unix Portal amiből arra következtetek hogy ilyen téren sokkal de sokkal jobban informáltak mint te de mindig hivatalos cikkre van egy link a cikk után úgyhogy mostmár nem érdekel ha kirúgnak az sgről mert ez egy szar fórum ahol semmit nem lehet értelmesen megbeszélni.
Te akkora seggfej vagy hogy csak azért szavaznál nemmel a softwareszabadalmakra mert benne van hogy szabad. És tájékoztatásuk közlöm nem csak ilyen jellegű bejelentések voltak nem csak a hupon.
Azt mondtad hogy én félreinformált vagyok. Most én is idézgetnék

"A ténylek ezzel szemben azok, hogy a münchenen kivül egyetlen más város sem kezdett linuxos projektbe, nemhogy országok"

De a francia kormányzati hivatal már átállt.

És közölném hogy amikor valamelyik ország átáll akkor általában nem az irodák akarnak átállni hanem a hivatalok elsősorban a kormásnyzati hivatalok.
Korea kishíján beTILTOTTA a windowst de ez a hwsw-n és más oldalakkon is megjelent

Arról is tájékoztatnálak hogy bizonyos linuxok nem véletlen részesülnek állami támogatásban

és mielőtt beleélnéd magad hogy Németországból is csak Münchent emeled ki mi van Hollandiával. mivan Ausztráliával vagy Koreával aki nagyon nagyon komolyan gondolja, és mivan a német kormányzat hivatalokkal amikről egy szót sem szóltál.

És fel hozom példának mert igen sok helyen MÁR váltottak van ahol már évek óta és a MS ott sírt hogy vegyék már meg a termékét.

És amúgy meg a számokról ne is beszéljünk mert nem én gondolom hogy a világon csak WEBszerverek és PC-k vannak mielőtt matekozni akarnál

És ha feltétlen kritizálni akarsz akkor legyél szíves stílust váltani vagy éljél tovább hülyén és ne engem buzeráljál jó? Vagy mennyél el 1 cihológushoz hogy az elfojtott agresszióidat miért egy fórumon éled ki.

Amúgy gondolom te is nyomod a countert és barátságból ölöd a haverokat mint az összes windowsbuzi

A jövőben ha kritikát fogalmazol meg légy oly kedves stílust váltani ahelyett hogy teszed itt az agyad h kiröhögsz mindenkit.
Te még a kritikát se bírod semmilyen mértékben aki nem ért veled 100%-ig egyet azt buzerálod és kiröhögöd és elfogadhatatlan stílusban szólsz hozzájuk csak azért mert nem biztosak valamiben vagy kételkednek. Aztán csodálkozol ha ugyanazt a modort kapod vissza?
Hátrányos helyzetű gyerek agy vagy vernek otthon?
A családsegítőbe mennyél ne itt tedd az agyad és most már az se érdekel ha kirúgnak innen mert 90%-ban csak ilyen kis hányadék idézgetős buzgómócsingokkal lehet tárgyalni akik még akkor is imádnák a windost ha Bill Gates mondaná hogy szar vagy Steve Balmer.
És ráadásul azt se tudod hogy keletkezett a kedvenc oprencered de lemerném fogadni h pl a NEXT Steppes képet se nézted meg hogy egy unix milyen volt 85ben amikor a wined épphogy csak megjelent úgyh ne mondd nekem olyan nagy alkotás
Gemnon  
2005. dec. 30. 14:47 | válasz | #151
Láttál már pályázati adatlapot? Egy kettőt ha RTF-be mented néha maga a Word is szétdobja nem hogy más .

Az más kérdés, hogy az IHM mindig is szeretett széllel szembe ...


To realise the full potential of e-government, public administrations must ensure that their information is accessible to all as a necessary first step to improving interaction with citizens and business.

In this role, the public sector must avoid using products or formats for documents that force users to have a given product to interact.

eXtensible Markup Language (XML)-based applications separate content, structure, semantics and presentation. This allows electronic text to be moved from one hardware and software environment to another without loss of information. While the public sector should eventually make use of XML-based document formats, importance must be placed on standardisation to ensure market access to industry actors.

Standardisation efforts promise a fair and competitive market for industry, safeguard interoperability and preserve competition and innovation. Industry examples include the Sun-supported OpenOffice.org format and Microsoft’s WordML specifications. They could be used as a basis for consensus within OASIS (Organization for the Advancement of Structured In-formation Standards) and formal standardisation bodies and could lead to an Open Office Standard that would lay the foundation for effective interoperability.

Forrás
2005. dec. 30. 14:37 | galéria | válasz | #150
Amelyik szövegszerkesztő nem képes megjeleníteni egy szabvány szerinti, és amúgy általában nem túl komplikált kérelmet vagy egyéb, hasonló dokumentumot, annak a programozói nyugodtan elmehetnek zabot hegyezni. (Arról nem is beszélve, hogy nem feltétlenül a MS a ludas egy-egy kompatibilitási probléma kapcsán.)

Az RTF-szabványhoz a MS esetleg illeszthet speckó bővítéseket, de ez lenne a több: ha ennek sikerül megfelelni, akkor a "kevesebb" is elég, vagyis bármilyen olyan dokumentum, amely szabvány RTF-et állít elő, már megfelelő.

Szóval felesleges a vita szerintem.
Gemnon  
2005. dec. 30. 14:37 | válasz | #149
De még, ha ezek mind átállnak az is olyan elhanyagolható mennyiségű gép a világ összes városának önkormányzatához képest, hogy semmit sem jelent(ene).


De, ha ők átállnak, akkor meglesznek azok a speciális önkormányzatoknál használt szoftverek amik lehetővé teszik a többi önkormányzat számára a kevésbé fájdalmas váltást. Mert nem a Microsoft termékeitől való elszakadás nehezíti a dolgot, hanem az, hogy az annó Windowsra írt speciális szoftverek portolása.
Equ  
2005. dec. 30. 14:28 | válasz | #148
látom a kormányzati linuxos "áttéréssel" is nagyon komoly téveszméid vannak. Bár, ha csak hup-os röhejoldalakat olvasol akkor nem csoda.

A ténylek ezzel szemben azok, hogy a münchenen kivül egyetlen más város sem kezdett linuxos projektbe, nemhogy országok... A müncheni áttérés 2 éve kezdődött, és félidőben kifutottak a teljes költségvetésből, mert saját bevallásuk szerint nem találtak a használt alkalmazások majd feléra használható linuxos alternatívát, igy még a valós átállás (ami meg sem kezdődött még) után több évig linux-on futatott vmware-ben fognak windowst használni és futtatják tovább az edigi programjaikat, amig el meg nem tudják irni a nulláról linuxra a programokat.

Egy kis olvasnivaló a témában:

Késik münchen linuxra váltása

München csak jövőre kezdi meg az áttérést Linuxra

Ezekből kiderül, hogy az egész vihar a biliben csakis politika, nem kaptak elég jó ajánlatot a ms-tól elsőre és most megmutatják a világnak, hogy többször annyi pénzből, energiából és több éves projektel tudnak valami sokkal rosszabbat is csinálni...

Úgyhogy jobb, ha ezt nem hozod fel példának, mert még münchen sincs sehol sem az átállásban, a többi helyen pedig még a pilot projektig se jutottak el, nemhogy valós átállást kezdjenek. De még, ha ezek mind átállnak az is olyan elhanyagolható mennyiségű gép a világ összes városának önkormányzatához képest, hogy semmit sem jelent(ene). Persze a szerverek száma témában már kiderült, hogy te a számok nagyságrendjével se vagy tisztában igy felesleges ezt magyarázni...
Gemnon  
2005. dec. 30. 14:26 | válasz | #147
El lehet gondolkodni, hogy melyik éri meg jobban: valamilyen szintű jogszabály-alkotással rákényszeríteni a hivatalt az optimálisabb szoftverfelhasználásra (vagyis egyszerűen csak szabványos formátumot előírni, melyet minden program ismer) vagy milliókat, milliárdokat kidobni a meglevő és amúgy működő rendszer cseréjére.


Igaz, azért arra is kiváncsi lennék, hogy melyik szövegszerkeztő fogja a legjobban kezelni a Microsoft Rich Text Format 1.7-ot (és hogy a többi tényleg egy az egybe képes lesz-e, egy bonyolult dokumentumot ugyanúgy megnyitni). Ennél talán még a Microsoft "nyilt" xml formátuma is jobb lett volna, hogy az OASIS OpenDocument-jéről ne is beszéljünk.

Bár kétségtelenül jobb megoldás lesz, mint az eddigi mindent Word-be.
2005. dec. 30. 14:16 | galéria | válasz | #146
Azt kellene észrevenni, hogy a közigazgatási ügyintézés ígérkezik az elkövetkezendő években a legközvetlenebb kapcsolódási pontnak a hivatal és az ügyfelek közt. Márpedig ha itt kötelezően előírják, akkor előbb-utóbb a pályázati anyagokat is ilyen formátumban fogják kitennie.

