Megkezdődött az FVD sorozatgyártása
2005. december 2. 08:43, péntek
Amíg az európai és az amerikai felhasználókat leköti a HD-DVD és a Blu-ray formátumok közötti harc, addig Tajvan "surranópályán" megkezdte saját utódformátumának, a Finalized Versatile Disc (FVD) lemezek a gyártását.

Hirdetés

A hírt az Advanced Optical Storage Research Alliance nevű szervezet jelentette be. Az első meghajtókat az Idar Electronics nevű cég gyártja. A tajvani cégek azért döntöttek az FVD fejlesztése mellett, mert túl soknak találták a DVD-k után a DVD Forum nevű szakmai szervezetnek fizetendő hardver- és szoftver licencdíjakat. Az új optikai adathordozó mérete megegyezik a CD, illetve a DVD méretével, vagyis tizenkét centiméter és legfeljebb 6 GB adat tárolható rajta. Az adatok kiolvasására és égetésére az FVD-meghajtók az 650 nanométeres hullámhosszú vöröslézert használják.


Az adathordozók duplarétegű változatára körülbelül 11 GB adat fér fel, ami azt jelenti, hogy HDV formátumban, egy 1920x1080 képpontos felbontású, 135 perces filmet lehet eltárolni ezeken a lemezeken. Az alkalmazott formátumok a Windows Media Video (WMV) 9 és a Windows Media Audio (WMA) 9. Az Idar Electronics a tervek szerint havonta tízezer FVD-lejátszót fog gyártani és 2006-ig 300 ezer készüléket akar elkészíteni. Az FVD Kezdeményezés nevű szervezet úgy számol, hogy 2006 végére már közel ezer különböző film lesz hozzáférhető az új formátumú lemezeken.


Ugyanilyen, költségcsökkentő megfontolásokból hasonló optikai adattárolón dolgozik Kína is. Az Enhanced Versatile Disc (EVD) az On2 Technologies cég VP5 és VP6 videókodekjeit és az Enhanced Audio Codec (EAC) 2.0 audiokodeket használja.

Tajvan és Kína könnyen lépéselőnybe kerülhet, hiszen még a piac HD-DVD és Blu-ray lemezekkel, illetve lejátszókkal való telítődése előtt megjelenhetnek saját optikai formátumaikkal. Kérdés, hogy ez mennyiben talál kedvező fogadtatásra a nagyobb kapacitás iránt áhítózó felhasználók körében.
Kapcsolódó linkek
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
uniu  
2005. dec. 13. 12:48 | válasz | #53
hmm, sziporkazo "szakertoi" velemeny...
2005. dec. 03. 21:52 | válasz | #52
jaja divx valóban, de a jövő tv-jén elég ratyi lesz. AMikor majd olcsobb lesz a plazma meg az új gen. tévék akkor már azon élvezhetetlen lesz. Persze van HD divx de nemsokat láttam még. Mondjuk tény ha a fejlődést nehéz anyagilag birni
2005. dec. 03. 20:00 | válasz | #51
Miből gondolod, hogy a T-Com megint duplázni fog?
Szóvolt róla, hogy már több duplázás nem lesz, mert a jelenlegi vonalak éphogycsak elbírják a modtani terhelést is. Nemhiszem, hogy kb fél év alatt enyit javult volna a vonalak átlagminősége. (bár enkem ez közvetlenül nem érintene, ha mégis dupláznának, csak anyiban, hogy akkor talán a Chello is emelne megint)
Jólenne ha dupláznának, de nincsrá sok esély (szerintem).

