Harry Potter és a Tűz Serlege - jött, látott, győzött
2005. december 1. 08:46, csütörtök
J.K. Rowling ifjú varázslójáról jelenjen meg akár film-, akár könyvalakban, csakis felsőfokú jelzőkkel és kilenc számjegyű adatokkal körítve lehet beszélni.

Hirdetés

Mától Magyarországon is látható a Harry Potter-ciklus negyedik filmje. Most az lenne a szép és a jó, ha elkezdenénk taglalni, hogy ki fia-borja is Harry Potter és tsai, de ezen nagyvonalúan átlépünk hisz valaki vagy tudja, vagy nem. Utóbbiak nagy része pedig nyilván nem a negyedik résszel fogja megkezdeni utazását a Roxfortba. A legújabb epizód egy afféle tipikus átmeneti rész. Hőseink negyedik évükbe lépnek a varázslóiskolában és éppen ebben az évben kerül megrendezésre Roxfort ódon falai között a Trimágus Tusa néven ismert verseny, melyen három iskola bajnoka mérheti össze tudását. A vendég franciák és bolgárok, illetve Roxfort bajnoka mellett azonban valahogy (szó szerint) Harry Potter is a tűz közelébe kerül, miközben egyáltalán nem meglepő módon megint az életére tör valaki. Persze a versenyek mellett a cseperedő ifjú és barátai a tiniélet szépségeibe (szerelem, varázslás, partidrogok) is belevetik magukat.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!
©2005 WARNER BROS. ENT. HARRY POTTER PUBLISHING RIGHTS ©J.K.R.

Gyermekrajongók és a kevésbé erős idegzetűek szomorúan vehetik tudomásul, hogy ez az első Harry Potter-film, ami megkapta az anno az Aliens vs Predatornak is kijáró PG-13-as, vagyis 13 év alatt csak szülői felügyelettel megtekinthető címkét. A filmet elnézve igazából nem nagyon érteni, hogy a sötét harmadik részhez képest mi ez a fenemód bedurvulás - az MPAA azzal indokolt, hogy a rémisztő képek és elképzelt lények elleni erőszakos tettek miatt az a legjobb, ha minden 10 éves maga mellett tudhatja aput vagy anyut. Igazából a HP4-ben csak folytatódik a 3. részben elkezdett darkosítási folyamat, talán Tudodki eljövetelébe is bele lehet borzongani, de a kiteljesedés a regényeket tekintve majd az utolsó résznél következik be. Ki tudja, talán a Harry Potter 7. lesz majd a Showgirls mellett az a film, amit az utóbbi években Amerikában ellátnak a csak 17 éven felülieknek szóló NC-17 címkével.

A sötétségért a 3. részt jegyző mexikói Alfonso Cuaron után most az ízig-vérig angol Mike Newell a felelős (az írónőn kívül persze), aki eddig olyan filmekkel tette le a névjegyét mint a Négy esküvő és egy temetés, a Fedőneve: Donnie Brasco, illetve a Mona Lisa mosolya. Rendezésileg abszolút megközelíti mexikói elődjét, és természetesen magasan túlszárnyalja a gyermeki lelkű Chris Columbus munkáit. Még akkor is, ha kénytelen kelletlen a film közepén el kellett irányítani az eseményeket egy közepes tinivígjáték irányába, ami bár valahol feldobja a filmet hisz fújhat a néző is egyet a szereplőkkel, azonban ezek a részek erősen rávilágítanak arra, hogy az írónő ha nem fantáziáról van szó, akkor csak nagyon tipikus közhelyekben tud gondolkodni.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!
©2005 WARNER BROS. ENT. HARRY POTTER PUBLISHING RIGHTS ©J.K.R.

A másik rosszpont nem is annyira a rendezőé, hanem kisebb részt a forgatókönyv írójáé, nagyobb részt a spórolós stúdióé. Igaz, hogy a 150 millió dolláros költségvetésével a legújabb rész lett a legdrágább Harry Potter, de ennek ellenére elég nagyvonalúan bántak a könyv látványosabbik felével. Például a Kvidiccs Világkupát szinte egy az egyben kivágták a szemétbe (azért egy látványos bevonulás megmaradt nekünk) mert minek az, de hasonlóképpen jártak el a Trimágus Tusa első versenyszámával, a sárkányos megmérettetéssel, és szegény manók is eltűntek a könyv és film között félúton. Viszont a többi változás már a filmes érdeket, és nem a spórolást szolgálta, hiszen még bőven akadnak megváltoztatott részek. Aki nem olvasta a könyvet annak persze nem lesz hiányérzete, maximum annyi, hogy a kötet izgalma és rejtélyessége (mely szinte Agatha Christie krimijeivel vetekedett) egy csapásra odalett - igazából sajnos semmi megdöbbenés, áll-leesés nincs a film végén.

A színészeket már régi ismerősként köszönthetjük. Bár a filmet senki sem az Oscar-díjas alakítások miatt fogja megnézni, azt azért leszögezhetjük, hogy a gyerekek túlságosan gyorsan nőnek (és velük együtt a szinkronhangok is mutálódnak). Fejlődésük korántsem ennyire nyilvánvaló - főleg a Hermione-t alakító Emma Watson gyengesége tűnik fel (inkompetens, hangsúlyozási kihívásokkal küszködő szinkronhangjával együtt), aki amellett, hogy minden magánhangzónál idegesítően rángatja a szemöldökét, sajnos nem sokat tesz hozzá a filmhez. Másik oldalon áll a Ront alakító Rupert Grint - aki elindult a kosárlabdázóvá válás hímes mezején - kezdi kinőni magát és ha így folytatja, igazi komikus színésszé fog válni a hetedik rész végére.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!
©2005 WARNER BROS. ENT. HARRY POTTER PUBLISHING RIGHTS ©J.K.R.

A felnőttek között a szokásos arcok sorjáznak és felettébb megbízhatóan hozzák kisebb-nagyobb szerepüket. A forgatókönyvírói ollót szegény Piton professzor, vagyis Alan Rickman szenvedte meg legjobban, valahogy fura őt a komikus mellékszereplő bőrében látni. Viszont végre kapott egy nagyobb szeletet a tortából a Flitwick professzort alakító (régebben a Willow című filmet főszereplő) Warwick Davis. A legnagyobb szerepet egyértelműen a Brandan Gleeson (magyar hangja: Csuja Imre - szenzációs) alakította Rémszem Mordon kapja, aki immáron a sokadik fekete mágia kivédését tanító tanár az iskolában, de az eddigi legnagyobb sztár, Ralph Fiennes is megjelenik a Harry Potter 4. részében.

