Hamisak a dél-koreai klónozás eredményei
2005. december 25. 22:21, vasárnap
Egész egyszerűen koholmánynak nevezték Dél-Korea első számú klónozási szakemberének munkatársai a felnőtt emberi szövetből alkotott embrió-őssejtekkel kapcsolatos kutatásokat.

Hirdetés

A múlt hónapban Woo-suk Hwang etikai okokra hivatkozva minden tisztségéről lemondott, azt azonban nem árulta el, hogy kutatása hamisítvány, mitöbb, kijelentette, hogy a munkája mögött álló tudomány teljes mértékben helytálló és világviszonylatban továbbra is hazája áll az őssejt kutatás élén. Szerinte ez egy nap majd olyan betegségek gyógyítását teheti lehetővé, mint a Parkinson-kór vagy a cukorbetegség.

A hírek még Dél-Koreát is megingatták hitében, ahol pedig a professzort nemzeti hősként kezelték. Az elmúlt 3 évben nem kevesebb, mint 40 millió dollár állami támogatást kapott kutatásai finanszírozására, nem beszélve a magántőkéről. Augusztusban jelentette be az első kutya klónozását, amit - akárcsak az összes korábbi eredményét, beleértve az első emberi embrió klónozását is - felül fogja vizsgálni a Szöuli Nemzeti Egyetem bizottsága. Ugyanaz a testület, amely a legutóbbi munkáját hamisnak találta és felszólította annak visszavonására. A tudósok nem csupán attól tartanak, hogy a terápiás klónozás, valamint az őssejt kutatás csorbát szenvedett a közvélemény szemében, úgy vélik, a Hwang-eset az egész tudományág megítélését alááshatja. Májusban Hwang a Science magazinban publikált egy tanulmányt, melyben azt állította, hogy munkatársaival sikerült klónozott embriókból őssejteket kinyernie.

Ezek pontosan megegyeztek 11 páciensének DNS-ével. Egy ilyen technika kulcsfontosságú lenne a személyre szabott gyógykezelésekben, melyek minden eddiginél hatásosabb gyógyulást tennének lehetővé. Az egyetem vizsgálóbizottsága azonban felfedezte, hogy a 11 adatsorozat mindössze két őssejt-vonaltól származik, és még abban sem biztosak, hogy ez a két őssejt csomó valóban klónozás útján jött-e létre. A bizottság mindenesetre kimondta, hogy nem lehet véletlen hibáról beszélni, egyértelműen az eredmények szándékos manipulálásáról van szó, ami alapjaiban sérti a tudományt.

A botrány akkor kezdett kibontakozni, amikor a professzor egy hónappal ezelőtt beismerte, hogy a kutatáshoz használt petesejtek saját női munkatársaitól származnak, ezzel megszegte a tudományos irányelveket. Hwang azóta folyamatosan tagadja az ellene felhozott vádakat, szavainak azonban egyre kevesebb hitelt adnak.


A módosítottnak mondott őssejt-fotók
Hwang helyzetét tovább súlyosbította tanulmányának társszerzője, Roh Sung-il beszámolója, mely szerint a publikációhoz illusztrációként szolgáló képek, melyek látszólag 11 pácienshez kapcsolódó őssejt-vonalat mutatnak, hamisak. Valójában a fényképeken csupán kettő őssejt-vonal valódi, a többit ebből a kettőből farigcsálták. Hwang elismerte, hogy a felvételek "hibákat tartalmaznak", azonban ragaszkodott azon állításához, hogy a kutatás pontos volt és 11 őssejt-vonalat klónoztak.

Hwang ellen szól azonban a szöuli egyetem egy másik kutatójával, Kim Sun Jonggal készült interjú. Ő, illetve az amerikai Gerald Schatten, aki neve törlését kérte a Science-ben megjelent tanulmányból, a helyi médiában arról számolt be, hogy a professzor felkérte a képek meghamisítására
Kapcsolódó linkek
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2005. dec. 31. 20:18 | válasz | #23
"Ha láttad az anakonda második részét akkor vegyük azt példának."

Azt inkább ne emlegesd.

"Ügye az örök ifjúság forrása."