30GB os lemezeket én nemhiszem, hogy lefogok tölteni, mert nekem a DivX/Xvid rippek többségével sincs bajom. Nincs igényem jobb minőségre, ami meg tetszik esetlegesen, arra valahogy összekaparok pénzt, és megveszem, ami nemtetszik anyira azt minek vegyem, vagy töltsem le 'NAGY' minőségben (nemállok úgy anyagilag).
2005. dec. 03. 19:30 | válasz | #50
30Gigás filmet ki fog leszedni elég sokmindneki. Nem csaka media fejlődik a net is. T-Com most akar duplázni hamarosan újra. 400K-s netet 12e-ér utánad vágják áfásan. És 800K-s nettel durván14-15 óra alatt lenn van a cucc. a Nap nagyobbik részében melózól, suliban vagy vagy mittom én, vagy éjszaka töltöd. Faszán lenn van az. Ezért ne próblémázzál. Ja DC++ -t el kel lfelejteni max mp3. Vannak gyors jó töltési megoldások is. És ugyis meglesz baszva a blueray és a HD-DVD védelem. Mind minden népszerű cucc
2005. dec. 03. 18:59 | válasz | #49
Egyoldalra fér 4 réteg, a Technikai információkban is bennevan.
Jelenleg ezt találtam: Cikk
Cat  
2005. dec. 03. 18:28 | galéria | válasz | #48
tekintve hogy egy réteg 25 giga, ha egy oldalra 4 réteget lehetne rakni akkor 200 gigás az elméleti kapacitás (ugye mindig két oldallal számolnak a marketingesek) - ilyet meg sehol nem olvastam
szal vmi forrás?
Kornan  
2005. dec. 03. 18:03 | válasz | #47
Én úgy tudom hogy a blue raynal egy oldalon lessz 4 réteg.
Cat  
2005. dec. 03. 09:32 | galéria | válasz | #46
a 4 réteggel az a baj, hogy meg kell fordítani a lemezt -> akkor már egy ujat is belerakhatsz, ugyanott vagy (de árban biztosan drágább a 4 réteges mint két kétréteges)
2005. dec. 03. 09:06 | válasz | #45
4 rétegre gondoltam, nem a 2-re...
pemga  
2005. dec. 03. 02:38 | válasz | #44
Jaja, szerintem is ez "belső" használatra készül, hogy ne kelljen a többieknek tejelni a lemezek után. Kína lazán megteheti, hogy sajátmagának csinál egy formátumot, még úgy is visszajön neki, ha el se passzolja külföldön sehova. Ráadásul mivel a formátum inkompatibilis nyugodtan mondhatják a rijának meg mpjá-nak, hogy: dehát nálunk nem is lehet lejátszani a ti dvd lemezeiteket, miféle másolatokról beszéltek egyáltalán. Ezt tetézi az, hogy az Eradicate és egyéb (fegyveres) akciókkal biztosan nagyon a belopták a szívükbe magukat.

Egyébként ezt a formátumot még anno a DVD ellen kezdték el fejleszteni, nem a BR vagy a HD-DVD ellen, ezért is van így belőve a mérete. (A 2-3x réteg szerintem utólagos patch a szabványban.) Bármennyire is úgy gondolják páran, _nem_ a magyarok a célcsoport, mi vegyük csak meg a minél drágábbat, ugyis ők gyártják azt is :)).
fflx  
2005. dec. 03. 02:12 | válasz | #43
"De mondjuk a 4 rétegű BR-t felesleges emlegetni, sima DVD-nél sem terjedt el, kényelmetlen kezelni, így nem hiszem, hogy a BR-nél más lesz a helyzet..."

gondolod, hogy azert nem terjed a dual layeres DVD mert "kenyelmetlen kezelni? :)
szerintem pusztan azert mert kb 6-8 sima DVD-t veszel 1 DL-es DVD aran.
szerintem talan inkabb ez lehet a hatterben :)
edekon  
2005. dec. 02. 20:29 | válasz | #42
Én megvallom őszintén Dual layer DVD-re is ráveszek 4-4,5 órát 1920*1080-ba, WMV9-ben
(ca: 35MB/min)úgyhogy nekem elég is lenne.
Csak egy fél napig tömörít a gép, nameg marha drága a lemez.
dez  
2005. dec. 02. 20:04 | válasz | #41
Először nézz meg néhány HD-s anyagot (főleg pl. sportközvetítéseket, mert a nagyfilmek néha nem olyan élesek, mint lehetnének, persze még mindig sokkal jobbak, mint a DVD-sek). Monitoron, vagy inkább nagyképernyős, HD-s tévén. Már a 720p (1280x720) is "elég jó".