El lehet gondolkodni, hogy melyik éri meg jobban: valamilyen szintű jogszabály-alkotással rákényszeríteni a hivatalt az optimálisabb szoftverfelhasználásra (vagyis egyszerűen csak szabványos formátumot előírni, melyet minden program ismer) vagy milliókat, milliárdokat kidobni a meglevő és amúgy működő rendszer cseréjére.
Gemnon  
2005. dec. 30. 14:00 | válasz | #145
IHM rendelet az elektronikus ügyintézési eljárásban alkalmazható dokumentumok részletes technikai szabályairól


Ha már úgyis náluk jártál igazán megnézhetted volna, hogy hány darab pályázati kiírásuk/adatlapjuk van a lenti rendeletnek megfelelő formában. Segítek egyse :)
Sokat ér az a jogszabály amit még a megalkotói sem tartanak meg. (igaz én csak egy ihm-es államtitkárt ismerek, de ha már beváltak volna a jóslatai már nem lenne linux ;))

Mondjuk nézd meg a legújabbat itt.
2005. dec. 30. 13:55 | válasz | #144
Korea gazdasága egyenlőre nem olyan túl jó de az elmúlt ö5 évben rengeteget fejlődött tehát mondani lehet rá hogy felfelé ívél méghozzá nagyon mert ami azt illeti jóval gyorsabban fejlődik mint Magyarország.
Nem hiszem hogy pénzügyileg lenne gondjuk a Microsoft termékekkel bár ez a verzió is elképzelhető mivel azért nem kis pénz a kormányzati banki és minden más gépekre megvenni a windowst és az officet meg akkor már 1-2 segédprogramot akár CD-n akár csak a licencét.
Németországnak és Ausztráliának viszont meggyőződésem hogy az ösztönzést nem a piszkos anyagiak adhatták esetleg közrejátszhattak a dologban. De ugye pl a SUSE a németek büszkesége(mielőtt Equ belekötne tudom hogy már a novelleé de a németek alkották meg). Ezekkel a kis példával azt szerettem volna illusztrálni hogy pl Németország vagy Ausztrália bőven tudna fizetni azért hogy jobb oprencere legyen és mégis egy olyan oprencer mellett döntött ami ingyenes és pl Equ szerint szar. (Talán azért mert megbízhatóbb de ezt nem azért mondom h Equ megint elkezdjen lehülyézni mert ha ezt akarja akkor előbb menjen a német kormányhoz reklamálni h ők is hülyék)
2005. dec. 30. 13:41 | galéria | válasz | #143
12/2005 (X. 27.) IHM rendelet az elektronikus ügyintézési eljárásban alkalmazható dokumentumok részletes technikai szabályairól

1. melléklet a 12/2005. (X. 27.) IHM rendelethez

Értelmezési kötelezettség alá esô elektronikus dokumentum formátumok

1. Adatmegjelenítési formátum

1.1. Szövegszerű adatmegjelenítési formátumok

1.1.1. Karakterszintű megjelenítésre vonatkozó formátumok:
ISO/IEC 646:1991 (7 bites karakterkészlet információcsere biztosításához, ASCII)
ISO 8859-1:1998 (Latin-1, 8 bites grafikus karakterkészlet)
ISO 8859-2:1999 (Latin-2), a magyar referenciakészletre vonatkozóan az MSZ 7795-3:1992 ASCII és ASCII/PC kód szerinti eltéréssel is
ISO 10646:2003 (Unicode v.4.0)

1.1.2. Karakterszinten túli jellemzôket meghatározó szövegszerű formátumok:
Karakterszinten túli jellemzôket nem használó, a fenti karakterformátumot alkalmazó állomány, a következô sorlezárás jelzések egyikével: együttes kocsivissza-soremelés, önálló soremelés vagy önálló kocsivissza (együttesen: egyszerű szöveg formátum)
Microsoft Rich Text Format 1.7.

1.2. Képi elemek megjelenítésére is alkalmas adatmegjelenítési formátum
Portable Document Format 1.3.

2. Elektronikus levél üzenet és az annak használatával küldött szöveges és nem szöveges tartalom formátuma
IETF RFC 2822 (Internet Message Format)
IETF RFC 2045 (Multipurpose Internet Mail Extensions, MIME)

Ebből melyiket is nem ismeri a többi szövegszerkesztő?
Gemnon  
2005. dec. 30. 13:16 | válasz | #142
A kormányzatoknál szerintem két dolog miatt váltanak linuxra (vagy bármi másra ami nyilt forráskódú vagy legalább a szabványa nyilt):
1.) Interoperablity (with 3rd party products)
2.) Open Source (vagy legalább Open Standards)

Na ez az ami sajnos az MS termékeknél hiányzik.

Csak, hogy legyen egy példa is:
Gipsz Jakab beadna egy pályázati adatlapot, vagy egy kérelmet, ezt most máshogy itthon nem tudja megtenni, csak ha rendelkezik Microsoft Office solutionnel (nézd meg akármelyik minisztériumunk pályázatait), tegyük fel, hogy Gipsz Jakab nem rendelkezik eme remekművel így három lehetősége van.
Lewarezolja az Office solutiont a netről, rohan a boltba megvenni az Office solutiont, vagy nem pályázik. Az első esetben piti bűnözővé válik, a másodikban ő fizet azért mert az állam nem bír nyilt szabványokat alkalmazni.

Persze, mondhatná bárki, hogy letölthet egy OO.org-ot és kitöltheti azzal is. De mivel általában kikötés, hogy a pályázati adatlap formátumán nem lehet változtatni az OpenOffice.org Word import filtere bár javul folyamatosan, de nem képes 100%-ban konvertálni egy bonyolult dokumentumot így gyakorlatilag formailag tönkrevágja az adatlapot.

Szerintem teljesen logikus a lépés az "értelmesebb" kormányzatoktól.
2005. dec. 30. 12:06 | válasz | #141
Mégis minél jobban equ? Te semmit nem vezettél le amit írtál szakmailag az 1 nagy 0. De tudod miért?
Egyedül azért mert szakmailag semmit sem írtál. Olvasd el a sjaát hozzászólásaidat mindenkit hülyézel aki szerint a vista nem lesz olyan jó mint amilyennek a MS mondja szkamilag nagyjábból azon kívül hogy "scriptelhető lesz" semmit nem írtál mindnkit főleg engem hülyéztél.
És ha még mindig úgy gondolod hogy a windows annyira terjed akkor néhány korábbi hírből a hupon idéznék mondjuk csak a címét

Németország Linuxra vált

Ausztrália Linuxra vált

És ez még friss

``A minisztérium elősegíti a szabad szoftverek, például a Linux használatát annak érdekében, hogy vége legyen a Microsoft monopóliumának.''

A koreai kormányzati intézmények hamarosan felszámolják UNIX és Windows függőségüket azzal, hogy nyílt forrású szoftvereket alkalmaznak. Két állami tulajdonban levő pénzintézet azt tervezi, hogy hamarosan bevezeti az ország első Linux-alapú internet banking szolgáltatását.

Ha annyira terjed a windows miért váltja le lassan az összes kormányzati vagy más hivatal valamilyen opensource dologra
És amúgy a lopós kérdésre meg csak annyit kértem h mondjon egy példát Garfield mert mindig mondja hogy nem igaz de semmit nem tett hozzá.
Amúgy meg ha az Opensource cuccokban nincs kreativitás akkor ahhoz meg annyit fűznék hozzá ők legalább az ötlettelenségüket nem árulják pénzért de szerintem van bennük azért némi.
És még a lopós kérdéshez meg egyáltalán Garfield, szerinted őszintén Equ mondott valami értelmes dolgot a témához ami alapján hinni lehetne neki? Mert eddig én csak annyit láttam tőle hogy én milyen hülye vagyok attól hogy engem pocskondiáz még nem lesz okosabb de ha erről más a véleményed írd meg nyugottan te legalább értelmes ember módjára is képes vagy velem beszélni
2005. dec. 30. 11:28 | galéria | válasz | #140
És ha itt valaki éghetne az te vagy ha visszább olvasnál néhány üzenetedben és a lopós kérdésre sem válaszotál mindössze azt mondtad h hagyjuk mert nem igaz ha nekem nem hisznek akkor te nem vagy hiteles.

A lopós kérdéseket általában hagyni kéne, mert ha annak akarom látni, akkor az open source-os forráskód felhasználását lopásnak és a kreativitás hiányának is láthatom ugyebár.
2005. dec. 30. 11:25 | galéria | válasz | #139
Később megadtam egy linket ami működik garfield nézd meg azon és ha nem tetszik akkor az oldalnak reklamálj sajnálom hogy nem néztem meg a wikipediat

Már ne haragudj, de fel sem merül benned, hogy az az oldal faszságokat beszél? (Egyébként ha a neten rákeresel a dátumra és az op.rendszer nevére, akkor a nagyszámú dátum vagy tömeges tévedésre és dezinformációra utal vagy arra, hogy talán mégis úgy van.)

Dehogy reklamálok, beszélj te vele, te hivatkoztál rá, én személy szerint maradok a Wikipedia információinál, mert kellőképp megbízhatónak tartom.
Equ  
2005. dec. 30. 11:25 | válasz | #138
mit vezessék még le ennél jobban te szerencsétlen? konkrét számokkal cáfoltam meg a hülyeségedet a szerverek/pc-k számát illetően, te meg csak a levegőbe beszéltél, hogy vannak klaszterek is... Én konkrét számokat mondtam a klaszterek számáról is, emlitettem már top500-at már megnézhetted volna a listát stb-stb.