A sok rizsa után nyilván mindenkit az érdekel, hogy milyen is lett a Harry Potter 4. Ha a könyvhöz hasonlítjuk akkor rövid, amúgy meg hosszú. Izgalmas is, érdekes is, viszont a papírváltozattal ilyen szempontból nem veheti fel a versenyt, hiszen kellőképpen le lett butítva. Annyi biztos, hogy az in medias res kezdés miatt a nézőket azonnal megfogja a film és elég sokáig nem ereszti - akkor is csak egy kis félórás tini romantikus vígjáték erejéig, hogy a végén átcsapjon egy enyhén pedo-horror benyomását keltő full-CGI filmbe, amelyet az előző részektől eltérően ezúttal már nem John Williams zenéje kísér.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!
©2005 WARNER BROS. ENT. HARRY POTTER PUBLISHING RIGHTS ©J.K.R.

Szóval, aki látta az első három részt annak nem fontos mondani, hogy nézze meg a filmet - simán túlszárnyalja az első két részt. Szerencsére a gyerekesség oda, inkább a látványon van a hangsúly, de mégsem veszi át a hatalmat a történet fölött. A Harry Potter és a Tűz Serlege persze nem váltja meg a világot, és nem lesz ott az év öt legjobb filmje között, de az biztos, hogy a mozinézők a jegy áráért 2005 egyik legélvezetesebb és leglátványosabb két és fél óráját kapják.

Magyar nyelvű filmelőzetes letöltése

Klikk ide!
Klikk a képre a nagyobb változathoz
Harry Potter és a Tűz Serlege
(Harry Potter and the Goblet of Fire)

magyarul beszélő amerikai fantasy, 157 perc, 2005

Rendező: Mike Newell
Író: Joanne Kathleen Rowling
Forgatókönyvíró: Steven Kloves
Zeneszerző: Patrick Doyle, John Williams
Operatőr: Roger Pratt

Daniel Radcliffe (Harry Potter)
Emma Watson (Hermione Granger)
Rupert Grint (Ron Weasley)
Eric Sykes (Frank Bryce)
Timothy Spall (Féregfark)
Robbie Coltrane (Rubeus Hagrid)
Michael Gambon (Albus Dumbledore)
Maggie Smith (McGalagony)
Alan Rickman (Piton)
Gary Oldman (Sirius Black)

Bemutatja az InterCom
Szélesvásznú TV-k

Már 32 150 Ft-tól!

Házimozirendszerek

Már 19 900 Ft-tól!

részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2007. júl. 29. 19:23 | válasz | #169
nekem ez a film tetszett eddig a legjobban habár mindegyiket non szeretem:DDez a film jobban sikerült az ötödikhez képest
2007. jún. 12. 13:59 | válasz | #168
ne nevezd voldinak!! Voldemort...
2006. márc. 25. 21:56 | galéria | válasz | #167

Jó volt Ralph Fiennes-t Voldieként látni, bár már megszoktam Haupttsturmführer Amon Göth szerepében... És amikor Hermione Harry nyakába ugrik, boldog voltam, nagy H/Hr shipper lévén...
2006. feb. 07. 17:46 | válasz | #166
biztos hogy jo lehet de én még nem láttam!!!!!!!!!!!!!!!!!
2006. feb. 04. 19:40 | válasz | #165
ez a kedvenc filmem
fasza   "Rest in Peace fasza" 
2006. jan. 21. 17:04 | válasz | #164
herryt tényleg szétlövik a végén(meghal?????????????????????????????????????????????)
fasza   "Rest in Peace fasza" 
2006. jan. 21. 17:00 | válasz | #163
I semély szerint szeretem a Harry Pottert:) de nem vaami nagy kaland amúgy nekem a DOOM jobban bejön ja pop-ról foratnak filmet mega hitman ről?? me nem artana ja meg a far cry-ról sem
2005. dec. 23. 11:32 | válasz | #162
ha igen irjátok már le a címét!
2005. dec. 23. 11:31 | válasz | #161
csináltak hozzá szinkront?
winnie  
2005. dec. 20. 23:50 | válasz | #160
ott 200 oldalban lenyomják a vébét:)
Cat  
2005. dec. 20. 20:23 | galéria | válasz | #159
most hogy mondod, ez fel se tűnt :D szóval a könyvben volt meccs is? :D

remek adaptáció lehet akkor a film

Ayumi: én ugyanigy vagyok, szóval filmeket láttam, könyvet egyet se olvastam (majd ha megjelenik mind a hét, akkor, talán). Ne várj sokat, és akkor nem csalódhatsz :)
winnie  
2005. dec. 20. 17:48 | válasz | #158
azt észre fogod venni, hogy semmi értelme nincs a kviddicses felvezetésnek, hisz egy meccset sem mutatnak:)
Ayumi  
2005. dec. 20. 16:42 | válasz | #157
Én (ha minden igaz) csütörtökön nézem meg a barátommal..Eddig mind a 3 filmet láttam (tetszettek is), de a könyveket nem olvastam.
Mások szerint is sok mindent kihagytak ebből a 4. filmből, de szerintem ezt én nem nagyon fogom észrevenni, mivel nem olvastam a könyvet (gondolom ez alatt hogy sok mindent kihagytak belőle, arra gondolnak, hogy sok minden nincs benne ami a könyvben benne volt)...:)

Cat  
2005. dec. 19. 17:31 | galéria | válasz | #156
megnéztem
A kritikák alapján nagyon jó filmet vártam, vszinüleg ezért csak átlagos nálam, habár kevés helyen unatkoztam. A másik amit vártam hogy sötét hangulatu lesz - hát ez se jött be - lehet a moziközönség poénos(nak szánt) beszólásai, röhögései miatt.

Nem tetszettek a totálisan öncélú animációs részek (pl. a hajónak csak a teteje látszik és felmerül a tengerből) - ezek ugyan lehet hogy a könyvben 3 oldalban le vannak irva, de a filmben tökéletesen érdektelen látványelemek, amik ráadásul nem kapcsolodnak sehova. Volt egy pár ilyen.
rgerg  
2005. dec. 15. 15:47 | válasz | #155
Ez nagyon jóóóóóó:-D
Még ilyet.
(Bár szerintem Poe sokkal jobb,és csak fele annyira művészi mint Wells)
yesss  
2005. dec. 11. 19:13 | válasz | #154
http://www.viktor.org/humor/PPT_DOC_SWF_EXE/sayit.swf
2005. dec. 11. 03:21 | galéria | válasz | #152
az elsö nap menyi be vételt hozott
ALien
DEXTER92   "Rest in Peace DEXTER92" 
2005. dec. 10. 21:46 | galéria | válasz | #151
Inkább képet a temetőbeli dologról tettek volna a cikkbe
rgerg  
2005. dec. 09. 11:44 | válasz | #150
EZ NEM BUGYUTA!!A VÉRED VESZEM!!!MEGHAAAAAAAALSZ:-DDDDDD

2005. dec. 08. 19:38 | válasz | #149

Vazzee, egy bugyuta gyerekmese miatt ennyi frocsogest!?! Inditsunk mar el megdönci-burgerkiraly vitat is! Ja es egy ujpest-fradiba is beszallnek!

