![]() |
| |
| Főoldal | IT/Tech | Tudomány | Játék | Mobil | Digicam | Film | Letöltés | Tárhely |
Szolgáltatások További cikkek Kiemelt cikkek |
Az ország hatvan százaléka nem ért a számítógéphez
2005. november 25. 10:02, péntek - Forrás: Magyarorszag.hu
Az elmúlt két évben sikerült lerakni az információs társadalom alapjait, a következő időszak legfontosabb feladata az ország lakosságának hatvan százalékát érintő digitális írástudatlanság felszámolása, mondta Kovács Kálmán szakminiszter az Országgyűlés informatikai bizottságának éves meghallgatásán.
A távközlési versenyt jelzi, hogy az elmúlt hetekben több szolgáltatónál ötezer forint alá csökkentek a szélessávú internet havidíjai, ez az összeg egyébként korábbi felmérések szerint lélektani határnak számít: ilyen tarifák mellett váltanának szélessávra a modemesek. A tarifák csökkenését az OECD 2002-2004-es időszakot vizsgáló jelentése is alátámasztja, közölte Kovács Kálmán. Az év végéig további négyszáz településen épül ki a Közháló, 2006 közepére pedig a tárca számításai szerint minden második háztartásban lesz asztali számítógép. Az internetezők száma 2006 végére 2 millióval bővülhet. Európa az információs társadalom fejlesztésében a hozzáférésről a hozzáértésre helyezi át a hangsúlyt, ennek megfelelően a GVOP informatikai tárgyú pályázatai nagyrészt szolgáltatás-fejlesztéseket támogatnak, kivétel ez alól a szélessávú internet kiépítésének támogatása. A miniszter szerint a legnehezebb feladat a felhasználói igények felkeltése, mert a magyarok legalább 60 százalékának nincs gyakorlata a számítógép használatában. A digitális szakadék felszámolására speciális képzési programok indultak vakoknak, mozgássérülteknek és időseknek, elindult az IT-mentorok képzése. Az idei év második felének feladata volt az NFT előkészítése, ehhez a szakmai szervezetek bevonásával iparpolitikai ajánlás is készült. Az IHM elkészítette, és társadalmi vitára bocsátotta a Nemzeti Szélessávú Stratégiát, a médiatörvény digitális televíziózás elterjedését gátló szabályai miatt pedig az Alkotmánybírósághoz fordult a miniszter. Az informatikai szektor külgazdasági kapcsolatrendszerét erősíti, hogy az egyesült államokbeli Virginia után immár Szncsenben (Kína) is létrejött a Magyar Technológiai Központ (HTEC). A miniszter a bizottság felvetésére elismerte, hogy hazánk lemaradásban van a kábeltévés piac szabályozásában. Pettkó András, a bizottság MDF-es tagja felvetette, hogy széles körű tájékoztató kampánnyal kellene népszerűsíteni a munkáltatók által járulékmentes juttatásként adható internet-jegyeket. A miniszter válaszában elmondta, hogy a munkavállalók a mai napig az élelmiszerjegyeket részesítik előnyben az internettel szemben. Erdész Zoltán (Fidesz) a kizárólag magyar csatornákat tartalmazó kábeltévés csomagokról kérdezett. Az informatikai tárca erről legfeljebb ajánlást fogalmazhatott meg a szolgáltatóknak, de az egyeztetések eredménytelenek voltak, mondta Kovács Kálmán. A miniszter szerint azonban két év múlva a digitális technológiának köszönhetően mindenki a kedve szerinti programcsomagot állíthatja össze a kínálatból. Rogán Antal (Fidesz) bizottsági elnök kérdésére az informatikai miniszter elmondta, hogy a Millenáris park épületeinek felújítására, a Jövő Házára és a Csodák Palotájára eddig összesen 1,5 milliárd forintot költöttek, amelyből több mint 300 millió forint céges szponzorációból származik. A bizottság elnöke elismerte a tárca távközlési szabályozásban elért eredményeit, bírálta viszont az IHM-et az egyéni döntések alapján elosztott támogatások és az Állami Számvevőszék jelentésében megfogalmazott kritikák miatt. Kapcsolódó cikkek
Kapcsolódó linkek
![]() VIA: itt az 50 dolláros minipécé Érdekes megoldással próbálkozik a jelenleg inkább helyét kereső gyártó, amely árában még az évekig oly sokat tárgyalt százdolláros laptopot is leveri, ám belső összetétele miatt komoly kétségeket támaszt jövőjét illetően.A táblagépek terén a Samsung megelőzte az AmazontAz idei esztendő első negyedévében a dél-koreai társaság sikeresen megelőzte az amerikai riválisát a tábla PC piacon és feljött a második helyre.A közösségi hálózatok felgyorsítják az információáramlástAz már korábban is ismert volt, hogy a közösségi honlapok a többi hálózatnál hatékonyabban képesek szétosztani az információkat, matematikailag azonban először sikerült ezt bizonyítani.Az Apple és a Samsung veszik a legtöbb félvezetőt Nemcsak az okostelefonok versenyében, de a félvezetőkre fordított összeg tekintetében is a címben szereplő két cég vezet, ami jól mutatja sikerük mértékét.Nehezen őrizhető meg a kulturális örökségünkA jelenlegi európai szerzői jog jelentős mértékben megnehezíti a különböző művek hosszú távú archiválását, éppen ezért lehetővé kellene tenni a könyvtárak számára az internetes tartalmak automatikus lementését, viszont korlátozni kellene a kópiák felhasználását - ezt sürgeti Eric Steinhauer, a Hageni Távegyetem könyvtárosa.
| Hirdetés
Cikkek Hírek |
Hozzászólások Bejelentkezéshez klikk ide (Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
|