Mac-os KONKRÉT LINKKEL igazoltam Garfield korábbi forrás nélküli dátumát, de te még mindig hajtogatod tovább az agymenésedet.

"Hivatalos IT-sek hozzáértését már meg se kérdőjelezed?"

Nem nyilatkoztak még akkora égbekiálltó hülyeségeket mint te, igy milyen alapon kérdőjelezném meg. Hogy mit használnak az az ő dolguk, egyetem révén valószinűleg nincs normális költségvetésük igy azt használnak amire futja. Persze a te primitiv agyad szerint, hogy ki mit használ az jelenti, hogy jó-e egy rendszer. Ezek szerint a win a világ legjobb rendszere, mert 90%-ban azt használják, te meg a nulla szakmai hozzáértéseddel több millió IT szakember hozzáértéséed akarod kétségbevonni, miközben alapvető dátumokat se ismersz. (közben meg unix történelem tudósnak állitod be magad
)

"Írok neked oldalakat te meg 2 mondatra válaszolsz belőle szerinted ez így hiteles?"

Írásaid 80%-a, összemosógó, általános iskolás szintű zagyvaság. Ebből a 20%-nyi konkrét állitást kiemelem és tényekkel, konkrét számokkal, linkekkel megcáfolom.

A wikipédás cikk pedig mindent elárul a hozzáértésedről a témában...
2005. dec. 30. 11:19 | galéria | válasz | #137
Mivel a végén csak a guiról beszéltem ezért abba ne nagyon köss bele aztán

A GUI önmagában viszont nem döntő tényező. Aki GUI alapján választ operációs rendszert, az már a telepítésnél attól a kérdéstől is idegösszeomlást kap, hogy melyik partícióra telepítse az op.rendszert.

ÉS hidd el DE kellet volna egy ismerősöm a nodjával ami lehet nem volt tökéletesen friss de nagyjából felhasználói jogokkal netezett a fiókjából nem használta rendszergazdaként netezésre mégis vrust kapott be de ha még ebbe is bele akarsz kötni akkor meg azt mondom h pl az xp használhatatlan usermódban nem úgy mint eg unix hiszen akármilyen unixot használoka a fiókomba tok telepíteni és régebbi alkalmazásokat is tok futtatni és hogy említsem a szórakozást elég sok olyan játékkal találkoztam amit usermódban nem lehet jáccani
miért? Mert külön baszakodni kell hogy szerencsétlen user tudjon írni a program fiolesba


Persze, érteni kéne hozzá, csak ezt tudom mondani. Érdekes ugye, hogy vállalati környezetben be lehet állítani a jogosultságokat rendesen, csak otthoni felhasználóknak nem sikerül sosem. Az pedig, hogy egy adott könyvtárba lehet-e írni, szintén jogosultság-módosítás kérdése.

Ja és elkeztheném kritizálni a kompatibilitást. Elhiszem hogy a MSnak nem az a dolga hogy a régidolgoknak is tökéletes támogatása legyen de ne kelljen már rootnak lenni hogy egy win98-ra optimalizált alkalmazást futassak(ezt ők is elismerik mert fiókkészítésnél leírják megnézheted)

Ami a Linuxban a sudo, az WinXP-ben is van: Jobb klikk a parancsikonon és "Run as..."; kiválasztod a felhasználót, beírod a jelszót és már megy is. Bonyolult, mi? Ha Linux alatt lennénk, ez természetes lenne (lásd még a sudo-zást az Ubuntu-ban), Windows alatt nem az. Júzer error?

(amúgy abba a usermmode vírus cuccban biztos lehetsz személyesen láttam)

Ha nem gond, akkor én inkább abban lennék biztos, hogy egy szarul beállított rendszert láthattál.
2005. dec. 30. 11:12 | válasz | #136
Később megadtam egy linket ami működik garfield nézd meg azon és ha nem tetszik akkor az oldalnak reklamálj sajnálom hogy nem néztem meg a wikipediat
De még Equnek üzenem hogy mint Garfield üzenetén is látszik kulturáltan is lehet válaszolni(és ő legalább fel is mutat valamit ellenérvnek nem úgy mint te az idézgetéseiddel)
2005. dec. 30. 11:08 | válasz | #135
Én vok a fogyi?
Nézd.
Amikor vesznek sok pc-t és egybekötik őket akkor a cégf megkérdezi hogy: csak nem arra kell hogy 120 gépet egybekössél és szervert csinálj belőle?
És nem azért mondom én nem írtam h az OS X az OS 9 csak ha azt írod be hogy Mac OS X akkor nagycsomóscreenshotot dob ki én csak az oldalt alartam megmutani de gondolom nem nézted meg a lap alját hiszen ott van elég pontosan megmondtam h ne nekem reklamálj és elhiszem h garfield sokat tud de talán 1 unixokkal foglalkozó oldalt érdemes figyelembe venni.
Amúgy látom még mindg nem bírod felfogni hogy a világon lévő összes számítógép nem csak pc-k és szerverek összessége.

Amúgy mi a fene? Hivatalos IT-sek hozzáértését már meg se kérdőjelezed? Még csak azt se látom h a Miskolci IITsekbe belekötnél... azért ez nagy előrelépés

Amúgy az az oldal lehet pontosabb ilyen téren mint te.

És még csak annyit hogy nem is tudom miért van az hogy jobban hiszel valakinek akit ismersze egy fórumról olyan téren amiben nem biztos hogy annyira jártas mint egy olyan oldal megalkotója aki a unixok történelmét írja le de ezt felfoghatju csekély angoltudásosnak is mert biztos vagyok abban hogy a első néhány mondathoz se tudtál mit mondani. Jobban hiszek valakinek aki a netre rakja fel ezeket az infókat mint valakinek aki csak mond mindent egy fórumon
És ha itt valaki éghetne az te vagy ha visszább olvasnál néhány üzenetedben és a lopós kérdésre sem válaszotál mindössze azt mondtad h hagyjuk mert nem igaz ha nekem nem hisznek akkor te nem vagy hiteles.

És inkább ne takarózzál egy másik fórumossal hanem járjál utána meg mielőtt válaszolgatsz idézetekre menyjél vissza ált iskola 3. osztályába és tanulj meg értőolvasni jó?

És minek vigyorogsz nem vagy vicces inkább röhelyes de én erre nem lennék büszke a helyedbe

Már ne is haragudj takarózol egy másik fórumossal hogy ő biztos jobban tudja mint valaki aki keni vágja a unixok történelmét és csinál róla egy oldalt.
Még mindig nem mondtál semmi okosat csak engem hülyézel állandóan szerinted az hogy rengetegsze leírod h nem értek hozzá egyáltalán azzal igazoltad az általam leírtak ellenkezőjét?
Próbálj rendesen levezetni egy választ és ne idézgess mert az olyanná teszi az egészet mintha csak azt írtam volna és aztán próbálj keménykedni amikor már nem csak azzal jössz én vagyok hülye.
Írok neked oldalakat te meg 2 mondatra válaszolsz belőle szerinted ez így hiteles?
2005. dec. 30. 10:54 | galéria | válasz | #134
Bocsánat de a link amit megadtam nem működik úgyhogy íme itt van megint remélhetőleg ez el is visz az oldalra ott van a lap legalján hogy 2000-Mac OS X hogy equ ne mondhassa hogy légbőlkapott ötleteim vannak a lap lgalján kell keresni

Mac OS X 10.0

Mac OS X

És akkor mindenki eldöntheti, melyik linknek hisz.
Equ  
2005. dec. 30. 10:42 | válasz | #133
annak az oldalnak a kijelentéseivel értelmes ember nem nagyon törődik, amelyik a macos egyik történelmi dátumát csak évre pontosan tudja és azt is rosszul... De te persze ettől még nyugodtan tekintsd szentirásnak.
Equ  
2005. dec. 30. 10:38 | válasz | #132
te tényleg fogyatékos vagy...
bár már kérdeztem korábban és arra se tudtál válaszolni, vajon hány százaléka klaszter a szervereknek... Elárulom, hogy 1% körüli. Ezzel egyrészt nyugodtan felszorozhatod a korábbi statisztikai TÉNYEKET, másrészt a szerver eladásokba minden egyes eladott node beleszámít. A klaszteres gépek kb. 90%-a 1-4 node-os. A 10.000+ nodes klaszterekből van 6 db a világon, szóval úgy egészében a szuperszámitógépek nodejai elhanyagolható számúak a több milliárd pc-hez...
Ezzel az egymenéseddel csúnyán beégetted magadat, konkrét számokkal cáfoltam a légbőlkapott hülyeségeidet, ebben a témában is...

OSX-el szintén hülyét csináltál magadból, Garfield mondta már korábban a helyes dátumot, 2001 március 24. Te hajtogathatod a lázálmaidat amennyit akarod, a tényeken nem változtat. Az a gagyi 5 soros linked is rosszul tudja, lásd wikipedia.

"De ha ez se működne a google képekhez beírod h Mac OS 9 ez azoldal az elsők között lesz amennyiben nem véled igaznak az ott leírtakat ne nekem reklamálj hanem az oldalnak h hamisan informál."

LOL, az OSX az nem a macos 9, hanem a 10, te szerencsétlen. Van neked egyáltalán BÁRMIRŐL olyan fogalmad az informatikában ami nem tévedés?

