Börtönnel fenyegetik a Kazaa tulajdonosát
2005. december 15. 20:37, csütörtök
Az ausztrál kiadók szerint a fájlcserélő hálózatot működtető Sharman Networks és partnerei megkerülték a korábbi határozatot, ezért a bíróság megsértése miatt eljárást kezdeményeznek, amely akár börtönbüntetés kiszabásával is végződhet.

Hirdetés

A beadvánnyal az Ausztrál Zeneipari Szövetség (ARIA) fordult a bírósághoz azután, hogy elégedetlenségét fejezte ki a Kazaa, illetve annak tulajdonosának manőverei láttán. A jelenleg Ausztráliában székelő cég ugyanis ügyes húzással igyekszik kiküszöbölni az őt korlátozó korábbi ítéletet, és megpróbálja olcsón megúszni a kiadók összehangolt támadását.

A hónap elején számoltunk be arról, hogy a Sharman jól láthatóan feltüntette saját weboldalán korlátozó intézkedését. Ennek értelmében a kontinensnyi ország felhasználói már nem tölthetik le a Kazaa legújabb verzióját, igaz, a korábban csatlakozott letöltők továbbra is igénybe vehetik a hálózatot, és beszerezhetik az ott megosztott tartalmakat. A cég szerint ezzel teljesítette a kiadók nyomására megszületett határozat előírásait, a másik oldal azonban nem így látja. Ők ugyanis egy kulcsszavak alapján szűrő védelmi eljárás bevezetését akarták ráerőszakolni a vállalatra, amely kezdetben 3000, majd később 10 000 szó tiltásával tisztítaná meg a hálózatot az illegális másolatoktól. Mivel a kiadókat főleg a zeneszámok, albumok másolása és megosztása zavarja, nyilvánvaló, hogy a kulcsszavak nagy része előadók neveit takarná.

A ZDNet helyi részlege úgy értesült, hogy a jog­vé­dő szer­ve­zet most a ha­tá­ro­zat meg­ke­rü­lé­sé­nek vád­ja miatt fordult a bíró­sághoz, mivel szerintük a cég ezzel a lépéssel megsértette a testületet. Murray Wilcox bíró a bead­ványra reagálva kijelen­tette, hogy az ilyen eljá­rások náluk megle­hetősen ritkák, és még soha nem ítél­tek valakit emiatt börtönre, ám ez nem jelen­ti azt, hogy a megne­vezett szemé­lyeknek nem kell ettől tartaniuk. Egészen pontosan Nikki Hemming, a Sharman vezér­igazgató­nője, Kevin Bermeister, az Altnet vezér­igazgatója és cégeik kényte­lenek szembe­néz­ni a vádak­kal, vala­mint az ügy­­ben érin­tett egyéb válla­la­tok, úgy mint a LEF Inter­active és a Brilliant Digital Entertainment.

Wilcox bíró január 30-án hallgatja meg a kiadókat, és ezután dönt arról, hogy a Sharman valóban eleget tett-e a korábbi határozatnak. A cég szerint ezt megtették, míg a másik fél ezzel ellentétesen vélekedik. Tony Bannon, a jogvédő szervezet jogtanácsosa szerint nem céljuk a börtönbüntetés elérése, de a Sharman megkerülte a döntést, ezért számolnia kell a következményekkel.
Kapcsolódó linkek
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2005. dec. 17. 13:42 | válasz | #15
Ez a kulcsszó dolog egy f@szság. Aki ezt kitalálta az komplett idióta. Mivel egyrészről egyszerűen kijátszható a dolog, másrészről meg mivan, ha legális tartalmat is szűr vele? Korlátozza az információ szabad áramlását!!

Ezek totál balf@szok...
k0zi  
2005. dec. 17. 09:58 | válasz | #14
Szerintem engedni kell a kiadóknak, hogy tiltsanak le kulcsszavakat. És akkor majd a programban úgy jelenik meg Madonna hogy 01230 Britney Spears meg úgy, hogy 83232. Lesz egy referencia oldal (valamelyik orosz szerveren), ahol meg tudod keresni, hogy Madonna hanyas. Kb ennyi a kiadók zseniális ötlete.
2005. dec. 16. 23:13 | válasz | #13
kazaa kitartás :)
2005. dec. 16. 13:50 | válasz | #12
Ebbol is penzt akarnak lehuzni. 3000 eloado? Ennyi elne a foldon? Dehogy, a 3000 aki elsonek fizet nekik az majd bekerul a szurobe....
NEXUS6  
2005. dec. 16. 10:28 | galéria | válasz | #11
"Röviden: nem értem a szitkozódók érveit."