Amugy meg mindenki kocsog, aki szereti a HP-t. Meg az is, aki nem. Meg az is, akit egyaltalan nem erdekel a tema. :o)
chipie  
2005. dec. 08. 00:18 | válasz | #148
Kedves reloader!

Képzeld az elejétől fogva olvasom ezt a fórumot is, és épp azért írtam neked, mert tényleg sok be/hozzászólásodat olvastam már. Az hagyjám, hogy még számolni se tudsz, ugyanis ez már a negyedik hozzászólásom, tehát az amire reagáltál először a 2 volt, de ilyen stílusban csak a disznókkal szoktak társalogni. De lehet, hogy azért dumálsz így, mert te is ezt szeretnéd? Legyen!

Szálljál már magadba jó! Úgy ugatsz mit akit ütnek! Csak az a baj, hogy már baromi sok embernek elege van itt belőled!

Egyébként azt írtam, hogy nme baj hogy a negatív véleméyedet elmondod, csak ne azt kelljen olvasni a fél fórumban! Tudom tovább lehet lapozni a tiedet, de a másik fele pedig sajnos azzal kell hogy foglalkozzon, hogy neked válaszoljon, mert ők se szeretik a leszólást.

Sokszor még a választ se olvasod el rendesen, így aztán tényleg ne legyél magaddal olyan nagyra!

Egyébként ez a fórum pont nem azoknak az emebereknek való, akik Rowling-ot és munkásságát nullának nézik, mint ahogy egy sör érleléséről szóló fórum se azoknak valók, akik csak belekötnek abba is hogy miért sárga vagy miért keserű, sőt miért isszák egyesek.

Tudod az ilyen embereknek jobb, ha nem látogatják ezeket a fórumokat, mert semmi másra nem jók csak a kötözködésre, ami meg csak az internetes szemét tömegét növeli.

2005. dec. 07. 20:05 | válasz | #147
Te nagyon láma, először nem veszed észre, hogy Tolkien szerepel a mondataimban nem Rowling, most meg írónevekre keresgélsz, holott idézetre kellett volna. Tényleg tanulj meg olvasni, értelmezni az olvasott szöveget, aztán állj le valakivel vitatkozni.
2005. dec. 07. 18:31 | válasz | #146
Láttam a HP 4-et és nagyon tetszett! Ajánlom mindenkinek hogy nézze meg.
rgerg  
2005. dec. 07. 18:24 | válasz | #145
Az elöttem levő két hozzászólást már el sem olvastam.

Egyet jegyezzetek meg:
Biblia-73 400 000 Találat

és nem a világ legjobb könyve:-)

Fárasztóak vagytok:-DHogy lehet ezzel a sráccal vitába szálni?Komolyan azt hiszitek hogy meg lehet győzni?Mondogassa csak az igazát:-)

(mellesleg a Korán(Quran)3 610 000 találatos)
reloader   1 db büntetőpont 
2005. dec. 07. 15:55 | válasz | #144
Még annyit, hogy a Te megállapításodból, hogy Wellsnek van 100 év előnye, egyenesen következne, hogy akkor mondjuk Dante Alighieri-nek már 20-30 millió találatának kéne lennie, de ezzel szemben ez csupán 2.400.000.
reloader   1 db büntetőpont 
2005. dec. 07. 15:37 | válasz | #143
100 év előny? Az nem előny, az hátrány. Pont ez a dolog pikantériája.

Vizsgáljuk meg csak egy kicsit ezt a száz évet ami szerinted olyan nagy előny.

Az internet kb. olyan 15-20 éve játszik egyre jelentősebb szerepet a marketingben, a média olyan 35 éve. Ezek durva saccolások, bátran ki lehet javítani.

Volt ez alatt a száz év alatt két Világháború, mikor sokan nem azzal voltak elfoglalva, hogy éppen melyik könyvet olvassák el.

Ebben a régióban közel negyven éven keresztül el volt nyomva a Sci-Fi, pont a nagy írók korában, mert ugyebár ide nem szívesen engedték be a tudomáényos irodalmat a nagy szocializmusban. Ezt már leírtam korábban, ennek azon egyszerű oka van, hogy veszélyesnek tartották az álmodozást, nehogy a végén valakit valami rendszerellenes tettre vigyen egy ilyen könyv.

Ezt jól meg lehet figyelni egyes orosz írók műveiben, ahol a kommunizmust éltették, és egy olyan jövőbeli világról akottak képet melynek alapja a ez a rendszer.

Tehát ez az 100 év nemhogy előny, hanem csúnya hátrány, nem beszélve arról, hogy egy élő, aktuálisan sztárolt valakit természetes, hogy több helyen említenek meg, de hogy egy 60 éve elhunyt ember még le is körözze. . .
Ehhez hozzátartozik az általad említett példa is, se Asimov, se Poe már nem él, tehát egyáltalán nem lepődök meg a számokon, inkább azon lepődtem meg még én is, hogy Wells még így is lekörözi Rowlingot.

MInden egyes szegmenst vizsgálj meg, és azokat a dolgokat is vedd bele amire felhívtam a figyelmedet.

Ha Poe kapna fele annyi reklámot mint Rowling ma, akkor 12-14 millió találat lenne belőle.

Ez a nagyság.

Örülök, hogy kitértél a hazai viszonylatra, bár én ebből nem vontam le semmit, én elsősorban a világviszonylatot vettem alapul.

Asimov sok magyarnak ismertebb név mint Wells(no nem azért mert jobb író, egyszerűáen ismertebb), és persze később is született, tehát még frisebb az emlékezet, ha úgy tetszik.
Olyan Ő mint Lem, bár szvsz Lemnél jóval több jobb művet írt Asimov, de Lem-et is befuttatták, no persze nem annyira mint most Rowlingot.
winnie  
2005. dec. 07. 15:02 | válasz | #142
wells elismertebb, mint rowling. 100 év előnye van, de a gugli szerint ő nyer.

Tehát egy olyan írót jobban számon tart az Internet, aki már majd 60 éve elhunyt, mint a mostani, média által súlykolt, akutális Rowlingot.

akkor nézzük meg, hogy mi a helyzet asimov-val, vagy az idézett poe-val.

