A Seagate felvásárolja a Maxtort
2005. december 21. 18:37, szerda
A világ legnagyobb merevlemezgyártó cége ezzel megszabadul egyik közvetlen riválisától. A tranzakció értéke 1,9 milliárd amerikai dollár. Mindez azt jelenti, hogy tovább csökken a merevlemezgyártók száma.

Hirdetés

A hírt hivatalosan megerősítette a Seagate is. A vállalat egyúttal közölte, hogy a Maxtor részvényesei egy Maxtor részvényért 0,37 Seagate-részvényt kapnak majd. Az átadás-átvétel hivatalosan 2006 második felére válik teljessé, feltéve, ha mind a két cég részvényesei, mind pedig az amerikai gazdasági versenyhivatal jóváhagyja a tranzakciót. Az egyesülés végeztével a Seagate részvényesek kezében lesz 84%, a Maxtor részvényeseknél pedig a maradék 16%. Az üzlet értéke 1,9 milliárd dollár. A vezetők reményei szerint a szinergiák kihasználása, a közös részlegek bezárása egy év után 10-20%-os költségmegtakarítást jelenthet.

A Seagate vezérigazgatója, Bill Watkins az egyesített fejlesztői gárdát, a szélesebb termékválasztékot és a beszállítói téren elérhető megtakarítást emelte ki, aminek révén jobb termékeket dobhatnak piacra, olcsóbban. A Maxtor elnöke, Dr. C.S. Park ezeken túl a részvények értékének növekedését hangoztatta.

Az egyesült cég megtartja a Seagate nevet, a Maxtor elnöke pedig csatlakozik az igazgatótanácshoz. Amennyiben nem jön össze az ügylet, a Seagate 300 millió dollár bánatpénzt köteles fizetni.

Mint ismeretes, még 1996-ban a Seagate megvásárolta a Connert, majd 2001-ben a Quantum került a Maxtor tulajdonába. Az iSuppli piackutató cég adatai szerint jelenleg a Seagate a világ vezető háttértároló-gyártója, piaci részesedése 30 százalék. A második legnagyobb Western Digitalnál ez az érték 18, míg a harmadik Maxtornál 13,5 százalék.
Kapcsolódó linkek
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
DanyyX  
2005. dec. 23. 15:56 | galéria | válasz | #96
Amúgy Maxtorék IC eldurranás problémáját a melegedő IC (most hirtelen nem is tudom melyik melegedett rajta), szal a melegedő IC-re rárakott miniatür aluminium hűtőborda, vagy esetleg (ez macerásabb) más tokozású IC használata megoldhatta volna...
DanyyX  
2005. dec. 23. 15:54 | galéria | válasz | #95
Nekem van egy 850MB-os WD Caviar-om. Működőképes, csak kicsit lassú szegény. Volt egy idő, amikor arra logolt a DC, meg az IRC...
DanyyX  
2005. dec. 23. 15:45 | galéria | válasz | #94
Havernak 160-as maxtorjáról leégett az elektronikában vmi, és vennie kellett egy másikat, hogy átrakhassa a panelt és lementse az adatait....
A boltbol szinte kib***ták, amikor elmesélte a boltosnak, hogy kéne neki 160-as panel. Annyi volt a válasz, hogy vegyen egy másikat és rakja át ha tudja...
DanyyX  
2005. dec. 23. 15:41 | galéria | válasz | #93
Az MFM nem vezérlés, hanem adatrögzítési eljárás...
kerob  
2005. dec. 22. 23:42 | válasz | #92
Nekem régen egy 261 Megás Seagate winyóm volt, annak még most sincs semmi baja, aztán lecseréltem az 586-osomat p2-re, ebbe beletettem egy WD Caviar Winyót, ami kiégetett az alaplaból 3 kondenzátort.
Ekkor cseréltem le a konfigomat amd-re, és egy Quantum fireball winyóra, aminek monanom sem kell, de semmi baja nincs. Most egy 3 év garos 80 gigás Seagate Baracudám, és egy 5 év garos 40 gigás Samsungom van. Maxtort sosem fogok venni, mert eddíg csak rosszat hallottam róla, a WD-ről, meg meg van a véleményem (lásd előbb).
2005. dec. 22. 20:05 | válasz | #91
ez igaz!
nekem a WD caviarom ( bebebebeeeeeeeeeeeee 10 GB-ás, hát nem HQ capacity na és) is 5 év után egy sorozatos ház csere után kezdett lefagyni, kattogni.