Ha akarsz még valamelyik témában égni, akkor nyilatkozz csak bátran...

Ennyi szakmai égés után már azt se fogják neked elhinni, ha kérdezel, nemhogy ha állítani próbálsz valamit...
2005. dec. 30. 10:11 | válasz | #131
Azon azoldalon mindent leírnak szinte és ezek alapján akár el is hiheted hogy a NEXT vagy amiben később élt tovább az Apple mindig is korukhoz képest nagy újításokat hoztak(csak példának okáért nézd már meg a Win 1.0-át 85-ben és aztán a NEXTStep-et 85-ben meglepő lesz a különbség a kettő között hidd el)
2005. dec. 30. 10:05 | válasz | #130
Bocsánat de a link amit megadtam nem működik úgyhogy íme itt van megint remélhetőleg ez el is visz az oldalra ott van a lap legalján hogy 2000-Mac OS X hogy equ ne mondhassa hogy légbőlkapott ötleteim vannak a lap lgalján kell keresni de ha feljeb nézed akkor láthatod hogy a next step(Ez is unix steve jobs cége volt de visszahívták az applehöz) hogy nézett ki amikor a win 1.0 kinézett ahogy kinézett szerintem annál nagyságrendekkel szebb, e ha visszalapozol azt is láthatod hogy az első win előtt 1 évvel már volt ablakkezelős unix

Mivel ezt mindenképp látnod kell ha nem műkszik a link akkor íme leírva is:
http://www.macos.utah.edu/Documentation/MacOSXClasses/macosxone/unix.html
De ha ez se működne a google képekhez beírod h Mac OS 9 ez azoldal az elsők között lesz amennyiben nem véled igaznak az ott leírtakat ne nekem reklamálj hanem az oldalnak h hamisan informál.
Olvassál te is ne csak én Equ
Caro  
2005. dec. 30. 08:46 | válasz | #129
TCPA van már a linuxban is, csakhogy mint opció, és nem mint muszály.
Szóval akkor kapcsolod be(kernel fordításkor) ha neked szükséged van rá, ha meg nem, akkor kihagyod :)
Csak hát azért rakták bele, mert attól félnek, ha kötelezően bevezetik a TCPA-t, akkor anélkül futni sem tudna.
Bár gondolom akkor megint csak be kell grafitozni a proci tetején két kivezetést, és már nem is működik :)
Ez épp olyan, mint hogy a mai napig a kapható DVD lejátszók régiókódja nullázható.
2005. dec. 30. 08:45 | válasz | #128
Bocsáss meg Equ de nem hagyhatom hogy hülyén halj meg!

Mikor még csak tervezték a számítógépet tudod mi volt a céljuk? Az hogy megalkossanak egyolyan gépet ami csak számokat tud veldolgozni(de ez a nevében is ott van). Persze nem a számoloógépre gondolok de pl a palmtopokra vagy sokminden másra mert a világ összes számítógépe nem csak szerverekből és pckből áll.
De amúgy mégis mit gondoltál miből áll egy szerver? Egy hatalmas gépházból benne hatalmas cuccokkal? Te teljesen hülye vagy? Egy nagyobb szerver általában kurvasok kisebb szekrényből áll polcokból és minden szekrényben pc-k vannak méghozzá nagyon sok. És szuperszámítógépek is gondolom nem egy nagy dobozból állnak és abba van a 2 méteres proci hanem az összetételük hasonló.
Úgyhogy elgondolkozhatsz azon egy szerver mondjuk hány épet tartalmaz.
Ezen kívül egy szerver nem csak webszerver lehet és a VILÁG ÖSSZES számítógépe jóval több mint szerver és pc.
Úgyhogy mielőtt engem röhögnél ki, vess egy pillantást magadra is.

Ja! és mégvalami. Te azt mondtad nagyjából h én semmit sem tok az ITről és hogy a szakmai hozzáértésem 0. Ha elmész a Miskolci egyetemre, és benézel az infóintézetbe ahova csak infós hallgatók vagy végzett hallgatók mehetnek be meglepődnél azon hogy hány windowsos gép van abba a kurvanagy épületben. van egy csomó terem és ebből csak 1 windowsos azért h az is legyen. a szerverek közül csak 1en fut win az is csak azért h mehessen rajta a neptun. Kétlem hogy volna jogod az ottani infósok és ott dolgozók szakértelmét bármilyen szinten is megkérdőjelezni.

Amúgy más témában 1 konkrétumot vagy ellenérvet érvet nem látok mindössze egy valamibe sikerült belekötnöd az sincs átgondolva úgyhogy ne tedd itt az agyad mert egy okos szót se szóltál. nehogy már az alapján röhögjél ki hogy egy értelmes választ nehezen megtudtál fogalmazni egész idő alatt mert többet én nem nagyon látok. nézd meg a válaszaidat mert kb ennyi:

idézet tőlem

válasz nagyjából: te hazudsz ez nem igaz hülye vagy

nagyrészt indoklás vagy ellenérv sics. Semmi okosat nem mondtál nehogy te röhögjél már rajtam.

És mielőtt a légbőlkapott adataimról beszélnél:

Olvassál inkább te(rámész a következőre és ott van hogy 2000- Mac OS X) és amúgy a linken láthatod h a windows előtt már volt kinn egy évvel is grafikus kezelőfelülettel rendelkező oprencer és hogy amikor a win 85ben úgy nézett ki ahogy kinézett akkor már anext step úgy nézett ki mint a mai windowmaker.
Ja és mielőtt továbbra is a régi Mac OS-sel azonosítanád a Mac OS X-et tájékoztatlak hogy a nulláról újraírták
Gemnon  
2005. dec. 30. 08:02 | válasz | #127
És tényleg.
Equ  
2005. dec. 29. 23:34 | válasz | #126
máris zuhan a nasdaq...
2005. dec. 29. 23:28 | válasz | #125
Ez a Vista tudjon akármit is nekem addig nem fog kelleni amíg benne van a TCPA támogatás, a PUMA meg hasonló baromságok!
Equ  
2005. dec. 29. 22:43 | válasz | #124
rosszul tudod. A novell programozók a mai napig az nds-t fejlesztik, ma már linuxra...

Az ad-t ms programozók irták az nds mintájára, azt továbbfejlesztve, a mai napig.
2005. dec. 29. 22:41 | válasz | #123
Equ: bocs, de ha jól tudom - ami nem biztos - a Novell programozók írták az AD-t az NDS mintájára, így aztán a megállapításod a címtárakról tán nem állja meg a helyét...
Equ  
2005. dec. 29. 22:08 | válasz | #121
hát akkor jöjjenek a tények korlátolt barátunk kedvéért...

Kerestem neked pár statisztikát, úgyis korábban web szerverek millióival próbáltál példálózni.

A netcraft szerint ma 74 millió webszerver van a világon.

Az isuppli szerint 2005-ben 200.000.000 azaz KETTŐSZÁZMILLIÓ ÚJ PC-T ADTAK EL. Érted? Majdnem 3x annyit mint az összes webszerver az egész világon, egyetlen év alatt. Próbáld megtippelni, akkor mennyi használt PC lehet a világon, ha évi 200 millióval nő a számuk.

De nem csak webszerverek vannak, igy jöhet az idc statisztikája az idei teljes szervereladásokról: 1.5 millió, másik felmérés szerint 2 millió...

Na simogasd meg akkor a buksidat és ülj vissza házifeladatot írni...

Ha majd elvégezted az általános iskolát és lesz majd bármi közöd az IT-hez, akkor gyere vissza és próbálj értelmes dolgokat nyilatkozni, amivel nem teszed magad közröhej tárgyává naponta többször...
Caro  
2005. dec. 29. 21:48 | válasz | #118
Az igaz, hogy a root-ot nevezhetnénk cukraszdanak is, a lényeg, hogy a UID-je 0 legyen.
Ha két user UID-je ugyanaz, akkor az a két user ugyanaz(eltekintve ilyen apróságoktól, mint jelszó, alapértelmezett shell).
DE! Azt nem tudom honnan szedted, hogy root jelszóval nem lehet b*szogatni olyan file-t, aminek nincs semmire adva joga.
Az elsődleges policy, hogy a root-nak ABSZOLÚT MINDENHEZ joga van.
Ha elveszem egy filetól az összes jogot, akkor is a root bármit tehet vele.(nem csak módosíthatja a jogokat, hanem 000 jogosultságú file-ba is írhat, olvashat)
Legalábbis én még olyan linuxal nem találkoztam, ahol ne így lenne, lehet hogy BSD-nél másképp van.
Caro  
2005. dec. 29. 21:41 | válasz | #117
Annoying & unalmas vagy
Equ  
2005. dec. 29. 21:41 | válasz | #116
"Nem bírod felfogni h a unixoknak ami nem csak a Mac-ből és linuxból áll hanem pl irix solaris és még sorolhatná, a világ összes gépéből kb 60%-os részeedése van?"

OK rádhagyom a dolgot, aki elhiszi, hogy több szerver van a világon mint kliens és nem nagyságrendekkel kevesebb, az higyje el a többi lázálmát is ennek a szerencsétlennek...

"ez független statisztika ember semmi több ez tény ebbe nem tudsz belekötni."

mutass már nekem egy ilyen statisztikát!