Naaaa!

Van egy szervezet, akik egy nyilvános ingyenes szolgáltatás korlátozására tesznek kísérletet, és emellett börtönnel is fenyegetőznek.

Az igaz hogy egyelőre csak Ausztráliában, de 10 évvel ezelött még nálunk is csak kiröhögted volna, ha azt mondják neked, hogy nem jogosult szoftverhasználatért letöltendő börtönbüntetésre ítélnek kis hazánkban is!

Szal nem tudom, mit mond neked az a szó hogy globalizáció!?
pemga  
2005. dec. 16. 09:40 | válasz | #10
Ha jól értem:

Kizárólag ausztrál felhasználókról van szó (gondolom az ISP-ket vettek fel ip-listára, vagy ilyesmi; egy "ön ausztrál?" checkbox már elég durva lenne :)) Jól meggondolva, mennyi idő múlva kerül ki a kliens egy másik weboldalra? 1 perc? 15 másodperc? A BT egy publikus protokoll, nyilván létezik más által előállított kliens is, amikre a korlátozás egyáltalán nem működik (beleértve a program régebbi verzióit is.)

Kizárólag a beépített kereső funkcionalitásba akarnak beleszólni (felteszem lesz egy "csak ausztráloknak" verzió), a kliensek letöltési képességeibe nem. Tudtommal léteznek webes keresők és metakeresők. Más: vannak valakinek tapasztalatai a beépített keresőkkel?

Röviden: nem értem a szitkozódók érveit.
2005. dec. 16. 08:46 | válasz | #9
"a kulcsszavak nagy része előadók neveit takarná"

és, ha én britney spearsre akarok rákeresni és az le van tiltva, akkor jön a "brit" részlet és akkor máris megvan amit akarok!? nekem ez csak kis kényelmetlénseg tűnik.
2005. dec. 16. 08:19 | galéria | válasz | #8
rohatt kiadók

24 órából 24 varezolok kötsög kiadók...
soha nem veszek eredeti cuccokat, már csak azért se...
2005. dec. 16. 08:09 | galéria | válasz | #7
Azt a háborút mi nyernénk :)
P3h3ly  
2005. dec. 16. 07:19 | válasz | #6
pffff, úgy sajnálom szegény kiadókat hogy kevesebb a bevételük!
szinte már éhbérért dolgoznak napi 16 órát
NEXUS6  
2005. dec. 16. 01:07 | galéria | válasz | #5
És ha vesztek pl egy MP3 lejátszót, akkor mit talaláltok a dobozán?

Igen eltaláltátok, egy hologramos artisjus matricát!!! Szal abból is meg van már a hasznuk, ha kazázol és aztán a vonaton meghallgatod amit letöltöttél!!!!

-ák Mennyenek ezek valahová!
aaaaa  
2005. dec. 16. 00:53 | válasz | #4
Érdekes mikor a kiadók és bérenceik fenyegetőznek, hazudoznak, a törvényeket a saját hazug módjukon értelmezik, bizonyíthatóan és nyíltan bevallva megvesztegetik és elfogulltá teszik a rendőrséget, ezekért senkit nem fenyeget börtön. Mintha a kiadók lennének a világ urai, a vevők meg, ha nem vásárolnak eleget, börtönnel kell fenyegetni...
Bezzeg ha Kovács János egy 5ezrest odadug a rendőrnek, akkor több évet is kaphat, de ha valamelyik párbetűs senkiházi népnyúzó alapítvány nyíltan pénzeli a rendőrséget, hogy nekik dolgozzon, az persze nem bűn...
Valahol nagyon rosszul működik a "jog"...
Mihail  
2005. dec. 16. 00:20 | galéria | válasz | #3
Még csak azt kell h egyszer még szaros mp3mak meg filmek miatt legyenek háborúk.. nevetséges, röhej
EvilDevil   "Rest in Peace EvilDevil" 
2005. dec. 15. 21:55 | válasz | #2
minden erőmet arra fordítom, hogy minél nagyobb kárt okozzak a mocskos kiadóknak!! heheh
2005. dec. 15. 21:38 | válasz | #1
Mit neki börtönt, kötelet neki! Pazarolják rá itten a rögtönítélő bíróság drága idejét. Pfff..