Hitachi the best!
2005. dec. 22. 19:58 | válasz | #90
sajnos a komolyabb forumokon egyértelműen megmondják, statisztikailag mi a bénább...
igaz, kinek mi a jó, meg séria függő.is.
2005. dec. 22. 19:57 | válasz | #89
reméljük nem fogja a márka név mellett a forrófejűt minőséget is örökölni...
2005. dec. 22. 18:49 | válasz | #88
Én nem rég ajándékoztam el egy 20Mb-s Wdigital caviar-t. az is 10év felett volt "kicsivel", még az amiga mellé használtam, de ven működő seagate 1Gb-s vinyám is igaz már csak szétszedve mert széttörtem az IDE csatl részt és hát már nem érte megcsináltatni tavaj sem. :)
3hónapja adtam el Maxtor 40Gb-st az első 7200-as szériábol, probléma mentesen. Most egy 80-as maxtoro, és egy 200-as WD SATAII-m van, mind2 teljesen ok. sztem itt is ki kell fogni a jókat és ki lehet fgni a szarokat mint más területen.
2005. dec. 22. 18:01 | galéria | válasz | #87
Itt áll előttem egy totálisan működőképes 220 megás Seagate vinyó. Cirka 12 éves lehet.
A gépemben a system vinyó amin az XP fut 10 gigás Seagate, 7 éves. Sose volt vele gond, pedig vagy 80-szor tuti hogy volt formatálva és telepítve rá ez-az.
Na ez az időtállóság. Az hogy mindkettő Seagate totál véletlen.
jojo  
2005. dec. 22. 16:42 | válasz | #86
Hát ez így van, de ha belegondolsz abba ami a PC körül forog, hamar rájössz, hogy mire kiforrja magát valami, megint váltanak.
A videókarit a piacra dobják, majd javítsák a drivét, vagy AGP végre stabil , erre jött a PCI Ex, vagy Usb most forrja ki magát, de minden csati majdnem USB, a tápot is aránylag sürün "újítják", valamiért mindig újat kell venni...
most az AMD szórakozik a foglalatokkal, előtte az Intel is ezt tette, de sorolhatnám...milyen lehúzás az elég PC piac.
Ilyenkor elég sűrűn előfordulhatnak a hibák és sajnos a vásárlók látják a kárát, ami nem vigasztal senkit!
2005. dec. 22. 15:54 | válasz | #85
Ne haragudj, de ha a vásárló oldaláról nézem a dolgot, akkor hadd engedtessék már meg nekem, mint vásárlónak, ha veszek egy elektronikai terméket, hogy ne kelljen járólagos költségeket/időt áldoznom arra, hogy a vásárolt termék egyáltalán életben maradjon!
Videót/DVD-t/mosó-mosogatógépet/borotvát/porszívót/TV-t/stb. se úgy vásárolsz, hogy rögtön beszereltetsz hűtést vagy félévente belemászol és kifújod a port belőlük. Ez valahol azért a gyártó gondja.
Talán elvárható, hogy egy adott cég működőképes termékeket forgalmazzon felhasználói beavatkozás nélkül is...
Vagy ez utópia lenne?
fflx  
2005. dec. 22. 15:28 | válasz | #84
szerintem a nagykerekkel meg ez a baj, hogy azt hiszik mindenki raer futkosni amikor epp eszukbe jut valami.
fflx  
2005. dec. 22. 15:27 | válasz | #83
ezt magyarazd el a vegfelhasznalonak, hogy nem ment tonkre csak logikai hibas...
2005. dec. 22. 15:26 | válasz | #82
Nem mondtam, hogy többet adunk el, vagy azt, hogy jobban átlátom :)

"Masreszt ha annyira rosszak miert aruljatok oket?"
1. Azért mert 10 emberből 9 akkor is EZT veszi meg, ha elmondom a véleményemet a (vélt?) hibaarányairól. Megéri azt a párszáz forint különbséget?
2. Mert mindenki ezt keresi?
X. Mert a mgbízható magyar szaksajtó mindíg ezt hozza ki vagy sebességbe vagy ár/érték arányban legjobbnak, ami igaz is, csak egyébb adatok lemaradnak.

"A kikserekrol ( akinek nem inge ne vegye magara... ) csak annyi a velemenyem, hogy felvesznek mindenkit szervizesnek, aki az eleteben egyszer osszelegozott egy gepet szinte."

Egyetértünk, de amíg McDonalds szintű bérek, és sebességű embercserebere van a magyar boltokban, ez nem is változik. Aki ért hozzá elmegy külföldre, rendszergizdának, céges beszerzőnek, hálózatépítőnek.

Megjegyzem figyelni szoktam általában a német hírdetéseket, hogy ott miket preferálnak, és fura módon ott nem akar mindenki Abit deszkát meg Maxtor vinyót a gépébe.
Enkil  
2005. dec. 22. 14:49 | válasz | #81
az edigiekből egyértelmüen az derül ki
1. a régi seaget vinyókból 1 csomó olyan jó volt hogy még a mai napig is müködnek
2. egyértelmüen látszik hogy a maxtorból sokkal több megy tönkre mint a többiből
3. tök mindegy milyen vinyót veszel bármék meghalhat de a maxtornál több rá az esélyed
NEXUS6  
2005. dec. 22. 13:01 | galéria | válasz | #80
Nekem jelenleg 40 GB-s Maxtorom van. Papír szerint 2 éves, de fizikailag ez a harmadik winyó ua számlára.

Az első hazavitelkor már nem működött, csak valami furcsa EKG hangot adott ki.;)

A második kb fél évig bírta, Volt valami sérülés a lemezen mert egy hét alatt szépen megsemmisítette önmagát.

Ez a harmadik még bírja, bár egyszer ennek is voltak érdekes tünetei, gyak egy particiót teljesen megsemmisített, a rendszert viszont még vissza tudtam állítani.