"Nem az xp-nek 6éves a kernele hanem a vsitának lesz az toldozgatásokkal de az alapja ugyanaz az ntkernel amit a win2000ben használtak"

Ja hogy az alapja... akkor a linuxnak egy 30 éves elavult borzalomra épül a kernele, amihez képest a win2000 kernele csúcstechnika volt a maga idejében...
"Mert ha pl egy szerver több gépből áll akkor mind1iken külön van os."

Na akkor kérdezek egyet, égjél mégegyet: tippeld meg a világ szervereinek hány százaléka áll multinode-klaszterből?

"Tájékoztatnálak h a rootnak nem véletlen root a neve és nem más mert csak 1 van belőle csak úgy lehet akárhány root ha mindenki tudja a jelszavát h megmondja e az szíve joga"

Tájékoztatlak, hogy nemcsak a winhez vagy hülye de a unixhoz is... Édesmindegy, hogy mi a felhasználó neve, a jogai nem attól függenek. Sőt konkrétan a root-tól el is lehet venni minden jogot, volt is egy ilyen kihivás a neten, ismert root jelszóval se lehetett feltörni egy netre rakott gépet, mivel elvettek tőle minden jogot. Van még olyan téma ahol nem bizonyitottad katasztrofális szakmai hozzánemértésedet? Egy info szakos középiskolás is lealázna és csodálkozok, hogy röhögnek rajtad?

(ezen pár napos szakmai ámokfutásoddal valószínüleg sok embert elriasztottál a linuxtól és tovább rontottad a winfikázókról kialakult általános szakmai tudatlanság képét, gratuálok hozzá )
Gemnon  
2005. dec. 29. 21:06 | válasz | #115
Igaz, szigorúan csak a képekből itélve valószínűleg új lesz az alapértelmezett háttérkép is, bár ha az amit a fenti képeken is láthatunk akkor az is lehet, hogy csak belezoomoltak az XP-s legelőbe.
EvilDevil   "Rest in Peace EvilDevil" 
2005. dec. 29. 20:56 | válasz | #114

"A Vistában semmi nem újul meg a guin és a keresőn kívül lényegébe csak izomPC-n fog futni"

hehe Miért jó neked ha 10 szer leírsz egy hazugságot... talán azt
hiszed akkor igazzá válik??

vegyél be egy nyugtatót... olyan orbitális baromságokat hordtál össze, hogy már csak röhögök rajtad...

2005. dec. 29. 20:55 | válasz | #113
Nézd! le vagy sajnálva részemről mostmár komolyan a linux évről évre 30%-os emelkedést mutat a világ összes gépén (amit remélem megértettél hogy elenyésző része pc) és most van neki 12%os a világ összes gépén és ez azt jelenti hogy idén 30%ot hozott jövőre is gondolom mint már 6 éve tehát egyre jobban viszik.


"A pc-kből a winnek 90%-os a részesedése
A világ összes gépéből már csak 30%"

Ezt elrakom, hagy röhögjenek majd mások is...
miért akarsz röhögn rajta ha íg van?
Nem bírod felfogni h a unixoknak ami nem csak a Mac-ből és linuxból áll hanem pl irix solaris és még sorolhatná, a világ összes gépéből kb 60%-os részeedése van? ez független statisztika ember semmi több ez tény ebbe nem tudsz belekötni.
múgy ha nekem minimális a szakértelmem akkor te nem tudsz olasni!

Nem az xp-nek 6éves a kernele hanem a vsitának lesz az toldozgatásokkal de az alapja ugyanaz az ntkernel amit a win2000ben használtak

Ezen felül tudod mit?

ha egy oprencert 5 évig fejlesztenek akkor a 4. év végére lassan közeledni kéne a véglegeshez és ha azokat a vidókat nézem amit a microsoft emberi adnak ki és ők vannak rajta biztos h hiteles.

Amúgy hanyas voltál matekból?
Mert ha pl egy szerver több gépből áll akkor mind1iken külön van os.
És érdezz meg mást is szted ahhoz h a millió pc-t a mégtöbbmillió weboldal kiszolgálja és nagyrésze még tükörszervereket is tart amihez megint sok-sok gép kell szed még mindig több a pc mint esetleg szerver szuperszámítógép kiszolgáló és a többi és a többi...?
Te hülye vagy ember

Tájékoztatnálak h a rootnak nem véletlen root a neve és nem más mert csak 1 van belőle csak úgy lehet akárhány root ha mindenki tudja a jelszavát h megmondja e az szíve joga

A másolás témájára pedig mondtam h mondj valami igazán egyedit a MStól amibe nem tudok belekötni. És ha esetleg mondanál ne olyat ami mondjuk levédett protokol mint az RDesktop mert olyat minden más is tud csak más protolon

De azon kívül h most legalább igyekeztél a lényeget kiemelni azon kívül hogy hülye vagyok és butaságokat hajtogatok(és itt egyedül arra tudtál hivatkozni h 2001 óta van OS X) és azon kívül hogy csak védekeztél egyetlen példát bizonyítékot alátámasztást ellenpéldát nem hallottam az üzeneted még minidg csak abból áll h én vagyok a hülye és még mindig nem válszoltál semmire vagy nem bizonyítottál semmit

és utólag tényleg olvastam azt a hírta szerverekről meg a windowsról a hwsw-n és ott mindössze annyit írtak h a kisebb teljesítményű szervereken faszán terjed a windows a nagyobb központibbakra nem húzzák olyan nagy előszeretettel és mielőtt a szakmai hozzáértésemet kritizálnád ezt vhogy kihagytad azidézgetésből:

"aki programfejlesztői vagy más informatikai munkát végez kimondottan kéri h inux legyen a gépeken és ő biztos h ért hozzá de amúgy amit korábban mondtál h a nixok1 év10eddel le vannak maradva mire alapozod?"
arra hogy a világ minden számítógépének kb 60%-án(tartalmazza a pc-ket is amiből a winé 90%)
nosztalgiáznak ez statisztik a leglénegesebb az h a fejlesztők linuxot kérnek

És ne abba kötögessél bele ami biztos statisztika hogy a világ összes gépén(aminek a fogalmát úgy látom még mindig nem érted) a winnek 30%os a részesedése jó?

Amúgy már 1re fájdalmasabb hogy milyen hülye vagy.
Nekem mondod h nem tudok semmit miközbe te meg nem is mondassz semmit
2005. dec. 29. 20:27 | válasz | #112
Mivel a végén csak a guiról beszéltem ezért abba ne nagyon köss bele aztán
1. Lehet hogy 20 éves project a unixok kernele de más az hogy fejlesztik és más az hogy változtatnak benne dolgokat
ÉS hidd el DE kellet volna egy ismerősöm a nodjával ami lehet nem volt tökéletesen friss de nagyjából felhasználói jogokkal netezett a fiókjából nem használta rendszergazdaként netezésre mégis vrust kapott be de ha még ebbe is bele akarsz kötni akkor meg azt mondom h pl az xp használhatatlan usermódban nem úgy mint eg unix hiszen akármilyen unixot használoka a fiókomba tok telepíteni és régebbi alkalmazásokat is tok futtatni és hogy említsem a szórakozást elég sok olyan játékkal találkoztam amit usermódban nem lehet jáccani
miért? Mert külön baszakodni kell hogy szerencsétlen user tudjon írni a program fiolesba
Ja és elkeztheném kritizálni a kompatibilitást. Elhiszem hogy a MSnak nem az a dolga hogy a régidolgoknak is tökéletes támogatása legyen de ne kelljen már rootnak lenni hogy egy win98-ra optimalizált alkalmazást futassak(ezt ők is elismerik mert fiókkészítésnél leírják megnézheted)
Tudod lehet az is h a unixok kernele 1 régi technológiára alapszik de legalább működik mert én még a fasza ntkernelből is kihoztam a kékhalált
Ja és az bizots hogy a Mac OS X kernele nem túl régi hiszen mikor váltottak OS 9ről OS Xre akkor a kernelt a 0-ról írták újra a BSD mikorkernele és egy másik dolog alapján és nagyon stabil nekem elhiheted már csak azért is mert a bátyámnak Macje van és komolyan mondom így h közelről látom, kibaszott gyors és lépzeld nincs a gépén reset gomb(hozzátenném nem véletlen mivel még soha nem fagyott be lassult be meglepően 6 folyamat mellett ráncigálta a böngészőablakot és meg se kottyant neki és azért ennyire nem erős a gép h ez ne azu oprenceren múljon)

Amúgy örülök hogy végre valaki olyan kritizál normális hangnemben aki még legalább tud érvelni és dolgokat alátámasztani(én nem mondtam h mindent tudok de ne olyan mondja h hazudok mint pl EvilDevil)

(amúgy abba a usermmode vírus cuccban biztos lehetsz személyesen láttam)
2005. dec. 29. 20:08 | galéria | válasz | #111
A kernelről lehet tudni hogy ugyanaz az nt kernel amire a win 2000 és a win xp épül ezzel alapjában véve semmi baj nincs csak az hogy mire a vista kijön, addigra ez már 6 éves lesz.

1. Pár, lényegtelen, aprócska változás az XP kernelben

2. Az XNU, a Mac OS X kerneljének alapvető funkciói a Mach 3.0-án alapulnak, ami pedig egy 20 éves projekt. Csak azért, ha már dobálózunk a számokkal...

