Elektronikus adóbevallás: csak óvatosan!
2005. december 16. 08:26, péntek - Forrás: MTI
Az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) tájékoztatót tett közzé, amelyben felhívja a figyelmet: kockázatos, ha az adózók átadják meghatalmazottaiknak (pl. a könyvelőknek) saját felhasználói azonosítójukat és jelszavukat.

Hirdetés

Az okmányirodai regisztráció során megkapott azonosítót és jelszót azért is célszerű bizalmasan kezelni, mivel az illetéktelen felhasználásból eredő következményekért az adózó lesz majd felelős - áll az adóhivatal közleményében. Ezeket ráadásul nem csak adóügyekben, hanem sok egyéb közigazgatási hatósági eljárásban (pl. útlevéligénylés, lakcímkártya igénylés stb.) is fel lehet használni. A figyelmeztetés hátterében az áll, hogy egyes meghatalmazottak úgy adják be elektronikusan ügyfelük adóbevallását, hogy regisztráltatják az okmányirodában, majd az ő felhasználói nevével és jelszavával küldik el a bevallásokat. Pedig, ha az adózó meghatalmazottat vesz igénybe elektronikus bevallásainak elküldésére, neki nem kell regisztráltatnia magát.

A helyes eljárás az APEH szerint a következő: a meghatalmazottnak regisztráltatnia kell magát az okmányirodában, ahol saját felhasználói azonosítót valamint jelszót kap. Ezt követően az adóhatóságnál is meg kell tennie ezt, igazolva meghatalmazotti státuszát. Ezt követően tud saját felhasználói azonosítójával és jelszavával az adózó nevében elektronikus bevallást benyújtani, illetve ügyet intézni.
Kapcsolódó linkek
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

Rövidhírek, sajtóközlemények
King Arthur II - The Role-playing Wargame Kiadó: Paradox Interactive Fejlesztő: Neocore Games Honlap Rendszerkövetelmények: Minimum: Dual Core E2180 2,0 GHz-es processzor, 1,5 GB RAM, GeForce 8800 GTS vagy Radeon HD 3850 X2 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Ajánlott: Core 2 Quad Q6600 2,4 GHz-es processzor, 2 GB RAM, GeForce GTX 460 SE vagy Radeon HD 5830 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Hasonló játékok: King Arthur, King Arthur: The Druids, King Arthur: The Saxons, Total War-sorozat Kategória: stratégia A játékosok közül bizonyára nagyon sokan emlékeznek még 2009 zimankós novemberére, amikor a magyar játékfejlesztés történelemkönyvébe egy újabb fontos fejezetet írt a hazai Neocore Games csapata.Harmadára csökkentették a Sigma SD1 árátA Sigma gyártástechnológiai változtatásokra hivatkozva radikálisan átalakította csúcskategóriás készüléke, az SD1-es árazását.LG Optimus Vu és Miracle, új Nokia Egyszerre három új okostelefonról futott be hír a napokban, bár ezek közül csak kettőről tudjuk, hogy nagyjából mire is számíthatunk.Félmillió állás az appfejlesztésben Csak a tengerentúlon majdnem félmillió új állást köszönhetnek az okostelefonra és tábla PC-re fejlesztett appok megjelenésének és immár széleskörű alkalmazásának, bár ez a terület gyorsan változik.Élet Julian Assange árnyékábanJacob Appelbaum pontosan tudja, hogy milyen az, ha valakit megfigyelnek.
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2005. dec. 18. 00:39 | galéria | válasz | #3
Lehet tisztán elektronikusan regisztrálni is, de ehhez olyan digitális aláírást igazoló eszköz kell, melynek havidíja többezer forint.

Azért ennek nézz utána...
polo88  
2005. dec. 17. 19:31 | válasz | #2
Biztonságos az, csak vigyázni kell, kit bízunk meg ügyeink intézésével.
Lehet tisztán elektronikusan regisztrálni is, de ehhez olyan digitális aláírást igazoló eszköz kell, melynek havidíja többezer forint.
Ha egyszer már a meghatalmazott kezébe adom az adóbevalláshoz szükséges papírokat, akkor lehet, hogy nem azzal foglalkozok majd, hogy visszaél-e vele. Ha már úgyis a kezében van szinte minden, akkor az ügyfélkapus adataim nélkül is kárt tud okozni...de ettől függetlenül kétség kívül az a legjobb, ha a meghatalmazott regeli magát, és intéi ügyeinket meghatalmazottként.
2005. dec. 16. 17:59 | galéria | válasz | #1
Már csak az a kérdés, hogy ha az APEH által közvetett módon bevallva nem biztonságos, akkor miért erőlteti ezt, illetve a Parlament miért akarja 2007. január 1-től kötelezővé tenni minden adózónak?

Miért csinálják meg, hogy a törvényjavaslat a Ket.-re hivatkozik, közben kizárja az elektronikus tanúsítványok használatát*, melyek teljes mértékben megoldanák ezt a problémát.

*: Ügyfélkapu használatához okmányirodai regisztráció vagy - jelenleg - minősített aláírás szükséges.