Ahogy a dolog kinéz ezek után már nem kell arra vigyáznom, nehogy maxtort vegyek.
Viszont az talán nem meglepetés, hogy melyik m betűs kereskedő cégtől vettem. Monnyuk én vagyok a láma, hogy hozzájuk járok.
gz8  
2005. dec. 22. 12:50 | galéria | válasz | #79
Ja, felettébb hihető történet.
2005. dec. 22. 12:48 | válasz | #78
Ok, igazad van. Valoszinu, hogy ti mint kisker tobb vonyot adtok el mint mi, akiktol a kiskerek vasarolnak. :D Legyen igazad, hogy jobban latod a hibaaranyokat. Masreszt ha annyira rosszak miert aruljatok oket? A kikserekrol ( akinek nem inge ne vegye magara... ) csak annyi a velemenyem, hogy felvesznek mindenkit szervizesnek, aki az eleteben egyszer osszelegozott egy gepet szinte. Ergo szakertelem nem igazan van. Rengeteg vinyot hoznak vissza minden tipusbol, igy a maxtrobol is, de... Jonnek hogy rossz, nem latja, bad-sector stb... Es itt ki is fujt a szakszerviz tudasa. A vinyok 50%-at ha megnezi a Powermax ( Maxtor gyari tesztprogram ), kiderul, hogy csak logikai hibarol van szo es nem fizikai hibarol. Es a logikait lehet orvosolni... Csak eddig nem jut el a kiskerek 90%-a hala az ott dolgozo "szakembereknek". Csak felnyomjak egy alaplapra ( mar ahol van ra lehetoseg ugye ), megnezik, hogy je ez tenyleg nem megy, nem lehet particionalni, stb... Es hozzak vissza, hogy rossz, aztan csodalkoznak, hogy ha esetelg kiderul, megis jo. :) Ami az eldurrant IC-t illeti: Huteni kell a vinyot. Felreertesek elkerulese vegett, leszedett oldalu haz nem hutes, hisz a levego nem tud aramlani. De ha van a hazban normalis hutes, ami nagyobb vinyoknal mar egy ideje koztudott, hogy nem art, vagy ha nincs hutes de tud "evegozni" a vinyo es a hazban is keringeni tud a levego ( pl nem befele fuj a haz elejen es vegen levo venti... ) valamint karbantatja a tulaj ( portalanit rendszeresen ), akkor nem durran el az IC sem melegedestol. Csak ez megint a "szakemberkedes" hibaja, hogy mindenbol a legnyagyobbat, de azzal mar nem torodik az emberek nagyresze, hogy gondozni is kell oket a mukodes erdekeben, leven fokozott teljesitmenyrol van szo. Nagyobb geptermekben nem veletlen kotelezo mostmar a legkondi hasznalata, a foldelo csuklopant ( a SZTAKI-ban pl ugy rugjak ki azt, aki puszta kezzel memoriat fogdos, hogy a laba sem eri a foldet... ), stb. Ok, ezt nem tudja megtenni az otthoni tulaj, de a szakembernek kellene figyelmeztetni eladaskor, hogy hutse oket... Csak utolag jon a reklamacio, hogy elfustolt a melegtol. Mikor kb 2000 forintbol meguszhatta volna az egeszet. :)
jojo  
2005. dec. 22. 12:28 | válasz | #77
Az én vinyóm 2 éves,a másik 1 éves mai napig megy, semmi baja./ maxtor /
Sajnálom, hogy ez a xar Sigét veszi meg, mert tökéletesek.
Nem elég hogy a quantumot vette a maxtor, majd most ez is, szóval fel vagyok háborodva.
1x vettem sigétet , a windóz kártyajátékon 40mp-re megállt a fejlődése, illetve alapból egy nevenincs márkának ismerem el, szal csak annyit erre szólni, francba...
Nekem sose volt bajom a Quantummal se és a maxtorral se!!!!!!!!!!!
De most akkor mit vegyek?
Azt hiszem leugrok gyorsan egy 250-ért, amíg a maxtor gyártja....
2005. dec. 22. 11:32 | válasz | #76
Aha nem döglenek le...
Nekem a 160 GB-os maxtorom bírta két hónapig. Aztán cserélték. Az új most fél éves, eddig nem volt vele bajom, de nem vennék még egyszer maxtort.
Mipi  
2005. dec. 22. 11:31 | válasz | #75
Nekem 2 éves a 40 Gigás Maxtor vinyóm és működik gond nélkül! Ja a 2 GIGÁS Seagate vinyóm ami már 7 éves gond nélkül működik! Igaz a P1-es gépemben amit nemrég raktam el mert már nem kell!
2005. dec. 22. 11:29 | válasz | #74
nekem egy 120 as maxtor van és gyárilag fizikai hibás,viszont mellette van még egy ősrégi 20 as maxtor és semmi baja... egyszer volt nálam egy segate és össze vissza dolgozott,a bios is mindig más néven ismerte fel szóval F**K!! [moderálva]
faz  
2005. dec. 22. 11:21 | válasz | #73
Nekem meg egy 200-as satás Seagate sz@r már mióta megvettem... A blúfisstől még nem hívtak hogy mi lesz.

A Maxtor viszont már több mint két éve jó.

