Fél évig kötelezően őrzik adatainkat az EU-ban
2005. november 25. 10:12, péntek
A Unió szabadságjogokat vizsgáló bizottsága nagy többséggel támogatja az adatmegőrzés hat hónapra történő meghosszabbítását, így a javaslat esélyei nagyban javultak a végső szavazás előtt.

Hirdetés

Az Európai Parlament bizottsága tegnap döntött a meglehetősen nagy port felkavaró adatmegőrzési direktívával kapcsolatban, tudósít a Reuters. Ebben 33 résztvevő - nyolc nemleges válasz és öt tartózkodás mellett - a javaslat elfogadását és továbbítását vélte a helyes megoldásnak, így minden akadály elhárult a teljes parlament decemberi, minden bizonnyal végleges szavazása előtt. Amennyiben ez is pozitívan zárul, már csak az egyes tagállamokon múlik, hogy mikor lép életbe.

A javaslat legnagyobb jelentőségű változtatása, hogy a jelenlegi három hónapról hat hónapra, azaz fél évre meghosszabbodik az adatmegőrzés kötelező időtartama. A telekommunikációs és internetszolgáltatók tehát fél éven keresztül kötelesek lesznek megőrizni előfizetőik beszélgetéseit, világhálón folytatott tevékenységét rögzítő adatokat, hogy adott esetben a hatóságok segítségére siethessenek. Ez ugyanis nagyban hozzájárulhat az internetes bűnözők elleni harc hatékonyságának növeléséhez, de persze sokan attól tartanak, hogy a kiadók és filmstúdiók is felhasználják a főellenségnek tekintett fájlcserélők ellen. A hivatalos indok a terrorizmus visszaszorítása, a terroristák nyomon követése, de innen már csak egy lépés lenne az eljárás kiterjesztése.

A javaslat óriási vitát váltott ki a világhálón, és többen egyértelműen annak elvetése mellett foglaltak állást. Az ötletet feldobó European Digital Rights hangsúlyozta, hogy a kommunikáció tartalmát egyetlen esetben sem tárolnák el, ám minden egyéb információt - a felhasználó neve, címe, telefonszáma, az ügyfél által kezdeményezett vagy fogadott hívások időpontja és időtartama, a kommunikáció módja, valamint a mobilhívások esetében a földrajzi elhelyezkedés - rögzítenének. Nem csoda, hogy a jogvédő szervezetek nem értettek egyet, és rövid időn belül tiltakozásukat fejezték ki a javaslattal kapcsolatban. Augusztusban az EU is elismerte, hogy a kommunikációs adatok megőrzése sérti a személyi jogokat, ám ennek ellenére mégis támogatták az adatmegőrzés időtartamának hat hónapra történő növelését.

Alexander Alvaro német küldött a hírügynökségnek adott nyilatkozatában leszögezte, hogy az általuk megszavazott változat némileg visszafogottabb, és egyensúlyra törekszik az egyes tagállamok és az Európai Bizottság által kívánt módozat között. Erre utal, hogy a tagállamoknak meg kellene téríteniük a szolgáltatók ezzel kapcsolatos kiadásait, és kizárólag birói döntés alapján lehetne betekinteni az adatokba. Mobilhívásoknál az ügyfél azonosító száma, SIM-kártyájának száma, és a hívás kezdeményezésekor észlelt földrajzi elhelyezkedése lenne a kiindulópont, míg a világhálón az IP-cím, telefonszám, a ki- és belépés dátuma, valamint az előfizető neve és címe tartozna a megőrzendő adatok körébe.
Kapcsolódó linkek
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
szal  
2005. nov. 28. 11:28 | válasz | #22
Volt egy vicc. ..az nem baj, hanem katasztrófa..
Ennek alapján, aggódom. Ha nyiltan bevallanak az
illetékesek. Akkor mi is lehet az amit titkolva tesznek a magánélet sérelmére!
Bitang jó annak aki egy kormányváltás elött "idöben" vétett el valami véleményt. Mert, ha nem
akkor (ha betartják a félévet(!)? Mire fogják fel-
használni az elszólásomat!?
Az internet saját magát öli meg azzal, hogy csak
LEXIKON-nak érdemes használni! Itt is van buktató!
Mit is keresett 'a pógár'?
A szabadság vélelme elhozta a cenzúra és büntetés
szerinti életet! Ez! Van!
2005. nov. 27. 12:01 | válasz | #21
és ha 1 haver a nevére veszi a mobilt, de valki egészen más használja, akkor mi van ???
Ha pl sok szemtanu állítja, h velük volt aznap?
Talán majd a törvény tiltani fogja azt is, h kölcsönadjuk a mobiltelefonunkat ???
2005. nov. 27. 11:58 | válasz | #20
Ha valaki EUból vagy Amiból rákeres 1 arab weboldalra, máris jelez valhol, és azonnal körbeveszik a PCt az Interpol-osok...
New World Order (by G. Bush) rulez..ehh
crx  
2005. nov. 27. 11:52 | válasz | #19
Mondjuk teljesen mindegy hogy mit rögzitenek lás példát kaser ede mobiltelefon 100 Km re de mégis moron volt a birák szerint akor meg minek kérik le a hivásokat ha ugyis mindegy.
abelr  
2005. nov. 27. 09:15 | válasz | #18