A google "Asimov"-ra 3.230.000 találatot adott ki.
"E.A. Poe" nevére itt 3.030.000 találatot ad ki!!
"J. K. Rowling" nevére itt 7.470.000 találatot ad ki!!

A magyar oldalakon ezzel szemben Asimov 168.000
Rowling nevére 120.000 találatot ad ki.

nézzük, hogy a logikád alapján milyen következtetéseket is lehet ebből levonni.

akkor most mi van a világ és a hazai viszonylat viszonyaival, amiből dőre következtetést vonsz le?:)

"hatalmas író az, akit már életében is ennyire számon tartanak."

"Tehát egy olyan írót jobban számon tart az Internet, mint a mostani, általad sulykolt, nem-akutális Asimovot és Poe-t együtt véve."

Jó ötlet volt tőled ez a google.
winnie  
2005. dec. 07. 14:57 | válasz | #141
hehe:) próbálkozik derekasan, szerintem akarta szeretni a könyvet és csalódott.

vagdalkozik, ha meghazudtolják, akkor nem ismeri be, hanem tovább vagdalkozik.

vannak alsórendű vitapartnerek. akinek inge.
2005. dec. 07. 08:08 | galéria | válasz | #140
Öregem, te nem vagy semmi! Megkértelek, h idézd a hibám, de nem ment. Ezért úgy gondoltad, hogy keresel egy másik mondatrészt, amibe belekötsz. Csak az volt a gond, hogy nem olvastad tovább. Akkor rájöhettél volna, hogy a vélemyényem kettőssége miatt kezdtem így.

Ne haragudj, de nem akarok tovább vitatkozni olyannal, aki fórumról fórumra halmozza a hülyeséget (lsd: C5). Orrkoppintás? Nem tudtál értelmes választ adni rá... Elgondolkodhatnál, ha mindenki a te furkóságodat állítja, akkor talán lehet benne valami. Szerinted ez úgy megy, hogy 1 hónapja regisztráltálsz az SG-n, és osztod az észt, ezért kötelező mindenkinek hanyatvágnia magát az okosságaidtól?

Ha ez téged megnyugtat, akkor aláírom a papírt, h te vagy a világ legokosabb embere, csak hagyd már végre abba a lódítást. Egyébként megígérhetem, hogy ebben a témában már nem vitatkozom tovább veled, mert mélységesen beégtél mindenki elött.
reloader   1 db büntetőpont 
2005. dec. 06. 22:41 | válasz | #139
Tehát tényszerűen, Wells-t világviszonylatban több oldalon említik meg mint Rowling-ot!

Tehát egy olyan írót jobban számon tart az Internet, aki már majd 60 éve elhunyt, mint a mostani, média által súlykolt, akutális Rowlingot.
reloader   1 db büntetőpont 
2005. dec. 06. 22:36 | válasz | #138
Világviszonylatról írnál Te most?

A google "H. G. Wells"-re 8.580.000 találatot adott ki.
"J. K. Rowling" nevére itt 6.350.000 találatot ad ki!!

A magyar oldalakon ezzel szemben ez 48.100
Rowling nevére 98.400 találatot ad ki.

Nem tudom milyen 30-40-ről akarsz itt társalogni, de bizony hatalmas író az, akit még halála után is sok sok évvel ennyire számon tartanak.

Jó ötlet volt tőled ez a google.
reloader   1 db büntetőpont 
2005. dec. 06. 22:22 | válasz | #137
És nehogy azt gondold, hogy az játszuk, engem leszólnak aztán akkor többet nem is írok ide. Egy nagy büdös francot!

Biztos sokak megrökönyödtek, mikor felismerték, hogy bizony van aki szinte egy nullának tartja Rowlingot, de ezt el kell fogadni. Én is elfogadom ha valakinek tetszik, nem ez volt a probléma kiindulópontja.
reloader   1 db büntetőpont 
2005. dec. 06. 22:14 | válasz | #136
Látod, ebben az egy hozzászólásodban meg is cáfoltad saját magadat. Engem nem kötelező olvasni. Az én hozzászólásaimat lazán át lehet ugrani.

Szerinted mennyire van több jogosultsága annak, aki szereti és megírja, mint annak aki nem szereti és megírja ezt?

Szerintem semennyivel sem. Ha visszaolvasnál, látnád, hogy én beírtam egy véleményt, mire letámadtak, hogy ez bizony nem az a vélemény aminek itt helye, kérdem én miért nem?

Én nem akarok flémelni, egyszerűen mások nem fogadták el az én véleményemet, úgyhogy javaslom mielőtt ilyen elhamarkodottan ítélkeznél olvasd el a legelejétől a témát és utána próbáld a szememre vetni, hogy én szólok be itt mindenkinek.

Én megírtam a véleményemet, normális ember ezt tiszteletben tartja, de voltak akik ezt nem fogadták el, hát ahhoz csak jogom van, hogy akkor kiteljesítsem a véleményemet, vagy Te úgy gondoldo, hogy neked valami nem tetszik, megírod aztán beszólnak és elkullogsz? Remélem nem vagy ennyire "megalkuvó".
reloader   1 db büntetőpont 
2005. dec. 06. 22:06 | válasz | #135
Felnyitni a szemeket:)
Komolyra fordítva a témát, engem nem érdekel, kinek mi jön be, de az általános igényességet bizony műfaji korlátok nélkül is górcső alá lehet venni.

Akinek tetszik HP annak tetszik, na de amikor azt olvasom, hogy Rowling a világ egyik legnagyobb írója, akkor ellenállhatatlan késztetést érzek, hogy ezt megcáfoljam.
reloader   1 db büntetőpont 
2005. dec. 06. 22:01 | válasz | #134
Pedig sorolhatod:)

A mesének tanúsága, tanulsága is lehet, de ha gondolod, átmész a nyelvészek fórumára és ott érdeklődsz.
reloader   1 db büntetőpont 
2005. dec. 06. 21:59 | válasz | #133
Az, hogy mit sorolnak a Sci-Fi kategóriájába az egy nagyon szubjektív témakör. Sokan Sherlock Holmas némely történetét is a Sci-Fi kategóriájába teszik, mert régen még nem a "csim-bum, lézerpisztolyt" jelentette a műfaj.

A Sci-Fi, tudományos irodalmat jelent. Az aranybogárban egy részletes leíyrás van arról, hogy némely titkosírást hogyna lehet megfejteni, ez bőven kimeríti a tudomáynos irodalom kategóriáját.
2005. dec. 06. 10:43 | válasz | #131
Keress rá a googleban, és találsz vagy 30-40 magyar cikket, ahol a firkász idézi is, annyira megfogta anno. Meg próbál ilyen idézetet találni Wellstől - sok sikert:-P
chipie  
2005. dec. 06. 00:12 | válasz | #128
tudom, hogy sok elgépelésem van/volt, de így hajnali 0:12 táján majdenm kuksötétben így sikerült
chipie  
2005. dec. 06. 00:11 | válasz | #127
Kedves reloader!

