Külön jogi eljárást indított az Electronic Frontier Foundation befolyásos kaliforniai digitális jogi tanácsadó cég, illetve Texas állam főügyésze a Sony BMG ellen. A vád minkét esetben az, hogy a multicég megsértette a vásárlók jogait és ártó szándékú szoftvert hozott forgalomba zenei CD-in.
Hirdetés
A november elején indított eljárás után Texas állam főügyésze és az Electronic Frontier Foundation, befolyásos kaliforniai digitális jogi tanácsadó cég is beperelte a Sony BMG-t. Szűk egy hónapja felfedezték, hogy miközben a Sony BMG agresszív módon próbálta korlátozni kiadványainak millióin a róluk készíthető másolatok számát, a felhasználók gépeit is veszélynek tette ki. Az XCP elnevezésű másolásvédő szoftvert a Sony a First4 brit cégtől vásárolta meg. A program a cég mintegy 52 kiadványára került föl és így közel 5 millió CD-n található meg. A kiadóvállalat a lelepleződést követően nyilvánosan kért bocsánatot weboldalán, és megkezdte az érintett lemezek visszahívását a nagy és kiskereskedőktől, majd korlátozásmentes verziókra, illetve MP3 fájlokra cserélte be őket.
A Sony BMG jogi érdekeit képviselő Daniel M. Madnil a New York Timesnak adott interjújában elmondta, hogy "kész felvenni a kapcsolatot a texasi főügyészséggel". Thomas Hesse, a Sony BMG globális digitális üzleti tevékenységéért felelős elnöke hozzátette, hogy "mint felelős vállalat, azon vannak, hogy kijavítsák a hibát, és mindent elkövetnek ennek érdekében". Cory Shields, a Sony BMG szóvivője szerint a termékvisszahívási és csereprogrammal a cég már alapvetően teljesítette az Electronic Frontier Foundation által jelzett követeléseket.
"Az emberek nagy része nem is tudja mi a rootkit, akkor miért kellene aggódniuk miatta?" - nyilatkozta korábban Thomas Hesse, a Sony illetékes vezetője
Az alapítvány által kezdeményezett kollektív per azonban a Sony kiadványok sokkal szélesebb körét célozza meg, beleértve azt a több mint 24 millió lemezt, amin a SunnComm védelmi szoftvere szerepel, és amelyek nem kerültek visszahívásra - olvasható a szervezet honlapján. A Sony állítja, csak 12 millió CD-re rakták fel a SunnComm szoftverét. A cég az alapítványnak elküldött levelében úgy nyilatkozik, hogy "minden lemezén felülvizsgálja a másolásvédelemet", bár nem hiszi, hogy a sunncommos lemezeit vissza kéne vonnia a piacról.
Cindy Cohen, az alapítvány jogi vezetője ugyanakkor úgy véli a First 4 Internet és SunnComm másolásvédelmével ellátott lemezek is sértik a vásárlók jogait, mivel egyikükön sem tájékoztatják őket, arról hogy zenehallgatás közben milyen programok települnek fel számítógépeikre. Ugyan a vásárlóknak el kell fogadniuk a felhasználási feltételeket mielőtt lejátszhatnák az érintett lemezeket, ám az alapítvány szerint az itt megfogalmazottak "sértőek" és "vásárló-ellenesek".
A rootkit-et nem te telepíted fel. Az egy kis médialejátszóval együtt települ fel szó nélkül a háttérben. Ráadásul a rootkit tulajdonsága az, hogy a gépen hagyományos eszközökkel nézve teljesen rejtve marad.Ez a média lejátszó rajta van a CD-n és PC-ben csak ezzel lehet lejátszani a zenét ami a lemezen van...
"Az emberek nagy része nem is tudja mi a rootkit, akkor miért kellene aggódniuk miatta?" - nyilatkozta korábban Thomas Hesse, a Sony illetékes vezetője
"Az emberek nagy része nem is tudja mi a SPYWARE, akkor miért kellene aggódniuk miatta?" ...
Hmm, az Xbox360-al most kicsit lépéselőnyben vannak, ugyanis az a piacon van. Most lehet tesztelni, hogy az emberek mennyire képesek várni egy jövőbeli PS3 reményében. Ráadásul alaposan megtervezték a piacradobást, hogy ne essen ki a köztudatból 3 nap után: készlethiánnyal nyitnak, jönnek majd a hírek, hogy: áá, micsoda roham, és most nincs, és nézzék hogy várják, és hogy örülnek, stb-stb. :)
A microsoft csinálja afesztivált, amikor a windows a szar. Igy akarja elterelni magáról a figyelmet az ügyben és rugdosni a SONY-t mert érzi az ixfos3,6 vesztét a PS3mal szemben. Tipikus microsoft stratégia. Egy telefon ide, egy telefon oda, és kész a balhé.
"... egyikükön sem tájékoztatják őket, arról hogy zenehallgatás közben milyen programok települnek fel számítógépeikre." Gondolom ezek a progik egyáltalán nem kérdezik meg hogy feltelepülhetnek-e. És épp ez az ami blokkolja a másolálst. Bár lehet hogy tévedek.
Valakinek nagyon a begyében lehet a Sony. Az MS-t sosem perelték azért, mert ártó patch-et jelentetett meg. Vagy úgy gondolják, hogy abban az emberek amúgy sem bíztak és számítottak rá, hogy ártó szándékú lesz, míg a Sony termékénél nem és emiatt villámcsapásként érte őket? :)
Arra lennek kivancsi, hogy mit gondoltak amikor ezt kitalaltak. Egyebkent meg miert telepitenem a hulye SW-juket a gepemre? Maximu lekapom a trackeket wav-ba, ha nelkule nem lehetne lejatszani.
Elvileg nálunk is az, mégis kivétel nélkül másolásvédettek a szoftverek, holott csinálhatsz magadnak biztonsági másolatot, de ha feltöröd a másolásvédelmet, akkor már törvényt sértessz! Ennyit a Magyar Törvényekről!!!