Felbontás: 6 megapixel (3008x2000) LCD kijelző: 2", 130 000 pixel Memóriakártya: SD Energiaellátás: Li-ion Ára: kb. 160 000 Ft

A Nikon belépőszintű, műanyag vázas DSLR fényképezőgépei közül a legfrissebb (a D70s-sel karöltve) és a "legegyszerűbb" a D50 névre keresztelt típus. Mivel egy nagyon olcsó, de nagyon jó nevű termékről van szó, jogos a kérdés, milyen terméket várhatunk ennyi pénzért. A választ remélhetőleg mindenki megkapja az alábbi ismertetőből, de annyit elárulok előre, hogy csodák nincsenek.

Külső kialakítás

A D50 két színben került forgalomba, a szokásos fekete, és a Nikonnál nem igazán jellemző ezüst kivitelben. Ez utóbbi meglehetősen komolytalanul is néz ki. A nagyon jól összerakott, stabil műanyag váz külső borítása precíziót és igényességet sugároz. Fogásra meglepő módon még a D70-nél is jobb egy fokkal, mert bár rövidebb, illetve alacsonyabb a markolat (ennek ellenére ezen is elférünk négy ujjal), de lényegesen vaskosabb, és nagyobb kezű fotósoknak jobban kézreáll, mint a nagytestvér(ek). Összevetve a Canon 350D-vel szinte ég és föld a különbség, ez utóbbinak vékonyabb és alacsonyabb a markolata, így ebben a párbajban egyértelműen a Nikon kerekedik felül.


A kezelőszervek mindenhol kézre esnek, az állványmenet természetesen az objektív középvonalában van (ám kb. 1,5 cm-rel az érzékelő síkja előtt), az kkumulátor pedig itt is a markolatban kapott helyet. Egyik első negatív élményként említeném az akku behelyezésekor, illetve kivételekor tapasztalható problémát, ami abból adódik, hogy mindössze a zárófedél gondoskodik az akku rögzítéséről, amit alulról egy rugó tol kifelé, így szinte erőszakkal kell rázárnunk a fedelet, kivételkor pedig óvatosnak kell lenni, nehogy a fedél kinyitásakor rögtön kiugorjon az áramforrásunk. Gagyi megoldás, amit véleményem szerint egy ekkora gyártó nem engedhetne meg magának.

Keresők, kijelzők

Digitális tükörreflexes gépről lévén szó természetesen valós optikai kereső áll rendelkezésünkre. A képek visszajátszása, illetve a menü kezelése egy állítható fényerejű, 2 colos, 130 000 pixeles TFT LCD képernyőn történik, emellett a váz tetején egy kellemesen nagy és informatív LCD kijelző tájékoztat az aktuális beállításokról, expozíciós értékekről. Sajnos itt rögtön újabb "baki" esete forog fenn, mivel ez a kijelzőnek nincs háttérvilágítása, így éjszaka gyakorlatilag használhatatlan, ha nincs az embernél valami egyéb fényforrás. Ez elsőre talán nem tűnik komoly problémának, de elég egyszer megpróbálkozni egy éjszakai városkép rögzítésével egy gyengén kivilágított helyről, hogy egy életre megjegyezzük az így szerzett élményeket.


A TFT-re nem lehet panasz, szép, részletes, színtelített, megfelelően kontrasztos képet ad, jól használható. Az optikai kereső természetesen dioptria korrekciós, és a belső kijelzőn szerepel az akkumulátor alacsony töltöttségi szintjére, illetve az SD-kártya hiányára figyelmeztető jelzés is. Öt AF-pontot láthatunk a keresőben, ami bőven elég (gyakorlatilag egy is elég lenne az esetek 99%-ában), viszont a D70-nél bekapcsolható referenciahálót itt ne keressük (szintén nem katasztrófa, nélküle is mindent meg lehet oldani).

