Közelebb jutottak az egyszarvú bálna rejtélyéhez
2005. december 19. 17:39, hétfő
Több száz éve törik a fejüket a tudósok és az eszkimó halászok a narvál, vagy ahogy emlegetni szokták, az egyszarvú bálna agyarának rendeltetésén, egy evolúciós rejtélyen, ami az emlősök fogairól alkotott alapelvek többségének ellentmond.

A narválok 4-4,5 méter hosszúak, testsúlyuk elérheti az 1500 kilogrammot is, azaz bálnának nem túl nagyok, viszont remek merülők, akár 370 méter mélyre is lejutnak. Többségüknek közel 2,5 méteres foga, vagy inkább agyara van, ami a felső álkapcsuk bal oldalán alakul ki. A fog egyedi spirálja, a bal oldallal alkotott aszimmetriájának foka és furcsa megoszlása a hímek többsége, valamint egyes nőstények között mind egyedi jellemvonásnak számít az emlősök fogazatát tekintve.

Egy új tanulmány szerint a bálnák a víz sótartalmának megállapítására és élelem keresésére használják agyaraikat, a hímek pedig hajlamosak egymásnak dörzsölni azokat, mindeddig ismeretlen okból.

Martin Nweeia a Harvard fogorvosi karának kutatója négyszer járt Kanada északi vizein, hogy tanulmányozhassa ezeket a szokatlan vízi emlősöket. Kutatásai során felfedezte hogy a narvál foga - bár merevnek és keménynek tűnik - elképesztő érzékelő képességekkel rendelkezik. Az agyar központi idegéből több milliónyi parányi idegvégződés hálózza be a nyúlvány felületét egyfajta membránt, rendkívül érzékeny hártyát alkotva, ami érzékeli a víz hőmérsékletének, nyomásának és molekuláinak változásait.

Mivel ezek a bálnák képesek érzékelni a víz molekulaeloszlását, ezért meg tudják állapítani a víz sótartalmának különbségeit, ami nagy segítséget nyújt a túléléshez a jeges sarkvidéki környezetben, emellett a vízmolekulák utalnak az étrendjüket alkotó halak jelenlétére is.

A természetben nincs ehhez hasonló ismert fog, sem külsejét, sem gyakorlati alkalmazhatóságát tekintve. Az agyar érzékelő rendszere és az a tény, hogy ellentmond a fog normális fejlődési szabályainak, mindenkit meglepett. Korábban a tudósok számos elméletet állítottak fel a fog szerepéről és rendeltetéséről, bár egyiket sem tekintették véglegesnek. A legelfogadottabb elv szerint a fog a hímek közötti agresszió kifejezését szolgálta a társadalmi hierarchiáért vívott harcokban, de volt, aki azt vallotta, hogy az agyar egyfajta nemi ismertetőjegy, mint a pávák díszes farktollai, vagy a hím oroszlán sörénye. A felfedezés most más irányba tereli a tudományos vizsgálatokat.

Az agyar érintésre is érzékeny, és hím narváloknál általános az agyarak összedörzsölése; a kérdés csupán az, hogy mire is szolgál ez a jelenet. Fizikai szerkezetük miatt az agyarak egyszerre erősek és hajlékonyak is: egy 2,5 méteres agyart közel fél méternyit lehet meghajlítani bármelyik irányba anélkül, hogy eltörne. Ennek kapcsán a kutatók jelenleg a fogerősítő szerek javítása érdekében is intenzíven tanulmányozzák a narvál agyarát.
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2006. jan. 04. 23:08 | galéria | válasz | #24
végre egy érdekes cikk
Ja lassan már az lesz hogy az agyarukkal kurnak
De tényleg jó lenne ha rájönnének a tudósok olyanokra hogy hogy nőhet vissza az ember foga meg hogy lehet ilyen erős (ha jól értettem az angol oldalt, bár nem vagyok egy nyelvész, még csak tanulok), ott azt írja asszem. (ha nem akkor sry)
PLaci  
2005. dec. 21. 03:06 | galéria | válasz | #23
Vannak fogakkal rendelkező bálnák :P
duke  
2005. dec. 21. 02:22 | válasz | #22
"Közelebb jutottak az egyszarvú bálna rejtélyéhez"
Hulyek,nincs ebben semmi rejtely.Tok nyilvan valo ez egy marha nagy vizi horcsog.A vizben nem tud rendesen ragcsalni,es ezert not ekkora a foga.
2005. dec. 20. 19:51 | galéria | válasz | #21
Sőt nyilván le is akartak feküdni az anyjukkal és a fel nem dolgozott trauma növesztette az agyarukat

(hihetetlen hogy Freud talált követőket...)
Ajnasz  
2005. dec. 20. 19:44 | válasz | #20
"...a fog a hímek közötti agresszió kifejezését szolgálta a társadalmi hierarchiáért vívott harcokban, de volt, aki azt vallotta, hogy az agyar egyfajta nemi ismertetőjegy..."

