![]() |
| |
| Főoldal | IT/Tech | Tudomány | Játék | Mobil | Digicam | Film | Letöltés | Tárhely |
Szolgáltatások További cikkek Kiemelt cikkek |
Interjú Bozsó Juliannával: jól teljesít a Virusbuster
2005. december 9. 20:13, péntek - Forrás: Napi Online
Nem készült cégvezetőnek és az IT-iparágban eltöltött több mint tíz év után sem vált informatikussá Bozsó Julianna, a VirusBuster Kft. ügyvezető igazgatója. Az élet hozta úgy, hogy erre vezetett a karrierje, s bár néhány éven belül szeretné átadni a társaság irányítását egy szakmabeli menedzsernek, nem bánta meg, hogy így alakult a sorsa.
- Az előző házasságom kapcsán találkoztam először asztali számítógéppel: a férjem matematikus volt, így már a nyolcvanas évek közepén volt otthon komputerünk. Ő dolgozott a gépen, én láttam hogyan működik, de igazából a fiam volt az, aki - köszönhetőn a környezetében működő PC-nek is - hároméves korától kezdve már könnyen elboldogult a számítógépekkel. Akkoriban álmomban sem gondoltam volna arra, hogy egyszer részese leszek az informatika világának, ha valaki azt mondta volna, hogy tíz év múlva egy speciális területen tevékenykedő számítástechnikai cég vezetője leszek, azt hiszem, furcsán néztem volna rá. Gyermekekkel foglalkoztam a kilencvenes évek elejéig, amikor bevontak a családunk résztulajdonában lévő vállalkozás munkájába. A Hunix Kft. vírusvédelemmel, hálózatépítéssel, rendszerfelügyelettel foglalkozott, de természetesen én nem a szakmai feladatok ellátásába kapcsolódtam be, hanem először a pénzügyi elszámolásokkal, a likviditással, majd az értékesítéssel is foglalkoztam. Abból indult ki a dolog, hogy mégiscsak jobb, ha a pénzügyeket egy tulajdonostárs viszi, majd úgy folytatódott, hogy ha már a gyermekek gondozása során, pedagógusként jó kommunikációs készséget szereztem, megtanultam bánni az emberekkel, akkor mi lenne, ha foglalkoznék az ügyfelekkel, a kereskedelemmel is. Lépésről lépésre kerültem tehát bele a cég irányításába, 1996 végéig lényegében pénzügyi és kereskedelmi területen dolgoztam a családi vállalkozásban, ahol már persze az én asztalomon is volt számítógép, amellyel kizárólag a felhasználójaként barátkoztam össze. - Hogy lett ebből cégvezetés? - A kilencvenes évek közepén ez a vállalkozás elérkezett egy fordulóponthoz. Ebben az időszakban már szakterületükön profivá kellett válniuk a néhány évvel korábban lényegében "vágjunk bele" alapon alapított informatikai vállalkozásoknak. Az akkori családi-baráti cég tulajdonosai között azonban nem volt teljes az egyetértés sem stratégiai céljainkról, sem pedig a jövőképünkről. Az addig szerzett tapasztalataim alapján úgy véltem, tovább lehetne vinni a céget, amennyiben mind tulajdonosi, azaz az ügymenettel kapcsolatos döntéshozatal szempontjából, mind a vállalat profilját illetően tisztába tesszük a dolgokat. Az előbbi azt jelentette, hogy kivásárolva a társaság négy tulajdonosát, majd később megszerezve a cég vírusvédelmi termékeinek tulajdonosi jogait is, 90 százalékos részesedéssel létrehoztam a VirusBuster Kft.