A szolgálatók szerint jól terjed a 3G hazánkban
2005. november 19. 12:16, szombat - Forrás: Napi Online
Az EDGE és 3G technológia a szolgáltatók elmondása szerint - bár konkrét számadatokat nem adnak meg - a várakozásoknak megfelelően terjed hazánkban. Mivel sokan már most is elsődleges nethozzáférésre használják az említett technológiákat, ez a trend a hagyományos helyhez kötött széles sávú szolgáltatókat néhány éven belül nehéz helyzetbe hozhatja.

Hirdetés

Alaposan össze kell szednie magát annak a képzeletbeli előfizetőnek, aki manapság a széles sávú hagyományos hozzáférés sebességét megközelítő mobilinternetezési lehetőségek közül akar választani, és még nem kötelezte el magát a megfelelő mobilszolgáltató mellett. A hatalmas reklámzajban egymást érik a három mobiltávközlési vállalat ajánlatai. Úgy tűnik, hamarosan elérkezik az idő a korábbi vezetékes vagy kábelhálózatokon keresztüli gyors internetezés trónfosztásának megkezdésére, bármilyen gyors adatátvitelt is biztosítanak az utóbbiak.

Öt évvel ezelőtt az analóg modemes internetezők szomorúan konstatálták, hogy a minden technikai kütyüt elsőként megvásárlók már ISDN-vonalakon szörföznek. Azoknak pedig, akik ISDN-jüket idő közben ADSL- vagy széles sávú kábeles hozzáférést biztosító technológiára cserélték, most fel kell készülniük arra, hogy 2006-ban már minden bizonnyal az EDGE és 3G-s rendszerrel netezőktől kényszerülnek lesújtó pillantásokat begyűjteni, azok dinamikus módszerének terjedése miatt. Természetesen utóbbiak sem számíthatnak sokáig a leggyorsabbak közé: október végén a T-Mobile bejelentette, hogy megkezdte a HSDPA (High Speed Downlink Packet Access - nagy sebességű letöltési csomag-hozzáférés) rendszer hazai tesztjeit.

Ez pedig azt jelenti, hogy az új előfizetők piacán előbb-utóbb mindenki a mobilinternet felé fordulhat, hisz ölünkben a laptoppal akár egy János-hegyi padon vagy egy balatoni vitorláson ülve is netezhetünk, és ami nagyon fontos, immár valóban gyors adatátvitellel. Ebbe az irányba hat hazánkban a laptopok rohamos terjedése is az asztali számítógépek rovására. Amíg tehát a szakmai berkekben 3.5G-nek is emlegetett HSDPA elindul hódító útjára, a T-Mobile például 2006 első felére ígéri a kiépítés megkezdését a teljes hazai 3G-hálózaton, érdemes górcső alá venni, hogy jelenleg mit is tud a hazánkban már hozzáférhető két viszonylag modern és nagy sebességű mobilinternetes rendszer, vagyis az EDGE és a 3G.

"Az EDGE technológia révén, amely másodpercenként maximum 220 kilobit adat letöltésére képes, lehetővé vált szélesebb spektrumon is a mobilinternet használata" - tájékoztatta a Napi Online-t Zoltai Ildikó, a T-Mobile Kommunikációs Igazgatóságának munkatársa. Sőt, egyenesen arról számolnak be, hogy sokan már most is elsődleges internetelérésre használják a szolgáltatást. A T-Mobile 2005 végéig 160 településen, a lakosság 60 százaléka részére teszi elérhetővé ezt az adatátviteli formát.

A 3G által biztosított másodpercenkénti 384 kilobites sebesség már megközelíti a jelenleg használt széles sávú vezetékes kapcsolat, vagyis az ADSL 512 kbit/s-os teljesítményét. Olyannyira, hogy a 3G-vel kényelmesen lehet videotelefonálni, zenét- és videoklipeket letölteni. A 3G egyelőre Budapest nagy részén érhető el, de a lefedettség kiterjesztésén folyamatosan dolgoznak. Az EDGE-re és a 3G-re vonatkozó konkrét ügyféladatokkal kapcsolatban a T-Mobile-hoz hasonlóan a Pannon GSM-nél is inkább szemérmesen hallgatnak, de a tájékoztatás szerint a mobil internethasználat az ügyfélkör minden szegmensében egyre növekszik, s 2006-ban ez a trend gyorsulni fog. Már most látszik, hogy az úgynevezett Mobile Data csomagok adta lehetőséggel egyre többen élnek, s a hordozható számítógépek és okostelefonok eladásainak növekedése is arra enged következtetni, hogy egyre többen fogják a mobilinternetezést választani, tudta meg a Napi Online Hajnal Géza mobiladat- és üzletfejlesztési igazgatótól.

A 3G-szolgáltatásra előfizetőknek a csomagban kapott kártyát be kell helyezniük a lapotopba és máris netezhetnek, e-mailezni, sms-t küldeni és fogadni, telefonkönyveket és naptárakat szinkronizálni. Az egyes mobilszolgáltatóknál a 3G-szolgáltatás igénybevételét lehetővé tévő PC-kártyák valamivel több mint 24 és csaknem 70 ezer forint közötti összegért szerezhetőek be. A fenti irányár a számos kedvezménynek és részletfizetési lehetőségeknek köszönhetően tovább csökkenhet.
Kapcsolódó linkek
HTC telefonok

Már 28 989 Ft-tól!

iPhone-ok

Már 98 900 Ft-tól!

