A Hynix bejelentette a világ leggyorsabb DRAM-ját
2005. december 6. 10:45, kedd
Dél-Korea második legnagyobb chipgyártójának, a Hynixnek a jelek szerint sikerült a világ jelenlegi leggyorsabb memória chipjével előrukkolnia , amelyet elsősorban játékkonzolokba, valamint grafikus kártyákba szán a cég.

A gyártó közleménye alapján az új GDDR4 chippel olyan DRAM memóriát sikerült létrehozniuk, amely messze állva hagyja a hagyományos PC memória chipeket, ha játékokról vagy videózásról van szó. A jelek szerint már egy lépéssel a GDDR3 technológia előtt járnak, amit jelenleg a legfelsőbb kategóriás videokártyákban használnak. A cég tegnap jelentette be az 512 megabites GDDR4 technikát, amellyel ha minden igaz a Hynixnek sikerült majd megkétszereznie a GDDR3 sebességét.

A nyilvánosságra hozott adatok szerint a chip sávszélessége 2,9 Gbps és másodpercenként 11,6GB-nyi adatot tud kezelni. A tervek szerint nemsokára már néhány darabot is kiadnak a szerencsés gyártóknak tesztelésre és ha minden jól megy, 2006 elején megkezdődhet a tömeggyártás is. A vállalat úgy véli, a sebességet 14,4GB-ra tudják növelni a jövő év második felére.

A GDDR4 megjelenése előtt az eddigi legnagyobb sebesség 1,6 Gbps volt. A Hynix új termékének sűrűsége és sebessége túlszárnyalja, a rivális Samsung által október végén bejelentett hasonló jellegű GDDR4 chipet is, amely 256 megabites és 2,5 gigabit/s-on fut. Azonban távolról sem tekinthető lefutottnak a memóriagyártók közti versengés, a kiadott útitervek szerint a Samsung még az idén előáll 2,8 Gbps-os chipjével. A koreai óriáscég úgy látja, a grafikuskártyák piaca 2006 második felében jelentősen felélénkül majd.

A Rambus is hírt adott XDR2-re keresztelt technológiájáról, amely állítólag 8 GHz-es sebességre lesz képes. A Micron, az Infineon vagy Elpida Memory egyelőre nem jelezte hogy GDDR4-es chipekkel rukkolna elő a közeljövőben.

Kapcsolódó linkek
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2005. dec. 08. 15:25 | válasz | #16
Azt se felejtsük el, hogy a hardver önmagában kevés, szoftver oldalról is kell a támogatás:
http://index.hu/tech/hardver/xbb051207/

A hardver képességeit teljesen kihasználó játékokat még csak most kezdik írni (PS3-ra még talán el se kezdték), így még 1 évet biztosan várni kell, a PC-ket lealázó játékokra. De a PC addig is fejlődik, 1 év múlva már lesz a 2 magos CPU, és a videokártyák akár 2 generációval előrébb lesznek.
Persze a PS3 biztosan erősebb lesz még akkor is, de valahogy egyre csökken az az időtartam, amikor előnyben lesz egy PC-hez képest.
dez  
2005. dec. 08. 08:15 | válasz | #15
Azért meg kellene nézni, hogy aránylik egymáshoz pl. a DD2, és a még be sem vezetett dd3, és az xbox360-ban lévő "grafikus memória" (amit ott a cpu is használ), vagy a ps3-ban lévő xdr ram sávszéle... Szal, lehet, hogy a tech közben fejlődik, de a pc-ben nem lesz egyhamar ilyen sebességű main ram, dd4 és xdr2 ide vagy oda. (Persze a 2-4 magos, magonként 1 threades procik mellé talán még felesleges is lenne.) Mondjuk a gpu szempontjából nézve már kicsit más a helyzet.
2005. dec. 07. 16:29 | válasz | #14
Ez nem változtat azon, hogy sem GDDR4-et, sem XDR2-t nem látsz konzolban. Bármennyire is fejlett most a konzolok hardvere, néhány tekintetben hamar elavul.
dez  
2005. dec. 07. 04:10 | válasz | #13
Csak akkor tudsz pc-n játszai egy adott játékkal, ha azt kiadják rá... De affelé mennek a dolgok, hogy egyre több játékot konzolra fejlesztenek, mert abban van az üzlet. Persze biztos lesznek azért játékok pc-re is.
dez  
2005. dec. 07. 04:08 | válasz | #12
De az a "mostani hardver" az nem az, ami most a pc-kben van. Mind a felhasznált alkatrészekben, de főleg az egész architektúrában sokkal inkább játékokra lettek tervezve.

