2007-ben érkezik a Firefox 3
2005. december 22. 10:14, csütörtök
Brendan Eich, a népszerű alternatív böngésző fejlesztője nyilvánosságra hozta a legújabb, jelentősen frissített szoftverfejlesztési ütemtervet. A dokumentumból kiderül, hogy a Firefox 2 mindenképpen 2006 harmadik negyedévében, míg a Firefox 3 legkésőbb 2007 első három hónapjában jelenik majd meg.

Hirdetés

A vázlat szerint a Firefox 2 előreláthatólag a Gecko-motor 1.8.1-es, míg a Firefox 3 a Gecko 1.9-es változatát fogja használni. A fejlesztő kitért arra is, hogy a böngésző két változata mindenképpen a tervezett időben jelenik meg, ezúttal még az egy vagy két hetes csúszás sem lesz elfogadható. A tervezett időpontnál korábbi megjelenést ugyanakkor Eich nem zárta ki. A jelenlegi Firefox 1.5-ös és az azt követő verziók még a Gecko-motor 1.8-as változatára épülnek, tehát változtatást ebben a tekintetben csak a Firefox 2.0-s verziójának megjelenése jelent majd.


A fejlesztők ugyanakkor nem terveznek már semmilyen nagyobb változtatást vagy fejlesztést a böngésző motorján, így főleg a hibák kijavítására, illetve a program még stabilabbá és gyorsabbá tételére fognak koncentrálni. Igazán új funkciók már csak a Gecko-motor 1.9-es verziójában lesznek elérhetők. Ez a böngészőmotor már teljes egészében a Cairo nevű grafikus könyvtárra fog épülni és ebben a változatban debütálnak majd az új XUL funkciók és a Java-Script 1.9 támogatása is.

Mindenesetre 2007-ig elég idő áll a Mozilla Alapítvány szakembereinek rendelkezésére ahhoz, hogy a már amúgy is fürge és stabil böngészőt még tovább fejlesszék. Az új 1.9-es Gecko motort megkapja majd a többi szoftver, így a Mozilla böngésző utódjának számító SeaMonkey és más, a Mozillára épülő programok is.
Kapcsolódó linkek
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2005. dec. 23. 11:59 | válasz | #17
'IE-ben feleannyi hiba van, mint firefoxban'

Ezt honnan szedted? Nézd meg a secunia.org-ot, az IE-ben 200valamennyi, a firefoxban meg 3-4...
Roman  
2005. dec. 23. 07:49 | válasz | #16
hát én ff-t használok... van opera is, de az k lassan indul, klikk az ikonra, és 30 mp múlva bejön a kezdőlap, az ff pöccre indul...

persze ie.t nem használok, hisz nem vagyok mazochista
2005. dec. 23. 07:14 | válasz | #15
Ejj Celeronmaster csak meg ne szolaltal volna. Te is rendszeres latogatoja vagy a spreadinternetexplorer.com nak igaz? mar biztos utalta is bill gates az 1 dollart mert iet hasznalsz. Nem vagyok fanatikus, de szerintem ff ezerszer szabvanyosabb mint ie, es olyan extensiont raksz fel ala amilyen neked tetszik, lassunak sztem nem lassu, elindul oszt megy, azt a 2 masodpercet meg kivarom. operat nemhasznalok nemnyilatkozom rola. egyebkent meg nezd meg hogy ff mit tamogat es ie mit tamogat, es hogy tobb a hiba ffben na ha bugreportot keszitenek a 2rol, akkor 10:1 ie:ff lenne kb az arany. webet fejlesztek, de ie annyira bugos, meg szabvanytol eltero, hogy meg se szolaljon. egyebkent meg mindenki azt hasznal ami neki bejon es punktum.
smv  
2005. dec. 22. 21:46 | válasz | #14
Azt használok. :)
2005. dec. 22. 21:22 | válasz | #13
Egy fontosat még javíthatnának az FF-en: könyvjelzőt használok, és a gép bekapcsolásakor a fontosabb oldalakra a középső gombbal kattingatok sorban, viszonylag gyorsan. Csak sajna az FF ezt nem tudja követni, és lelassul. Magyar FireFox fórumot (vagy hibajelentő oldalt) nem találtam, ahol ilyeneket lehetne felsorolni a fejlesztőknek.
+ feltettem shockwave-et, de néhány oldalon nem akar előjönni, IE alatt meg nincs ilyen probléma.
EvilDevil   "Rest in Peace EvilDevil" 
2005. dec. 22. 19:59 | válasz | #12
Firefox a legjobb!!!