-t, amely már - tejesítve a második követelményt - csak informatikai biztonsággal foglalkozott. Nem igazán anyagi ambíciók motiváltak, hanem egyszerűen az történt, hogy eljött az életemben egy pillanat, amikor döntést kellett hoznom a hogyan továbbról. Úgy döntöttem, hogy nem hagyom félbe azt, amit öt évvel korábban elkezdtem, nem hagyom veszni az addig felhalmozott tapasztalataimat, belevágok a cégvezetésbe. Ezt persze nem tehettem volna meg a vállalkozás informatikai szakmai részéhez értő alapítótársam, illetve anélkül a hétfős fejlesztő csapat nélkül, akik az előző cégben is ezzel a szakterülettel foglalkoztak, és a VirusBusternél tovább akarták folytatni a munkájukat, mivel ebben komoly szakmai kihívást láttak. - Azért ez így is eléggé vakrepülésnek tűnik, hiszen - mint ahogy azt ön is mondta - nem volt számottevő tapasztalata a technológiai fejlesztésekben, s ezért ez ügyben nagymértékben másokra kellett hagyatkoznia... - Nem érzem úgy, hogy az elmúlt években emiatt vakrepülést végeztem volna, és a vállalkozás fejlődése, sikerei is ezt bizonyítják. Alapítótársammal sikerült jól kiegészítenünk egymást, és a vele, valamint a többi vezető munkatársammal kialakult kölcsönös bizalom is hozzájárult sikereinkhez. Ők nem bírálják felül az én pénzügyi, kereskedelmi döntéseimet, én pedig elfogadom szakmai véleményüket. Én érzékelem jobban, hogy az ügyfeleink, a piac mire tartana igényt, ők pedig tudják, hogy mi újat tud nyújtani a technológia. Egyfelé húzunk - ez eddig százszázalékosan bevált. - Kiegészítette a gyakorlatban megszerzett tudást tankönyvi vezetői ismeretekkel? - Sok menedzser barátom van, ők tanácsokkal és szakirodalommal is segítettek. Rendkívül sokat jelent pedagógiai végzettségem, ez és a gyermeknevelés tényleg megtanított bánni az emberekkel... - Hogyan kezdtek hozzá az új vállalkozás építéséhez? - A teljes ügyfélkört átvettük - a megrendelőink megszokták, hogy magyar fejlesztésű terméket és szolgáltatásokat kapnak, így a cég jogutódja kialakult ügyfélkörrel rendelkezett. Először egy rövid távú stratégiai cél megvalósítását tűztük ki célul magunk elé. Eszerint szakterületünkön a legjobb hazai informatikai biztonsági szolgáltatóvá akartunk válni, és meg akartuk teremteni a feltételeit a külföldi terjeszkedésnek is. Ezt 2000-re el is értük, jó eredményekkel megmérettettük a technológiánkat különböző független nemzetközi szervezetek minősítő tesztjein, így átléphettük az országhatárt. Mára elmondhatjuk, hogy 30 európai ország 32 viszonteladójával vagyunk kapcsolatban. - Hogyan tartják a lépést az iparág nagyjaival, például a Symanteckel vagy a McAfee-vel? - Nem ők a mi versenytársaink, hanem a hasonló termékportfoliójú és nagyságú cégek. Az igazi, gyakorlatilag egyedülálló versenyelőnyünket a rugalmasság, a gyors reakcióidő, valamint a szolgáltatások széles köre jelenti. Alapvetően saját fejlesztésű vírusvédelmi megoldásainkat értékesítjük, de együttműködést alakítottunk ki a piacon működő több biztonságtechnikai megoldás nyújtására szakosodott vállalattal. Saját tudásunk bővülése mellett ezek az együttműködések a folyamatos piacbővítésben is segítenek minket. Eközben persze nem adtuk fel a technológiánk speciális, főként a szakembereink tapasztalataiból fakadó sajátosságait. Mindemellett szakterületünk egyik érdekes sajátossága, hogy míg a gyártók a piacon versenyeznek egymással, a háttérben víruscsere-szervezetekbe tömörülve segítik egymást, hogy így tudjanak minél jobb reakcióidővel reagálni az új károkozókra. Hiszem, hogy a versenyben maradás alapvető feltétele, hogy az említett nemzetközi teszteken folyamatosan megálljuk a helyünket. A központi közbeszerzéseken stabilan a harmadik helyen vagyunk - a piac 60-70 százalékát uraló - Symantec és McAfee mögött, amelyet komoly eredménynek tartok. Ez azt jelenti, hogy a VirusBuster Magyarországon meghatározó vállalkozás az it-biztonság területén. - Mi következhet ezután? Felvásárolják önöket vagy befektetőt keresnek? - A vállalkozás valóban elért egy olyan szintet, amelyen el kell gondolkodni a továbblépés lehetőségeiről. 