1-2-3 évig még bizonyára kevesen fognak 30GB-os filmeket letölteni. Viszont ez mpeg2-ben 30GB, mpeg4-ben (divx/xvid is az) a fele/harmada/negyede lehet. (Remélem, nem csak csökkentett felbontású rilízek lesznek, csak azért, hogy ráférjen egy DVD-re, és ne legyen "kockás" se.)

Az újratömörített, progresszívre alakított(*) DVD-R-eket én sem szeretem.

(*) Ha eleve 24/25 fps-es a film (mozifilmek ilyenek), akkor nincs gond ezzel. De az interlace-ban az a jó, hogy 50 fps-es (csak itt ez nem frame-per-sec-et jelent, hanem field-per-sec-et), azaz 50 mozgásfázisos! Sokan nem látják a különbséget (vagy jut el a tudatukig) 25 fázis/s és 50 fázis/s között, én pl. igen (sőt 50 és 100 között is [nem csak a Hz-ről beszélek]), ezért nagyon zavar a dolog. Azaz nem szeretem a "képregényt". Ma már úgyis minden normális lejátszóprogramban van deinterlace szűrő. (Csak sajnos ezt az egészet a rilízkészítők sem nagyon tudják, csak az van a fejükben, hogy interlace=szar.)
dez  
2005. dec. 02. 19:40 | válasz | #40
Legálisan biztos nem lesz 20Ft, mivel csak a DVD Forumnak járó jogdíj jön le, ami ami a végár kisebb része, a hazai nem.
EvilDevil   "Rest in Peace EvilDevil" 
2005. dec. 02. 18:55 | válasz | #39
elmennek ám a rákba.. ez még a HD DVD-nél is szarabb 3 rétegű 15 gigás.... barmok
avman  
2005. dec. 02. 18:47 | válasz | #38
valóban. rengetegen néznek 20 colos monitoron filmet. ki is dobom a pal/ntsc dvd gyűjteményem a kukába.
Mice  
2005. dec. 02. 17:53 | válasz | #37
hát már megbocsa, de szerintem egy olcsó 20 coloson is látszik, hogy milyen gyér a 720-as res. én 1280x1024-en vagyok mindig és amikor 640x480ban rögzítek tunerről akkor is csak 320x240-en látszik igazán szépnek, csak az meg írtó pici 5-6centis négyzet

dvd-vel ugyanez a helyzet. nem sértődnék meg ha 1400 felett lenne a vízszintes...
Mice  
2005. dec. 02. 17:45 | válasz | #36
hát szerintem abból kiindulva, hogy még csak fejet sem kell cserélni és gyártósort sem kell bizgerálni szerintem elég hamar megtömhetik vele a piacot

a br&hd üggyel meg szerintem még elég sokáig el fog tartani

ilyen feltételek mellett meg szerintem a triplás sem lehet drága, mertha most 90-100 4.7 akkor szerintem még 300ért is megéri a 15g

a kéklézeres driveokról pedig még a készítőik sem remélik, hogy hamar olcsósodnának

én nem látom okát, hogy 1-2 éven belül ne adnának el rengeteget belőle

lehet, hogy nagyobbak lesznek a br-ek, de tekintve, hogy a drive is drága lesz és a kisebb sérülések/vesztett adatmenyiség is több, akkor már vehetsz 2 disc-et/kiírni valónként, ami meg...hát nekem nem vonzó alternatíva...
Kornan  
2005. dec. 02. 16:32 | válasz | #35
Igen meg gondolom drága is lessz a 4 rétegű BR hasonlóan mint most a DL,én is csak kipróbálásra vettem 2 darabot,egy játékot írtam ki az egyikre de végülis nem érte meg,csak éppenhogy kipróbáltam.
FecaA  
2005. dec. 02. 16:07 | válasz | #34
Én 50 forintért veszem, legálisan, számlával! :-)
Fenjoy  
2005. dec. 02. 16:02 | válasz | #33
hogy az arca kinek "nagy" az lejön a sorokbol:) De, én személy szerint azért várom a BR-t, hogy az adataimat lementsem, és végre elfogyjon a CD/DvD tömeg itthon, ilyen egyszerű...

