Jön a szuper­számító­gépre szánt Windows
2005. november 15. 16:31, kedd
A Windows Compute Cluster Server 2003 második előzetese Bill Gates Supercomputing 2005-ön tartandó beszédével egy időben jelenik meg. Utolsóként a sorban jóval szélesebb körben lesz elérhető elődjénél.

Hirdetés

A Microsoft oldalán közzétett írásban Bob Muglia, a szerver üzletág vezetője beszélt a vállalat terveiről, illetve a soron következő lépésekről. Elmondása szerint napjainkban az eddigieknél jóval több területen mutatkozik igény a nagy teljesítményű rendszerek iránt, és a vállalat ezt a hullámot igyekszik meglovagolni. Ez természetesen együtt jár a kezelhetőség egyszerűsítésének, vagyis a nagyobb automatizálás iránti igénnyel - ennek igyekeznek megfelelni az új Windows operációs rendszerrel.

Az alelnök elárulta, hogy immár öt éve dolgoznak az új platformon, mégpedig a kezdetben Windows 2000 Server-t használó partnerekkel összefogva. A Windos Server 2003 idejére már körvonalazódott a 64 bites technológia széles körben való elterjedése, és ezzel egy időben alkották meg a HPC - High Performance Computing - csoportot a vállalaton belül. Az első béta már szeptember óta elérhető, de csak szűk körben.


Az operációs rendszer második előzetesénél három fő feladatot tűztek ki maguk elé: 1) a Windows-platform egysége, vagyis a meglévő szoftverek átírásának elősegítése, 2) a rendszeradminisztrátorok feladatának megkönnyítése és 3) a kezelhetőség leegyszerűsítése. Ezzel nagyjából a hagyományos Windows-vonalat követik, és igyekeznek széles körben elfogadottá tenni a platformot, egyben elősegítve annak terjedését. Arra számítanak, hogy a szoftverfejlesztők és a potenciális vásárlók már most, a második bétával megkezdik a felkészülést és hozzálátnak saját termékeik átírásához. Az eWeek értesülése szerint az SC|05 konferencián az operációs rendszer mellett 19 szoftvert mutatnak be, többek között autótörés-szimulátort, időjárás-modellezőt.

Kyril Faenov, a HPC csoport igazgatója ezzel egy időben jelezte, hogy több nagyvállalat, mint például az IBM, a HP, a Dell és a NEC már jelezte együttműködési hajlandóságát. A Compute Cluster Server 2003 végleges változata 64 bites rendszerekre készül, és mindazon hardvereken elfut, amelyeket elődje, a Windows Server 2003 SP1 is támogat.
Kapcsolódó linkek
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2006. jún. 12. 02:00 | válasz | #26
Desktop piacon már befutottak mer télleg könnyen kezelhető a rendszerük de nemigaz h nekik soha nem elég a 'jóból'.
2006. jún. 12. 01:59 | válasz | #25
MS már megint mindenbe beleüti az orrát. Szánalmas az egész banda... Ha besz@rnak se tudják a linuxot lenyomni stabliításban, innentől kezdve meg halott az egész.
Amég olyanokat hallok, hogy windowsos szerverek napontan halnak le a terhelés alatt mer még azt a hűde atomstabil win 2003 enterpriset se bírták összedobni akkor mit akarunk szuperszámítógépekről beszélni? nevetséges...
2005. nov. 16. 20:31 | válasz | #24
A szuperszamitogepek epitesenel nem torvenyszeruen a nagyobb teljesitmeny teljesitmeny a cel. Sok esetben a magas rendelkezesre-allasra epitkeznek. Ezen a teruleten pl az AIX mai napig verhetetlen. A fejlesztese kozel tiz evig zajlott, mintegy 7000 programozo reszvetelevel. Az szinte egeszen biztos, hogy nem erre fognak hajtani.
AIX-rol bovebben

Beagyazott rendszereknel se sikerult vadul betorniuk a piacra. Kivetel mobiltelefonok/pda-k, de ott meg a Trolltech miatt faj a feje mindkettojuknek. Symbiannak is.

Ha a teljesitmenyre akarnak rahajtani, akkor a Linux-Solaris paros kemeny ellenfel lesz. Ok ezen futballpalyan nottek fel.

Hat nehez faba vagtak a fejszet az egyszer teny, de meglatjuk mi lesz belole. Mindenesetre ne becsuljuk le elore, mert szinte meg semmit nem tudunk rola.
arty  
2005. nov. 16. 19:34 | galéria | válasz | #23
az ingyenes programok fagynak?

észlény :D
2005. nov. 16. 18:50 | válasz | #22
"Ez vicc.Egy szamologep operacios rendszeret se tudnak normalisan megirni,nem hogy egy szuperszamitogepet.Mar megnt mindenki rajtuk fog rohogni."

