Bajban van Hollywood
2005. december 15. 12:42, csütörtök - Forrás: Napi Online
A hazai mozik és a nagy filmforgalmazók az év végén csakis a kamasz Harry Potterben, a pénisz nélküli King Kongban és a ruhásszekrényes Narmia krónikáiban bízhatnak.

Hirdetés

Idén január és október között 20 százalékkal csökkent a mozilátogatók száma Magyarországon. A Filmforgalmazók Egyesületének adatai szerint a mozik bevételei is számottevően visszaestek. Amíg 2004 első tíz hónapjában 9,24 milliárd forintos bevételt könyvelhettek el, addig az idén 7,74 milliárd folyt be a kasszájukba - írta a Világgazdaság. A csökkenő tendencia egyébként az egész világ mozis piacára jellemző. Magyarországon 9,67 millióan látogattak el a hazai mozikba, s ez közel 20 százalékos forgalomcsökkenést jelentett az előző év hasonló időszakához képest.

A szakemberek szerint a hátralévő időszakban még jelentősen változhat a helyzet, miután olyan nagy volumenű produkciók kerültek a mozikba, mint amilyen Harry Potter vagy a King Kong. Sokak szerint e filmek kapcsán a december legalább olyan erős lehet, mint amilyen az elmúlt három hónap együttesen volt. A Harry Potter például december elseje és hetedike között messze a legnézettebb filmnek bizonyult. Összes nézőszáma a bemutatót követően már 127,7 ezernél tart, és az összes bevétel is túllépte már a 122 millió forintot.
Szélesvásznú TV-k

Már 32 150 Ft-tól!

Házimozirendszerek

Már 19 900 Ft-tól!

részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Frank99   2001. 02. 08. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 02. 08. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 02. 08. óta regisztrált VIP fórumozó2001. 02. 08. óta regisztrált VIP fórumozó
2005. dec. 17. 19:53 | galéria | válasz | #10
aha. ott meg a golyókat gurigarják a film alatt..

meg miért is tegyek meg még 14-15 km-t oda -vissza?

Hol is fizetem az adót?
Hévízen vagy Keszthelyen?

ehhh, mindegy...
Zedas  
2005. dec. 16. 17:15 | válasz | #9
Itt ugyanaz a probléma mint a játékiparnál (szoftver), nevezetesen hogy a fix haszonra hajtva kiölik a kreativitást a magas kockázat miatt. Ez ipari szempontból lehet hogy jó, de az emberek kezdenek belefáradni. Minek mennél el a filmre, mikor ugyanazokat a kliséket már egyszer (sokszor) láttad?
ghoszt  
2005. dec. 16. 09:11 | válasz | #8
Olcsóbb jegy? Érdekes ez nem fordul meg a mozikat üzemeltetők fejében. Lásd gyári dvd-k árai...
tomo  
2005. dec. 15. 22:40 | válasz | #7
akkor ugorj at hevizre, ott mintha lenne mozi :)
2005. dec. 15. 19:38 | válasz | #6
Ebben az évben nem túl sok olyan film volt amit érdemes lett volna megnézni a moziban. Inkább akkor letölti az ember és megnézi otthon.
A kiadók meg csak sírjanak. Úgyis a kalózkodásra fogják majd az egészet.
5i  
2005. dec. 15. 19:20 | válasz | #5
A kalózkodás nem lehet kifogás, hiszen manapság is vannak hatalmas sikerű mozik. Például Gyűrűk ura-trilógia, A 40 éves szűz, Pókember, X-Men-ek stb. A stúdiók csak azért sírnak, mert nem 100 milliós hasznot szereztek, hanem csak 89 milliót egy filmen.
Még a kétes minőségű Világok harca is busásan megtermelte a maga hasznát.

Eközben emberek éheznek és halnak meg. Akkor kinek is kell a pénz?
2005. dec. 15. 17:09 | válasz | #4
Pár ötlet h ne legyen "veszteséges" HW:

1. csináljanak normális filmeket
2. normális költségvetésből
3. ne adjanak egy "színésznek" 20 milliós gázsit..
4. kevesebbet lopjanak a felső vezetők

asszem ennyi
lev84  
2005. dec. 15. 16:58 | válasz | #3
Talán jobb filmeket kellene csinálni...
Derapo  
2005. dec. 15. 15:02 | válasz | #2
Majd most kitalálják a nagy okosok,hogy a "kalózkodás" miatt nem megy a bót.Pedig ha filmeket csinálnának akkor azé csak menne nem?
Frank99   2001. 02. 08. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 02. 08. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 02. 08. óta regisztrált VIP fórumozó2001. 02. 08. óta regisztrált VIP fórumozó
2005. dec. 15. 13:32 | galéria | válasz | #1
én néha elmennék moziba, de porfészek városunkban, Keszthelyen nincs mozi.

így marad a kölcsönzés, és a letöltés....

ez van