Ha nem tetszik akönyv vagy a film és azt egyszer leírod az ok, de már nagyon unalmas olvasni azt a sok rizsát amit nyomatsz. Ha gerjeszteni akarsz egy kis flémt, akkor keresd már máshol. Már egyszerűen fárasztó, hogy sok hozzászólást kezdek el olvasni különböző fórumokon és a te kötözködésdet kell olvasnom ahelyett, hogy valami értelmes kritikát, vagy nem csak cseszegetést olvasnék. Csak úgy süt belőled a mások lenézése, s olyan magas lóról beszélsz, hogy az még a Rekordok Könyvébe is bekerülne!

Ha ennyire nem tetszik, akkor ne fogalakozz vele. Az világosan látszik, hogy más véleménye szinte soha nem izgat, akkor az se izgasson már ennyire, hogy a többi ember agya, hogyan rohad el/sorvad el!
Te magad is elítéled az olyan embereket, akik nem olvasták a regényt, te mégse arra támaszkodsz, amit ebben a témában olvastál, hanem amit a sznobizmusod mondat veled!

Egy könyvet / filmet elolvashat/megnézhet valaki csak a szórakozás kedvéért is. Ha te tanuságot akarsz mindenbe keresni, akkor tegyed ,de ha olyat olvasol/ nézel aminek a fő célja a szórakoztatás, és nem magvas gondlatok, akkor az életben sokszor fog még csalódás érni.

Ez a film a negyedik volt, mint ahogy a könyvsorozatból is megjelent már 5 rész, ha már 2-t olvastál/láttád, tudhatod, hogy mire számíts a következőben, így ha meglepődsz, mert már az előzők se tetszettek, hogy jé ez is rossz, akkor a hiba benned van, ugyanis a könyv/film akkor nem neked készült. Olvass mást, nézz mást, de ezt a fröcsögést légyszíves valami erre való helyen folytasd légyszi (pl.: Fradi- Újpest mérkőzés)!

Kösz

Chipie
Sith  
2005. dec. 05. 23:38 | válasz | #126
Nem akarok beleszólni de itt kicsit vissza olvasva feltűnt hogy Wellshez viszonyítjátok a HP-t
ezt most komolyan gondoljátok?
kb olyan mintha a Vukot hasolitanátok a Schindler listájához
mind a kettő jó film a maga kategoriájában sőt valószinü hogy a Vuk-ot is látta jó pár felnőt azt viszont nehezen képzelem el hogy egy 9-10-11.. éves gyerek megnézni a Schindler listáját (valszeg nem is kéne neki)
nem egy kategória a kettő
enyi
2005. dec. 05. 22:57 | válasz | #124
Az Aranybogár nem is sci-fi. Egyébként én pl. 27 éves koromban olvastam először a HP-t, és képzeld, tetszett. Nem anyu vette mag :-)
Pash  
2005. dec. 05. 20:58 | válasz | #123
Megint magadból indulsz ki...Az hogy téged nem kötött le, az egy dolog. A többi sokezer olvasót viszont lekötötte...
Azért nem lehet a mesének tanúsága, mert tanulsága van...
És hadd ne soroljam a további hibákat...
reloader   1 db büntetőpont 
2005. dec. 05. 20:02 | válasz | #120
Ez a gond, hogy így kezded. Te nem olvastad. . .

Hidd el, Wells nagyon igényesen fogalmazott. Olvass tőle valamit és rá fogsz jönni.
2005. dec. 05. 19:38 | galéria | válasz | #119
A mesének legfeljebb tanulsága van, nem tanúsága. Öregem, te tuti, hogy nem rendelkezel érettségivel.
2005. dec. 05. 19:31 | galéria | válasz | #118
Ne haragudj, én nem olvastam a könyvet, és nem is akarom leszólni, de nekem a témából és a megfogalmazásból úgy tűnik, hogy az író nagyot akart f_ngani és besz_rt. Attól, hogy jelzők és szinesztéziák tömkelegét halmozza fel, nem biztos,hogy igényes a mű, sőt! Számomra pont ettől lesz giccses. De ez csak az én szerény véleményem.
2005. dec. 05. 18:27 | válasz | #117
Rengeteg a hozzászólás amelyeket inkább nem kezdek el végigolvasni. Engem az a nagy kérdés érdekelne mi lett a serleggel a filmben? Úgy emlékszem miután Harry túlélte a nagyúrral való találkozást és lehullt a lepel a csaló tanárról vége lett. Persze lehet kicsit ködösek az emlékezeteim de valami ilyesmi volt.. Nos? Valaki informáljon legyen szíves!
reloader   1 db büntetőpont 
2005. dec. 05. 18:21 | válasz | #116
Bevallom mindenkinek töredelmesen, hogy én elkezdtem a Főnix Rendjét olvasni. Szürke kis nap volt, bent a cégemnél, éjszakás műszakban, hát mondom, nosza. A 10. oldalig bírtam, de olyan szinten nem kötött le, hogy az már fáj(ugye?).

Egyet jegyezzél meg. A fiataloknak lehet a legtöbb mindent eladni. "Anyu, vedd meg!", Ennyi.
reloader   1 db büntetőpont 
2005. dec. 05. 18:15 | válasz | #115
Ki nevet ezen rajtad kívűl?

Viszont, ha kicsit többet olvasnál régi Sci-Fi-ket akkor köztük is találnál nem is kissé humoros műveket is, pl. a Csilagűzött Szerető, vagy az Istenek eledele(Wells), vagy Poe: Aranybogár.

Egyébiránt nem is kell a Sci-Fi-ig elmenni, elég egy Tanár Úr Kérem. Azon nevethetsz.
reloader   1 db büntetőpont 
2005. dec. 05. 18:12 | válasz | #114
Nem sorvasztja, bocsánat: rohasztja!

Nem kell tizenévesnek Asimovot olvasnia, tizenéves olvasson tanúságos meséket, de a HP-nek mi a tanúsága?