Régen mindig mindent csak a sexre vezettek vissza ^^
zzebi  
2005. dec. 20. 14:44 | válasz | #19
"vízmolekulák utalnak az étrendjüket alkotó halak jelenlétére is"

A H2O, vagyis a vízmolekula jelenléte valóban nem túl nagy szenzáció az óceánban.
Gondolom a cikkíró itt a vízben oldott egyéb vegyületekre, ásványi anyagokra gondolt.

2005. dec. 20. 13:23 | galéria | válasz | #18
Lola az egy versenyautó, ha jól emlékszem, de ha nem akkor sorry :)
uniu  
2005. dec. 20. 13:21 | válasz | #17
erre en is kivancsi vagyok!:)
2005. dec. 20. 12:35 | válasz | #16
lola te csaj vagy?
2005. dec. 20. 12:34 | válasz | #15
ezzel arra akartak utalni hogy a halak közelét érzik vele.
Ironka  
2005. dec. 20. 12:13 | válasz | #14
Pedig nem az. Fogascet, és a fehérdelfin-félék családjába tartozik. A bálnák sziláscetek. Egyébként ritkán kettős agyaruk van, sőt a nőstényeknek is lehet (ritkán szimpla, kurva ritkán dupla)
2005. dec. 20. 10:58 | válasz | #13
" .. , emellett a vízmolekulák utalnak az étrendjüket alkotó halak jelenlétére is. " - tehát a vízben vannak halak. ki hitte volna?
2005. dec. 20. 10:23 | galéria | válasz | #12
"A legelfogadottabb elv szerint a fog a hímek közötti agresszió kifejezését szolgálta a társadalmi hierarchiában vívott harcokban,"

Úristen :DDD

Kicsit bénán jön le hogy egy fogorvos épkézláb elmélettel áll elő miközben a tengerkutatók közhelyes fasságokat vetítenek a népnek :)
Borcsa  
2005. dec. 20. 09:35 | válasz | #11
sok állatos cikket szeretnék!
2005. dec. 20. 09:08 | galéria | válasz | #10
Az ilyen állatos cikkekről, (és még a hozzászólásokról) mindig az jut eszembe hóóógy.... YOU KNOW WHERE YOU ARE?!!! You're in a jungle baby... wake up!! You're gonna diiiiiieeeee :D
2005. dec. 20. 08:58 | galéria | válasz | #9
Józsibá az állatkertben? :D

Humanember (5#): Ha nem léteznének ilyen élőlények, akkor meg az cáfolná az evolució elméletet... mert hogy hol van az átmenet..(?)
AtomHeart   2002. 10. 05. óta regisztrált VIP fórumozó 2002. 10. 05. óta regisztrált VIP fórumozó 
2005. dec. 20. 08:33 | galéria | válasz | #8
Ilyen allat nem is letezik!

2005. dec. 19. 23:00 | galéria | válasz | #7
Funkció nélküli szervek nincsenek. Esetleg csak csökevényes szervek, melyekre már nincs szükség (éppen az evolúció miatt).
2005. dec. 19. 21:05 | válasz | #6
Érdekes lények:D
2005. dec. 19. 20:40 | válasz | #5
Szóval közelebb jutottak egy csomó elmélet felállításához.
Egy darabig stimmel az evolúció elmélete, de (ejnye ejnye) mindig találnak valami oda nem illő nyúlványt, funkció nélküli szerveket stb..
jeva  
2005. dec. 19. 20:37 | válasz | #4
lola a szakbarbar.
IoIa  
2005. dec. 19. 20:23 | válasz | #3
A narválról nekem egy titkosító eszköz ugrik be. Végre megtudtam, hogy a narvál egy bálnafajta. Jó pap holtig tanul. :)
Cactus  
2005. dec. 19. 20:18 | válasz | #2
Szép kis állatok. Vajon mennyibe megy a feketepiacon a szarvuk? Biztos sok...Éljen a civilizáció
khalim  
2005. dec. 19. 18:17 | válasz | #1
jó kis cikk, több ilyet