:)
2005. dec. 02. 15:37 | válasz | #32
És tényleg, a sorozatokkal meggyőztél!! :)

De mondjuk a 4 rétegű BR-t felesleges emlegetni, sima DVD-nél sem terjedt el, kényelmetlen kezelni, így nem hiszem, hogy a BR-nél más lesz a helyzet...
Kornan  
2005. dec. 02. 15:25 | válasz | #31
Végülis részben igazad van,de csak részben.Megpróbálok összeszedni pár dolgot amire jó lessz,feltéve ha olcsóvá és elterjedté fog válni.A letöltéseknél megjelenhetnek olyan változatok ami mondjuk egy BR-re van méretezve, több külömböző film,vagy egy film több része rámegy egy blue rayre pl:starwars 1-6.Vagy a sorozatoknak nem kell 3 lemez évadonként nézhető minőség mellett.Pl:csillagkapu 1-9 évad.Aki gyűjtő az tudja miről beszélek.Aztán aki sok adattal dolgozik és ki kell mentenie nem fog felhalmozódni többszáz dvd,hanem jóval kevesebb.Mint már mondtam a gyári lemezeken több minden lehet,de persze aki nem legálisan szerzi be annak mindegy.Tehát jobb hang és képminőség lehetőségét adja meg.
Azért mondtam hogy részben igazad van mert nem mindenkinek van szüksége ilyen dolgokra,sokan vannak akik megelégszenek azzal hogy gagyi mozi minőségben leszedik a legujabb filmet csakhogy előbb lássák másoknál....és még folytathatnám...,a lényeg hogy szerintem sok ember hasznát veszi majd valamilyen formában.

