Elfogadták a katalán csúcsdomént
2005. december 23. 08:15, péntek
A nagy csúcsdomének, mint a .com, .net, .org, vagy .info a napokban szinte észrevétlenül kaptak egy kistestvért. A .cat domén a jövőben a katalán weboldalakat jelöli, a regisztráció 2006 elején kezdődik.

Hirdetés

A katalán közösség számára ez óriási jelentőségű esemény, hiszen így gyakorlatilag virtuális autonómiához juthatott az egyébként a való életben Spanyolország szerves részét képező régió. Azzal persze a felhasználók is tisztában vannak, hogy Katalónia még nem számíthat országokat jelölő csúcsdoménre. A .ct domén ellen bizonyára a spanyol kormánynak is lenne egy-két szava. Ettől függetlenül a katalán online és offline közösség nagyon örül és igyekszik megbecsülni ezt a részsikert is.

A spanyol kormány a .cat domént jóváhagyta, sőt támogatta, igaz azzal a kikötéssel, hogy azt az ICANN-nak is el kell fogadnia. Miután ez nemrég megtörtént, immár semmi sem állt és áll a virtuális Katalónia létrehozásának az útjában. Az ICANN már idén szeptemberben áldását adta a puntCat (különböző katalán szervezetek szövetsége) által benyújtott 101 oldalas tervezetre. A szövetség részét képezik többek között helyi sajtóorgánumok, szakmai szervezetek és kulturális egyesületek. Még a Katalán Távközlési Mérnökök Egyesülete is tagja a puntCatnak.

A szövetség három legfontosabb tagja a Katalán Tanulmányok Intézete, a Katalán Rádiók és Televíziók Szövetsége, valamint a Katalán Internetes Közösség. A puntCat vezetőjévé az ICANN egykori igazgatóját, a neves ügyvédet, Amadeu Abril i Abrilt választották meg, míg a szövetség elnöke, a Katalán Internetes Közösség első embere, Joan Francesc Gras lett. Elvileg bárki regisztrálhat .cat doméneket. A regisztrációs díjak kérdésében azonban még nem döntöttek, ám minden bizonnyal hasonló összegről van szó, mint amennyit a .eu-s doménekért is fizetni kell.

Vint Cerf, az ICANN elnöke ugyanakkor nemrég, a szervezet vancouveri konferenciáján kijelentette, hogy a "katalán eset egyedi volt", hasonló domének elfogadására tehát a közeljövőben nem lehet számítani.
Kapcsolódó linkek
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Flashy  
2005. dec. 24. 08:31 | válasz | #2
ez így azért furcsa, hogy 1-et elfogadnak és többet nem. "A .ct domén ellen bizonyára a spanyol kormánynak is lenne egy-két szava." mert nem mindegy hogy 2 vagy 3 betű, ha egy országon belüli népcsoportnak saját végződése van? pont ugyanakkora autonómia, talán az adminisztrációban meg az elbírálásban lehetnek különbségek, de a netező emberek szempontjából ugyanaz.
2005. dec. 23. 11:36 | válasz | #1
Ő már csak ott Amerikában tudja, milyen az, amikor meg akarnak semmisíteni egyes népcsoportokat..
ehh..
Válaszák ketté a netet!
Legyen 1 egyetemek közötti kapcsolat ( aminek indult) és legyen egy civil, amit minden országból ( ahol van internet)1 vezető képviseljen.
Ezt a két hálózatot válasszák szét ( akár fizikailag is kit érdekel? ) és innéttől kezdve megszűnne ez az amerikai vízfej. Az államok képviselői meg jóváhagyhatnák azokat a domainokat, amik kellenek és kész.