A Quantumokat viszont én is szerettem...
Mice  
2005. dec. 22. 11:16 | válasz | #72
mondjuk az is hozzátartozik az igazsághoz, hogy a régi vinyók egy részét az atx táp és a m$ és a felhasználók nemtörődömsége is okozta. előbbiek sokáig nem óhajtottak foltot írni a win gyors tápmegvonásának tiltására, utóbbiak pedig még a folt megjelenése után se telepítették. m.esetre azért szép élményeket szült a "szabályosan" kikapcsolt gép...
Mice  
2005. dec. 22. 11:04 | válasz | #71
nem csak nekem volt ilyen?:)))
Mice  
2005. dec. 22. 11:02 | válasz | #70
nekem 3 wd-hez volt szerencsém belőlük, 2 ebből kis kapacitású volt, és azok bad sectoroztak is-->hamar elkerültek, viszont az 1gigás scsi-sból volt egy olyan széria ami bumszli nagy volt (2x5,25), és bár csak 300KB/seccel és irdatlan nagy fűrészhanggal ment :), viszont 4, 5 éveket hiba nélkül nem csak nálam
2005. dec. 22. 10:58 | galéria | válasz | #69
Ahogy így olvasgatom a hozzászólásokat, úgy veszem észre, hogy elég sokan már késői "gyerekek" vagytok!

Első winyóm egy 20 gb-os, hát.. az még elég fiatal.

- Nekem az 1. egy 72 Mb-os WD, ami még MFM vezérlésű, ami annyit tesz, hogy 2 5,25-ös rack kell neki egy gépben. Ez egy 386-ost még ma is boldogít (bad sector nélkül)
- A 2. winyóm 180 Mb-os, a 3. pedig 210 Mb-os, de ezek már "normálisan" 1 rack-et visznek csak a házban. Ez a kettő 1-1 486-osban működik, még ma is kifogástalanul.

Most 2 gépben 3 winyót használok.
- 80 Gb maxtor 3 éves
- 80 Gb seagate 2 éves
- 160 Gb maxtor 3 hónapos

Egyenlőre mind1ik működik, de kár ennyit "beszélni" erről, hiszen úgyis az lesz a vége (már eddig így az), hogy kinek ez, kinek az a legjobb. Kezd ez a topic arra hasonlítani, mint amikor előjön egy op. rendszer, egy ATI vs. NVidida, vagy egy AMD vs. Intel harc.
Mice  
2005. dec. 22. 10:57 | válasz | #68
arra én is emléxem :)) a hős barkácskorszak :) másik működőképes quantum lapkáját átcsavaroztad rá, lementetted róla az adatot, majd nyertél 3 hónapot :)
Mice  
2005. dec. 22. 10:54 | válasz | #67
lol a szekrényben tárolt vinyók tényleg tovább élnek :))
Mice  
2005. dec. 22. 10:53 | válasz | #66
szerintem ez por kérdése. a másik szobában elég hülye a szoba légkeringetése (lehetetlen folyamatos kis keringetést csinálni, csak nagy szellőztetéseket, emiatt viszont por van). a gépszobában mivel nincs ilyen gond nálam az állótornyos házak megjelenése óta nincs felrakva az oldallap. kombinálva ezt az átlag 19-23 fokos szobahővel túl sokfelé nem tudnak melegedni a vinyók :)
2005. dec. 22. 10:47 | válasz | #65
"Mi forgalmazunk ( nagyker ) Samsunkg, Seagate es Maxtor vinyókat, és nem hoznak belőle többet vissza, mint a Seagate vagy Samsung vinyóból."
Mi meg kisker vagyunk, és átlag 5x annyi jön vissza belőle, mint a többi fentnevezett márkából. Másrészt meg ... aljas mód bekapcs: egy csomó boltban vissza se veszik a cuccot ha eldurrant a melegtől valami a nyákon.
2005. dec. 22. 10:43 | válasz | #64
"mindegyik márkánál vannak jó meg kevésbé jó szériák "
Szerény véleményem szerint a Diamond 8, 9, és 10 NEM egy széria :)
2005. dec. 22. 10:33 | válasz | #63
Első vinyóm 270M WD (nem G, M) volt 12 éve, 3-4 éve beszélte a sráccal akihez került, akkor még ment. Aztán a WDvel 540M-tól felfelé elég sok volt velük a baj, lett Quantumom. A 700M-tól a 20G-ig mindenféle volt, nagyrészt Fireballok, 1 Bigfoot (az jó sz.r is volt, de olcsón kellett tárhely), nem volt velük baj. Azután lett 1 40G Maxtor (mikor a 40G volt a legjobb ár/tárolókapacitású, mittomén 3-4 éve), azt úgy 1 évesen elejtettem bringáról, kicsit pattogott az aszfalton, a mobil rack amiben volt összetört, vinyó azóta beépítve szolgál a gépemben. Van mellette egy 160G Maxtor, 1-2 éves talán, annak sincs semmi baja.
Szóval kinek mi vált be, előző cégemnél gumibugyis 4G Seagatek voltak, 100-ból 70 ment tönkre 1 év alatt. Utána kiderült hogy nem újak voltak hanem felújítottak - szóval ez is benne lehet abban, akinek vinyó gondja van.
Mostanság a Seagate is jó, Maxtor is jó, tehát együtt is jók lesznek. IBM az régi kollégiám szavajárása szerint az Is..n B.ssza Meg rövidítése vinyó fronton, Samsung még túl új ahhoz hogy véleményt lehessen mondani, WD az meg nem tudom milyen, régen IBM kategória volt.
2005. dec. 22. 09:59 | válasz | #62
hajaj, ez nem jó hír :(((((( Ide kellene az egészséges konkurencia, de ha ez egyre kevesebb nem lesznek érdekeltek a fejlesztésben, réadásul a maxtornak jó volt az ár/érték aránya, de azér az nem túl pozitívum h olyan vinyót használ az ember amit már nem gyártanak (ez a név alatt) :(((
beef  
2005. dec. 22. 09:56 | válasz | #61
Maxtort lehet csak azért nem vittek többet vissza, mert csak az 1 év gar után döglöttek meg :)
Én rengeteget láttam megdögleni (munkámból adódóan), főleg fejproblémával. Seagate sokkal jobb arányban volt megbízható. WD-ből nagyon keveset láttam, arról nincs mit mondanom, mert ugye 1-2 db az nem mérhető arány.
Samsungokból eddig csak a 40 GB-osak haltak sorban pár hónap után.
A Quantumokon, ha jól emlékszem a chipek pukkantak el (igaz nem 1 év után).
ati88  
2005. dec. 22. 09:47 | válasz | #60
teljesen igazad van
2005. dec. 22. 09:21 | válasz | #59
Meddő vita, hogy melyik vinyó a jobb.... Mi forgalmazunk ( nagyker ) Samsunkg, Seagate es Maxtor vinyókat, és nem hoznak belőle többet vissza, mint a Seagate vagy Samsung vinyóból. Ergo csak az a kérdés, ki mit szeret, illetve ki hogyan tudja nyomni a flame-et. Ha Samsungos, stb cikk lett volna, akkor mindenki azt szapulná. :D
Enkil  
2005. dec. 22. 09:13 | válasz | #58
az ezeréves seaget vinyóm vagy három évig olyan helyen állt ahol több mint 80 % a páratartalom