Kicsit más téma:ezekután bennem felmerül a kérdés valójában mekkora hdd-re és más adattárolókra van szükségünk?Én úgy gondolom az optikai adattárolók 100 GB fölé fölöslegesen mennének,és már a BR 4 rétegű is tudni fogja a 100GB-t,szerintem azután a generáció után már nem lessz lényeges fejlődés méretben mivel nincs szükségünk rá.HDD-ből azért jól jönne monjuk 1 Terra,és gyorsabb adatátvitel,de ez fölött is jelenleg fölösleges lenne egy átlagos letöltőnek is.Szóval a jelenlegi fáljméretek és internetsebesség melett nincs igény sokkal nagyobb adattárolókra,talán más tulajdonságokra koncentrálnak majd:megbízhatóság,fizikai-méret,írási-olvasási sebesség,univerzális-adattárolók...
fflx  
2005. dec. 02. 14:50 | válasz | #30
nem valoszinu, hogy ezekel idehaza surun fogunk talalkozni. szep hir, de semmi ertelme.
2005. dec. 02. 14:16 | válasz | #29
"Egyébként ha kijön a BR és a HDDVD akkor ezzel eggyüt megjelennek a jobb minőségű filmek" dehát pont ezt mondom, hogy jelenleg is 9Gb-os egy film, mégis mindenki leszarja, és 4Gb-ra írja ki... Ezért nem értem, miért ez a nagy vágyakozás a mégjobbra... Ráadásul megnézem, ki tölt le egy 30Gb-os filmet a netről...
Vagy kinek van olyan TV-je amin a különbség is látszani fog....
Nem lehet, hogy ez csupán a technomán férfiasságunknak jó, de valódi előnye számunkra nincsen?
2005. dec. 02. 13:41 | válasz | #28
"Vinyóra nem kell Artisjust fizetni? ;)"
Bazz ... ha bevezetik arra is a matricát, bizony Isten megkereslek a hülye ötleteidért ;)
Meg ha 1GB-ra van valami 2800FT (flash), akkor mit kell fizetni egy 200GB-os vinyóra?
sped  
2005. dec. 02. 13:37 | válasz | #27
Régebben mintha olvastam volna hogy HDDVDt meg BlueRayt főleg azért erőltetik mert durva másolásvédelem lesz rajta. Hajrá gyerekek. Minek kell kiírni azt a soxart? Vegyetek még 2 vinyót. Az ellen nem véd. Vinyóra nem kell Artisjust fizetni? ;)
Kornan  
2005. dec. 02. 13:27 | válasz | #26
Mostanában nem nagyon vagyok tisztában a pontos árakkal pár hónapja vettem utoljára DL-t de akkor még 1000 FT körül volt.Egyébként ha kijön a BR és a HDDVD akkor ezzel eggyüt megjelennek a jobb minőségű filmek amik csak ezekre a lemezekre férnek rá,adatokat is jobb ezeken tárolni.Kényelmesebben elférnek a dolgok.Szóval a gyári lemezekre is több fér rá,több extra,talán különleges új opciók,jobb minőség....
De még ez idő.
Kornan  
2005. dec. 02. 13:20 | válasz | #25
Én is csak azt tom mondani tök fölösleges ez a lemez nem fog helyet kapni az itteni piacon,a gyári dvd-ket meg egyszerűen át lehet írni simára hogy kiszeded a fölösleges dubokat,vagy tömöríted picit,vagy DL-re.Csak az az egyetlen esélye ha olcsó lenne és nem kellene külön meghajtó hozzá,de akkor meg ugye a meghajtók eladásából nem jön be profit.Talán annyi haszna lessz hogy ettől kicsit rákapcsolnak a BR-esek és a HD-dvd-sek.
uniu  
2005. dec. 02. 12:58 | válasz | #24
Valoszinu a red lezer miatt lefele kompatibilis lesz siman, es olcso lesz gyartan a jogdijjak nelkul. Foleg ha 20Ft lesz hozza egy lemez legalisan... Az azsiai piac onmagaban egy vilag a vilagban, ha csak ott fog elterjedni mar az is sokat jelent!
uniu  
2005. dec. 02. 12:55 | válasz | #23
"Verbatime-ot nem ajánlom, mert nagyon hamisítják..." Es Verbatim lemezeket ?
2005. dec. 02. 12:33 | válasz | #22
Néha úgy érzem, hogy csak az arcotok nagy ebben a fene nagy várakozásban, miközben a DL lemezeket sem veszitek meg, mert a neten csak 4Gb-os iso állományokat töltitek le, meg mert olcsóbb a sim a lemez....
Hát ha nem tévedek nagyot akkor, meg minek várjátok ennyire a BR-t vagy a HDDVD-t?
Fenjoy  
2005. dec. 02. 12:17 | válasz | #21
Sok értelmét nem láttom, én a Blue-ray várom, szeretném a Cd-DvD soraimat lecserélni, "pár" darab BR-re:) Ergo nekem a kapacitás a fontos, ez dönt nálam
Fenjoy  
2005. dec. 02. 12:16 | válasz | #20
Max a Kinaiak vesszik majd meg Felsőbb utasításra, aki nem azt kivégzik, így érhetően sikeres lesz, Kínában
ixub  
2005. dec. 02. 11:42 | válasz | #19
Nah azért ne túlozzunk, a mondanivalóval egyetértek, de pont tegnap néztem a Dunaújvárosi Tesco-ban, 4690 Ft a 25-ös TDK henger ami ugye 187 Ft, de így se vettem meg csak érdekelt hogy mennyi most.
Pharaoh   2001. 04. 25. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 04. 25. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 04. 25. óta regisztrált VIP fórumozó2001. 04. 25. óta regisztrált VIP fórumozó
2005. dec. 02. 11:39 | galéria | válasz | #18
Ez max a dvd-vel versenyezhetett volna, annak a megjelenésekor, a HDDVD és BR már egy magasabb kategória
Rafaelo   "Rest in Peace Rafaelo" 
2005. dec. 02. 11:24 | galéria | válasz | #17
bazz lessz 10 féle formátum kurvajó grrrr
2005. dec. 02. 10:56 | válasz | #16
Nembeszélve arról, hogy ha már előre kifizetem a jogdíjat, akkor mit kopogtat az ajtómon a BSA?
2005. dec. 02. 10:51 | válasz | #15
ciki, hogy az 1 dvdre eső artisjus jogdíjból feketén akár 2 lemezt is ehet kapni, amikre egyébként is minek fizetünk jogdíjat, ha úgyis legális adatot írunk rá. én nem fizetem ki az ákos cd-jét, mikor nincs is illegális zeném.(illetőleg nincs, amíg nem tudnak róla.)
mert ugye a 150 ft-okat rendesen a toplistaelsőknek adják ám oda.... veszel egy cd-t, britni szpírsz kap egy ötvenest....
miből gondolják, hogy én illegális adatot írok rá, he? emberi rosszhiszeműség határa, komolyan... eleve belecsapni az cdárba a büntetést, "úgyisismerlekgonoszvagy" címszó alatt....
2005. dec. 02. 10:46 | válasz | #14
az egészben az a szar, hogy egy dvd lemez előállítási költsége nem nagyon haladja meg a 10 Ft-ot. akkor jönnek a munkások órabérei, meg a gyárfenntartás, az még úgy sincs több lemezenkét 15-20ft-nál. akkor jön a jogdíj, attól lesz a lemez kb 80-90ft, ami már így is sokkal több, mint a 10ft. ennek e tetejébe minden dvd-re fizetünk az artisjusnak 150ft-ot(DL-re 300-at, CD-re 100ft)
így még 250ft-nál járunk. és nem tőlzok, mert aki magyarországon boltab valaha is látott dvd-t 250ft alatt az hazudik. persze ez az ár nagytételben nagykerben van.. 1 vagy 2 darab kiskerben, az már kb 350 ft-os átlagár, amiben még nem is fizettük meg a "márkát", hisz pl TDK esetén lehet ez töb is egy 50-essel. ekkor ciki, hogy az amúgy 20 ft-os lemezért 400ft-ot kell adni. szinte hússzorosa.