Már csak azt áruljátok el, hogy jön az opera egy Firefox topicba?
2005. dec. 22. 19:53 | válasz | #11
Nem is lenne igazi ünnep a karácsony egy újabb Firefox-hír nélkül:))))

Amúgy bírom amikor a cikkíró a saját szubjektív megállapításaival megpróbálja befolyásolni az olvasót: "...a már amúgy is fürge és stabil böngészőt még tovább fejlesszék".
Hamisítatlan sg-stílus:))))

tproli  
2005. dec. 22. 19:02 | válasz | #10
A firefoxnál nemtomhányéves terveket szövögetnek? Úgy tudom ez évtizedekkel ezelőtt se nagyon jött be...
Cactus  
2005. dec. 22. 17:20 | válasz | #9
A menedzsment tervez és dobálózik a számokkal, a programozó meg gürizik napi 18 órát. Ez van.
Caro  
2005. dec. 22. 16:07 | válasz | #8
Szerintem ez a lényeg. :)
Nekem legalábbis.
Akinek sok feature kell használjon operát.
2005. dec. 22. 16:05 | válasz | #7
opera rulez! apropó, nézzetek utána, az ie-ben feleannyi hiba van mint a firefoxban, szóval nem árt neki a foltozgatás ;)
avman  
2005. dec. 22. 15:30 | válasz | #6
már akinek. nálam már az is áttörés lenne, ha napi szinten nem fordulna elő az, h a task szerint megy de én ebből semmit sem látok. az hagyján, h tetű lassan indul. lehet h vines betegség, de eddig az összes gépen ami megfordult ue-t csinálta... pedig plugint is csak 4-5 db-ot használok... najó, 6-ot. attól nem is beszélve, h kedvenc pluginjaim kapásból nem mentek az 1,5-el, h azóta mennek -e nem tudom, mert 1,5 is tetű lassan indul az operához vagy az IE-hez képest (ez utóbbit csak azért indítottam el 1 év után először h megnézzem) így visszazúztam az előzőt. azóta nem volt kedvem bohóckodni vele
szóval érzésem szerint lenne még mit itt finomítani.
fflx  
2005. dec. 22. 15:02 | válasz | #5
egyebkent nem szeretem az ilyen hozzaallast, hogy 2007-re elore eltevezzuk, hogy majd mikor mit fogunk kiadni es semmilyen csuszas nem ferhet bele.

szerintem ez nem tul kodbarat hozzaallas.
2005. dec. 22. 14:54 | galéria | válasz | #4
Szépen halad a project. Jó lesz ez igy!
Bár nem sok mindent kell változtani, igy is nagyon jó és stabil!
fflx  
2005. dec. 22. 14:44 | válasz | #3
hat vannak cegek, akik az ikonok lecsereleset is kepesek akar forradalmi attoreskent bemutatni...
IoIa  
2005. dec. 22. 14:23 | válasz | #2
Ez nem új hír. Talán már az sg-n is volt...
smv  
2005. dec. 22. 13:57 | válasz | #1
"A fejlesztők ugyanakkor nem terveznek már semmilyen nagyobb változtatást"

Meg is lepett volna, ha az FF-ben valami érdemlegeset is csináltak volna a foltozgatás meg a motor átírsán kívül.