de nem let baja
2005. dec. 22. 09:11 | válasz | #57
A vitához.....
Nekem már nagyon sok vinyóm volt, kb mondjuk olyan 25. Most is megy a gépben 7.
Ezek közül 8 Maxtor (a 25ből).
Volt amit elajándékoztam, volt ami már túl pici volt, stb, de tönkremenni? "Csak" 7 ment tönkre. A 8 Maxtorból 7. Az egy utolsón sem tárolok túl sok értékes dolgot ezek után :)

MAXTOR EGY SZ@R!!!!!!!!!
ati88  
2005. dec. 22. 09:11 | válasz | #56
hja amugy egy 20as maxtorom meghalt :)
közrejátszott az hogy venti nélküli rackben votl sokáig :))
a 120as maxtor 1 éve repül megállíthatatlanul (kopp kopp kopp)
ati88  
2005. dec. 22. 09:10 | válasz | #55
Nekem meg egy ilyenem van:
Western Digital Caviar 280
Capacity : 85,3MB
Date : 26 DEC 92

Van rajta pár kB bad sector, de attól függetlenül hasít...És anno volt használva, most nincsen :) Féltem a kicsikét :) Télleg, ha nem használom, be van rakva egy olyan zacsiba amiben a VGA karit adják, ez meg így egy dobozba, ugye nem mehet tönkre? Vagy néha azért be kéne indítani?
Auruma  
2005. dec. 22. 09:06 | galéria | válasz | #54
Már jó ideje MAxtort veszek.
Régebben volt seagatem is, a bőrbugyis korszakból! Azokkal sem volt semmi bajom. Sokan panaszkodnak a MAxtorokra, de nekem nem volt vele még bajom. Biztos másképp gondolnám, ha az enyém szállna el, akkor igencsak mérges lennék.

DKm  
2005. dec. 22. 08:53 | válasz | #53
Nekem egy mindjárt egy éves 40gb-os Maxtorom van. Eddig nem csalódtam benne. Azelőtt egy 15gb-os Western Digital-om volt. 2 év után csak úgy egyik napról a másikra elszállt. Elvittem szervízbe azt mondták elszállt a partíció és megcsinálják 20E-ért. Na mondom akkor inkább format c:/ és vettem egy maxtort. Azóta semmi gáz nincs vele, pedig amikor nagyobb írást/olvasást végez akkor úgy felmelegszik hogy nem bírom megfogni.
sweech  
2005. dec. 22. 08:40 | galéria | válasz | #52
seagate tulez :)
Enkil  
2005. dec. 22. 08:32 | válasz | #51
mindegyik márkánál vannak jó meg kevésbé jó szériák
meg vanak néha olyanok amik sorra hallnak meg
de ismétlem ez mindegyik nagyobb márkánál adott

