Alternatív híroldal tömbön kívüli országoknak
2005. november 24. 10:17, csütörtök
Pártatlan hírügynökséget szeretnének létrehozni az egyik nagy tömbhöz sem tartozó országok. A hidegháború idején létrejött Nonaligned Movement szerveződés a világ mintegy nyolcvan országát tömöríti.

Hirdetés

A kezdeményezés azután erősödött fel, hogy egyre több fejlődő ország érzékelte, miszerint nem mindig tudósítanak a nyugati hírügynökségek pártatlanul a náluk történő eseményekről. A hivatalos nevén Nonaligned Movement News Network névre hallgató hírügynökséget már támogatja Kuba, Szíria, Irán és Észak-Korea is.

Az új szervezethez kapcsolódó hírportál a tervek szerint jövőre kezdené meg a működését. Az oldal az érintett államok tájékoztatási minisztereinek közös állásfoglalása szerint igyekszik majd pártatlanul és az igazságnak megfelelően tudósítani a helyi eseményekről, illetve reagálni fog a nyugati írott és elektronikus sajtóorgánumokban elhangzó általuk tévesnek tartott hírekre is.

A nyolcvan ország illetékesei szerint a kedélyeket leginkább borzoló téma, hogy a nyugati sajtóorgánumok gyakran az összes muszlimot vagy a muszlimok többségét terroristáknak állítják be, figyelmen kívül hagyva azt a tényt, hogy minden nemzetben vannak jó és rossz emberek.

Az új hírhálózat munkáját a malájziai Bernama hírügynökség fogja koordinálni. A maláj kormány már meg is szavazott a célra egy kisebb összeget. "A Nyugat érdeke is, hogy pontos híreket kapjanak rólunk, hiszen ha az országaink nyugati megítélésében nem változik semmi és emiatt mindenki gyűlölettel tekint majd a Nyugatra, akkor senki nem akar majd nyugati cégekkel üzletet kötni és elmaradnak majd a turisták is ezekből országokból" - érvelt a párbeszéd szükségessége mellett Abdul Kadir Skeikh maláj tájékoztatási miniszter.
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2005. nov. 29. 15:03 | galéria | válasz | #6
Hasonló dolgokat ír a mediablog is.
dez  
2005. nov. 26. 14:24 | válasz | #5
Teccik.
2005. nov. 26. 02:03 | galéria | válasz | #4
szíriával nem tudom mi a bajod. nem tartozik amerika által "terroristáknak" nevezett országok közé.
na mind1. szíria kultúráltabb nemzet mint mi :P
antalc  
2005. nov. 25. 10:48 | válasz | #3
a magyaroknak is illene csatlakozniuk, nem csak mindig valami medve vagy majom seggit nyalni!
2005. nov. 25. 10:34 | válasz | #2
"igyekszik majd pártatlanul és az igazságnak megfelelően tudósítani a helyi eseményekről"

É-Korea, Kuba, Szíria...

:DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD
HuAn82  
2005. nov. 24. 18:59 | galéria | válasz | #1
A képről... "Kis ember nagy bottal jár."