A biztonságot pedig nem csak az alapján lehet meghatározni hogy milyen programmal mennyire lehet a vírusokat távol tartani, mert az a progitól függ. A windowsnak mindig is már megbocsásson mindenki híresen szar volt a jogrendszere kezdve azzal hogy akárhány rendszergaza lehet mondjuk ezt kijavítják de hallottam már egyet s mást pl ha egy felhasználó kap vírust akkor az a felhasználó fiókján nem kéne h túl terjedjen mégi megteszi és hasonlólk(az hogy adnak vírusirtót még nem minden). Nem nagyon láttam olyat h felesleges funkciók vannak ami már a linuxban benne van(bár nem olvastam el mindet) seggnyalás téren. a rengeteg előzetes videó alpján véleményem szerint

Ezt nem kellett volna.

A Windows-nál 99%-ban a júzer error okozza a gondokat. A sz*ros kis vírusoknak esélye sem lenne, ha a júzer nem rendszergizda módban használná a gépet, hanem valamilyen korlátozott júzerként.

Amúgy a jelenben amíg nincs vista addig a lunánál a jelenlegi KDE nagyságrendekkel szebb és sztem a GNOME is de mire kijön a Vsita azelőtt nem sokkal fog kijönni a Mac OS X Leopard ami szerintem ismét nagy alkotás lesz és addigra biztosan kijön a stabil X.Org amire ráépülhet a3d-s KDE és GNOME úgyhogy véleményem szerint csak most tűnik úgy hogy a Vistának nincs mltó vetélytársa mert mire lesz Vista addigra bőven fog akadni

Ebből a Leopard és a Vista op.rendszer, a többi grafikus felület, szóval nem igazán egy kategória.
Caro  
2005. dec. 29. 20:04 | válasz | #110
Mindkét(három, sok..) rendszerre van C fordító, elérhetők a perifériák, tehát a lehetőségek adottak.
Újabban újra kezd divatba jönni a portábilis programozás, ennek UI szintjén szerintem a wxWidgets a legjobb példája.
Egy viszonylag új felmérés szerint a linux(meg MacOS, meg stb) visszatartó ereje nem a stabilitás, sebesség, vagy bármi egyéb fejlesztőktől függő dolog, hanem egyszerűen az alkalmazások hiánya.
Mert multimedia desktopnak lazán elmegy, netre is jó, fejlesztésre is, office-ra is(bármennyire is hihetetlen, de az office használók min. 85%-ának semmi szüksége az MS office adta feature-ökre, nem dolgoznak team-ben, és nem is tudnák megtanulni az összes funkciót).
Egyetlen gond a speciális alkalmazások hiánya.
De azért szerencsére ezen a téren is javul a helyzet, ha lassan is.
Gemnon  
2005. dec. 29. 19:41 | válasz | #109
Éljen ismét Linux/Windows flame. ;)
Na szóval a Vista-ról, izé nem vagyok se béta teszter, se MSDN előfizetésre, de még csak Technet előfizetésre se telik, így nem is láttam, majd kiderül mit tud, ha átlaghalandónak is elérhető lesz (Azért kiváncsi lennék a jelenlévők közül akik nem csak képen látták a Vistát, mennyien jutottak, hozzá ezen "olcsó" legális keretek között).
Arra meg, hogy a Linux nem tudja megközelíteni sem a Windows-t se stabilitásban, se sebességben, még csak árban sem, mint azt FTeR és Equ elbeszéléseiből tudjuk (tényleg hol, van FTeR???) inkább nem mondok semmit.
Equ  
2005. dec. 29. 19:13 | válasz | #108
"A MS jelentette be a vistában újításként hogy a vidkárya száolja a guit"

te olvasni nem tudsz vagy a szövegértési képességeddel van baj?
a 3D-s!!! gui hardveres gyorsitását jelentette be a vistával kapcsolatban. Az xp-nek meg évek óta 2d-s gyorsitása van a vkártyákban. Hogy te erről se tudtál azon gondolom senki nem lepődik meg...

"a windows csak a kis kapacitású szervereken mutat jelentős növekedést a nagyobbakon elég elenyésző"

ezt sem sikerült megértened, a szuperszámitógépek piacán kivül az összes méretű szervereken tör előre a win. A top500 kategóriás gépeknél license problémák vannak, amiket jövőre külön win verzióval old meg az ms. (de még igy is bekerült 3-4 wines gép a top500-ba ami nem semmi az irdatlan license költsége miatt)

"Ezen felül statisztikák alapján az asztalon szorul vissza mivel 4-5-6 év alat 5-6%-ot esett"

Hol? A linuxnak összesen van ekkora piaci részesedése nemhogy ennyit essen a winé... Arról nem is beszélve, hogy a statisztikák szerint a linux bővülése a unix kárára történik és nem a winére.

"Én multkor láttam egy oldalon ott azt írták h 2000-ben jelent meg az első OS X"

sokadszorra derül ki, hogy te légbőlkapott információkat ismersz és azokat is elferditve terjeszeted.

"hogy egy 6 ves kernelt használnak "

Bár neked nyilván minimális szakértelmed sincs, hogy erről tudja, de az xp kernele sem 6 éves, hanem 1, mivel a service packekkel, sőt néha sima javitásokkal is megujjul... (de azért, ha ez az újabb szakmai tévedésed igaz lenne, az még megalázóbb lenne az ingyenes linuxnak, hogy egy 6 éves méregdrága rendszert se tud megközeliteni sem) Aztán ott van még a 2003 server sp1-el ami szintén nem 6 éves, de hogy is tudhatnál te ilyen "benfentes" információkról...

"akik a 30. újratelepítés után is azt gondolják h a win milyen fasza"

a 30 újratelepités pontosan a hozzánemértő lámerek ismertetőjegye. Akik értenek hozzá azok legfeljebb komolyabb hardvercserénél telepitik újra, nekem speciel 3 éves az otthoni gépemen az xp, sosincs kikapcsolva és 2-3 havonta van újrainditva...

"De miért lenne amúgy olyan aszar a linux és a Mac ha a MS is fél tőlük?"

A ms nem fél tőle, egyetlen gondja van vele, hogy nem normális piaci szereplő, mivel dömpingáron adja a termékét. Bár rosszabb minőségű, de ingyenes, igy a ms-nak figyelnie kell, hogy továbbra is sokkal jobb termékeket gyártson amit az emberek megvesznek, ahelyett, hogy a gagyi, de ingyeneset válasszák.

". Szerinted tényleg több pc van a világon mint webszerver szuperszámítógép és a többi? "

Tényleg. És kapaszkodj meg: nagyságrendekkel több pc van, mint szuperszámitógép és nem pc... ha akarod hozzáveheted az összes féle pda-t is, akkor is több pc van. (bár a pda-k piacát is a ms uralja már)
Ezt rajtad kivül mindenki belátja, de ha jólesik akkor nevettesd ki magad továbbra is ekkora marhaságokkal.

"A pc-kből a winnek 90%-os a részesedése
A világ összes gépéből már csak 30%"

Ezt elrakom, hagy röhögjenek majd mások is...

" és az se hogy aki programfejlesztői vagy más informatikai munkát végez kimondottan kéri h inux legyen"

jelenleg egy pár nagyságrendel több wines fejlesztő van, de ez ki ne zökkentsen az agymenésből...

"elősször is nem 3 kép haenm kb20-25 é s 6-7 hivatalos vidóelőzetese alapján mondom "

Huha, nemcsak képeket láttál, hanem videot és 1 évvel a megjelenés előtt egy béta szoftverről. Bravó. Mások élőben tesztelik az összes verziót belőle, de nekik van annyi eszük, hogy ne vonjanak még le messzemenő következtetéseket belőle. Érdekes módon a sebességgel van a legkevesebb gondjuk. De te csak nyilatkozzál csak képek meg videók alapján, mi meg tovább röhöngünk. (megsúgom, hogy annyira nincs közöd az egész témához, hogy többet segítesz ezekkel a butaságokkal a winnek, mint gondolnád.)

"A kernelről lehet tudni hogy ugyanaz az nt kernel amire a win 2000 és a win xp épül ezzel alapjában véve semmi baj nincs csak az hogy mire a vista kijön, addigra ez már 6 éves lesz."

Hajtogasd csak a butaságaid tovább...

"szar volt a jogrendszere kezdve azzal hogy akárhány rendszergaza lehet"

ez új. unix alatt is akárhány rendszergazda lehet. de ez miért is baj? Vállalati környezetben alapvető dolog, hogy több rendszergazda van, winen ráadásul pillanatok alatt lehet a jogokat delegálni köztük.

"de hallottam már egyet s mást pl ha egy felhasználó kap vírust akkor az a felhasználó fiókján nem kéne h túl terjedjen mégi megteszi és hasonlólk"

hallottál már ilyet? Ez tényleg sokat jelent az eddigiek alapján... :))
Lássuk akkor a sok lúzungod után egy konkrét példát erre az agymenésedre!

