2006 a mobilvírusok éve lesz?
2005. december 21. 21:38, szerda
Legalábbis erre a lehetőségre figyelmeztet egy biztonsági cég, hangsúlyozva, hogy az adathalász jellegű támadások és kémszoftverek terjedése sem áll meg.

Hirdetés

A McAfee Avert Labs közzétette 2006-os előrejelzését, amelyben a mobilvírusok számának nagyarányú növekedésére figyelmeztetnek. Eszerint a hordozható készülékeket fenyegető kártevők száma akár meg is háromszorozódhat, és a jelenlegi 226 helyett 2006 végére már 726 fenyegetéssel kell számolnunk. Ennél valamivel lassabb ütemben, de továbbra is terjednek a bizalmas információra vadászó támadók, a kémszoftverek és társaik.

A biztonsági cég az okostelefonok és a szerényebb tudású, de a korábbiaknál több lehetőséget nyújtó készülékek terjedésének ütemére alapozza jóslatát. "Egyre nagyobb figyelmet váltanak ki a vírusíró közösség részéről. A készülékek terjedésével egyre inkább kiemelt célponttá válnak" - jelentette ki Craig Schmugar, az AVERT Labs szakértője. Adataik szerint jelenleg mintegy 160 ezer kártevő kering a világhálón, amihez több ezer azonosítatlan veszélyforrás társul. A növekedés ütemét tekintve azonban egyik vírusfajta sem versenyezhet a mobilokon terjedő támadókkal, igaz, a legnagyobb problémát továbbra is maguk a felhasználók jelentik, akiknek egy része nem pazarolja drága idejét biztonsági szoftverek telepítésére.

Az első mobilos kártevő a Symbian operációs rendszert használó okostelefonokon tűnt fel 2004-ben, miután egy csapat ezzel kívánta bizonyítani a szoftver sebezhetőségét. Ezt követte a Pocket PC rendszerekre elkészített támadó, majd trójai vírusok tucatjai, amelyek már nemcsak az elméletet voltak hivatottak igazolni. Számításaik szerint egy gyorsan terjedő, fejlett változat ma mintegy 200 millió készüléket fertőzhetne meg, mivel ezek jó részén semmilyen védekező mechanizmust nem találunk. Ezért is fordulhatott elő, hogy ezek a kártevők tízszer gyorsabb ütemben terjedtek PC-s társaiknál.

A megoldást a biztonsági szoftverek, valamilyen védelem alkalmazásában látja a cég, ami a legtöbb esetben elmarad, hiszen a mobiloknál nem igazán számítunk vírustámadásra. Ennek valószínűsége azonban napról-napra nagyobb, és a támadók itt is egyre inkább a profitszerzésre törekednek - lassan követik tehát az asztali számítógépeknél megfigyelhető trendet.
Kapcsolódó linkek
HTC telefonok

Már 28 989 Ft-tól!

iPhone-ok

Már 98 900 Ft-tól!

ZTE okostelefonok

Már 31 623 Ft-tól!

Samsung okostelefonok

Már 26 990 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Yeti  
2005. dec. 29. 15:36 | válasz | #19
Az a vírus tényleg csak "proof of concept" vírus volt, nem kezdték el terjeszteni, ponthogy annyi volt, hogy bemutatták, hogy működik, és gondolom elküldték azoknak akik érintettek az ügyben, de még 1x mondom, az a vírus SENKINEK a telefonját nem fertőzte meg (természetesen a bemutatáson kívül).
Mice  
2005. dec. 26. 06:54 | válasz | #18
kár, hogy azóta se változott semmi...
smv  
2005. dec. 24. 18:04 | válasz | #17
Ha annyira csak bizonyítani szeretnének, akkor írják meg, küldjék el a gyártóknak, és ennyi. A gyártók megnézik, átgondolják, módosítják stb, de nem hiszem, hogy zokon vennék a dolgot.
2005. dec. 24. 08:52 | válasz | #16
"vírusíró közösség"
Mifajta közösség ez? Nem is közösség csak pár elszigetelt elmebeteg csávó

"miután egy csapat ezzel kívánta bizonyítani a szoftver sebezhetőségét"
Én meg azt szeretném bizonyítani hogy 1 hét alatt éhen döglenének egy sötét kis lyukban.