Pl. xbox360-ban a cpu (ami ugye 3-magos, true 6-thread smt-s, stb.) a grafikus memóriából golgozik, ami sokkal gyorsabb, mint a mai main ram a pc-kben. A ps3-ban meg ugye ott van a cell, ami eleve nagyon más, mint a pc-k procija, és egy igen gyors xdr ram van hozzá.
dez  
2005. dec. 07. 04:00 | válasz | #11
Mice  
2005. dec. 07. 01:28 | válasz | #10
"Ezáltal a GDDR4 memóriák akár 1,4 GHz-es (2,8GHz effektív) sebességet is elérhetnek majd. A Samsung Electronics szerint a mostani GDDR3 memóriák vége 1,0GHz (2,0GHz effektív) körül lesz, amelyet az év végéig el akarnak érni. A jelenlegi leggyorsabb Samsung GDDR3 memóriák az ATI RADEON X800XT-n lesznek még ebben a hónapban, ezek 575 MHz-en működnek (1150 MHz effektív)."

ezek után szerintem mindegy
a lényeg, hogy gyorsabb

ez még egy régebbi sg c.-ből van
szivar  
2005. dec. 06. 23:14 | válasz | #9
"A Rambus is hírt adott XDR2-re keresztelt technológiájáról, amely állítólag 8 GHz-es sebességre lesz képes."

Mijaza 8 GHz-es sebesség?
Mice  
2005. dec. 06. 17:07 | válasz | #8
én meg nem tudok meglenni számítógép nélkül márpedig ebbe is elég megvennem az új cuccot nem hogy még vegyek valami buta dobozt aminek a tyúkbelét ki se cserélhetem és csak gémre jó. 20ezres beruházgatásokra konzolnál esélyem sincs. annyival ott kitörölhetem a....
2005. dec. 06. 16:38 | válasz | #7
"A pécéknek leáldozott!" ???? Mi?
Ez ökörség. Pc-ken, 6000x annyi dolgot lehet csinálni, mint konzolokon, és azért, hogy tudjak játszani (ami egyébként már egy ideje nem létszükséglet nálam) nem fogok konzolt venni, max egy jobb grafikusk kártyát aztán szevasz. Soha nem volt konzolom és nem is utazok rá. Ha van egy jó géped, akkor minek az?

szombi  
2005. dec. 06. 15:26 | válasz | #6
A konzolok sz*rok...
2005. dec. 06. 14:53 | válasz | #5
A konzolokat kb. 5-6 évre tervezik.
Akkor 5-6 évig a mostani hardwarerrel fog üzemelni..
Addigra 2x lecserélem a gépem..
2005. dec. 06. 14:20 | válasz | #4
A játékkonzolok hardverei már réges régen megvannak...emiatt nem fog módosítani se az MS se a Sony se a Nintendó....cumi.stop....és ha minden igaz 4-5-6 évig hozzá se fognak nyúlni a harverekhez....4-5-6 év múlva meg a GDDR4 már elavult lesz....cumi. stop.
vg  
2005. dec. 06. 13:07 | galéria | válasz | #3
""valamint grafikus kártyákba"
az pedig úgy rémlik, hogy a PC-kben van..."

Is...
2005. dec. 06. 12:37 | válasz | #2
"valamint grafikus kártyákba"
az pedig úgy rémlik, hogy a PC-kben van...

Dzson  
2005. dec. 06. 12:31 | galéria | válasz | #1
"amelyet elsősorban játékkonzolokba"

A pécéknek leáldozott. :)

FLAME ON