Elkészült a kiberkéz prototípusa
2005. december 3. 12:17, szombat
Elkészült az európai Cyberhand projekt egyik fő eleme, egy mesterséges kéz, amit majdan - ahogy azt a projekt neve is sejteti - az idegrendszerhez drótoznak.

Hirdetés

Ezzel lehetővé teszik, hogy a kézbe épített szenzorok által vett jelzések eljussanak az agyba, majd az agy utasításai visszajussanak a kéz mechanikájához. Az EU IST (Információs Társadalmi Technológiák) programja által finanszírozott tervezetben német, spanyol, olasz és dán kutatók vesznek részt, munkájukat az olasz Paolo Dario professzor és kolléganője, a kéz kifejlesztését vezető Maria Chiara Carrozza professzor koordinálja.


Az ötujjú, teljesen érzővé tett kéz-prototípus szabadsági fokainak száma 16, amit hat parányi motor munkája tett lehetővé. A mozgás mellett nagy hangsúlyt fektettek az érzékelésre is, a kéz beépített szenzoraival a megérintett tárgy érdessége és a hőmérséklete mellett hővezető képességét is érzékeli.

Mind az öt ujj tagolt és egy-egy motor szolgálja az ujjpercek egymástól független hajlítását. A műkéz egyik fő újdonsága a többi ujjal szembeállítható hüvelykujj, ami a hagyományos műkezeknél jóval hatékonyabb fogási műveletek végrehajtását eredményezi. A hatodik motor a hüvelykujj pozicionálását végzi. Hasonlóan a valódi kézhez, melyben egy izom meghúz egy inat az ínhüvelyben, a CYBERHAND ujjaiban az inakat helyettesítő kábelek egy teflonhüvelyen keresztül futnak, amit izmok helyett a fentebb említett DC motorok húznak meg. A tőpercet, a középső és végső ujjpercet, azaz az ujjpercek közötti csontokat mind ugyanaz az ín mozgatja, így egyfajta önadaptív fogást kapunk, ami a CYBERHAND alapvető jellemvonása, mivel csak korlátozott számú vezérlőjel áll a felhasználó akaratlagos irányításának rendelkezésére. Mindennek az a lényege, hogy kevesebb erőfeszítés kelljen a napi tevékenységek során a kéz irányításához.

A prototípus hosszirányú izmon belüli elektródákat (LIFE) használ a kéz és az idegrendszer csatlakoztatásához, melyeket feltehetően egy új, nagyobb teljesítményű, és az emberek számára kisebb beavatkozással járó elektródatípus, az úgynevezett vékony hártyás LIFE fog felváltani.

A projekt következő lépcsőfoka az elkészített prototípus kipróbálása embereken. Jelenleg a kutatók megpróbálják összegyűjteni az összes lehetséges orvosi és etikai kérdést, amit egy ilyen implantátum felvethet. A tervezetnek sikerült egy klinikai partnert is találnia, melynek helyi etikai bizottsága már áldását adta a CYBERHAND rendszer klinikai jóváhagyási procedúráira, ami 2006-ban veheti kezdetét. Több cég már érdeklődését fejezte ki a rendszer kereskedelembe való bevezetésére, mindazonáltal még legalább öt, de inkább nyolc évre lesz szükség, mire az eszköz túljut az összes szükséges eljáráson.
Kapcsolódó linkek
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2005. dec. 07. 10:30 | galéria | válasz | #45
2005. dec. 06. 20:33 | galéria | válasz | #44
és mi van akkor ha a csapágyak berozsdásodnak? :DDDDDDDDDDDD
2005. dec. 06. 14:17 | válasz | #43
Szerintem meg visszajött egy terminator az időben és megtalálták a kezét... lassan jön a skynet és a háború!!
De azért én sem tartom hülyeségnek ezt a műkezes dolgot, meg azt sem hogy egyszer még divat lehet belőle, és egyszer még pontosabb, erősebb, gyorsabb lehet mint az igaz... bár nem tudom mert mind2-t ugyan az az agy irányítja...
dez  
2005. dec. 05. 22:43 | válasz | #42
"támogatja valamennyi életforma (mesterséges értelmek"