Azért emiatt még nem kell aggódni. Még az öregedés lassítása is évtizedek múlva esedékes leghamarabb.
Fokozatosan fogják felfedezni az örök élethez vezető technológiákat, és épp ezért nem lesz belőle katasztrófa. És nem is fogják eltitkolni, mert a kutatás annyi erőforrást igényel, amivel senki se rendelkezik, vagy legalábis nem képes titokban mozgósítani. Szóval nem 1 kézben lesz az eredmény, vagy ha mégis, sok részlet nyílvános lesz, így bárki önállóan befejezheti a munkát. Szóval nem hiszem, hogy érdemes titkolni.
2005. dec. 31. 00:06 | válasz | #22
Nagyon általánosan beszélünk a témáról.
Van amivel kapcsolatban én is így látom a dolgot mint te. Gyógyászat satöbbi. De vannak olyan dolgok melyyek talán csak a fantáziában vagy képzeletben vannak még vagy nem még jelen, amiket már könnyen el tudnám képzelni, hogy nem hoznak nyilvánosságra.
Ha láttad az anakonda második részét akkor vegyük azt példának.
Ügye az örök ifjúság forrása. Így nevezték a filmben. No a helyükben nincs az a pénz amiért azt árusítanám. Egyrészt tudományos szempontból sem lenne okos (ügye ha mindenki szaporodik de senki sem hal meg gondolat..) másrészt pedig ők így is olyat nyernek vele, amivel semmi sem veszi fel a versenyt. Úgyértem Bill Gates-nek is olyan vagyona van amit elkaszinózni se tudna, mégis csak gyűjtöget és gyűjtöget. Szinte bárki a helyében tojna minden munkára és menne a hawaii szigetekre..
2005. dec. 30. 16:26 | válasz | #21
"Igen ez így jól hangzik kedves andrás de én olyna esetre gondolok, ahol a pénz nem számít, nem jelent gondot. Csak az eredmény kell. De nem a világ számára."

Ilyenek a katonai kutatások. De ott sincsennek valóban korlátlan erőforrások. Másrészt az idő ott is gond, mivel időt is áldoznak az újrafelfedezésekre, nem csak pénzt. De arra vannak a kémek, hogy ezt a problémát mogoldják...

"Bár ha nincs is olyan erős és/vagy szervezett "hatalom" én egyáltalán nem lepődnék meg egy olyan eseten amit leírtam."

Tegyük fel, hogy valaki felfedez valami fontosat. Ahhoz, hogy neki ebből haszna legyen, fel kell használni a felfedezést minél szélesebb körben.
2005. dec. 30. 09:14 | válasz | #20
Igen ez így jól hangzik kedves andrás de én olyna esetre gondolok, ahol a pénz nem számít, nem jelent gondot. Csak az eredmény kell. De nem a világ számára.
Bár ha nincs is olyan erős és/vagy szervezett "hatalom" én egyáltalán nem lepődnék meg egy olyan eseten amit leírtam.
Ma de talán mindig is ilyen csúnya világot éltünk.
2005. dec. 29. 19:05 | válasz | #19
Még 2 dolgog:
- Ha túl sok hamisítás halmozódik fel, az lehetetlenné teszi a valódi eredményt hozó kutatásokat, mert hibás alapokról nem lehet továbblépni.
- A titkolózás megdrágítja a kutatást, mert újra és újra ugyanarra a felfedezésre kell költeni a továbblépés helyett. Ha viszont mindenki minden eredményhez hozzáfér, akkor optimális az ár/érték arány. Ráadásul az alkalmazás is annál olcsóbb, minél szélesebb körben használják (többek közt ezért nagyon drágák a katonai technológiák, pl. egy B2 nem lenne sokkal drágább egy 747-esnél, ha ugyanakkora szériában készülne).
2005. dec. 29. 18:56 | válasz | #18
"Gondoljunk az örök élet titkára. Vagy hosszabb életére"

Folyamatosan publikálják az ezekkel kapcsolatos eredményeket (és határozottan vannak eredmények). Persze ez önmagában nem garancia arra, hogy mindent publikálnak.
2005. dec. 29. 18:54 | válasz | #17
"Szerintem baromi sok mindent meghamisítanak vagy nem hoznak nyilvánosságra. Egyrészt, miért tennék, másrészt nem biztos, hogy az a tudósoknak jó/megéri."

Ez nem így működik.

1. Nincs központosított tudomány, nincs pl. a vatikánhoz hasonló globális hatalom, így nincs aki megszervezze a titoktartást.
2. Az alkalmazásnál lekésőbb kiderül a dolog. Nem lehetséges pl. hogy a benzinmotor csalás legyen. De már jóval hamarabb ki szokott derülni, mert ellenőrizni szokás egymás eredményeit.
3. A tudomány lényegét öli meg a hazugság. Tudósnak nem azért megy az ember, hogy csomó pénzt keressen (nagyon kevés tudós keres sokat), nem is a hatalomvágy hajtja (mennyi hatalma van egy egyetemi professzornak?). A többséget az igazság érdekli. Épp ezért a kísérleti adatok meghamisítása a legnagyobb bűn, amit egy tudós elkövethet.
4. Az eredmények titokban tartásához nagyon jó indok kell, mert egy tudós karrierje elsősorban azon múlik, amit és amennyit publikál (a publikációk meg bárki számára hozzáférhetők). Másrészt a kutatásait fizető itézmény felé is el kell számolnia (idézet a cikkből : "Az egyetem vizsgálóbizottsága azonban felfedezte [...]").
2005. dec. 28. 22:36 | válasz | #16
Szerintem baromi sok mindent meghamisítanak vagy nem hoznak nyilvánosságra. Egyrészt, miért tennék,
másrészt nem biztos, hogy az a tudósoknak jó/megéri.
Gondoljunk az örök élet titkára. Vagy hosszabb életére.. Tudom, tudoom ez most butaság talán de példának jó lehet.
2005. dec. 28. 20:58 | válasz | #15
Ez csak a jéghegy csúcsa.
[ szigorú magánvélemény, tényeknek nincs birtokában]
p00h  
2005. dec. 28. 17:30 | válasz | #14
ez van ha türelmetlenek a befektetők és eredményt kell felmutatnia a tudósnak... képes ilyenre is
kev  
2005. dec. 27. 12:57 | válasz | #13
A kérdés az, hogy meddig mehetünk el a klónozásban.
Állítólag már van emberi klón is..
2005. dec. 27. 02:30 | válasz | #12
"ez csak parasztvakítás megint, h be ne szarjon a pórnép meg a sok hüje bulvárlap"