2005. nov. 27. 02:14 | válasz | #17
Már itt van. Fel a nagy Telefon cserére! Aztán bizonyitság be, hogy éppen kinél van melyik telefon.
abelr  
2005. nov. 26. 23:23 | válasz | #16

abelr  
2005. nov. 26. 18:06 | válasz | #15
wow viszhangzik ...
abelr  
2005. nov. 26. 18:04 | válasz | #14
A Ludas Matyiban volt Döbrögi vágya, h. akkora tornyot épitsenek neki amelyen a falu összes házának összes ablakán belát. Egy álom fog megvalósulni ...
Történelemből tanultuk, hogy voltak rabszolgatartó társadalmak! És még a középkorra mondták azt, hogy sötét!

abelr  
2005. nov. 26. 17:55 | válasz | #13
A Ludas Matyiban volt Döbrögi vágya, h. akkora tornyot épitsenek neki amelyen a falu összes házának összes ablakán belát. Egy álom fog megvalósulni ...
abelr  
2005. nov. 26. 17:54 | válasz | #12
A Ludas Matyiban volt Döbrögi vágya, h. akkora tornyot épitsenek neki amelyen a falu összes házának összes ablakán belát. Egy álom fog megvalósulni ...
Mészy  
2005. nov. 26. 12:50 | galéria | válasz | #11
1984 : nagyon hamar eljöhet
2005. nov. 25. 22:23 | válasz | #10
Totális kontroll és diktatúra a jövő...
2005. nov. 25. 19:58 | galéria | válasz | #9
Brave new world.
P3h3ly  
2005. nov. 25. 16:39 | válasz | #8
"A hivatalos indok a terrorizmus visszaszorítása, a terroristák nyomon követése, de innen már csak egy lépés lenne az eljárás kiterjesztése" ja meg az is egy lépés hogy nem csak ezeket az adatainkat tárolják el hanem az összes többit is...
nc Kínában is ez megy csak durvább formában, az amcsiknál is folyamatos balhék vannak, lassan nem csinálhatok semmit anélkül hogy le ne hallgatnának/meg ne figyelnének. szomorú
Macc  
2005. nov. 25. 16:36 | válasz | #7
Ez az egeszben a legdurvabb, hogy ha fel mernel lazadni ellene, te lennel terrorista.

Nemreg lattam a spektrumon egy erdekes filmet szabadsagharcosokrol... Azt mondta a kommentar: ma az ilyen embereket terroristanak hivnank!!! Elertunk arra a pontra amikor a tomegeket mar annyira behulyitettek, hogy egyszeruen lehetetlen kitorni a szoritasbol, mert mar nincsen nemes erdek amiert kuzdhetnel, egyszeruen leterroristaznak, a tomegek meg lassan mar minden jogukrol lemondanak, hogy elosegitsek a terrorizmus elleni kuzdelmet!

Macc  
2005. nov. 25. 16:33 | válasz | #6
vicc az egesz, kozeleg a kezunkbe epitett chip... A birkak hozzankkepest onallo szabad egyenisegek lesznek!
Caro  
2005. nov. 25. 15:42 | válasz | #5
Bízzunk a parlamentben, hogy nem szavazzák meg.
2005. nov. 25. 15:34 | válasz | #4
" EU is elismerte, hogy a kommunikációs adatok megőrzése sérti a személyi jogokat, ám ennek ellenére mégis támogatták"
törvényt sért, és mégis bevezetik? nincs ebben ellentmondás? Bárki aki törvényt szeg, azt lekell csukni stb.. vallják ők. Ehez képest ők olyan rendet hoznak és erőltetnek rá az országokra amely megszegi a törvényt. Ennyi erővel ráerőltetik mindegiyk szolgáltatóra, és aki betartja azt lecsukathatják.. :) Mellesleg törvényszegők, azaz bűnözőket úgy akarják elkapni hogy ők is törvényt sértenek... no comment...
Lame  
2005. nov. 25. 13:05 | válasz | #3
Szanalom mar ez az egesz vilag.
Baromira orulok neki, hogy a mobilszolgaltatom rogzitgeti, hogy mikor hol vagyok eppen.
Kivancsi lennek megis mire hasznaljak majd ezeket az adatokat, mert latszolag NAGYON kell nekik.
2005. nov. 25. 12:31 | galéria | válasz | #2
Tiszta amerika, tuti ők pénzelik ezt a kampányt
Undorító
Lacc  
2005. nov. 25. 12:07 | galéria | válasz | #1
"...az EU is elismerte, hogy a kommunikációs adatok megőrzése sérti a személyi jogokat, ám ennek ellenére mégis támogatták az adatmegőrzés időtartamának hat hónapra történő növelését."

Igen. Örülök, hogy már ez se állítja meg őket.