ZTE okostelefonok

Már 31 623 Ft-tól!

Samsung okostelefonok

Már 26 990 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2005. dec. 02. 15:40 | válasz | #20
Csak azt utálom ebben, hogy végigerőltetik az egész "technológiai szamárlétrát" a fogyasztókon, mert minden lépcsőfokon le lehet húzni őket, holott léteznek már sokkal gyorsabb és jobb rendszerek (pl. Japánban) mér nem lehet azokból venni ide is. Annyira drágák, hogy csak a japcsik bírják megfizetni? Vagy inkább az van amit a hozzászólás elején írok?
2005. nov. 30. 16:19 | válasz | #19
tanyán?
2005. nov. 30. 16:16 | válasz | #18
október táján, nálunk (falun) járt két PR-os f@sz a T-com-tól, hogy ők most ilyen wimax-os cuccot osztanak a népnek(felmérik a keresletet),ott ahol nem lehet adsl-t kiépíteni.
Mondom jó, de van adslünk, mondjanak egy árat hátha alternatíva...
- 512-es csomag 25K HUF

Így, ez most jelen formájában nem alternatíva. Lehet akkor, ha az árát töredékére mérséklik, de számomra ez elképzelhetetlen a magyar viszonyok között.
2005. nov. 23. 09:41 | válasz | #17
Ez a cikk merő ostobaság. A felsorolt technológiák mélg a magyar kábeles nethez képest (pl. UPC chello+) is drágák, az pedig 5 megabit, akárhogy is számolom.

Ez legfeljebb a divatmajmoknak lehet trendi, akik minden héten más telefonnal szaladgálnak és a csajuknak mutogatják a dzsipjükben, hogy "né má', én itt is tudok netezni, milyen kütyüm van".

A Star Trek-féle "kommunikátortól" (mert a sci-fi babérjaira törnek már) ezek az eszközök még fényévekre vannak, szinte senki sem használja ki a lehetőségeket.
2005. nov. 21. 09:39 | válasz | #16
ez elegge valoszinu...
2005. nov. 21. 09:37 | válasz | #15
ahol mas nem elerheto...
Lame  
2005. nov. 21. 09:05 | válasz | #14
Ja ez tenyleg tok valoszinu, hogy stabil vezetkes kapcsolat helyett fogok joval instabilabb es dragabb szolgaltatast vallasztani otthoni netezesre.
2005. nov. 20. 10:47 | válasz | #13
"Mivel sokan már most is elsődleges nethozzáférésre használják az említett technológiákat, ez a trend a hagyományos helyhez kötött széles sávú szolgáltatókat néhány éven belül nehéz helyzetbe hozhatja."

ez elléggé valószínűtlen
chuck  
2005. nov. 20. 06:04 | válasz | #12
10 evvel ezelott a mobil telefonalasnak mennyi is volt a tarifaja? Ahhoz kepest azert eleg jol elterjedt :). Par ev kell neki, hogy csokkenjenek az arak, es beepeuljon a napi hasznalatba. Nyilvan most meg nem azok veszik, aki havi netto 100 Ezret keresnek.
2005. nov. 20. 02:41 | galéria | válasz | #11
Jó lenne az 5 év múlva is. Nemhogy 2...
yves  
2005. nov. 20. 00:32 | válasz | #10
A videótelefonálás megy majd ilyen árakon. Én is kíváncsi vagyok, mennyire terjed így el. :)
2005. nov. 19. 21:56 | válasz | #9
lehet népszerü de jan 1 tól nem lesz az 120 ft-s percdij kicsit húzos lesz vagy mennyit olvastam...
kutya nem fogja használni
Pash  
2005. nov. 19. 16:48 | válasz | #8
Megnézném hogy a mobilon mikor lehet majd 100megabit/sec-kel netezni, ami kábelen már két év múlva elérhető lesz... Ja és az árakat nem is említem.
2005. nov. 19. 14:19 | válasz | #7
2006-ban ez a trend gyorsulni fog
Há persze anyátokat, ki a ráknak kell ez a sz@r ?
Az adsl-t vinnék le inkább egy normális árra...
Yv@n  
2005. nov. 19. 14:11 | válasz | #6
Pontosan. Mi ez a hűde terjed szöveg? Sehol semmi ismerőstől nem hallottam még, hogy használná. Az árak is tréfásak. Mi az hogy a várakozásoknak megfelelően terjed? Várható volt, hogy ilyen áron nem kell a kutyának sem?
2005. nov. 19. 13:46 | válasz | #5
"zenét- és videoklipeket letölteni." És akkor majd jönnek akiadók h rosszalkodott valaki
Mert én már csak azért Megyek a János hegyre h ott vegyem meg legálisan a zeneszámokat. Mekkora LoL.

ssdb  
2005. nov. 19. 13:35 | válasz | #4
Ez várható volt.
FTeR   "Rest in Peace FTeR" 
2005. nov. 19. 13:02 | válasz | #1
1. az 512es ADSL mára már igencsak viccnek számít 2megás netek mellett. ezek a csúcs technikák meg egylőre sehol nincsenek hozzá, az elméleti határ meg senkit nem érdekel.
2. megnézném, h egy ilyen agyonkorlátozott és nagyon drága internet kapcsolat mikor jelentene konkurenciát a korlátlan (T-offlinet leszámítva) vezetékesnek.