Az információs társadalomról az ENSZ égisze alatt Tuniszban rendezett csúcskonferencia pénteki zárónapján egy menetrendet fogadott el az informatika terén a gazdag és a szegény országok között fennálló nagy különbség mérsékléséről. A hangzatos ígéretek mellé azonban a fejlett országok kormányzatai meglehetősen sovány anyagi támogatást helyeztek egyelőre kilátásba.
Hirdetés
Holott a jelentések szerint ez lehetett volna a rendezvény egyik fő célja, elérendő, hogy az információs világhálóhoz az afrikai, ázsiai és latin-amerikai lakosság is kellő kapcsolódást kaphasson. Ehelyett elsősorban olyan belterjes kérdésekről esett leginkább szó, mint hogy például kinek lehet joga ellenőrzést gyakorolni a doménnevek megállapítása felett vagy milyen technikai megoldásokkal könnyíthető meg a fejlődő országok számára, hogy lakói az internet révén hírekhez vagy fogyasztási cikkekhez juthassanak hozzá. A viták egy részét az EU és az USA közötti párbeszédek uralták, illetve a bírálatok a net feletti amerikai uralom miatt.
A fejlődők képviselői szerint ismét ígéretfolyamot hallhattak, hasonlókat az öt évvel ezelőttiekhez, amelyekből szinte semmi nem valósult meg. Most is felvetettek vagy kétszáz javaslatot, de megvalósításukhoz összegeket, támogatást a fejlett országok részéről nem rendeltek, noha sok tervvel kapcsolatban eleve dollármilliókra van szükség.
Ami megvalósulni látszik: az információtechnológiai ismereteket tanító központok létrehozása, elsősorban diákok részére, valamint a MIT, azaz a Massachussets-i technológiai központ vezetőjének John Negroponte-nak a terve, hogy a szegényebb sorsú országok iskolásai és tanárai 100 dollárért vásárolhassanak laptopokat. Mások szerint a csúcskonferencia értelme az volt, hogy mostantól különböző akciók vehetik kezdetüket egyebek között partnerségi programok, találkozók formájában.