Kezelőszervek

Ezen a téren a Nikon D50-en egyértelműen érezni a sok évtizedes tapasztalatot, átgondoltságot. Az egyetlen vezérlőtárcsa hátul található, ott viszont a lehető legjobb helyen. Nem okoz gondot a használata egyetlen funkció állításakor sem, ami a Nikonnál egy adott gomb egyidejű lenyomásával válik lehetővé (nem mondom, hogy ez a legjobb megoldás, de kétségkívül a leggyorsabb). A nyomógombok alaphelyzetben majdnem a váz felületének síkjában vannak, így megnyomáskor gyakorlatilag az alá kerülnek, és ez némileg zavaró. Ha egy milliméterrel magasabban állnának, sokkal ritkábban fordulna elő, hogy nem nyomjuk be eléggé a működéshez (velem legalábbis előfordult párszor, amikor nem körömmel nyomtam be őket).

Áramellátás

A gép 7,4 V-os, 1400 mAh-s Li-ion akkumulátort használ (EN-EL3). Fogyasztása kimagaslóan jó, bőven 500 expozíció fölött lehet számolni egy töltéssel, és még kemény hidegben sem roggyan meg az akksi. Az egyetlen probléma mechanikai jellegű, a már említett hiányos rögzítés.

Menürendszer

Öt főmenüpontunk van, ezek alatt számos beállítási lehetőség áll rendelkezésre. A menü kezelése egyszerű, könnyen áttekinthető, bár - ha ez szempont - egyáltalán nem elegáns, a színes ákombákom feliratok inkább egy játékra emlékeztetnek (viszont kétségkívül jól jön a gyengén látóknak, akik valamilyen bizarr okból fotózásra adják a fejüket).

Beállítások, üzemmódok

Az üzemmód tárcsán majdnem minden megtalálható, amit megszokhattunk más gépeken. Elsőre furcsa lehet a sima éjszakai motívumprogram hiánya, azonban ezt a tájkép mód oldja meg, és csak éjszakai portré üzemmódot találunk, ami viszont vakuzni fog, feltételezve, hogy az előtérben áll valaki. Ha kicsit mélyebben belemászunk a lehetőségekbe, feltűnhet, hogy a legalacsonyabb beállítható ISO érték 200, ami ugyan nem újdonság a Nikon gépeknél, de még mindig nem igazán világos, miért marad ki az általánosan alapértéknek vett ISO 100.


Újabb erősen problémás területre érkezünk, ha a fehéregyensúly beállításokat vesszük nagyító alá. Bár egy DSLR-től elvárható lenne, hogy AWB (automata fehéregyensúly) módban is alapvetően jól teljesítsen, úgy látszik, a D50 esetében ez túl nagy elvárás. Abban a pillanatban, hogy a napot eltakarja egy felhő, már elég érdekes eredményt produkál. Persze erre való a "felhős" beállítás, de ezzel két gond is van. Egyrészt egy ilyen szélsőségesnek egyáltalán nem nevezhető helyzetben még egy 30 000 Ft-os kiskompakt AWB-je sem szokott csődöt mondani, másrészt a D50 "felhős" WB-beállítása úgyszintén nem működik.

Bizonyos esetekben az "árnyék" WB üzemmód oldotta meg a problémát, de hogy valójában mennyire kicsúszott a talaj a Nikon lába alól ebben az esetben, azt az mutatja legjobban, hogy az éjszakai felvételeknél a helyes színekhez "napos" beállítást kellett alkalmazni. No comment, erre mindenki készüljön fel, aki ezzel a típussal szemezget, gyakran fog kékbe borulni a fotó minden logikus magyarázat nélkül. Olyan is előfordult a teszt során, hogy ugyanolyan fényviszonyok között egy másik témát fotózva már nem volt jó az előzőleg bevált WB mód.


