Irigyelt pálya lesz a matematikusoké?
2005. december 14. 23:59, szerda - Forrás: Napi Online
A Magyarországra készülő Morgan Stanley tisztában van azzal, hogy meg kell teremtenie a matematikai alkalmazások kultúráját - mondta lapunknak Tóth Bálint professzor, a BME Matematikai Intézetének vezetője.

Hirdetés

A pénzügyi tanácsadó cégnek így is megéri idejönni, hiszen egyrészt a kiválóan képzett munkaerőhöz olcsóbban juthat hozzá, mint két meglevő kutatóközpontjában, New Yorkban és Londonban, másrészt Magyarországon olyan szellemi légkör uralkodik, amelyben érdemes dolgozni. "Budapest intellektuálisan izgalmas" - idézte Tóth Bálint az amerikai cég múlt héten itt járt szakértőit.

Magyarországon ma a budapesti ELTE-n és BME-n, valamint a szegedi és debreceni egyetemeken képeznek matematikusokat, évente körülbelül 120-an kezdik meg tanulmányaikat. Minden évben többszörös a túljelentkezés: a BME matematikus szakán az idén például öt-hatszoros volt, a ponthatár közel járt az elérhető maximumhoz. Az egyetem elvégzése után a matematikusok biztosítótársaságok, pénzintézetek, a Szerencsejáték Rt. alkalmazottjaként vagy a gazdaság más területein helyezkedhetnek el. Az Ericsson például több mint tíz éve működtet kutatólaboratóriumot a Műegyetemmel együttműködve, a munkatársak alkalmazott kombinatorikai, valószínűségszámítási problémákon dolgoznak - sorolta a lehetőségeket Tóth Bálint.

Számos remek matematikus ugyanakkor a csábító fizetés ellenére elzárkózik az alkalmazott matematikától, inkább a kutatásnál marad és oktat, így biztosítva a magas színvonalú kutatások folytonosságát.

A Morgan Stanley elsősorban olyan fiatal kutatókra számít, akik PhD képzésben is részt vettek; kezdetben huszonnégy kutatót alkalmaz majd 2006 áprilisában megnyíló budapesti központjában, a matematikusok mellett kisebb számban fizikusokat és közgazdászokat is. Ők nem fürödhetnek majd a tudományos elismerésekben, hiszen munkájuk a cég szellemi termékeként titkos marad: olyan matematikai modelleket dolgoznak ki, amelyek segítségével komoly pénzügyi döntéseket lehet hozni. A Morgan Stanleynél ugyanakkor egy kezdő, PhD-vel rendelkező matematikus többet kereshet majd, mint a karrierje csúcsán lévő egyetemi tanár. A magyar matematika óriási sikere, hogy a világ egyik vezető pénzügyi tanácsadó cége éppen Budapestet választotta kelet-közép-európai kutatóintézetének helyszínéül. A sikerben osztozik a BME Matematika Intézete, az ELTE Matematika Tanszékcsoportja, az MTA Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézete és az MTA SZTAKI matematikuscsoportja is.
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

Rövidhírek, sajtóközlemények
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Cat  
2005. dec. 15. 13:18 | galéria | válasz | #3
a cikkben többször szerepel a "pénzügyi tanácsadó cég" kifejezés, ehhez csupán az első bekezdésig kell eljutni.
2005. dec. 15. 12:21 | válasz | #2
Elsősorban bank. Ez a neve. A név a két alapító nevének összevonásából jön. Mondjuk mint az OTP, csak néhány nagyságrenddel több pénz felett diszponál.

http://en.wikipedia.org/wiki/Morgan_Stanley
Akuma  
2005. dec. 15. 11:58 | galéria | válasz | #1
És ki ez a Morgan Stanley?