Túlbecsülik a blogok jelentőségét?
2005. december 2. 18:41, péntek
A blogokat nagy számuk ellenére csak kevés ember olvassa, a naplókat üzemeltetők és azokat kommentáló felhasználók pedig még kevesebben vannak. A blogok szerepét, jelentőségét ma erősen túlbecsülik. Ez derül ki a huszonegyedik alkalommal elkészített W3B-tanulmányból.

Hirdetés

Az anyagot minden évben elkészíti a W3B nevű német szervezet. Ezúttal több mint százezer német internetezőt kérdeztek meg idén szeptemberben és októberben a blogokkal kapcsolatos tapasztalataikról. A tanulmányból egyértelműen kiderült, hogy a mostanában a világot meghódító blogőrület hatásait némileg eltúlozzák. A legtöbb internetezőt ugyanis legfeljebb a hír- és a számítógép/internet tematikájú naplók érdeklik, ezután a politika és a szabadidő/kikapcsolódás témájú naplók következnek.

A felhasználók 75 százaléka tudta, hogy mi a blog, de csak 15 százalékuk olvassa rendszeresen ezeket a naplókat. A blogolvasókról rajzolt fantomkép alapján egy 30 év alatti fiatal férfi bontakozik ki, aki egyetemista vagy nemrég végezte az iskoláit és gyakran szörföl a világhálón. A legtöbben általában csak olvassák a bejegyzéseket, kevesen vállalkoznak arra, hogy maguk is kommentáljanak egy-egy hírt vagy témát.


Májusban 300-an vettek részt a nashville-i konferencián

A megkérdezettek csupán tizenkét százalékának volt saját blogja, ám csak a harmaduk aktualizálja azt legalább havonta egyszer. A felhasználóknak csupán a 2,1 százaléka frissíti legalább hetente egyszer az online naplóját. Jelenleg még divatról van tehát szó, és körülbelül itt ki is merül a naplóírás. Ettől függetlenül a szakemberek szerint igenis hasznos a blog: elég csak például a Katrina hurrikán túlélőinek beszámolóira, vagy a szoftver/hardverfejlesztő szakemberek, cégek bejegyzéseire gondolni, amelyekből rengeteg részletre derül fény.
Kapcsolódó linkek
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2005. dec. 05. 13:56 | válasz | #5
Úgy tűnik, nem voltunk elég szellemesek. Pedig én igyekeztem kultúrált lenni. No segond... Akkor is jó ötlet lenne a grafikon.
htmm  
2005. dec. 05. 10:14 | válasz | #4
Minek köszönhető ez a moderálás?
Biztos viszketett a moderátor ujja az egéren.
(Kiváncsi vagyok, ez meddig marad itt:)

avman  
2005. dec. 02. 22:25 | válasz | #3
ezek szerint a kommentelést meg az olyanoknak, akik szeretnek vmi maximálisnak szánt kirohanást intézni gyakran mindegy mi ellen, de csak saját minimálizmusukat fitogtatják. ami nem túl nagy baj, csak inkább az, h képesek magukkal elhitetni, mily okosak, szépek és h mindenhol megmondják a frankót. oh, dicső paranoia, szűklátókörűség és tájékozatlanság, üdvözlégy.
(a gyengébbek kedvéért kirohanásom nem a blogok, a kommentelés vagy a cikk ellen irányult, nincs saját blogom, de olvasok párat. találtam pár hasznos dolgot köztük -igaz fórumokon több geek dologba botlani- , sőt vannak kifejezetten szórakoztatóak is. ami a kommentek jó részéről nem mondható el)
slackface   "Rest in Peace slackface" 
2005. dec. 02. 20:55 | válasz | #2
ígyvan. Nagy hülyeség amit sokan csinálnak..ez is olyan mint a horgászás
. a értékes időt ilyen baromságokra pazarolja az ember..nemhogy agykutatásban jeleskedne..vagy írná a mesterséges inteligencia programokat...
Ott bassza az idejét..de hát joga van hozzá :(
IoIa  
2005. dec. 02. 19:32 | válasz | #1
A blogot azoknak találták ki, akik szeretnek mindenki számára elérhető agymenéseket írni (vagy egész egyszerűen csak a divat miatti csordaszellem hajtja őket), és nem rendelkeznek azokkal a minimális technikai ismeretekkel sem, amivel egy saját weblapot el lehet készíteni. Ugyanis a blog még egy átlagos web oldal szintjét sem éri el. Viszont az az előnye megvan a hatóságok számára, hogy egy-egy ilyen blog szolgáltatást nyújtó szerveren egyszerűbb ellenőrizni valaki(ke)t, mintha azt sem tudnák, hogy hol keressék a tartalmat...