55-60-an vagyunk, tavaly 520 millió forint árbevételt értünk el, amely 38 százalékos növekedést jelent 2003-hoz képest. Eredményeink jónak mondhatók, évről évre dinamikusan növekszünk, többek között ezzel is magyarázható, hogy a cég eladásán nem gondolkodunk, s a tőkebevonáshoz olyan partnert kellene találnunk, amelynek üzleti elképzelései közel állnak a miénkhez. Ami az egyéb forrásbevonási lehetőségeket illeti, a pályázati támogatások megszerzése mellett alternatív megoldásnak látom a különböző kedvezményes fejlesztési hiteleket. - És személy szerint önmagát hol látja öt év múlva? Még mindig a VirusBuster élén? - Szeretném, ha akkor már nem én lennék a vállalat vezetője. Találnom kell egy olyan ügyvezetőt a helyemre, aki szakmabeli, képes a stratégiai gondolkodásra, egy szóval átvehetné tőlem a kft. irányítását. - Végül is nem bánta meg, hogy cégvezető lett? - Nem bántam meg, annak ellenére, hogy - mint korábban említettem - véletlenszerűen csöppentem bele ebbe a szerepbe. Az elmúlt években azonban folyamatosan egyensúlyoznom kellett az eredeti, humán beállítottságú lelkem és az üzleti énem között, és büszkén állíthatom, hogy úgy sikerült egy prosperáló üzleti vállalkozást felépítenem, hogy mindvégig az emberközpontúságot tartottam szem előtt. Annak, hogy mindenki számon kérhetően, ellenőrizhetően elvégzi a munkáját, nem kell fogvicsorgás kísérte regulázást jelentenie. A munkatársaink is így választódnak ki: a korábbi családi-baráti vállalkozásból csak azok rostálódtak ki, akik nem bírták a cég fejlődésével együtt járó szabályozottabb működést, és olyanok maradnak meg tartósan nálunk, akik számára a versenyképes kereset mellett fontos, hogy eredményeket mutassanak fel, szakmai elismerést szerezzenek és emberileg is elfogadható légkörben dolgozzanak. Szeretnék tehát sok mindennel foglalkozni, amit a vállalat vezetése miatt most elhanyagolok, kezdve a remélhetően majd megszülető unokáktól a belsőépítészetig, amely egy korábban szintén "kitanult" szakmám. Kapcsolódó linkek
![]() VIA: itt az 50 dolláros minipécé Érdekes megoldással próbálkozik a jelenleg inkább helyét kereső gyártó, amely árában még az évekig oly sokat tárgyalt százdolláros laptopot is leveri, ám belső összetétele miatt komoly kétségeket támaszt jövőjét illetően.A táblagépek terén a Samsung megelőzte az AmazontAz idei esztendő első negyedévében a dél-koreai társaság sikeresen megelőzte az amerikai riválisát a tábla PC piacon és feljött a második helyre.A közösségi hálózatok felgyorsítják az információáramlástAz már korábban is ismert volt, hogy a közösségi honlapok a többi hálózatnál hatékonyabban képesek szétosztani az információkat, matematikailag azonban először sikerült ezt bizonyítani.Az Apple és a Samsung veszik a legtöbb félvezetőt Nemcsak az okostelefonok versenyében, de a félvezetőkre fordított összeg tekintetében is a címben szereplő két cég vezet, ami jól mutatja sikerük mértékét.Nehezen őrizhető meg a kulturális örökségünkA jelenlegi európai szerzői jog jelentős mértékben megnehezíti a különböző művek hosszú távú archiválását, éppen ezért lehetővé kellene tenni a könyvtárak számára az internetes tartalmak automatikus lementését, viszont korlátozni kellene a kópiák felhasználását - ezt sürgeti Eric Steinhauer, a Hageni Távegyetem könyvtárosa.
| Hirdetés
Cikkek Hírek |
Hozzászólások Bejelentkezéshez klikk ide (Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
|