Egyelőre az még nem életforma... :)
Kryon  
2005. dec. 05. 19:03 | válasz | #41
Ez a jövő:

http://tarrdaniel.freeweb.hu/documents/Transzhumanizmus/transzhumanizmus.htm

Bith  
2005. dec. 05. 15:31 | válasz | #40
Miért kéne hajlania? Én is be tudon hajlítani anélkül, hogy a többi mozdulna.
2005. dec. 05. 14:05 | válasz | #39
ezzel kapcsolatban biztosan kevesebb etikai aggály merül fel, mint a klónozott sejtekből előállított mesterséges végtagokkal, nem?
uniu  
2005. dec. 05. 12:53 | válasz | #38
Az emberi kez nagyon bonyolult, sztem jo 200 ev kene min.,hogy hasonlot modellezzenek, de inkabb mar akkor tenyleg egy uj kinovesztese celszerubb.
2005. dec. 05. 09:45 | galéria | válasz | #37
Az energia ellátást lehet a donor teste adja majd...
Egy emberi test elég sok, elektromos és hő energiát állít elő...
Sztem az energia nem lesz próbléma...
Vagy ha mégis este lecsatolod és rádugod a töltőre, csak ha éjjel kimész a budira ne hagy a szobában:)
Gabest  
2005. dec. 04. 23:01 | válasz | #36
A lényeg azon a "pszichózis"-on van :P Mint ahogy töri órán tanították régen, az agy felfedezi az eszközt, majd annak a használata visszahat rá, amitől jó esetben tovább fejlődik. A kérdés, hogy milyen hatással lesz majd az emberek személyiségére egy ilyen művégtag, mennyire fogunk függővé válni (pl. szemüveg/kontaktlencse nélkülözhetetlen ma már), valamint lesznek-e akik direkt levágatják és lecserélik kezüket-lábukat, ha megéri.
2005. dec. 04. 22:05 | válasz | #35
azért egy egészséges kezet nemhiszem, hogy ilyenre cserélgetnének 20 év múlva. a rendes kéz sztem akkor is jobb lesz,mint egy mű, egész más érzés lehet. nameg akinek valódi keze van, annak biztos kevesebbszer 'romlik el', mint akinek csak ilyen zajos műkéz jut.
és mikor lesz oylan szintű egy ilyen szájberkéz, hogy gitározni lehessen vele?:) nameg a szájbergyerek?:)
2005. dec. 04. 21:48 | válasz | #34
A Texhnolyze azért kicsit más volt, ott csak akkor sikerült begogadtattni a szervezettel és kiküszöbölni a páciens "Cyber-pszichózisát" ha mágiát is igénnybevettek a készítésénél ;)
2005. dec. 04. 15:43 | galéria | válasz | #33
Jó dodlog, de a kis motorokat mivel működtetik? Duracell-el? Azért remélem, hogy nem.
Gabest  
2005. dec. 04. 13:58 | válasz | #32
Két dolog jut eszembe. Egyik a texhnolyze félelmetes jövőképe az ilyen robotvégtagokről. Másik meg hogy vajon ha ezzel behajlítom a kisujjam, akkor hajlik-e vele a gyűrűs is??? :)
dez  
2005. dec. 04. 13:58 | válasz | #31
"teljesen érzővé tett kéz-prototípus"

Hm, én nem látok rajta mm^2-enként x érzékeny tapintás, hőmérséklet, stb. érzékelőt.

Del Sonar   "Rest in Peace Del Sonar" 
2005. dec. 04. 13:49 | galéria | válasz | #28
Szerintem tök jó.
2005. dec. 04. 13:46 | válasz | #27
reménykedjünk hogy a műkezük egy picit jobb mint a szerverük. mer a felpakolt médiafájlokat rohadtul nem lehet megnézni. Illetve lehetne de akinek 2 és fél anyja van az várja meg a tetűlassú letöltést..
2005. dec. 04. 13:42 | válasz | #26
és miért nem igazi kezet próbálunk meg gyártani?
2005. dec. 04. 10:10 | galéria | válasz | #25
húúú, ennek a játékosnak arany keze van.. és tényleg..