Enkil  
2005. dec. 22. 08:25 | válasz | #50
az ezeréves 2,1 gigás seaget vinyóm még mindíg müködik
2005. dec. 22. 08:06 | galéria | válasz | #49
jo a csajszi segge a kepen!!!:)
RelakS   2002. 05. 15. óta regisztrált VIP fórumozó 2002. 05. 15. óta regisztrált VIP fórumozó 2002. 05. 15. óta regisztrált VIP fórumozó
2005. dec. 22. 07:31 | galéria | válasz | #48
Nálunk meg már több tucat maxtor halt be...
Mr_Rob  
2005. dec. 22. 07:10 | válasz | #47
Én is a harmadik Maxtor vinyót nyüstölöm. Az első 60 gigás bad sectorral meghalt, de ez még a Quantumos széria volt, majd kaptam helyette egy teljesen maxtort, most tesóm gépébe van, kb 5 éves lehet, jelenleg egy kb másfél-két éves 160-as van, ez is gond nélkül fut.
2005. dec. 22. 06:26 | válasz | #46
Nekem még Maxtorral nem volt gondom, most is 3 kerreg a gépbe. Egy 60, és két 160Gb-ossak három ill 2 év körül müködnek szinte azóta 95%-os időkihasználással. Az én tapasztalatom, hogy csak Seagat-et ne vegyen az ember. Azzal én sokszor szívtam.
2005. dec. 22. 03:07 | válasz | #45
Én eddig a Maxtor vinyókon kívül mindegyikkel csak szívtam. Kell rá normális hűtés, meg nem kell tárvanyitva hagyni a gépházat, és nem kell totál összezsúfolni a többi hw eszközzel és akkor nincs vele semmi gond. Én a mostani 120Gb-semet több mint 1 éve használom. Soha bajom nem volt vele. A gépem 1 héten 10 percet van kb kikapcsolva - vagy kevesebbet. Nonstop megy. Pokoli gyors (gyorsabb mint ami rá van írva!), és semmi hangja nincs.

A dolog egyik oldala, hogy a szar hw eszközt ki kell fogni. Van aki hajlamos erre.
A másik oldala, hogy érteni sem árt hozzá.
2005. dec. 22. 02:17 | galéria | válasz | #44
sose kedveltem a maxtort, eddig csak problémám volt vele, két maxtorom is tönkre ment kevesebb mint fél év használat után... (Hitachi ftw, 4 db van most is 1 db 3 éves, 2 db 2 éves és 1 db 3 hónapos, napi 24 órában megy mind, és eddig tökéletesen meg vagyok elégedve velük)
pepii  
2005. dec. 22. 02:16 | válasz | #43
neha ismerosoknek meg ismeretleneknek is rakok ossze gepeket. utananeztem eddig 86 maxtor HDD-t hasznaltam fel 3 ev alatt ebbol 1 darab doglott meg 18 honap utan (bar azthiszem ez a lemez tobb kilometert tett meg a srac zsebeben mint ahany orat mukodott) ez szerintem egessz jo arany. a HDD-t nem kell hurcolni es legres nelkul egymasra rakni akkor mukodnek rendesen. altalaban a haz also reszebe rakom oket elejuk egy 8 cm-es ventilator 5 V-al meghajtva, ha tobb megy a hazba akkor termeszetesen 1 HDD-nyi hely kihagyva a ketto kozott. tud valaki hibaszazalekot mondani hutes nelkuli vinyokrol? mar csak azert, hogy van e ertelme a dolognak. sziasztok
vax  
2005. dec. 22. 01:20 | válasz | #42
Nekem 2 samsung ment tönkre pont 1 nappal az egy éves garira rá. :(
2005. dec. 22. 00:52 | válasz | #41
A Conner is jó xar vinyó volt a MAxtor is az...

melexenek és romlanak.
DanyyX  
2005. dec. 22. 00:29 | galéria | válasz | #40
Én ált. túl szoktam hűteni az ilyen dolgokat.
Félvezetőknek megvan egy bizonyos üzemi hőmérséklete, ami oké is, az olyan 35-45 fok körül van kb. de vinyónál a motor hőmérséklet is elég sokat számít. Szal vinyóra azt mondom, minél hidegebb, annál jobb.

A két Seagate-em jelenleg 27°C, a Samsung 28°C
Persze mindegyik meg van támogatva megfelelő légáramlással....
DanyyX  
2005. dec. 22. 00:23 | galéria | válasz | #39
Régebben volt maxtorom, miután havernak 3. maxtorja döglött meg, másik havernak meg a 160gigása, gyorsan eladtam a picsbe mindkét maxtort.
Régi Seagate-ek mennek rendesen halál jól működnek, egyet nem láttam még megdögleni se nálam, se haveri körben.
Van most egy Samsung-om is, majd 5év múlva nyilatkozom, hogy jó-e.