A fordítás egy hálátlan munka, hihetetlenül ismerned kell a nyelvet, mind a fordítandót, mind pedig amire fordítani akarod, és viszonylag kevés elismerés jár a fordítónak, pedig csodákat művelnek, de alapjaiban hogyne lehetne már összehasonlítani? A fordító magyarít, de nem másíthatja meg a mondatok mondanivalóját, értelmét, lényegét, érzelmi töltetét.
2005. dec. 05. 17:24 | válasz | #113
Vmi Rejtő ponyva, amit tényleg csak azért rittyenytett össze az srác, hogy ki tudja váltani zaciból a kabátját, vagy legyen ebédje, vagy vmi ilyesmi. Nem is idézet, csak sacc/kb:
"Az asztalnál négy nemzet képviselte magát: egy amerikai gyalogos, egy francia őrvezető, egy angol géppuskás és egy orosz hússaláta."
De mondok másikat:
"- Pénzt vagy életet!
- Életet!"
Szerintem meg ez a zseniális, hogy egy könyv első mondatán már röhögjön az ember, és utána ne akarja letenni.
Pash  
2005. dec. 05. 17:20 | válasz | #112
Reloder, te annyira szánalmas vagy, hogy az már fáj. Elsorvasztja a gyerekek agyát a HP???? Amikor olyan gyerekek olvassák el hatvanszor, akik egyébként kezükbe nem vettek egy könyvet sem? Legalább olvasnak valamit!! És ha rájönnek, hogy az olvasás jó dolog, később mást is elovasnak majd. Asimovot nem lehet rájuk tukmálni tizenkevés évesen, mert nem hiszem hogy érdekelné őket, főleg a lányokat.
Ne legyél már ennyire beszűkült!
A 78. hozzászólásodban meg a nyelvtant akartad összehasonlítani két nem magyarul írodott műnél... Maximum a fordítások minőségét lehetne összehasonlítani. Például hasonlítsd össze a Babó-t és a GyU-t. Mindkettő Tolkien, mégis az egyik sokkal gyerekesebben, meseszerűbben van megfogalmazva. Miért? Mert két eltérő ember fordította. Ennyi...
2005. dec. 05. 17:20 | válasz | #111
Ha olvasnál és nem csak írnál észrevehetted volna, hogy Tolkienről írtam, nem Rowlingról... Szóval olvass figyelmesen kisgyerek, csak utána jártasd a bagólesődet.
2005. dec. 05. 16:51 | válasz | #110
"Engem nem igazán tesz boldoggá hogy elrogaszkodhatok egy ilyen fantasy okosággal a valósgától."

Az, hogy neked nincs fantáziád, nem az író hibája.
SoDI---   "Rest in Peace SoDI---" 
2005. dec. 05. 16:42 | galéria | válasz | #109
Egy harmadosztályú szófosásra nem kiváncsiak tízmilliók.
reloader   1 db büntetőpont 
2005. dec. 05. 16:06 | válasz | #108
Nem baj, akinek kell a ZsupszKulcs, meg a Kviddics?:)))))))))))))) Az olvassa csak nyugodtan, majd meglátjuk a kisgyerekeknek ez mennyire fogja elrohasztani az agyát.
reloader   1 db büntetőpont 
2005. dec. 05. 16:05 | válasz | #107
Ez az egész HP egy tipikus beetetés.

"A Wbex híroldal oldal értesülései szerint Rowling azt tervezi, hogy Harry Potter számára ír még egy nyolcadik történetet is. Serkenj Hollywood, nincs mese, ha elkészül, a nyolcadik rész is a vászonra kívánkozik és - szokás szerint - grandiózus előkészületeket igényel majd."

Tessék, erről szól ez az egész. Pénzt lehúzni, mert a könyv már állítom a vászonra lesz kihegyezve és ez a 2. max. 3. könyvtől így is van.

Én itt megkérdőjelezek mindent. Megkérdőjelezem, a sztorit amit az állítólagos írnónőhöz költöttek, hogy úgy dobta ki a férje, meg a gyerekeinek írta meg minden, megkérdőjelezem, hogy egyáltalán egyedül írja, szóval mindent.

Túlságosan csöpögősre van ez az egész kihozva így az igazságtartalmában is erősen kételkedek.

Van akiket be lehet etetni ezzel, mert az emberek már lusták gondolkodni is, megvezsnek minden sz@rt ha elég jól reklámozzák őket.

Én még nem is azt mondom, hogy legyen valami mélyebb mondanivalója a könyvnek, mert mondjuk a Fizi Karcsi Kalandjai is jó volt anno, egy Tanát Úr Kérem-ről már ne is beszéljünk, de ott megvolt az igényes írás még. Nem silányult el egy ilyen harmadosztályú szófosássá.
vg   2001. 02. 07. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 02. 07. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 02. 07. óta regisztrált VIP fórumozó2001. 02. 07. óta regisztrált VIP fórumozó
2005. dec. 05. 15:46 | galéria | válasz | #105
Jó film, de a szinkron szánalmas volt!
reloader   1 db büntetőpont 
2005. dec. 05. 15:41 | válasz | #102
Hajlandó vagy elfeljteni, hogy a WOTW még az első Holdraszállás előtt lett megírva.

Közönségreakció? Kiktől? Hülye vót aki megfilmesítette, mert egyébként csak nagyon nagy vonalakban követte az eredeti történetet.


Ne hülyéskedj, éppen a minap olvastam, hogy Rowling tervezi a 8. könyvet is, majd ha lesz időm megkeresem a honlapot, ahol ezt írták.

A rengeteg neked mióta egyenlő a párral? Van itt kb. 3 cím, de azt hiszem, mind régebben íródtak Rowling könyveinél, szóval nem nagyon tudsz meggyőzni arról, hogy bármivel is össze tudja ma egy 13 éves gyerek hasonlítani.

Persze Te azért vagy könnyebb helyzetben, mert kénytelen vagyok drasztikus állításokkal érvelni, amiből mindig kihúzod magad, mert ha csak találsz egy olyan könyvet is ami hasonlít a HP-re, Te visszatámadsz, hogy igenis volt.

Wells ma is téma még elégszer, látod, most én is mondhatnám, hogy bizony azért mert nem beszélnek róla, rengetegen tudják, ki Ő, látod milyen egyszerűen visszatámadhatok én is ezzel?

Már a legelején megírtam, hogy nálam egy könyv akkor jó, ha jól meg is van írva és ha a története is jó. Igen, hát tudod minden író kezdi valahol, senki vagy csak nagyon kevesen írnak egyből jó sztorival és igényes fogalmazással is.

Én elviselek bármit, szeresse bárki, ez a vitasorozat a részemről a marketingeseknek szól inkább, meg azoknak akik esetleg úgy gondolják, hogy csodát alkotott.
2005. dec. 05. 12:53 | galéria | válasz | #101
Szerintem is ömlengős. Olvasson inkább Márait ,bár néha ő is az, de a Füveskönyben és az Ég és Földben röviden, érthetően és egyszerűen írja le a véleményét. De mint minden alkotás, ezek is szubjektívek.
2005. dec. 05. 12:52 | válasz | #100
Ha olyan sok könyvet olvastál, akkor igazán megtanulhattad volna, hogy az "útálom" az bizony nem hosszú ú, hanem csak rövid.