Mivel ezek rettentő sok embernek okoznak bosszúságot, (az elvesztegetett idő és a kár több ezer ember életnyi időt vesz el minden vírus) simán életfogytiglanra ítélném őket...
DKm  
2005. dec. 23. 22:35 | válasz | #15
Köszi a felvilágosítást. nem igazán voltam tisztában a dologgal, de mostmár vállatvonom ennek a dolognak, ha egész egyszerűen nekem kell fogadni a vírust. a bluetooth-om meg ki van általában kapcsolva. csak akkor megy amikor kapcsolódom vkihez.
DKm  
2005. dec. 23. 22:33 | válasz | #14
Nekem egy Nokia 3660-om van. Symbian+bluetooth+miegymás!
mousee  
2005. dec. 23. 12:14 | galéria | válasz | #13
Nekem meg nokija 3510esem.... ha már ezt is megtámadják a vírusok, akkor én lemondok a mobiltelefonálás örömeiről :))
smv  
2005. dec. 22. 21:56 | válasz | #12
NNekem most perpill egy Siemens CXT65-öm van, no Symbian, no blútúrsz. Na ezt támadják be. :D
2005. dec. 22. 19:52 | válasz | #11
bezzeg öt éve, amikor is sima egyszínű kijelző volt, 3 sorban, mms is újdonság volt, wap is :)
2005. dec. 22. 16:59 | válasz | #10
olyan..javítja...
2005. dec. 22. 16:58 | válasz | #9
Miért rombol a vírus? Mert vagy a sok kis tini faxagyereknek érzi magát és bejut ojan rendszerekbe amik abbszolutt nem védettek, és ott rombolnak mert poénosnak hiszik, vagy mert egyes cégek fizetnek, ha adatokat kapnak a felhasználók szokásairól és e-mail címeikről , így a felhasználók tömegével kapják a neki szóló reklámleveleket/spam/ és ez talán nem is akkora probléma, de az már igen, hogy aki ezeket a kémprogikat megírja, a progi sokszor hibás, és ezért viselkedik vírusként és rombol. Itt is a pénz beszél...a user+ infarktust kap...
2005. dec. 22. 16:53 | válasz | #8
Ha az embernek nincs tűzfala és vírusírtója+antispyware...mert ezek megfogják ezeket a kis alattomos dögöket.:-))
2005. dec. 22. 16:40 | válasz | #7
Harmadrészt meg trójaiként érkezik a netről letöltögetett programokkal.
endale  
2005. dec. 22. 15:58 | válasz | #6
Javasolnám a nyilvános akasztás visszaállítását egyes vírusírok esetében. Ha adatot akar lopni, kémkedni akar, vagy megbénitani valamelyik szervert az OK, bár nem szép dolog.(Gondolom ezekkel van valami célja és ha nekem nem is tetszik a dolog, valahogy biztos meg tudja indokolni) - sima büntetőjog vonatkozik rá. Ha szándékosan ártani akar (pl törli az adatokat)ráadásul úgy, hogy nem is érdekli kinek árt csak minél több embernek ártson azt már nem nagyon tudom elviselni.
Cat  
2005. dec. 22. 14:10 | galéria | válasz | #5
mert már legalább két éves téma és millióegy cikk volt róla - ez csak egy biztonsági cég szerinti jövő évi tendenciákat irja le - amiről tudni kell, hogy anyagi érdekükben áll, hogy minél nagyobb legyen a riadalom, hogy az emberek nekiálljanak virusirtókat vásárolni.
2005. dec. 22. 12:49 | válasz | #4
Megjegyezném nem a vírus itt a fő probléma! Talán sok biztonsági szakember sem tudja, hogy a bekapcsolva hagyott bluetooth a leg veszélyesebb! Mert ebben az esetben nem kell operációsrendszeresnek lennie a telefonnak! Csak a gyanútlan emberke bekapcsolva hagyja és ha 50m-en belül merészkedik, 1 olyan személyhez aki így kárt akar neki okozni, akkor a kárt okozó illetőnek rendelkeznie kell 1 USB-s Buetooth dongle-vel, ami pár ezer FT-ért kapható és a megfelelő operációs rendszeren/Linux/ futtatott programmal. Így az áldozat, ha hozzá sem nyúl a telefonjához, törülhetik személyes bejegyzéseit és egész telefonkönyvét 1-2 mp alatt, ha van jelszavas védelem,ha nincs! Ezért ne hagyjátok bekapcsolva a bluetooth-t a telókon semmi esetre sem! Ráadásul energiát is fogyaszt fölöslegesen. Ez csak jótanács.
2005. dec. 22. 12:39 | válasz | #3
Nya akkor tájékoztatásul. :-) Igen a mobil vírosok csak MMS-ben és Bluetooth-on képesek terjedni! És mivel vírus tehát nem 1 saját alkalmazás, mindíg csanús file formájában érkezik! Csak és kizárójag operációsrendszeres telókat tud megfertőzni! Azt is elég gagyi módon teszi. Bluetooth esetében be kell kapcsolva lennie a Bluetooth-nak és neked kell fogadni a vírust, majd futtatni is mert magától az tuti nem indul el! Tehát, ha van 1 Symbianos mondjuk 6600-d és Bluetooth-on keresztül direkt letöltöd a file-t és el is indítod, akkor szerintem úgy kell neked! MMS-nél is ez a helyzet. MMS esetében a mobilszolgáltató+vagy figyeli a tartalmat, vagy ingyen elérhetővé tesz vírusölő alkalmazásokat. Mobil vírustól nem tartanék...ha nem vagyok teljesen ostoba...
DKm  
2005. dec. 22. 08:58 | válasz | #2
Bennem felmerül pár kérdés: Hogy terjednek ezek a virusok? Gprs? Sms? Mms? És, hogy nem nyújt védelmet a mobilszolgáltató? Hogy ilyen infókat mér nem tesznek bele a cikkbe???
Yeti  
2005. dec. 22. 03:31 | válasz | #1
"A jelenlegi 226 helyett 2006 végére már 726 fenyegetéssel kell számolnunk"
Hát ezt meg honnan tudják ilyen pontosan? Már ki vannak adva a megrendelések, vagy mi?:D Szóval én nem bocsátkoznék ilyen pontos becslésekbe ha komolynak akarnék tünni...