Virtuális konferenciatermek a HP-től
2005. december 13. 13:20, kedd
A cég Halo Collaboration Studió névre keresztelt terméke egy olyan termet jelent, ahol az emberek láthatják egymást, beszélhetnek egymással, és távolról dolgozhatnak együtt, szinte úgy mintha egy térben lennének.

Hirdetés

A Hewlett-Packard a jövőben virtuális konferenciák lebonyolítására alkalmas termeket kíván tervezni a nagyobb vállalatoknak - áll a cég sajtóközleményében. A szolgáltatásnál, a cég szerint a lehető legkisebbek a késések és a jel sohasem fut a "nyilvános" interneten. A DreamWorksszel közösen kifejlesztett konferenciatermekkel elsősorban a nagyobb vállalatokat igyekszik megcélozni a cég, akik így időt és pénzt spórolhatnak a repülőutakon. A termek 550 ezer dollárba kerülnek, ami mellett mintegy 18 ezer dolláros havi díjjal kell számolniuk a megrendelőknek. Az árak a méret függvényében változhatnak.


Jeffrey Ketzenberg, a DreamWorks vezérigazgatója elmondta hogy az ötlet akkor fogant, amikor a szeptember 11-i eseményeket követően - köszönhetően az időigényes biztonsági ellenőrzéseknek - a repülés meglehetősen nehézkessé vált. "Odáig jutottunk, hogy nem tudtuk eljuttatni ötleteinket az ország megfelelő helyeire" - mondta Manhattanből Katzenberg, miközben egy bemutató videokonferencián társalgott a Palo Altó-i irodával. A DreamWorks részesedését kap majd bevételekből - mint kiderült az animációs stúdiónak óriási szerepe volt a termek részleteinek kialakításában.


A videokonferencia-termek azonban cseppet sem mondhatóak újdonságnak. A 2002-ben alapított Tekliris jó néhány nagyobb cégnek épített már hasonló helyiségeket és nyújt ilyen jellegű szolgáltatásokat. Egy 2004 novemberében megjelent sajtóközleményükből kiderül, hogy a többek között a DreamWorks is az egyik vásárlójuk volt. "Amit a HP most kínál, az mintegy két generációval régebbi technikát képvisel mint a mi jelenlegi termeink" - értékelte a hírt Marc Trachtenberg, a Teliris vezérigazgatója és alapítója. "Termeink sokkal kifinomultabb technológiával működnek, sokkal használhatóbbak mint az ő szobáik, és ráadásul még jelentősen olcsóbbak is" - marasztalta el a konkurenciát Trachtenberg.


A HP termeiben maximum hat felhasználó foglalhat helyet egy asztalnál kollégáikkal szemben, akik három, 50"-os plazmakijelzőn tűnnek fel. A videokamerákat a képernyőkhöz közel eső lyukakban helyezték, azt a hatást keltve, mintha a beszélgetőpartner az illető szemébe nézne, miközben hozzá beszél. A negyedik monitor, amely a három felett helyezkedik el, különböző prezentációs célokat szolgálhat. A megfelelően elhelyezetett mikrofonokkal és hangszórókkal azt a hatást igyekezték elérni a tervezők, mintha "távoli" kollégák is a teremben lennének.

A HP állítása szerint már két nagyobb megrendelővel is sikerült megegyezniük, az egyik a PepSico a másik pedig az AMD.
Kapcsolódó linkek
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2005. dec. 14. 09:25 | válasz | #2
Meg nekem is és akkor 2-en tudnánk társalogni :D
2005. dec. 13. 15:41 | válasz | #1
egy ilyen jó lenne itthonra is. :)