Az, hogy vkinek könyvtára van, nem jelenti azt, hogy művelt. A párna alá rakhatsz könyvet, de okosabb nem leszel tőle.
rgerg  
2005. dec. 05. 00:02 | válasz | #99
Ez olyan szép?agy igényes?Vagy milyen ez?Ez az az idézet amitől benedvesedsz?
2005. dec. 04. 22:26 | galéria | válasz | #98
Az Egri csillagok lehet, h nem a legjobb példa... Az nem tipikusan "gyerek"-regény. Mondjuk inkább a Pál utcai fiúk. Bár nekem az is tetszik. Az, h mennyire szól az olvasóhóz, az szintén túlságosan szubjektív. Bár, ha negyon akarjuk, akkor lehet átlagolni. Azt, h mennyire jó, azt valóban a nagyközönség összavazata mondja meg, és ezek szerint eléggé befutott film. De mindig lesznek olyan kivételek, mint te meg én, akik azt mondják, hogy számukra nincs mélyebb tartalma a filmnek/könyvenk, és mintha már kissé lerágott és ismerős lenne számunkra/számukra a történet.
Koko02  
2005. dec. 04. 19:18 | válasz | #97
Hogy kell letölteni?????
2005. dec. 04. 15:53 | válasz | #96
itt sokan vitatkoztok, hogy jó könyve e HP vagy a GYU...
GYU témában, ha jól tudom, ez az USA középiskoláiban vagy 30 (de lehet, h több) éve kötelező olvasmány. szal nem meglepő ha "egy-ketten" olvasták, már a múltban is
másik, a népszerűség, egy könyv nem attól jó, hogy népszerű. a 10 magyar Nagy könyvből legalább 6 nem egy nagy szám. legalábbis a mai fejemmel. de ez egyénenként eltérő. például 14 éves fejjel jó volt olvasni az Egri csillagokat, ma már annyira nem kötne le. (de mindenképp másokra figyelnék, mint akkor) vagy egy másik példa, az arabok közt meglehetősen népszerű olvasmány a Korán. ettől még nem biztos, hogy az a legjobb arab könyv, pedig k. népszerű.
egy könyv, szvsz., attól jó, hogy szól e az olvasójához. ez meg (egy idő után) két dolgon múlik. egyrészt az olvasó elég nyitott e és meglát e esetleg elvontabb tartalmakat is és akkor mondjuk egy gyerekeknek szánt könyv jó lehet idősebbeknek is. másrészt, hogy az író erre épített e, azaz úgy írta e meg a művét, hogy legyen benne mit találni. (most persze eltekintettem az olyan könyvektől, amik egy jól körülhatárolható korosztályt céloznak meg, pl. a Hófehérkétől, a Dragonlance sorozattól stb.)
szvsz., a HP írónője épített könyveibe (és a filmekbe is látható sokszor) olyan elemeket, melyek szólnak idősebbeknek is, viszont a cselekménye (én mondjuk csak az első kettőt láttam) az meglehetősen gyerekes... ez persze adódik a sok gyerekből is, meg, h főként nekik szántak még azok a részek
ha akarom persze megtudom tölteni a magam számára is tartalommal, deee pl. engem aligha az fog meg, amiről többségtek (de szinte úgy egyáltalán akárki is) beszélgetnétek, és valjuk meg nagyon havaz más storykra ezekben a rejtetettebb utalásaiban, legalábbis én olyan fenomenális újat nem tanultam belőle (pl. a Mátrix v. a Halhatatlanság halála elgondolkodtatóbb szvsz., vagy Huxleytól a Szép új világ is, de még lehetne jópárat), úgy mondanám, hogy kicsit lerágott csont az, ami a HP (legalábbis 1-2, ja igen, ezeket olvastam is) mélyebb tartalma... a felszíni cselekmény meg olyan 8-tól a max. 23-5 éves korosztálynak, egy afféle akciófilm
laksai  
2005. dec. 04. 15:16 | válasz | #95
kinek van meg a teljes harry4 film
2005. dec. 04. 15:13 | válasz | #94
Szerintem jó volt, direkt megnéztem.. De többször nem venne rá senki, hogy újra megnézzem! :-)
vikice  
2005. dec. 04. 13:08 | válasz | #93
Akik olvasták a könyvet nem csalódtak a filmben?
Már az első részből kihagytak/átírtak részeket (ez az egyetlen HP film, amit eddig láttam), mi lett a sokkal hosszabb negyedikkel?
2005. dec. 04. 12:55 | galéria | válasz | #92
Hát.... ööö..... Én láttam. Kicsit "véresebb" lett, mint az előzőek. Nem volt rossz, de az tuti, h többször nem fogom megnézni. Kezd nagyon kiégetté válni a világa. Egyre gagyibb trükköket alkalmaznak, hogy lenyűgözzék a nézőket. ....Na de azért annyira nem rossz. Vannak ennél sokkal rosszabb filmek is, amik most jelentek meg, pl doom.
winnie  
2005. dec. 04. 10:14 | válasz | #91
HP stílusú könyv? Kérlek egyet mond még.

darren shan vérszipoly ciklusa. itthonról mondjuk böszörményi géza gergő és az álomfogók.

Attól az még nem lesz cáfolat mert Te azt mondod rá.

látod. csak az a baj, hogy te meg azt hiszed, hogy attól lesz cáfolat, hogy te azt mondod rá, hogy nem. (alapvetés, hogy ha valami sikeres, akkoör másolni fogják)

(a google csak példa volt, azért hozta fel ennyi mindenki, mert tudjuk, hogy a GYU mennyire olvasott könyv. te nem tudtad.)

tessék a példáim. most már kiderült, hogy a gyűrűk ura csacsiság után megint füllentéssel próbálsz érvelni. így nem sok értelme van.

Nincs szó fals érvekről. Egyszerűen fel kell nyitni a szemedet. Gyártás folyik HP tekintetében is. Most fogja az nő elkezdeni a 8. könyvet.

látod. ha utánanéznél a dolgoknak, akkor tudhatnád, hogy a HP sorozatak nincs és nem is lesz 8. része.

Megy a reklám ezerrel, vedd meg, a médiában megy a felhajtás, hozzák targoncán a könyvet.

persze. két dolog. most már hozzák targoncán, mivel az első sikeres volt, amit még nem hoztak targoncán. következmény volt, hogy a nép követelte a folytatást, amit targoncán kellett hozni. először volt a siker és utána a targonca.

de ami nekem a legfurább, próbálsz kapálózni, de épp te vagy az, aki a reklám hatására olvastad el.

