Továbbra sem népszerű a butított Windows
2005. november 19. 12:16, szombat
Elvetélt kísérletként jellemezhetnénk a médialejátszót nélkülöző Windows XP piacra dobását, ha nem tudnánk, hogy mindezt a Microsoft nem önszántából módosította operációs rendszerét.

Hirdetés

Emlékezhetünk arra, hogy a butított verziót eredetileg az Európai Bizottság döntése alapján volt kénytelen kihozni a szoftvercég. Maga a per igen hosszadalmas volt, de a döntés után sem zárult le a vita, és a testület újabb kifogásokat támasztott, míg Redmond folyamatosan igyekezett lazítani a köteléken. Még a lejátszót nélkülöző változat elnevezése sem ment könnyen, a "Reduced Media Edition" ugyanis a bizottság szerint túlságosan negatív volt, és a termék mellőzésére bíztatta a vásárlókat.

Erre a jelek szerint nem is volt szükség: a Windows XP N már júniusban általános kudarcként volt értékelhető, mivel még a PC-gyártók sem mutattak érdeklődést a szoftver iránt. A bizottság ezt azzal indokolta, hogy túl sok funkció hiányzik belőle, ami kissé furcsa, hiszen éppen ők kardoskodtak a lebutítás mellett.

Az ok inkább az árban - és a reklámértékben - keresendő, hiszen a teljes változat nem drágább, és a legtöbben nem szívesen vásárolnak olyan szoftvert, amiről tudják, hogy eleve butítottként kerül forgalomba. A nagyobb gyártók közül egyedül a Fujitsu-Siemens jelentette ki, hogy kérés esetén hajlandóak a butított verzióval szállítani konfigurációikat, ám csak akkor, ha megfelelő igény mutatkozik ez iránt. Garry Owen, a cég termékmenedzserei részlegének igazgatója azonban a ZDNet-nek most úgy nyilatkozott, hogy ezidáig nem tapasztaltak ilyen érdeklődést a vásárlók részéről, így nem is bonyolítottak le forgalmat a Windows XP N változattal. A Dell nem árult el információt a beérkezett igényekről, de álláspontjuk mit sem változott, és ehhez hasonlóan áll a kérdéshez a többi vállalat is. Mostanra tehát mindenki számára nyilvánvalóvá vált, hogy a bizottság látszatgyőzelmet aratott, és döntésével igazából nem befolyásolta az operációs rendszer eladási mutatóit.

Az Európai Bizottság szóvivője nem volt hajlandó kommentálni az ügyet, míg júniusban azzal hárították el a kérdést, hogy túl korai még következtetéseket levonni. A folytatás hiábavalósága most minden korábbinál világosabb, hiszen még a legfőbb ellenfélként számon tartott RealNetworks is kiegyezett a szoftvercéggel, és befejezte a harcot. Az igazi győztes tehát a Microsoft, amely - jelentős költségek árán - elkerülte a kedvezőtlen kimenetelt, és mindent folytathat ott, ahol abba (sem) hagyta.
Kapcsolódó linkek
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2005. nov. 23. 09:05 | válasz | #24
Ezzel csak azt akartam mondani (és akinek most nem inge az ne), hogy az emberi hülyeségtől NEM VÉD MEG SEMMI, hiába cserélsz józsika alatt IE-t másra, vagy GIZIKE alatt XY-t Z-re, ha van annyira hülye, hogy a neten mindenre igen nyom, akkor nincs az az ISTEN ami megvédi.

Ebből kell kiindulni...
2005. nov. 23. 09:04 | válasz | #23
Én azokat bírom, akik lecserélnek ezernyi dolgot, ilyenről erre, arról arra, mellüket kiemelve ordítják, hogy IGEN ÉN ÜGYELEK A BIZTONSÁGRA, mert én lecserélem, mert nem használom, mert szar....

És erre mi van??? Ezek közül kerülnek ki a fél évente reinstall emberek :) (az én tapasztalatom alapján)

Kicsit érdekes nem?
dokar  
2005. nov. 21. 12:06 | válasz | #22
"Igazából én örülnék egy windowsnak amiben nincs benne az IE és a Windows Media Player,"... Nekem ilyen Windows-om van!
2005. nov. 20. 21:59 | galéria | válasz | #21
kereső :)
2005. nov. 20. 20:23 | válasz | #20
2005. nov. 20. 20:09 | válasz | #19
He? Milyen oplogorol beszélsz? Nem is használok oplogot. Csengőhangot sem, csak a rezgést. De ennek most mi köze amúgyis a "A mobilodon bezzeg egyből lecseréled... " -hoz?
fflx  
2005. nov. 20. 20:03 | válasz | #18
jo, de ha pl indulok innen:

http://www.microsoft.com/hun/

akkor hogyan lehet oda eljutni? mely linkeken?
fflx  
2005. nov. 20. 18:22 | válasz | #16
mert ugye a microsoft > windows > professional helyen keresve egy betu nincs errol, hogy letezik egyaltalan.

max ha direkt rakeresunk, hogy windows xp n, akkor kapunk egy ilyet:
http://support.microsoft.com/default.aspx?scid=kb;en-us;886540


Van egy ilyen oldal, hogy "Which edition of Windows XP is right for you?":

http://www.microsoft.com/windowsxp/evaluation/compare.mspx

Na itt sem emlitik meg...
fflx  
2005. nov. 20. 18:15 | válasz | #15
kernek egy linket a micrsoft honlapjarol, ahol akarmilyen info talalhato errol a termekrol!

koszi
2005. nov. 20. 17:44 | válasz | #14
Én meg azokat tartom idiótáknak, akiknek van egy adott igénye, véleménye és ha az nem egyezik a többiével, akkor az az összes többi idióta.

