![]() |
| |
| Főoldal | IT/Tech | Tudomány | Játék | Mobil | Digicam | Film | Letöltés | Tárhely |
Szolgáltatások További cikkek Kiemelt cikkek |
Az internetre kerül az összes magyar jogszabály
2005. november 29. 23:59, kedd - Forrás: Napi Online
Elvileg január 1-jétől kell elérhetővé tenni az összes hatályos jogszabályt az interneten, az államigazgatás azonban még csak a munka ütemezését tervezi.
A központi jogszabály-szolgáltatásra kiírt pályázat szerint a következő két évben 500 millió forintot költenek majd az államigazgatási szervek a jogszabályok online megjelenítésére, ám piaci szereplők szerint az összeg ennél jóval nagyobb is lehet. A ket által meghatározott feladatot fokozatosan hajtja végre a kormány, aminek ütemezését a Belügyminisztérium ellenőrzi - tudta meg lapunk a Informatikai és Hírközlési Minisztérium illetékesétől. A kormányzati szervek két megoldás közül választhatnak: közzéteszik az egész jogszabályt, vagy csak a rájuk vonatkozó kivonatot, amelyben talán az ügyfelek is jobban eligazodnak. A saját honlappal nem rendelkező szervezetekre vonatkozó joganyagok a központi kormányzati portálra kerülnek fel. A saját honlappal bíró szervezetek is megoldhatják a feladatot házon belül vagy megbízhatnak külön jogszabály-szolgáltatót. A Központi Szolgáltatási Főigazgatóság által kiírt tender eredményeképpen erre három céget kérhetnek fel 2006-2007-ben: a súlyozott összehasonlító ár szerint a legkedvezőbben az Opten Kft. (15 400 forint), majd a Magyar Hivatalos Közlönykiadó (21 550 forint) és a KJK-Kerszöv (101 238 forint) kínálja a szolgáltatást - áll az Opten közleményében, amely a Sanoma kiadóval együttműködve nyáron ingyenesen hozzáférhetővé tette a hatályosított jogszabályok gyűjteményét. Ebből az is kiderül, hogy eredetileg az 1990-től hatályos jogszabályok gyűjteményére vonatkozott a kiírás, amit azért kellett megváltoztatni, mert azt csak a KJK-Kerszöv teljesíthette volna. (A cég emellett kilátásba helyezte az eljárás megtámadását, mivel a Jogtár név levédetését követően a bíróság eltiltotta az MHK-t annak használatától, és így a KJK értelmezésében az állami cég nem indulhatott volna a tenderen.) Jelenleg az Igazságügyi Minisztérium honlapjára a tárca által előterjesztett tervezetek közül csak a nagyobb terjedelműek kerülnek fel. Az Országgyűlés honlapján a mostani gyakorlathoz hasonlóan a jövőben is olvashatók lesznek a törvény- és módosító javaslatok és a bizottsági ajánlások, ezek a kisebb jelentőségű jogszabálytervezetekkel és a bizottsági jegyzőkönyvekkel egészülnek majd ki. A Magyar Közlöny ezentúl felhasználóbarátabb formában, valószínűleg eddigi tárolási helyén lesz olvasható, regisztráció nélkül, a hivatalos lap technikai védelméről pedig kormányrendelet készül. Az önkormányzati rendeletek kivételével létre kell hozni a naponta frissített hatályos jogszabályok gyűjteményét, amelyben biztosítani kell a szám, cím vagy szöveg szerinti keresést. A gyűjtemény megjelenésének helye és formája még bizonytalan, rendszere a CompLex CD Jogtáréhoz lesz hasonló. Az önkormányzati rendeleteket a belügyi tárca honlapján teszik közzé, miután a jegyző azokat elektronikus formában megküldte a miniszternek, önálló közzétételre csak 2007-2008 során kötelezi a helyi szervezeteket a jogszabály. A 2006. január 1-je előtt keletkezett jogszabálytervezetekre, törvényjavaslatokra és a Magyar Közlöny példányainak digitális másolataira nem vonatkozik a közzétételi kötelezettség, ám e-mail formájában ezeket is bárki igényelheti majd. Továbbra is a CompLex CD Jogtár profi rendszerét fogják használni azok, akiknek a munkájukhoz van szükségük az információkra - mondta lapunknak Jablonszky László, a KJK-Kerszöv Jogi és Üzleti Kiadó Kft. említett kiadványának főszerkesztője. A kiadványban ugyanis a jogszabályok közlésén túl többek között időgép (vagyis korábbi időben hatályos jogszabályok rendszere), lábjegyzetek, bekapcsolható bírósági határozatok, APEH-iránymutatások, versenytanácsi határozatok és egyéb normák is szerepelnek. Jablonszky hozzátette, a jogszabályok rendszeres online frissítésére is alkalmasnak tartja cégét. Kapcsolódó cikkek
![]() VIA: itt az 50 dolláros minipécé Érdekes megoldással próbálkozik a jelenleg inkább helyét kereső gyártó, amely árában még az évekig oly sokat tárgyalt százdolláros laptopot is leveri, ám belső összetétele miatt komoly kétségeket támaszt jövőjét illetően.A táblagépek terén a Samsung megelőzte az AmazontAz idei esztendő első negyedévében a dél-koreai társaság sikeresen megelőzte az amerikai riválisát a tábla PC piacon és feljött a második helyre.A közösségi hálózatok felgyorsítják az információáramlástAz már korábban is ismert volt, hogy a közösségi honlapok a többi hálózatnál hatékonyabban képesek szétosztani az információkat, matematikailag azonban először sikerült ezt bizonyítani.Az Apple és a Samsung veszik a legtöbb félvezetőt Nemcsak az okostelefonok versenyében, de a félvezetőkre fordított összeg tekintetében is a címben szereplő két cég vezet, ami jól mutatja sikerük mértékét.Nehezen őrizhető meg a kulturális örökségünkA jelenlegi európai szerzői jog jelentős mértékben megnehezíti a különböző művek hosszú távú archiválását, éppen ezért lehetővé kellene tenni a könyvtárak számára az internetes tartalmak automatikus lementését, viszont korlátozni kellene a kópiák felhasználását - ezt sürgeti Eric Steinhauer, a Hageni Távegyetem könyvtárosa.
| Hirdetés
Cikkek Hírek |
Hozzászólások Bejelentkezéshez klikk ide (Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
|