Belétek dúlykolják, hogy jó. Fals érvekről szó sincs. Mit cáfoltál meg a google-on kívűl?

- hogy a gyűrűk ura nem a film után lett ismert
- hogy a hp-nak nem készül a 8. része
- hogy rengeteg hp-stílusú könyv van
- hogy van gyenge asimov-könyv
- hogy wells-t a legdurvább kritikus is elismeri.

De minek is véditek azt ami szerintetek jó? Miért nem hagytok magamra, mivel Ti úgyis tudjátok, hogy jó?

én nem védem, nem is mondtam, hogy jó. te vagy az, aki nem vagy képes elviselni, hogy az emberek szeretik és a maraketingre fogod az egészet.

azt kéne észrevenned, hogy te próbálsz folyamatosan védekezni

Eddig tán 2 embert tudok méltó vitapartnernek tekinteni feltéve ha nem hazudnak, és akik leírták, hogy olvastak bizony Asimovot is sokat és Wells-t is.

sznobéria felsőfokon, LOL. "csak azzal állok szóba, aki az én szintemen van"

Mondom , 40 év múlva meglátjuk kiről fognak még beszélni. Akkor meg minek járatod az újjacskáidat?

ha wells-ről már most sem beszélnek, akkor mi lesz vele 40 év múlva? wells mostanában csak akkor került szóba és kezdett el folyni abból a bizonyos csapból, amikor egy vállalkozó megfilmesítette az időgépet és most egy másik vállalkozó a war of the worlds-öt. ennyi.

az a baj, hogy ismét a sznobizmusból adódóan csak azt tartod jó könyvnek, amit jól van megírva. hiba. olykor a történet is számít. wells-nek is voltak lehet, hogy jól mmegírt (már nem emlékszem), de nagyon gyenge történettel bíró könyvei. a war of the worlds film történetét bíráló közönségreakciókat meg most be sem idézem.
Pash  
2005. dec. 04. 02:37 | válasz | #90
Ha már a nyelvtant is iderángattad, akkor megjegyezném: 'Olvassál meg gondolkodjál(az ingyen van), aztán irogassál ilyen bődületes hülyeségeket.' helyesen: Olvass és gondolkodj (az ingyen van), aztán irogass ilyen bődületes hülyeségeket.
Neked nem tetszik Hp, te bajod. Másnak tetszik, az meg az ő baja.
Katona József is egyműves, ráadásul szvsz nem is valami nagy szám a Bánk Bán, mégis kötelező olvasmány.
Asimovnak valóban vannak nagyon jó könyvei, de ajánlanám, hogy olvasgass néhányat Stanislaw Lem műveiből, vagy Szergej Sznyegovtól az Istenembereket, hidd el tetszeni fog. Mondhatnám azt is, alapművek, mint a GyU.
Písz
2005. dec. 04. 01:39 | válasz | #89
"Ami nem jó, nem sikeres.Ami jó, sikeres.Minden más irigység."
azé ez nem pont így van. Sajnálatos módon győzikesót is 2 millióan nézik, mégis egy rakás, semmit nem érő szar. Szerintem nem jó.. :)
SoDI---   "Rest in Peace SoDI---" 
2005. dec. 04. 01:20 | galéria | válasz | #88
ha nem lenne jó író, nem keresné hülyére magát csak az írásból.
SoDI---   "Rest in Peace SoDI---" 
2005. dec. 04. 01:18 | galéria | válasz | #87
írói igényesség

MÁS célcsoport, MÁS igények.
Ez nem jelent semmit.
Az égvilágon semmit.
SoDI---   "Rest in Peace SoDI---" 
2005. dec. 04. 01:16 | galéria | válasz | #86
meg sznobizmus
SoDI---   "Rest in Peace SoDI---" 
2005. dec. 04. 01:16 | galéria | válasz | #85
Belétek dúlykolják, hogy jó.

Ami nem jó, nem sikeres.
Ami jó, sikeres.
Minden más irigység.
2005. dec. 04. 00:07 | galéria | válasz | #84
esz egy jó film nem-.-
reloader   1 db büntetőpont 
2005. dec. 03. 23:18 | válasz | #83
"...és a világ egyik legnagyobb írójának a munkásságára azt mondja hogy 10 perc alatt rittyent olyat"

Nah erre még reagálok. Te nagyon meg akarod itt viccelni az embereket. Ezen már sírva nevetek.

Ki a világ egyik legnagyobb írója? Már látom, kezdesz tudatosan hülye lenni. Olvassál meg gondolkodjál(az ingyen van), aztán irogassál ilyen bődületes hülyeségeket.
reloader   1 db büntetőpont 
2005. dec. 03. 23:04 | válasz | #79
Wells: Az időgép (részlet)

"Az időjáró(talán legjobb lesz ha így nevezzük), egy rejtélyes témát fejtegetett. Szürke szeme csillogott, szaporán pislogott, máskor sápadt arca nekipirult, vonásai megelevenedtek.
A tűz vidáman pattogott, és az ezüstliliomokból sugárzó lágy fehér fény átszűrődött a poharainkban felvillanó és szétpattanó buborékokon. Székeink - az időjáró szabadalmai - mintha nem is közönséges ülőhelyek lennének, szinte dédelgetően öleltek át."


Nah gyerünk, lehet jönni a nagypofájúaknak egy hasonlóan igényes HP részlettel.
reloader   1 db büntetőpont 
2005. dec. 03. 22:58 | válasz | #78
1945-től 86-ig az összes Magyarországon megjelent Sci-Fi könyv megvan édesapámnak, és nem 15 könyvet olvastam.

Most kegyetlenül mellétrafáltál, de ne aggódjál, lesz még nagyobb melléfogásod is az életben. Nem lakótelepen lakom.

Senki ellen nem lázadok. A sztárolást, főleg ha jogtalan útálom, és ennek hangot is adok, mert ez asszem nem az a téma, hogy "HP fanok ide!". Azt tiszteletben tartom, de manapság szokás a kiritkát egyből elnyomni, csak azért mert valakik be vannak hülyítve.

Semmivel sincs nagyobb létjogosultsága a Te véleményednek, mint az enyémnek.

Olvastam életelben elég könyvet ahhoz, hogy el tudjam dönteni, hogy ki jó író, műfajtól függeltenül.

De játszhatunk. Hozok neked egy Wells idézetet Te meg hozol egy HP-t és összehasonlítjuk, hogy nyelvtanilag illetve irodalmilag melyik vall jobb íróra és előre bocsájtom, ne gyere a sallanggos szöveggel, hogy "nem lehet összehasonlítani", mert bizony az írói igényesség, bármilyen témát dolgozzon fel az illettő és bármilyen műfajban bizony erősen mérvadó.