meg a lemezeket ellenőrzik is atomra, így feketebiznisz se nagyon van. kivéve persze az importbizniszt... szlovákiában akkor maffia van ebből, hogy beépültek a nagykerekbe is. koleszokba, piacon, havernál, neten nagytételben akár jó minőségű lemezt is lehet kapni(pl TDK) 100 forintos darabáron. Verbatime-ot nem ajánlom, mert nagyon hamisítják...
Enkil  
2005. dec. 02. 10:40 | válasz | #13
Ezek a tajvaniak nem normálisak miután kijön a bluray meg a hddvd mihez fognak gezdeni a kissebb kapacitásu fvd-ével? Mert a kutya se fogja támogatni az biztos.
2005. dec. 02. 10:39 | válasz | #12
Mivel szinte minden lejátszót, írót így is ott gyártanak, és onnan árasztják el a világot mindenféle szép névvel, valószínüleg ugyanez a terv. 10e Ft majd utánad dobják a lejátszót! És mivel nem kell fizetni jogdíjat (bár sokan így se fizetik ki :-) ), még olcsóbb lehetne, vagy "luxusprofitot" fog termelni.
És az olyan országokban mint a miénk ahol a vásárlásnál a pénz számít, igen is meg fogják venni az emberek.

Kína meg valószínüleg azért választotta a VP5 és VP6 codeket, mert relatíve nagyon egyszerű (ezáltal olcsóbb is).