Gondold már végig mit beszélsz légyszíves! Tudod miért? Elmondom:

Tételezzük fel, hogy én sem használom a WMP-t, hanem helyette XY programot, de TE YZ programot használsz, és mivel szerintem YZ program szar, ezért te számomra idióta vagy, mert nem azt használod, ami szerintem jó...

Ez hülyeség...
2005. nov. 20. 13:31 | válasz | #13
Én sem használom a WMP-t, de nem tartom idiótának azokat akik használják, ellentétben az olyan tudálékos, monitorfejű, otthonülő, szánalmas kis csírákkal mint te.
vg   2001. 02. 07. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 02. 07. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 02. 07. óta regisztrált VIP fórumozó2001. 02. 07. óta regisztrált VIP fórumozó
2005. nov. 20. 00:47 | galéria | válasz | #12
"Aki ma windows media playert használ az khm... nem épeszű ember."

Ez elég erős volt! Például az én barátnőm nem ért a gépekhez, mediaplayert használ otthonzenehallgatáshoz, de eszembe nem jutna, hogy ezért ne lenne normális... Úgy gondolom van még már száz millió hasonló emberke. Kicsit gondolkozzál már mielött ilyen baromságokat írkálsz!
NeoMaN  
2005. nov. 19. 23:07 | válasz | #11
hehe, ez fura

én se az IE-t, se a winfos media playert nem használom sose
k0zi  
2005. nov. 19. 23:04 | válasz | #10
Igazából én örülnék egy windowsnak amiben nincs benne az IE és a Windows Media Player, egyiket se használom, vannak 1000x jobb open source cuccok. Aki ma windows media playert használ az khm... nem épeszű ember. Pl 1 normális filmformátumot sem támogat :)
2005. nov. 19. 18:58 | válasz | #9
Látom, tragikusan fogalmatok sincs, hogy miért is ment ez a herce-hurca. Az meg egy dolog, hogy az amerikai forgalmazók nem kaptak az alkalmon. Ennyit lehetett kiharcolni.

kbupdate: majd egyzser rájössz, hogy olyan nincs, hogy egy gépre feltett oprendszer frissítése nem kerül pénzbe. Itt a választás: kényelem+biztonsági rések vagykapásból azzal kezded, hogy alaprendszer +személyre konfigurálás. A mobilodon bezzeg egyből lecseréled a csangőhangot és az oplogot, de a pc-nél a konfigolás az már juuuuj :)))))
2005. nov. 19. 18:43 | válasz | #8
EU bizottság gépeire kéne telepíteni:DDD De csak úgy naturban, és állítsa be a gépet az EU bizottság userja (mindenki a magáét).
2005. nov. 19. 18:02 | galéria | válasz | #7
A Butított Windows azért nem népszerű... mert MS hátbaszúróin(Európai bizottság... stb) kivül senkinek nincs igénye rá... azoknak is csak azért hogy keresztbetegyenek a MS-nak... SZÁNALMAS

h4x0r  
2005. nov. 19. 17:16 | galéria | válasz | #6
Egyszerűen nem értenek az informatikához. :(
2005. nov. 19. 17:07 | válasz | #5
De egyébként most aki bármin is csodálkozik, az sík hülye az egész dologhoz.

És tudjátok, hogy mi a legszörnyűbb? Hogy ezek a csodálkozó emberek hoznak döntéseket a mi jövőnkről...
2005. nov. 19. 13:23 | válasz | #4
"Továbbra sem népszerű a butított Windows"

Ezt most havonta fogja már hírezni az sg.hu?

FTeR   "Rest in Peace FTeR" 
2005. nov. 19. 12:55 | válasz | #3
már első hallásra is baromság volt az egész, végig lehetett tudni, h ez lesz a "vége".
Nem is tudom EBnek hogy jutott eszábe kiállni egy ilyen béna cég mellett mint a real networks.
Már a per alapja is nevetséges volt, az meg ami végén lett az egészből, egyenesen szánalmas volt.
Persze EB még nem adta fel, írónikus, h közben a RN már rég kiszállt.
assdf  
2005. nov. 19. 12:38 | válasz | #2
Igy igaz.Manapság halvaszülett ötlet egy oprendszerből erővel kivetetni programokat hisz arról szól az egész hogy ki ad több programot hozzá.Ilyen csak az idióta EU bürökratáknak juthat eszébe.Most aztán jól megszivatták magukat az MS meg röhög a markába.
Caro  
2005. nov. 19. 12:26 | válasz | #1
Nem kiszedni kellett volna belőle, elég lett volna, ha a telepítéskor nem kéne kérni.
És ugyanezt az explorerrel.