Senkit sem érdekel a pórnép meg a bulvárlapok véleménye. Igen, bizony, le vagyunk [...]va. Ebben az esetben is az a gáz, hogy a fickó a tudóstársadalom ill. a kockázati-tőke befektetők (gyk: az ilyen kutatások anyagi hátterének előteremtői) előtt járatta le nem csak magát, hanem az egész kutatási ágat: "aki neve törlését kérte a Science-ben megjelent tanulmányból"
2005. dec. 27. 02:23 | válasz | #11
"sokszor hulyegyerekként kell bannia azokkal akik a penzta adjak, kulönben elapadnak a forrasok" - kar, hogy ez a "hülyegyerekként bánás" kimeríti a kutatási eredmények meghamisításának kategóriáját. De az ilyen híreket olvasva legalább nem felejtjük el, hogy a kutató is csak ember, és néha a teljesítménykényszer nem megengedett eszközök alkalmazására kényszeríti.
savior   "Rest in Peace savior" 
2005. dec. 26. 18:06 | galéria | válasz | #10
en majd akkor hiszek az ilyesmiben, ha a boltban lehet kapni
2005. dec. 26. 14:43 | válasz | #9
jah, szerintem is megszokott praktika ez a tudosok korében, csak Mr. Hwang bebukta, lehet az amerikai kollegája tanácsára cselekedett így (sot, lehet az amcsik akartak ezt a vegkifeljetet :)), a tudosoknak sokszor hulyegyerekként kell bannia azokkal akik a penzta adjak, kulönben elapadnak a forrasok.

a szöuli egyetemnek sem ertem miert volt erdeke lejarassa ezzel sajat magat is, valoszinu kesz helyzet ele voltak allitva, jobban jartak igy mintha kulhoniak buktatjak be...

2005. dec. 26. 11:30 | válasz | #8
Sajnálatos dolog, hogy ilyenek is vannak.Pedig, ha nem hamisítja meg az eredményeket, lehet, hogy rátalál a megoldásra, csak 5 évvel később. Igaz addig is ki kell bekkelni vhogy.
Cowek  
2005. dec. 26. 09:10 | galéria | válasz | #7
Valóban kísérteties párhuzam látszik, az alternatív energiaforrások "eredménytelen" kutatásaival is...
wmatyi  
2005. dec. 26. 09:02 | válasz | #6
Ez ismét a szokásos történet. Valaki rátalál egy alternatív gyógyódra, és az ellenérdekelt csoportok (jelen esetben a gyógyszergyárak) a hírt azzal tusolják el, hogy tudományosan nevetségessé teszik a feltalálót. Szerintem!
2005. dec. 26. 04:16 | válasz | #5
"40 millió dollár állami támogatást kapott kutatásai finanszírozására"

Csak halkan mondom: nem biztos, hogy arra is fordították. Lehet, hogy a politika így sikkasztotta az állam pénzét.
2005. dec. 26. 04:14 | válasz | #4
Ilyen az amikor kiborul a bili.
Mice  
2005. dec. 26. 03:23 | válasz | #3
ly!
bld  
2005. dec. 26. 03:07 | galéria | válasz | #2
nem hiszem h csalás, ennek így kell lennie, túl sok dolog derült ki oylan helyeken ahol nem kellett volna, a nagy büdös semmire nem adnak ekkora pénzt és nem is kaszinókba verte el sztem... ez csak parasztvakítás megint, h be ne szarjon a pórnép meg a sok hüje bulvárlap... (klónok támadása stb)
2005. dec. 25. 22:51 | válasz | #1
ez szörnyű... számomra az ilyen hírek rettenetes csalódások, mert ha ez a kutatás csak egy csalásból állt, akkor ki tudja, hogy még mennyi kutatás vezeti félre az embereket, mert ugye amit a tudósok felfedeznek, az mindig igaz is... sajnos akik egyes kutatásoknál összeesküvés elméleteket szőnek, néha lehet igazuk...