A másolásos témát pedig újra mondom, hogy zárjuk mert megint csak nyilvánosan csinálsz hülyét magadból vele...
2005. dec. 29. 18:29 | válasz | #107
Bocsánat de ezt megint nem állhattam meg.
elősször is nem 3 kép haenm kb20-25 é s 6-7 hivatalos vidóelőzetese alapján mondom hogy le fogja enninaz erőforrásokat mert a videókban használt gigaerős p4-ek is bizonyos dolgoknál meglassultak.
Szerintem a vista guia szép és a kde nem szebb nála de soha sem a külalakját kritizáltam
Aztán:
Ha valamelyik cég nagyon innovatív akkor az az apple véleményem szerint.
A kernelről lehet tudni hogy ugyanaz az nt kernel amire a win 2000 és a win xp épül ezzel alapjában véve semmi baj nincs csak az hogy mire a vista kijön, addigra ez már 6 éves lesz.
A biztonságot pedig nem csak az alapján lehet meghatározni hogy milyen programmal mennyire lehet a vírusokat távol tartani, mert az a progitól függ. A windowsnak mindig is már megbocsásson mindenki híresen szar volt a jogrendszere kezdve azzal hogy akárhány rendszergaza lehet mondjuk ezt kijavítják de hallottam már egyet s mást pl ha egy felhasználó kap vírust akkor az a felhasználó fiókján nem kéne h túl terjedjen mégi megteszi és hasonlólk(az hogy adnak vírusirtót még nem minden). Nem nagyon láttam olyat h felesleges funkciók vannak ami már a linuxban benne van(bár nem olvastam el mindet) seggnyalás téren. a rengeteg előzetes videó alpján véleményem szerint -Equ akármit is mond- az OS X-ből vettek át sokmindent
hogy még Equ is megnyugodjon itt egy pl:
Ugye a Tigerbe belekerültek a hasznos kis segédprogik dashboard widgets(a widget kütyüt jelent) amiket elő lehet hívni nem kell külön mehnyitni és hasznos információkkal szolgálhatnak(mint pl számológép zenelejátszó szótár wikipedia és még sok más többek között az időjáráselőrejelző). Ezt a MS a vsitába szinntén belerakott egy asztalon lévő oldalpanelre ami sztem nem is túl esztétikus a lénye hogy egy az egyben ugyanez pl óra media player stb és mindezt Sidebar Gadgets néven(a gadget bigyót jelent az OS X kütyüi után azért kreatív)
És nem tudom mennyire igaz az hogy 3dben lehet majd mozgatni vagy inkább esetleg forgatni az ablakokat de ez pedig a Sun Microsystems műve amit már nem is tudom talán 2-3 éve valósított meg de lehet kicsit korábban a Java Desktop Systemben
Hogy Equ is megnyugodjon példával illusztráltam a MS ötlettelenségét és erre a példára szerintem méltán mondhatjuk hgy lopta az ötletet hiszen a kettő között 2 év a külünbség az OS X javára.
Amúgy a jelenben amíg nincs vista addig a lunánál a jelenlegi KDE nagyságrendekkel szebb és sztem a GNOME is de mire kijön a Vsita azelőtt nem sokkal fog kijönni a Mac OS X Leopard ami szerintem ismét nagy alkotás lesz és addigra biztosan kijön a stabil X.Org amire ráépülhet a3d-s KDE és GNOME úgyhogy véleményem szerint csak most tűnik úgy hogy a Vistának nincs mltó vetélytársa mert mire lesz Vista addigra bőven fog akadni
2005. dec. 29. 17:53 | válasz | #106
Igazán nem értem a fikázókat. Látnak 3 képet, és kijelentik, hogy lassú lesz, meg nem javult a kernel. De hát honnan a francból tudjátok ezt 3 kép alapján ??? Hol látszik a képeken a kernel felépítése ???
Meg hogy felesleges a csisás GUI, és különbenis a KDE az szebb. De ha felesleges, meg erőforrás zabáló, akkor mégis a KDE miért ugyanolyan csicsás?
Aztán meg hogy csomó felesleges funkció, ami persze már a linuxban 1000 éve megvan. De megint csak: Mi a francért van benne a linuxban is, ha felesleges?
Ha vennétek a fáradtságot, és olvasni is megpróbálnátok, rájöhetnétek, hogy sok újdonság, és jónéhány komoly fejlesztés lesz a Vistában (pl. új driver modell, full 3D-ben renderelt user mode GUI, javított memória kezelés, stb.).
Folyton fikázzátok a win-t a biztonság miatt. Most, hogy a Vistában jelentősen javítanak rajta, azt mondjátok, hogy tök felesleges. Nehéz rajtatok kiigazodni.
A legtöbben azt sem tudjátok megérteni, hogy mit jelent az, hogy 3D-ben rendereli a GUI-t. Hogy akarjátok akkor a kernel-t kritizálni?

A HW igényről:
Az előző bétát feltettem egy 500MHz-es celeronra, 512MB SDRAM-mal, GeForce2 GTX-el (file szerver). Tökéletesen fut max. csicsával is, csak a DX9 fícsörök nem mentek. És ez még csak béta.
(Az XP jól megy egy 166-os P2-n, 126MB RAM-mal, persze kikapcsolt effektekkel)

strogg  
2005. dec. 29. 16:57 | válasz | #105
EvilDevil
A stílusod nagyon hasonlít egy kecskééhez.
Az,hogy helyenként csak vulgárisan fogalmazva tudod kifejezni ellenszenvedet, az nemhogy szakemberhez, de még emberhez sem méltó.
Ha nem vagy képes emberi módon lereagálni dolgokat, kérlek a jövőben ne szólj hozzám, és ne reagálj a hozzászólásaimra. Tudod attól, hogy fórumban vagyunk, és nem egymás mellett ülünk, az alapvető viselkedési szabályok még ugyanúgy vonatkoznak rád mint mindíg. És ezzel le is zárom a vitát, mert érdemtelen vagy rá.
Pont.
2005. dec. 29. 16:53 | válasz | #104
ezt a választ még mert ezt nem állhattam megröviden kifejteném:
A MS jelentette be a vistában újításként hogy a vidkárya száolja a guit
Aztán.
egyik windowsos se tud olvasni a csökkenést a pc-khez írtam és igen olvastam azt a hírt a hwsw-n nem olyan népszerű atán mert csak a kis teéjesítményű szervereken népszerű de tessék amúgy itt van kijavítva hog értsd:
a windows csak a kis kapacitású szervereken mutat jelentős növekedést a nagyobbakon elég elenyésző
Ezen felül statisztikák alapján az asztalon szorul vissza mivel 4-5-6 év alat 5-6%-ot esett
Én multkor láttam egy oldalon ott azt írták h 2000-ben jelent meg az első OS X és a MS sztem nem véletlen mondta hogy az xp-ben ugyanazt a szépséget élvezhetik az emberek mint a Mac OS-ben de ebben én sem vok teljesen biztos viszont sztem már az első OS X is használt hardveres gyorsítást csak nem olyat mint most de valami kezdetlegeset használnia kellett hiszen 1 1,44 GHz-es G4 nem számolja azt a guit egykönnyen olyan gyorsan
Amúgy mostmár tényleg elegem van abból hogy mindenki csak kötözködik és mondja milyen fasza lesz a vista jolvanakkor leszarom használjátok nyugodtan én leszarom az én gépeme nem fog menni úgyh nekem mind1

De akkor is szánalmas hogy mennyire azt gondoljátok magatokról h ti vagytok itt az űbermeierek meg mindent tudtok. Garfielden legalább láccik h tudja azért nagyjából a dolgokat de EvilDevil aki azt se tudja mit beszél meg csak dobállózik 5-6 éves adatokkal meg Equ aki szerint a szakmai hozzáértésem tt ragad le hogy egy 6 ves kernelt használnak és ez nem számít hát komolyan azért ez már szánalmas
Komolyan mondom Garfield eddi az egyetlen aki úgy válaszolt h tud is vmit de nem is írok sztem már télleg többet mert nem csak hogy mondtok mindent össze vissza még nekem mondjátok h hazudok mikor ti se tudjátok néha mit beszéltek

De ne feledjétk:
A MS a monopol helyzetét az IBM-nek és 1 ki mázlinak köszönheti nem magának megkérdezgetitek Garfield-det is mert kinézem belőle h tudja hogy mi volt a múltban a kapcsolata a MS-nak az IBM-mel

--

Amúgy nem ötömjénezésből de én legalább elviselem a kritikát és beismerem ha nincs igazam vagy nem vok biztos benne de az olyanok mint Equ meg EvilFaszfej tipikus kis windowsimádó köcsögök akik a 30. újratelepítés után is azt gondolják h a win milyen fasza
De miért lenne amúgy olyan aszar a linux és a Mac ha a MS is fél tőlük?
És könyörgm mondj nekem egy fantasztiksan egyedi ötletet a windowsban mondjuk a metaadatokat leszámítva te seggtitán Equ
ÉS mégis miért röhögsz ki?
Baromarcú. Szerinted tényleg több pc van a világon mint webszerver szuperszámítógép és a többi? Te vagy itt a röhelyes. Csak 1 kis számolás:
A pc-kből a winnek 90%-os a részesedése
A világ összes gépéből már csak 30%
A világ összes gépében benne vannak a pc-k amiből van neki 90%
És akkor te röhögsz ki te matekzseni?