Nem vicc, mert embend rendszert "könnyű" nagyon is jól létrehozni, mivel viszonylag fix. Nem nagyon szól a fáma sem az XBOX össze vissza fagyogatásáról, hiszen akkor az SG-be már rég olvasni lehetne róla :) Szóval én inkább egy picit nekiállnék fejlesztni a többiek helyében, mert még 1x mondom: embend rendszert "könnyű" létrehozni!!!
2005. nov. 16. 18:30 | válasz | #21
Régebben igaz volt amit írtál. Viszont ahogy egyre jobban terjednek a szuperszámítógépek, egyre nehezebb lesz elegendő hozzáértő munkaerőt találni. Másrészt a gépek ára is rohamosan csökken, így relative egyre nagyobb a szoftverek fejlesztési költsége. Na meg az se mindegy, hogy mennyi idő alatt készül el a szoftver. Sokszor olcsóbb egy erősebb HW-t megvenni, mint egy gyorsabb szoftvert kifejleszteni. Főleg az iparban nem lehet évegig szöszölni egy szoftver fejlesztéssel.
Ceb  
2005. nov. 16. 16:55 | válasz | #20
Nekem is ez jutott eszembe józan paraszti ésszel.
Hogy a szuperszámítógép azért van, mert kell a számítási kapacitás. Nem biztos hogy a szempont az lesz, h minnél 1*űbb legyen kezelni. Inkább az. h minnél kevesebb legyen mondjuk az os által generált "overhead".Programozási nyelvből is olyat fognak használni ami a legnagyobb teljesítmény nyújtja.
Max akkor fog nagyot aratni az új win , ha ezt teljesíti és még mondjuk egyszerűbb is kezelni stb.
2005. nov. 16. 16:38 | válasz | #19
Ha pl a Media Player használható lenne, nem kellene Winampot felrakni.
Caro  
2005. nov. 16. 16:19 | válasz | #18
De ennek semmi értelme.
Ezek tipikusan azok a helyek, ahol célszoftvert KELL használni, amit általában arra a platformra fordítanak, írnak.
Itt nem az a lényeg, hogy egyszerű legyen kezelni, hanem hogy gyorsan fusson, pont azért kell alá szuperszámítógép.
2005. nov. 16. 15:59 | válasz | #17
Ilyet veszek Karácsonyra
acdc  
2005. nov. 16. 13:43 | válasz | #16
Gonolom ebbe nem hamis samsung ramokat meg abit lapot tesznek és nem raknak fel ingyenes programot pl: winampot meg 6 ismeretlen codecpakkot és már is nam fog fagyni a win, meg gondolom ők már elolvasták a számtech alapismeretű könyvet
duke  
2005. nov. 16. 12:15 | válasz | #15
Ez vicc.Egy szamologep operacios rendszeret se tudnak normalisan megirni,nem hogy egy szuperszamitogepet.Mar megnt mindenki rajtuk fog rohogni.
Fenjoy  
2005. nov. 16. 10:52 | válasz | #14
no igen "objektív" vélemények ezek:)
CAD  
2005. nov. 16. 10:46 | válasz | #13
Utobbi ket hozzaszolas hatalmas ralatasarol tett tanubizonysagot a temaban :) koszonjuk!
Caro  
2005. nov. 16. 10:15 | válasz | #12
Ez így igaz.
A windows END-USER oprendszer, azoknak, akik NEM értenek a géphez.
Akinek szuperszámítógépe van, az már legalább valószínű, hogy ért is hozzá.
Dzson  
2005. nov. 16. 09:47 | galéria | válasz | #11
Azért kielemezhette volna a cikk, hogy ez a windows miben különbözik az asztali, hülyegyerekeknek szánt verzióktól. Mondjuk szuperszámítógépre aki mikrofos terméket rak, az megérdemli hogy szanaszét fagyjon a rendszere és a hackerek úgy járkáljanak ki-be ahogy akarnak rajta.
2005. nov. 16. 09:14 | válasz | #10
Hülye vagy fiam. Reméljük egyszer kinövöd.
2005. nov. 16. 09:05 | válasz | #9
Jó is a windows egy ilyen szuperszámítógépen, legalább gyorsabban induk újra, miután lefagy :-)
Az meg bekövetkezik óránként, mert azért évente lefagy mindenkinek a gépe egyszer, itt meg egy évnyi munkát végez el egy óra alatt :-)
2005. nov. 16. 00:14 | válasz | #8
Általában a gép architektúrától függ, mivel ma a legtöbb rendszer cluster akkor álltalában külön nodok (gépek) külön OS-t futtatva, és nagyon gyors (high speed low latency) interkonekciókkal komunikálnak. Az OS tehát a szoftver gondolkodik azon, hogy az adott program disztibuálva legyen, vagyis, úgy kell megírni az alkalmazást, hogy egyidőben szétszórva a nodokon fusson és számoljon. Persze ez így nagyon leegyszerűsített magyarázat. Van ezenkívül az SMP vagyis a szimetrikus multiprocesszoros architektúra, és ez pl. akkor amikor 1 gép több CPU-t tartalmaz, tehát egy OS fut. Ezek a gépek általában 2, 4, 8, 32, 64, 128 processzorból