Jah, még annyit, hogy tökmind1 milyen vinyó, akinek fontosak az adatai, backupoljon
Zedas  
2005. dec. 22. 00:13 | válasz | #38
Csatlakoznék a Maxtor támogatókhoz, nekem 40Gb-óta csak Maxtor vinyóm volt, és soha sem volt semmi próblémám velük. Most két DiamondMax 10-es van a gépben - külön ventivel hűtve - és azt kell hogy mondjam nagyon korrekt kis szerkezet, csak a Raptor gyorsabb nála, de az meg nem NCQ-s.
Mice  
2005. dec. 21. 23:32 | válasz | #37
"kis be baszuráljuk a gépünkbe... e" némelyiknek még az se kell...
2005. dec. 21. 23:29 | válasz | #36
nekem 160as samsung winyóm bírta 3 hónapig. pont mikor kezdett megtelleni.. visszavittem kaptam egy tök ugyanolyat ami most szépen megy és én annál halkabb winyót még életemben nem láttam. a legvadabb másolás közben sem hallom ketyeregni. tehát maximálisan meg vagyok elégedve vele. - mellesleg egy 12 centis venti szívja ki a winyók közül a levegőt...
valóban ki kell fogni a jó winókat.
EvilDevil   "Rest in Peace EvilDevil" 
2005. dec. 21. 23:22 | válasz | #35
Nekem diamond 9-es Maxtor van... 40-45 fok között van az üzemi hőmérséklete(nem tudom, hogy ez ideális e)... több mint egy éve használom...
2005. dec. 21. 22:55 | válasz | #34
Én 3-4 éve vettem egy maxtort és pont mostanában kezdett el szarakodni. Egy szektorhiba már volt rajta kb két éve, de mostanra adta be teljesen a kulcsot. Szerencsére volt előjele ezért midnent le tudtam menteni róla időben.
Végülis nem volt rossz vinyó, de van mellette egy kb. 2 éves WD-m is ami sokkal csöndesebb és valamivel gyorsabb is. Persze nyilván újabb technika.

Yfel  
2005. dec. 21. 22:49 | válasz | #33
Nalam masfel evente doglottek regebben a vinyok, tokmindegy milyen marka... mostmar ha be sem doglik egy, kicserelem oket ketevente... inkabb ez, minthogy az osszes adatom kinyuvadjon.

Ugyanigy a backupra hasznalt IDE vinyom ami egy USB2-es kulso enclosure-be van zarva... pedig azt csak hetente veszem elo egy orara, hogy a legujabb doksikat ramentsem.

reszmunkaidoben szamitogepeket szerelek es tul sok elromlott 1-2 eves HDD-t lattam ahhoz, hogy mebizzak bennuk. Persze meg mindig jobban mint a kulso mentest CD/DVD-re tenni.

Y
PeeVee  
2005. dec. 21. 22:23 | válasz | #32
hát, nekem 200as seagate van, meg mindenféle van a környezetemben... hát igazából nagy problémák nem voltak velük, csak hogy a 200GB is kevés mostanság :S amúgy ha most olcsóbbakl esznek seagate-k akkor samsung is lejebb megy! és csak akkor mehetnek fel az áraik, ha nem lesz normális konkurencia, a samsung viszont az.. szal sztem rosszat nem tesz... na szal akkor is jól jár seagate ha maxtor lemondja vagymi, mert akkor 300milliot kapnak ;D
2005. dec. 21. 22:07 | válasz | #31
"Mert ugyi a Maxtor gyors, de cserébe melegszik, átlag magyar vevő meg se normálisan szellőző házat, se korrekt hűtést nem vesz."

Szerintem is ez a legenda alapja. Én rengeteg maxtor vinyót használtam (most épp 5 van a gépben), és eddig mindössze 1 pusztult el.
2005. dec. 21. 22:04 | galéria | válasz | #30
Most is jók.. csak ez is olyan, hogy szériafüggő.. mi vettünk 20 db maxtor 200-as sata winyót,fileszerverbe és mind hibátlanul megy, pedig max terhelésen mennek!
2005. dec. 21. 21:55 | válasz | #29
"Nekem is van maxtorom, egy 20 gigás, 4,5 éve használom, és megy rendesen (keményen használom is :)"
Na jah, a 20GB-os lemezekkel készült 20,30,40,60,80 GB-os régi modellek jók is voltak, az egyik szerverünkben is egy ilyen 60GB-os dolgozott. Na de most?
2005. dec. 21. 21:54 | válasz | #28
"maxtorral SOHA nem szívtam"

akkor nem csodálom, hogy maxtor fan vagy!:)
2005. dec. 21. 21:45 | válasz | #27
"Régen a Seagate-eket szidták, hogy mennyire megbizhatatlanok!"
Kérdés mennyire megbízható infók alapján?
Mert ugye kétszer volt ilyen amiről tudok. Egyzser amikor a P1/P2 korszakban kitört a Tuning Elmebaj, akkor húzott PCI órajellel nem mentek a SeaGatek, igaz szabvány szerint nem is kellett, hogy bírják!