Szánalmasok azok akik nem bírnak belátni egy hibát sem egy oprencerben
Én elismerem h a Unixoknak vannak szarságai de azt gondolom nem véletlen hogy a világ összes gépéből fölényes a részesedésük, és az se hogy aki programfejlesztői vagy más informatikai munkát végez kimondottan kéri h inux legyen a gépeken és ő biztos h ért hozzá de amúgy amit korábban mondtál h a nixok1 év10eddel le vannak maradva mire alapozod?
arra hogy a világ minden számítógépének kb 60%-án(tartalmazza a pc-ket is amiből a winé 90%)
nosztalgiáznak

szánalmas vagy... de nagyon
Equ  
2005. dec. 29. 16:34 | válasz | #103
"Ha valami beválik logikus, hogy a sajátjukba is akarnak."

Ezzel teljesen egyetértek. Csak nem mindegy, hogy milyen lesz a "koppintás". Lásd pl. integrált címtár. Novellben volt először, majd a ms belátta, hogy hatalmas ötlet, kukába dobta az nt4 identitáskezelését és rá egy évvel kijöttek egy nagyságrendekkel jobbal, amit azóta sem tudott a novell behozni. Évekkel később a linux is rájött, hogy talán abba is kéne ilyen, de nem jutottak tovább egy sima ldap adatbázisnál szedett-vedett csatlófelületekkel. Mondjuk normálisan integrálni felépítéséből adódóan nem is nagyon lehet bele... Azóta szerencsétlen novell próbálja évek óta a suse-re erőltetni az nds-t, egyelőre elég kevés sikerrel.
Caro  
2005. dec. 29. 16:21 | válasz | #102
Most már két elemből áll a lista, grat :)
De szerintem a koppintásokat ne folytassuk, mert egyértelmű, hogy mindenki mindenkit másol.
Ha valami beválik logikus, hogy a sajátjukba is akarnak.
Caro  
2005. dec. 29. 16:18 | válasz | #101
Ez két ponton hibásodik:
1) Fullscreenben vagy kikapcsold 3d desktoppal ugyanúgy megy mint eddig.
2) DirectX is ugyanúgy megy, mint eddig.
Equ  
2005. dec. 29. 15:48 | válasz | #100
"amúgy Equ-nek üzenem h a luna nem használta a vidkártyát a gui számolásához(2000 óta az OS X sajátja)"

erről sincsen halvány fogalmad se megint... A luna 2D-s és bizony az azóta megjelent vkártyák 2D-s gyorsitói rá vannak optimalizálva a drivereikkel együtt. Amit a ms a vista kapcsán újdonságként bejelentett az a teljesen 3d-s ablakok gui-val texturázott dx9-es megjelenitése...

"Neked meg még azt kedves evil hogy a MS nem növekszik "

hülyeségek terjesztése helyett inkább olvassál:

Már a szervereken is a Windows a legnépszerűbb operációs rendszer
Windows Server 2003: 300% növekedés, a Linux kárára is

" te zényleg azt hiszed hogy pc-ből több van mint szerverből és másból? baromság. "

Ezt ne nagyon terjeszd, mert itt csak kiröhögünk vele, de, ha it-vel foglalkozol, akkor könnyen az utcára kerülhetsz egy ekkora égbekiálltó marhaságért. Bár linuxos szerverből általában tényleg több kell mint winesből ugyanannyi user kiszolgáláshoz, de azért ott sem ritka az 500-1000 kliens pc/server...

"Ha a windows olyan jó miért van az h egyértelműen koppintja a dolgokat"

Mondtam már, hogy ezt a témát ne nagyon emlegessük, mert a winnek van a legritkább esetben szégyelnivalója etéren. (acl-ek, preemtive multitask stb-stb)
Az eddigiekből kiindulva, meg teljesen felesleges neked magyarázni, hogy a felület alatt milyen változások, api-k, menedzselhetőség van, amivel se az osx se más nem veheti fel a versenyt. De te úgyis csak annyit látsz, hogy átlátszó-e egy ablak. Az ilyenek veszik a mac-eket, hogy legyen mivel villogni a haverok előtt, aztán egy primitiv táblázatkezelő használata is gondot okoz nekik, nemhogy komoly informatikai problémák megoldása...

"Ja és ha a Linux olyan szar miért van az hogy a Microsoft saját linuxos labort működtet"

Miért ne működtetne, te szerencsétlen? A linux a vetélytársa. Elárulok egy nagy titkot. Mac-es laborjuk is van. Sőt régen novelles is volt... Csak úgy mint az linuxosok 99%-nak wines gépe, hogy legyen miről koppintani. De egyébként az applenek is van egy rakás pc-je. Persze ezeken értelmes ember nem lepődik meg...
2005. dec. 29. 15:37 | galéria | válasz | #99
amúgy Equ-nek üzenem h a luna nem használta a vidkártyát a gui számolásához(2000 óta az OS X sajátja)

Három apró megjegyzés:
1. Valamit csak használ belőle, mert anno nekem a Windows XP kiadásakor nekem egy TNT2-m volt és egyértelmű volt a futási sebesség kikapcsolt Lunával. GeF2-n már nem volt érezhető különbség.

2. A Mac OS X 10.0-t 2001 március 24-én adták ki.

3. Hardveres gyorsítás a Mac OS X-ben a 10.2-ben jelent meg a Quartz Extreme-mel. A 2D-s megjelenítést gyorsító Quartz Extreme 2D a 10.4-ben jelent meg.
2005. dec. 29. 15:09 | válasz | #98
"Nem tudom hallottátok-e, de szemét dolog a Microsoft részéről, hogy a Vista-ban ha nem fullscreenben futtatsz OpenGL-t, akkor egy befagyasztott 1.4-es lassú OpenGL lesz csak, mert át fogja fordítani DirectX-re a hívásokat, hogy ne ütközzön az ablakkezelővel.
Ha valaki leszedi a 3d ablakokat, akkor megoldódik, de ez akkor is szemétség, és nyilvánvaló, hogy nem csak így lehetne megoldani, de lehet hogy az OpenGL böki a szemüket."

GONDOLKOZZ!

Hogy közvetlenül ne lehessen elérni a hardvert, így nem fordulhat elő, hogy ha egy kakira megírt játék befagy, még a feladatkezelőt sem látod, ha előhozod, mert a befagyott opengl az összes ablak előtt marad.
2005. dec. 29. 15:08 | válasz | #97
Az ilyen windowsfanok mint te evildevil azt se érdemlik meg hogy krirzálják őket elolvastam a régebbi hozzászólásaidat és hát ha itt valaki tudatlánságról és balfaszságról beszél akkor te vagy itt ezeknek a netovábbja ember.
Amúgy hogy lehet valaki ekkora seggfej? te zényleg azt hiszed hogy pc-ből több van mint szerverből és másból? baromság. Tájékoztatnálak róla hogy 5-6 éves adatokkal védekezel, ugyanis a win részesedése a pc-kből 90-89% 4,8 körül a Mac OS X és úgy 3 a linux
Annyira keveset tudsz ezen a téren hogy jobb ha nem teszed itt az agyad hogy te mennyire tájékozott vagy itt sztem nem is fogok ide többet írni mert az SG fórum tele van a hizzád hasonló ki idézetekre válaszolgató hozzánemértő mócsingokkal
Magasról lesajnállak

szánalmas vagy és megérdemled saját magad(legalább utána néznél a dolgoknak mielőtt hazugságokat írsz és engem hordassz le mindenféle seggfejnek)

Te tényleg szánalmas vagy

amúgy Equ-nek üzenem h a luna nem használta a vidkártyát a gui számolásához(2000 óta az OS X sajátja)
Neked meg még azt kedves evil hogy a MS nem növekszik nem rég volt a csúcson innan már csak lefellé vezet az út és a vista szar szerverre mert asztali oprencer úgyh ezzel is igazoltad saját tájékozatlanságodat

Sajnállak hogy naponta tükörbe kell nézned szálj már magadba mielőtt olyat kritizálsz aki alá is tudja támasztani az állításait. Te meg hadoválsz itt mindent össze vissza

A Vistában semmi nem újul meg a guin és a keresőn kívül lényegébe csak izomPC-n fog futni és amúgy meg ha kikapcsolod az üveges felületeket az OS X tiger nagyságrendekkel szebb
Ha a windows olyan jó miért van az h egyértelműen koppintja a dolgokat(Dashboard widgets-et Sidebar gadgets néven)
A vista egy klón úgyh emiatt nem mondhatod h az OS X szar

/Szánalmas vagy de nagyon Evil és a többi windowsimádó aki mindent megbocsát az oprencerének./

Gondolom olyan tipikus magukat kemény infósnak képzelők vagytok attól hogy 12 progit használtok h a winfos működjön

Ja és ha a Linux olyan szar miért van az hogy a Microsoft saját linuxos labort működtet(erre még te se tudsz mit mondani EvilDevil)

--

UNIX: Live free or Die
Caro  
2005. dec. 29. 12:26 | válasz | #96
Nem tudom hallottátok-e, de szemét dolog a Microsoft részéről, hogy a Vista-ban ha nem fullscreenben futtatsz OpenGL-t, akkor egy befagyasztott 1.4-es lassú OpenGL lesz csak, mert át fogja fordítani DirectX-re a hívásokat, hogy ne ütközzön az ablakkezelővel.
Ha valaki leszedi a 3d ablakokat, akkor megoldódik, de ez akkor is szemétség, és nyilvánvaló, hogy nem csak így lehetne megoldani, de lehet hogy az OpenGL böki a szemüket.