állnak, és egy OS fut rajtuk. Ha ilyen gépeket kötünk clusterbe akkor az elképzelheted, hogy mennyire goromba teljesítménnyel jön elő. A képen látható géprész (ha nem tévedek, és tényleg a Sun része) akkor az egy ilyen SMP-s gép, amelyen Soláris fut (de futhat rajta Linux is). Egymagában már szuperszámítógép, de olyan néhányszáz GFlops-al már nem valami nagy dolog, bár amikor összehasonlítod az élmezőnnyel. Ez a két legelterjetebb architektúra. A clustereknél általában a Beowulf féle clustert szokták alkalmazni, és ilyet akár othon is építhetsz, tegyük fel, hogy veszel 4 vagy 8 öreg Pentiumot aprópénzért, hálózatba kötöb őket és felnyomod rájuk a Linux-ot és csinálsz egy Beowulf clustert (könyvek vannak a neten, de ingyenes tutoriálra is rászaladhatsz - azt hiszem a Duke egyetemen van egy jó). Persze nem kapsz valami szuperszámítógépet, de a működési elve meglesz, és megtanulod a know how-ot :), de ha sok a pénzed és ez helyett 8 darab friss dual core gépet veszel akkor az már elég komoly számológép lehet :)
A BlueGen-ről sokat meglehet tanulni az IBM Journal of R&D-ból (az IBM honlapján március/májusi szám). És vannak rólla cikkek az llnl.gov oldalán is, általában arról, hogy mire alkalmazzák.
Beowulf cluster rendszert ugyan Window-son is lehet építeni, de az közelről sem az amit ez az új Windows Server 2003 CCE fog nyújtani.
2005. nov. 15. 22:50 | válasz | #7
De jó! Ilyet nem is láttam még belülről..elég durva...win ezeken hogy lenne???Mindegyikre 1-enként fel kell rakni? Vagy szuperszámítógépeknél ez hogy megy?
2005. nov. 15. 20:05 | válasz | #6
Ha jól nézem ez itt a képen egy Sun darabja... amely SPARC processzoron futva, nem igen hiszem, hogy Windows-ozni fog egyhamar :)
Különben érdekes, hogy ez a Windows Szuperszámítógép egyik fő előnye a teljes AD integráció, vagyis szerves része lesz rögtön a cég hálózatának és ezáltal igenis előnyre tesz szert a kezelhetőségben a konkurenciával szemben. Na most az más dolog, hogy ezáltal sebezhetőbb is lesz... mindenesetre a Server Enterprise verzió már atomstabil jó hardware-n, a Datacenter hát arra azt mondják, hogy mission critical (nem csak a Microsoft), és talán akkor az is, akkor talán ez sem lesz kevésbé stabil. Na mindenesetre itt a Windows-nak komolyan kell birkóznia, mert ezen a piacon jelentéktelen (jelenleg) és komoly vetélytársakat talál a Linux-ban, Solaris-ban, AIX-ban... de hát éppen ez az a terület ahol a Microsoft a legveszélyesebb, amikor valakit kerget, akkor nagyon vigyázni kell, ezt a múltban már többször is bizonyította... és nem szabad elfelejteni, hogy egy komoly fejlesztői környezet (Visual Studio) és a jelenleg nagyon csúcs SQL Server áll a segítségére, és a szuperszámítógépeknél a custom szoftver a többségi, ezt pedig ezen a cuccon könnyű lesz fejleszteni. Mindenesetre gondolom, hogy a Microsoft jelenleg inkább a cégeket vagyis a szuperszámítógépek alsobb kategóriáját celozza, és a csúcskategóriás BlueGene féle gépek még egy ideig az IBM és a Linux erődítményei maradnak.
mousee  
2005. nov. 15. 19:45 | galéria | válasz | #5
neked is szuperszámítógéped van? :PP

a szuperszámítógép nem azt jelenti, hogy "hájtek másín", azaz bizonyos szinten ez, de nem egészen... (na ezt jól megaszontam :))

A szuperszámítógépekkel csinálnak mindenféle szimulációkat... pl időjárás...
MrMafioso   "Rest in Peace MrMafioso" 
2005. nov. 15. 19:25 | válasz | #4
nem bztos lehet több, de minek anyni bele, nekem 1 gigás, és nagyon elég!
2005. nov. 15. 19:18 | válasz | #3
Ha jól számoltam, 24db RAM-ot pakoltak bele. Az mennyi lehet, 12G?
mousee  
2005. nov. 15. 18:23 | galéria | válasz | #2
Ne legyél olyan pesszimista, lehet hogy jó lesz... :)

Ha sokat tökölnek vele, és nem pazarolják el a rendszert az utomata hardverfelismerésre ami az asztali wint sokszor instabillá teszi, akkor ki tudja... az esélyt megkell adni neki... Különben is, nem mondhatom rá, hogy instaBill sz.r, mer még ki se jött :))
2005. nov. 15. 17:35 | válasz | #1
Ok tudjuk szar lesz, ezt nem kell többször itt már elmondani senkinek se.