![]() |
| |
| Főoldal | IT/Tech | Tudomány | Játék | Mobil | Digicam | Film | Letöltés | Tárhely |
Szolgáltatások További cikkek Kiemelt cikkek |
Budapestre kerülhet az internetirányítási fórum központja
2005. november 16. 19:20, szerda - Forrás: MTI
Az internet irányítását a jövőben az amerikai gazdasági és civil szféra mellett az ENSZ által létrehozott nemzetközi kormányzati fórum fogja felügyelni - mondta Kovács Kálmán az ENSZ tuniszi világfórumának szerdai üléséről.
A létrejött kompromisszum lényege, hogy a konkrét internetirányításba nem szól bele a politika, ugyanakkor az világháló jövője és stratégiája szempontjából létrejön az internetirányítási fórum - ismertetett a miniszter. Kovács Kálmán felszólalásában kezdeményezi, hogy az internetirányítási fórum hivatalát, kiszolgáló intézményét Budapesten hozzák létre. Mivel Magyarország elismert részese az internet világának, van esély arra, hogy a javaslat sikeres legyen - vélekedett. A találkozó másik fontos elemeként a fejlődő országok infrastrukturális felzárkóztatására létrehozandó pénzügyi alapok kidolgozását említette. Közlése szerint az afrikai országoktól nem várható el, hogy saját forrásaikból az informatikai területen jelentős előrelépést érjenek el, és piaci szempontból sem vonzó célpontjai a fejlődésnek. A digitális világból ugyanakkor nem maradhat ki az afrikai gazdaság és társadalom sem - tolmácsolta a szervezet véleményét Kovács Kálmán. Ezzel szemben az Információs Társadalom Világkonferenciáján, az ENSZ Tuniszban folyó rendezvényén az Egyesült Államok igyekezett érzékeltetni: a jövőben is az internet számos műszaki vonatkozása felett elsősorban ő gyakorol majd ellenőrzést. Az ország kereskedelmi minisztériuma egyedül hivatott azon műszaki alapok meghatározására, amelyek szerint az internet használói a világban egymással kommunikálhatnak. Az Egyesült Államok gyakorol ellenőrzést a doménnevek, internetes címek létrehozásának folyamata felett is. Ezt az egyoldalúságot sokan bírálják. A fejlődő világ a konferencián is annak lehetőségeit keresi, miként tudna nagyobb befolyással rendelkezni az internet működésében. Hamar kiderült, hogy a mai állapotok szerint semmilyen tekintetben nem tud beleszólni annak működésébe, viszont fórumot kaphatnak államai olyan kérdések megtárgyalására, mint a kéretlen elektronikus levélszemét kiküszöbölése vagy a kibernetikai biztonság megteremtése. A konferencia rendkívüli fontosságát, aktualitását egyebek mellett aláhúzza az a tény is, hogy arra összesen 23 ezer résztvevő jelentkezett, az "információs társdalom világfóruma" címet viselő esemény alelnöke Magyarország. Az internet egyelőre nem az egész világé, annak hatmilliárd lakosából egyelőre bő egymilliárdnak van hozzáférése. A fejlődő világ lakosai nagy többségének nincsen, mint ahogyan Kofi Annan, az ENSZ főtitkára Tuniszban felszólalásában megjegyezte: az információ igen sok ember számára jelenleg is hozzáférhetetlen. Kapcsolódó cikkek
Kapcsolódó linkek
![]() VIA: itt az 50 dolláros minipécé Érdekes megoldással próbálkozik a jelenleg inkább helyét kereső gyártó, amely árában még az évekig oly sokat tárgyalt százdolláros laptopot is leveri, ám belső összetétele miatt komoly kétségeket támaszt jövőjét illetően.A táblagépek terén a Samsung megelőzte az AmazontAz idei esztendő első negyedévében a dél-koreai társaság sikeresen megelőzte az amerikai riválisát a tábla PC piacon és feljött a második helyre.A közösségi hálózatok felgyorsítják az információáramlástAz már korábban is ismert volt, hogy a közösségi honlapok a többi hálózatnál hatékonyabban képesek szétosztani az információkat, matematikailag azonban először sikerült ezt bizonyítani.Az Apple és a Samsung veszik a legtöbb félvezetőt Nemcsak az okostelefonok versenyében, de a félvezetőkre fordított összeg tekintetében is a címben szereplő két cég vezet, ami jól mutatja sikerük mértékét.Nehezen őrizhető meg a kulturális örökségünkA jelenlegi európai szerzői jog jelentős mértékben megnehezíti a különböző művek hosszú távú archiválását, éppen ezért lehetővé kellene tenni a könyvtárak számára az internetes tartalmak automatikus lementését, viszont korlátozni kellene a kópiák felhasználását - ezt sürgeti Eric Steinhauer, a Hageni Távegyetem könyvtárosa.
| Hirdetés
Cikkek Hírek |
Hozzászólások Bejelentkezéshez klikk ide (Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
|