Az idei amerikai bevételi sikerlistákat egy francia természetfilm rengette meg, letarolva pár nagyköltségvetésű akciófilmet. Vajon hogy sikerülhetett mindez egy erősen középszerű filmnek?

Hirdetés

Tény, a Pingvinek vándorlása egy minimális költségvetésű dokumentumfilmnek készült, melynek marketing költsége nagyobb volt, mint az előállításra szánt költség. A film viszont 77 millió dolláros amerikai bevételével jobban teljesített a mozipénztáraknál, mint a több mint 340 millió összköltségű Lopakodó (135 millió + 40 millió marketingdollár) és Sziget (126 millió és 50 milliós marketingdollár) együttvéve. Vajon a természetfilmekre való kiéhezettség váltotta ki ez a sikert vagy a film kvalitásai, esetleg az amerikaiak akciófilm-csömöre vagy igénytelensége hozott kétszer annyi bevételt a pinginveknek az óceán túloldalán, mint a világ többi részén?

Magáról a Pingvinek vándorlásáról igazából a címen kívül nem sokat lehet hozzátenni, hiszen a film a pingvinek vándorlásáról szól, vagyis arról az évente visszatérő ciklusról, melyet a császárpingvinek időről időre átélnek. Igen, a párválasztásról, a szaporodásról szól a film, rengeteg olyan információval, melyet az átlagnéző csak akkor tudhat meg, ha rendelkezik valamelyik természetorientált kábelcsatornával.


A filmről annyit feltétlenül érdemes tudni, hogy bár Luc Jacquet rendezte, de ez a rendezés annyiból állt, hogy a direktor megírta a forgatókönyvet (bizony, a filmnek története van), majd két operatőr-hangmérnök kollegával nyakába vette az Antarktiszt, akiket egy ott töltött hónap után faképnél hagyott. A két derék munkásember ott maradt hónapokig filmezni a kiválasztott madarakat, míg a rendező hazament ejtőzni.

Azt hiszem nem kell ecsetelni, a képekből is látszik hogy a szenzációs felvételeket tartalmazó filmnek mi az erőssége. A sok közeli kép, valamint a fantasztikus tájképek a mérföldeken keresztül vonuló pingvinsereggel egyszerűen lélegzetelállítóak. Ezeket a képeket egészítik ki a történetet teljessé tevő, de kevésbé jó minőségű víz alatti felvételek alanyaink kajaszerzéséről és pancsikolásairól.


A franciáktól már láttuk az utóbbi években, hogy mire képesek a természetfilmek terén, elég csak a Mikrokozmoszra és a Vándormadarakra gondolni, vagy a pár hete bemutatott Genezisre - a képek minősége tehát már szinte elvárás volt. Az érdekes a Pingvinek vándorlásában, hogy mindezeket drámával, nevetéssel, élettel és halállal telespékelt történeti vázba helyezték. Kiválasztottak egy pingvinpárt és a vándorlás valamint a fajfenntartás során rájuk összpontosít a kamera (persze kis csalással, hiszen a filmben egy párnak mutatott pingvinduót száz pár pingvinből varázsolták össze a vágóasztalon, de hát ez megengedhető trükk, hiszen a jó madarak úgy hasonlítanak mint egyik tojás a másikra.)

Ez eddig mind szép és jó, csak sajnos a természetfilm műfaját valamiért a rendező egy isteni sugallatra a sima narráció helyett álnaiv párbeszédes formában kívánja megoldani, ahol Kubik Anna és Kőszegi Ákos adja az anyapingvin és az apapingvin hangját, valamint ők közvetítik a madarak gondolatait. Sajnos ez a párbeszédes forma csöpögősen giccsessé teszi a filmet és elvonja figyelmünket a képről. Mire az ember megbarátkozhatna ezzel a sokszor önismétlő és roppant triviális dolgokat közlő dialógusformával ("A jég alatt halak úsznak"), akkor a rendező rátesz egy utolsó lapáttal, amitől kénytelen a néző picit megkaparni a falat, hiszen arra végképp nem volt szükség a filmben, hogy a születő kispingvin is közölje gondolatait a nézővel.

Ezt az elhibázottnak tűnő dramaturgiát súlyosbítja az előző természetdokukkal összehasonlítva jóval gyengébb soundtrack, amely ugyancsak a dialógusokban jelentkező álnaiv hatásra erősít rá (ld. a vihar alatt szól a Vihar van című dalocska) - bár lehet, hogy csak az a probléma, hogy az atmoszférikus zene és az álomszép női vokál ezúttal a nemzetközi sikerhajhászás jegyében angol nyelven jut el fülünkbe.


Persze, mindezek ellenére is egy nagyon szép filmről van szó, mely 85 perce ellenére is sajnos kissé vontatottá válik. De vigasztaljuk magunkat azzal, hogy a cselekményt feldobandó kerültek a filmbe gagyi béhorroros fóka-támadja-a-pingvint jelenetek ("És most lecsap a szörnyeteg" kezdetű narrálással, amit jogosan kérhetne ki a Magyar Fókavédők Baráti Köre).

Ilyenkor van nehéz helyzetben a kritikus, hiszen vannak olyan filmek melyeket kötelező lenne szeretni, de nincs mit tenni, ha bizonyos hangulati elemek agyoncsapják a hangulatot, bár nyilvánvaló, hogy sokaknak be fog jönni a film dramaturgiája. Nagy előnye a Pingvinek vándorlásának, hogy a néző szinte mindent megtud a pingvinek hősies és lenyűgöző harcáról, melyet az elemekkel vívnak a puszta fajfenntartás reményében.

Másik oldaról valószínű, hogy mindezt a tudást egy kis Spektrum tévé-nézegetéssel is magunkba szívhattuk volna a havidíj fejében, de aki a nagy vásznon kíváncsi a kis bolyhos pingvincsöppségre, pár muris borulásra, valamint a nőstények elkeseredett harcára a hímekért annak nem szabad kihagynia az év természetfilmjét, mely a megtisztelő cím ellenére is, pro és kontra összevetve csak közepesre vizsgázott.

Klikk a képre a nagyobb változathoz

Pingvinek vándorlása (La Marche de l'empereur) szinkronizált francia dokumentumfilm, 85 perc, 2005 Rendező: Luc Jacquet Forgatókönyvíró: Luc Jacquet, Jordan Roberts Operatőr: Laurent Chalet, Jérôme Maison Zene: Emilie Simon, Alex Wurman Narrátor: Morgan Freeman (Kőszegi Ákos, Kubik Anna, Morvai Gábor) Producer: Yves Darondeau, Christophe Lioud, Emmanuel Priou Vágó: Sabine Emiliani

Szélesvásznú TV-k Már 32 150 Ft-tól!	Házimozirendszerek Már 19 900 Ft-tól!
részletek »	részletek »