India mikor készíti el saját DVD formátumát???
2005. dec. 02. 10:31 | válasz | #11
persze, hogy bukni fog európában, meg amerikában... eleve... nem fognak kifizetni halom jogdíjat, mikor vannak itteni formátumok is.

egyébként keleten ezért is fejlestették ezt ki, hogy nekik ne kelljen jogdíjat fizetni ide...
ott marha sikeres is lesz.

ha nem lennének jogdíjak, a világ sokkal kompatibilisebb volna....
2005. dec. 02. 10:27 | válasz | #10
Az győz, melynél a megabájtra kiszámolt költség a legalacsonyabb. Ebbe beleszámolandó: író ára, lemezek ára. Jelenleg a DVD megoldásnál nincs olcsóbb megoldás. Ha az FVD olcsóbb lesz - amit kétlek, akkor sikere lesz. Ha nem, akkor Ázsia egy részén biztosan elterjed. Valószínűleg mással nem számolnak.

avman  
2005. dec. 02. 10:26 | válasz | #9
ja és gondolom mivel nem dvd fórumos jószág a gyártáskor nem kell tejelni még +ban senkinek mindeféle egyéb macerás jogdíjat. ez tovább óccsítja.
avman  
2005. dec. 02. 10:23 | válasz | #8
video fvd tarolhat. főleg kint. és ennek azért még világviszonylatban is érdekes következményei lehetnek. akármennyire szidják a wmv kicsinyég jobb képminőséget ad kisebb bitrátán, hasonlóan vp kodekekhez, mint az előző évezredből ittragadt, özönvíz előtti mpeg2. ergo az a + 1,5-2 giga már látványos minőségi javulás lehet. + lehetséges h a lejáccókat is elég lesz egy firmware frissítéssel ellátni, valmint a dvd gyártósoron sem sokat kell változtatni. legalábbis azt gondolom. innentől kezdve nyert ugye van. már csak az a kérdés, h hálivúdi nagyok mit reagálnának rá... bár azért az ázsiai filmgyártás is jelentős.
szóval a lényeg: occsó, ocsóó. és a jelenlegi recesszióban ez lépéselőny.
2005. dec. 02. 09:43 | válasz | #7
Áhh, nem tud elterjedni ha megjelennek mellette a nagyobb kapacitással bíró lemezek. Főleg hogy nagyon nagy támogatással bír mind a HDDVD, mind a Bluray.
2005. dec. 02. 09:42 | válasz | #6
engem sem tud meghatni a +2giga.. sztem teljesen felesleges. meg ujra venni az írót, lejátszól... én biztos nem fogok az tuti, inkább 70 forintér veszek másik dvd lemezt ha kell...
2005. dec. 02. 09:41 | válasz | #5
Ez mitől fejlesztés? Mitől továbblépés?

Ez nem utódformátum hanem csak egy alternatíva.
Bukni fog európában és amerikában...
2005. dec. 02. 09:38 | válasz | #4
Az a +1,7 GB éppen elég lehet arra, hogy a gyári nyomott DVD-ből "biztonsági" másolatot készítsek. Már csak ezért is érdemes lesz beszerezni. (Feltéve, hogy az ár nem a csillagos ég, ami lássuk be nem jellemző a távolkeletiekre)
2005. dec. 02. 09:27 | válasz | #3
"Kérdés, hogy ez mennyiben talál kedvező fogadtatásra a nagyobb kapacitás iránt áhítózó felhasználók körében."

Saját részemről tárt karokkal várom.
2005. dec. 02. 09:26 | válasz | #2
eszembe nem jutna átállni + 1.7 gigáért
2005. dec. 02. 08:59 | válasz | #1
Míg a nagyok vitatkoztak egy "kis" cég lépett, és szerintem jó ideig ez a formátum fog uralkodni.

A "nagyoknak" már egyre többe fog kerülni az átállás, így tovább halasztják majd.