Háromféle fénymérési mód közül választhatunk: matrix, középre súlyozott és spot, azonban itt is várt pár apró meglepetés. Fekete autót fotózva matrix módban túlexponált képet kaptam, és fura módon a középre súlyozott mód eredményezett helyes expozíciót. Az autofókusz is három módban működhet, egy megadott AF-pontra, dinamikusan összes AF-pontra (az automatika választja ki az egyiket), illetve a legközelebbi tárgyra eső AF-pontra.


Éjszakai fotók
1 - Tájkép motívumprogrammal
2,3,4 - Manuális expozíciók, "napsütés" fehéregyensúllyal, f4, f11 és f25 rekeszállással
Optika

A D50 kitobjektívje az "AF-s Nikkor 18-55 mm f/3,5-5,6 G ED DX" elég olcsó darabnak tűnik (nyilván olcsó is), felépítése egyáltalán nem meggyőző vagy bizalomgerjesztő. A mindössze 52 mm-es szűrőmenet is szokatlanul kicsi ebben a kategóriában (bár ezzel legalább a pénztárcánkat kíméljük szűrővásárláskor). Ami a képminőséget illeti, azt kapjuk, amire joggal számíthatunk: egy erős átlagot. F/9-11 körül elég szép, részletes a rajzolata, tág rekesznél pedig csak a szokásos mennyiségű kromatikus aberrációra kell számítanunk a képszéleken. Messze nem a legrosszabb kitobjektív a piacon, leginkább csak a gyenge anyagok és olcsó kivitelezés miatt kell aggódnunk.


Makrófelvételek
Érzékelő

A 6 megapixeles APS-C méretű CCD egyértelműen a gép legnagyszerűbb része. ISO 800-ig bátran használhatjuk, nem kell zavaró mennyiségű zajtól tartanunk, de még a legmagasabb érzékenységen, ISO 1600-on sem fog kifolyni a szemünk a színes pöttyöktől. A zajteszt éppen ezért minimális fénynél készült, teljesen homogén felületet fotózva, szándékosan melléállított fókusszal. Így tisztán látható a képzaj mennyiségének változása különböző érzékenységeknél, azonban ne felejtsük el, hogy "normális" esetben ilyen mértékű zajt nem fedezhetünk fel a képen, mint azt a másik tesztfotón láthatjuk (ISO 1600).


Zajszint különböző érzékenységeknél, kevés fénynél, illetve esti városkép ISO 1600-on, kézből fotózva
Vaku

A beépített, felugró (motívumprogram és AUTO módban önműködően nyíló) vaku teljesítménye igen meggyőző, 8-10 méterig jól használható. A menüben akár manuálisan is beállíthatjuk a villanás erősségét, ha nem akarjuk TTL módban használni.


Vaku nélkül, TTL módban és teljes fényerőn
Sorozatfelvétel

Bár csak kb. 2-3 képkocka/másodperces sebességgel kattog, a D50 mégis kiemelkedik sorozatfelvételi képességével, hiszen 40-50 expozíció után sem lassul be vagy áll meg (.jpg formátumot használva).


Wide és tele állásban készített fotók (AF-S 18-55 DX)
Összegzés, személyes benyomások

Alapvetően szimpatikus fényképezőgép, az árához képest mindenképpen pozitív, akár komolyabb munkára is alkalmas megfelelő minőségű optikákkal (főleg műtermi körülmények között). Sajnos pár apróság néha igen idegesítővé, frusztrálóvá tette a használatát, és ezekre nincs is megoldás, kénytelenek vagyunk megbékélni velük, legfeljebb több digitális utómunkával kell számolnunk, mit más típusoknál. Belépőszintű DSLR kategóriában az egyik legjobb vétel, főleg ha a kényelmes fogás is szempont. Képminőségben kiváló, jó a fogyasztása és könnyen használható.

Előnyök, hátrányok

+ kivételesen alacsony zajszint + profi kialakítás, kezelés, fogás + jó fogyasztás + jó vaku + alacsony ár

- fehéregyensúly beállítás problémák - nincs LCD-háttérvilágítás

A fényképezőgépet a FotoMarket bocsátotta rendelkezésünkre.