A másik, meg amikor elterjedt, hogy szarok a SATA vinyóik. Érdekes módon ez itthon terjedt inkább, és mit ad iste itthon rengeteg Abit alaplap van/volt forgalomban. És minő véletlen, hogy egyszer egy szép napon az összes Abit laphoz jött Bios frissítés, ami után "már" ment a SATA vezérlőjük SeaGate-el is. Magyarán egyes alaplapok 6-12 hónapig anti-SeaGate Bios-al kerültek forgalomba.
2005. dec. 21. 21:44 | válasz | #26
Remélem nem engedélyezik a fúziót, jelentősen csökkenne a verseny.
12346  
2005. dec. 21. 21:41 | galéria | válasz | #25
aha igen, szerintem is^^ loál
2005. dec. 21. 21:40 | válasz | #24
"A sok mendemonda ellenére a Maxtor vinyó jó és nem megy tönkre pár hónap alatt..."
Speciel boltban dolgozom, és más cégek szervizeseivel is beszéltem már e témáról. A full Diamond 8, 9, 10 szériából minden negyedik eladót vinyó még a harmadik hónapot se éli meg.
Megdöglik az elektrónikájuk.
Mert ugyi a Maxtor gyors, de cserébe melegszik, átlag magyar vevő meg se normálisan szellőző házat, se korrekt hűtést nem vesz. Csakhogy a többi vinyóval ritkán van ilyen probléma, pedig azok is melegszenek.

Amúgy meg ha nem valami gagyi boltból vesz az ember vinyót, és mondjuk szállítás közben nem ejtették le vagy 10x a csomagot amiben a vinyója volt, akkor jó eséllyel igen megbízhatóak a WD vagy Hitachi vinyók is, meg én nem bíztam bennük, de hibastatisztika alapján a Samsungok is jól beváltak.

(Érdekes, hogy az IBM nem gyárt vinyót hivatalosan, de a román Sulinetes "csoda" Excelsior(?) vinyókat, meg az "IBM Warranty" feliratú Maxtor MaxStorage vinyókat vajon ki gyártja?)
echo  
2005. dec. 21. 21:35 | válasz | #23
Nekem is ez jutott egyből eszembe :(
Azért ez már talán gáz, hogy az egyik top cég veszi meg a másikat...
2005. dec. 21. 21:25 | válasz | #22
Régen a Seagate-eket szidták, hogy mennyire megbizhatatlanok! Hát remélem változott a helyzet mert 1.5 éve vettem egy 120Gb-ot és eddig csöndes és gyors és hibátlanul dolgozik!

Volt egy Maxtor 46Gb-osom, de az bedöglött és az volt a vicc, hogy az 1év gari után 11 nappal kezdet el olyat csinálni, hogy a felírt adat eltünt róla!

Amúgy a fater P1-es gépében egy 9 éves Quantum Fireball 3Gb-os dolgozik nap mint nap és kb 1 éve vettem egy 10Gb-os QuFi-t, hogy Linux-ozzak egy kicsit!
2005. dec. 21. 21:20 | válasz | #21
Jajaj, mostanában nagyon jó vinyókat gyártott a Seagate, de mi lesz ezután ?
A Maxtor is akkor lett sz@r amikor megvette a gyengélkedő Quantumot.

5 db (40 és 80 gigás) Maxtor vinyómból az ÖSSZES megdöglött 4 év alatt. Ebből négy a garanciaidő után :(
Viszont a régebbi 15 megás Maxtor még mindig megy.
A csúcs egy 1,2 gigás Seagate vinyó, ami 9 éve megy napi 16-24 órát és a legnagyobb egészségnek örvend.
bertino   2004. 12. 30. óta regisztrált VIP fórumozó 2004. 12. 30. óta regisztrált VIP fórumozó2004. 12. 30. óta regisztrált VIP fórumozó2004. 12. 30. óta regisztrált VIP fórumozó
2005. dec. 21. 21:13 | galéria | válasz | #20
jajam, nekem a 40 gigás rendszer Maxtor 3 éve huzza már tán ;) vagy több, még nem hangos xD remélem birja még, mert nagy kár lenne ha elszállna
2005. dec. 21. 21:06 | galéria | válasz | #19
Három és fél éves, 20 GB-os Maxtor tökéletesen működik rendszervinyóként!
Az igazsághoz erősen hozzátartozik: két ventillátoros HDD-hűtő fekszik rajta, jól szellőző házban a ház elején van egy 6 cm-es venti, ami ráfújja a ideg levegőt, hátul pedgi egy 9-es tőle szívja a meleget.
Ha jól bánsz egy hardwarrel, meghálálja.

EvilDevil   "Rest in Peace EvilDevil" 
2005. dec. 21. 21:01 | válasz | #18
nem azt mondtam, hogy sok a 1 év csak sokan jönnek azzal hogy 2-3 hónap alatt tönkremegy a Maxtor vinyó...erre írtam

Sokan elfelejtik, hogy egy vinyó nem arra való, hogy kis be baszuráljuk a gépünkbe... ettől megy olyan hamar tönkre... az enyém mióta beraktam benn is van!!

Nekem sose lesz 4-5 éves a vinyóm a mostani 160 gigás már megtelt... van egy 60 gigás(2 éves) is pluszba..
de mostanában tervezek egy 300 gigás vételt...
Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2005. dec. 21. 20:52 | galéria | válasz | #17
Nekem is van maxtorom, egy 20 gigás, 4,5 éve használom, és megy rendesen (keményen használom is :) ), bár akkor még voltak jó maxtor vinyók, utána egy évvel már csak a selejtek voltak, amik vagy mennek jól, vagy egyszercsak viszlát, és bedöglenek (ez volt a gyakoribb). Egyik haveromnak egy ilyen már béna maxtor vinyó nagyon jó időzítéssel egy héttel a garancia lejárása után ment tönkre :)