félszemű, félkarú, féllábú gyilkos jut erről eszembe :D
2005. dec. 04. 10:03 | válasz | #24
Hát bármikor is vezetik be, nem hiszem hogy a TB száz éven belül megadná rá a támogatást :D
duke  
2005. dec. 04. 03:31 | válasz | #23
Amilyen orult a vilag,nem lepodnek meg azon hogy amikor majd 10-20 ev mulva hetkoznapi kiforott technika lesz,akkor sok egeszseges ember is lecsereli a kezet ilyenre.Divatbol,meg hogy erosebb, gyorsabb legyen.Ugy fogjak cserelgetni hetrol hetre az emberek a kezuket az ujabb es ujabb modelekre,mint manapsag mobilokat.
2005. dec. 04. 00:46 | válasz | #22
"az összes lehetséges orvosi és etikai kérdést, amit egy ilyen implantátum felvethet még... legalább öt, de inkább nyolc év kell majd, mire az eszköz túljut minden szükséges eljáráson" - azér ez elég gáz, 5-8 ÉV? kiváncsi lennék milyen etikai kérdéseken gondolkodnak, tekintve, hogy ma is vannak művégtagok (na meg igaziak is, ez max valahol a kettő közt lehet)
Zedas  
2005. dec. 03. 21:00 | válasz | #21
Szerintem előbb lesznek teljes értékű mechanikus végtagok, mint hogy kitalálják hogy hogyan lehet a kilökődés veszélye nélkül pl. egy kezet átültetni, avagy az adott személy génjei alapján egy kezet építeni neki (ez utóbbit 3D szövet építéssel már meg tudják oldani, de csak porcokkal)
Dredd  
2005. dec. 03. 20:43 | válasz | #20
cyberpunk2020 - a végén 100%-ban megvalósul addigra. úgy legyen
FTeR   "Rest in Peace FTeR" 
2005. dec. 03. 19:49 | válasz | #19
persze az a "bőr" csak sima gumi volt, nem érzékelt semmit.
FTeR   "Rest in Peace FTeR" 
2005. dec. 03. 19:47 | válasz | #18
vagy tíz éve volt egy ilyen a friderikusz műsorában. csak ott a csávókám egész karja élő szővet volt a fém vázon.
még poénkodtak is azon, h lehúzta a "bőrt" a karjáról mint arnold apánk.
és az agyával irányította. mondta, h gond szokott lenni, h ha valaki felidegesíti, akkor a karja lendűl bemunatni a nemzetközit, ezért a másik hóna altt van egy kikapcsoló gomb :D
Pharaoh   2001. 04. 25. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 04. 25. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 04. 25. óta regisztrált VIP fórumozó2001. 04. 25. óta regisztrált VIP fórumozó
2005. dec. 03. 19:18 | galéria | válasz | #17
Valószínüleg az energiatakarékosság és a helyhiány miatt nem az erőre mentek a fejlesztők.
2005. dec. 03. 18:24 | válasz | #16
persze, meg milyen precíz, nem?:) hátha majd dartsot lehet vele nyerni ;)
Kornan  
2005. dec. 03. 18:14 | válasz | #15
És mekkora erőt lehet vele kifejteni?Nem örülnék ha valaki egy ilyennel megszorongatná a vállam.
Omega  
2005. dec. 03. 17:06 | válasz | #14
ez az egyik legkiforrottab technológia...
10-20 éven bellül már talán ilyen végtagjaik lesznek a mozgássérülteknek...

Xantia  
2005. dec. 03. 16:43 | válasz | #13
Vezeték nélküli kapcsolat az ember és a keze között. Majd jönnek a crackerek és betörnek a kezemhez, azt majd csodálkozom, mikor kiverem a saját fogamat.
Persze azt is mondhatom majd a bíróságon, hogy nem én raboltam ki a bankot, hanem amig aludtam (elkábítottak), addig távirányítással másvalaki csinálta.
Mészy  
2005. dec. 03. 16:05 | galéria | válasz | #12
Jó lenne, ha minél hamarabb elterjedne! Van egy barátom, ő nagyon tudna ennek örülni...
2005. dec. 03. 15:32 | válasz | #11
Luke Skywalkernek is ők csimálták??
Ez a lézerkard nagyon éles tud lenni..
Na de a kéz nem néz ki rosszul, sok sikert a fejlesztőknek!
2005. dec. 03. 15:18 | galéria | válasz | #10
Nekem már holnap megveszi apa :D
2005. dec. 03. 15:05 | galéria | válasz | #9
Vegre valami ertelmes cikk/fejlesztes.
enkido  
2005. dec. 03. 14:28 | válasz | #8
Először a Schwarzeneggeren kellene kipróbálni, neki már megvan a megfelelő tapasztalata... :DDDDDDD
2005. dec. 03. 14:02 | válasz | #7
őőőőőő...az akksi hol is van benne? :-D Lehet,szivargyújtóról megy.;-)
2005. dec. 03. 14:01 | válasz | #6
Gondoljatok bele milyen lenne ha elveszítenétek a kézfejeteket... én mindent megtennék hogy lehessen egy ilyenem (Programozáshoz nemárt ha 2 kezed van)
lesko  
2005. dec. 03. 13:32 | válasz | #5
Személ szerint nekem tetszik! Sőt ha valóban működőképes a dolog akkor kételkedem benne,hogy buknának vele! Persze az is igaz,hogy nem lesz egy olcsó mulatság!
2005. dec. 03. 13:11 | válasz | #4
Inkább robbotzsaru.

Majd ha a sérült katonák ilyet kapnak...
Erősebb, jobb lessz mint az igazi.

Ahhoj  
2005. dec. 03. 12:47 | válasz | #3
tiszta star wars :P
ac3  
2005. dec. 03. 12:42 | válasz | #2
terminator?:)
2005. dec. 03. 12:27 | galéria | válasz | #1
kiváncsi vagyok hogy mikor lessz benne a tv-ben is hogy mekkorát buktak :P