Megkapták biometrikus útleveleiket az első brit diplomaták
2005. november 11. 01:17, péntek
Az első brit biometrikus útiokmányokon lévő chipek egyelőre csak az adott személyek digitális arclenyomatát és fotóját tartalmazzák, az ujj- vagy az íriszlenyomataikat azonban még nem.

Hirdetés

Az első brit diplomaták hivatalosan is megkapták a biometrikus útiokmányaikat. A cél, hogy még mielőtt mindenki számára kötelezővé tennék az ilyen útlevelek beszerzését, kiderüljenek a rendszer hiányosságai és megnézzék, hogyan is működnek az intelligens útlevelek a gyakorlatban. Hasonló program kezdődött idén júniusban az Egyesült Államokban is, ahol azonban nem a diplomaták, hanem az United Airlines légitársaság alkalmazottai tesztelik az ePass-okat.

Nemrég Németországban is megkezdték az elektronikus útlevelek beszerzését. Mind a három ország rendszereit a szingapúri InstallFest kiállításon tesztelik, s a vizsgálatok után mindegyik ePass-rendszerről jelentést készítenek.


Egy biometrikus útlevél mintapéldánya - valóban Utópia?

Érdekesség, hogy Nagy-Britanniában leszavazták a terroristaellenes jogszabály-csomagot, melynek a részét képezi az ePass is. Utóbbi bevezetését azonban - főleg a londoni merényletek után - támogatja a közvélemény nagyrésze annak ellenére is, hogy az új biometrikus útlevelek ára 93 font lesz.

Hasonló útiokmányok beszerzését tervezi Svédország is, azonban a svéd biometrikus útlevelek két chipet fognak tartalmazni. Az egyiken lesznek a személyazonosításhoz szükséges adatok, a másikon pedig az online banki szolgáltatások igénybe vételéhez vagy a biztosítási adatokhoz fontos információkat lehet majd tárolni.
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Enkil  
2005. nov. 12. 14:58 | válasz | #15
de ha már ti a jognál tartottok az olyan dolog amit amit a nagyon nagy cégek és az álam közeli cégek vagy emberek magasról leszarhatnak mert a 4 évig elhuzódó per végén ha meg is büntetik őket a szankciót mégsem hajtják rajtuk végre az esetek több mint 80%ban
az átlag embert meg ott szopatják és addíg amedíg csak lehet
Enkil  
2005. nov. 12. 14:51 | válasz | #14
banki információk na ne azt azé nem kéne
NEXUS6  
2005. nov. 12. 11:12 | galéria | válasz | #13
Viszont hogy az uralkodó réteg meg azért olyan gyorsan nem cserélődik ki azt meg szerintem jelzi, hogy az Alkotmányunk 55 éve ugyan az, kisebb nagyobb módosításokkal!;)

(Lehet hogy valaki az amcsi alkotmány babérjaira tör és nem akarja lenullázni az időt;)))
2005. nov. 12. 01:57 | válasz | #12
A jog a mindenkori uralkodó réteg írásba foglalt akarata. Jelenleg ez épp olyan gyorsan változik hogy már 15 éve nem bírtak írni belőle egy tankönyvet ... jó mi?
NEXUS6  
2005. nov. 11. 18:06 | galéria | válasz | #11
Az egésszel a gond ott kezdődik, hogy a jog mint olyan, nem egy egzakt tudomány.
Tehát valami társadalmi fejlődést a jog érvényesítésének szigorításával elérni nem egy tudományos alapú elmélet!!!
Nagy valószínűséggel ha csak mindenki betűszerint betartaná a törvényeket, akkor a nyugati demokrácia összeomlana;) (urban legendek közé feljegyezni!)

Másrészt, a jelenlegi viszonyok szerint a dolog értelmetlen pénzkidobás.
Aki hamisítani akar, ezt is hamisítani fogja!
2005. nov. 11. 17:16 | galéria | válasz | #10
A nagytestvér úgylátszik nagyon nyomul. Mindent akar tudni mindenkiről. Megy kérem az agymosás nagyüzemben.
Mennyien szeretik Ákos számait, de valóban érti is őket a sokadalom? Ébredj fel!
aaaaa  
2005. nov. 11. 16:05 | válasz | #9
Ha nem vagy bűnöző... Valamilyen szinten mindenki bűnöző. Közlekedési szabálytalanságok, gyorshajtás, tilosban parkolás, eltitkolt jövedelmek, szerzői jogok megsérése, stb stb. De ha netán nem, akkor is majd tudnak BÁRMIKOR olyan törvénymódosítást hozni, hogy a legrendesebb mintapolgár is azonnal bűnözővé válik...
Tudod a térfigyelő kamerával is az legelső dolog volt, mikor mutatták hogy milyen jó is ez, hogy észrevettek egy alávaló bűnözőt aki fel merészelt állni a kocsijával a járdára. Már mentek is büntetni, sőt a TV-ben is bemutatták...
Sajnálom hogy Te ilyen idealista szinten látod a dolgokat, és elhiszed , hogy mindez a Te érdekedben történik...
2005. nov. 11. 14:21 | galéria | válasz | #8
utoPIA
2005. nov. 11. 14:21 | galéria | válasz | #7
A LEVÉL FELSŐ RÉSZÉN: utiPIA
2005. nov. 11. 11:18 | válasz | #6
Mennyiben korlátozza ez a te szabadságodat?
Szerintem kb. semennyire, ha nem vagy bűböző.
Macc  
2005. nov. 11. 11:03 | válasz | #5
Tudnam, hogy azzal hogy megszavaznek egy a "szabadsagomat" korlatozo torvenyt, vagy tobbet, attol meg nem lennek nagyobb biztonsagban, ellenben sokkal kevesbe lennek szabad.
2005. nov. 11. 10:07 | válasz | #4
Mért akarnám az útlevelemben tartani a banki adataimat? Hogy a román határőr elvigye lepecsételni, aztán majd lesek amikor üres a számlám...
Petty  
2005. nov. 11. 09:02 | válasz | #3
Az élet védelme mindenek elött!

Jól hangzik, csak épp "rab" sem szeretnék lenni, inkább a halál!

Az ember létszükséglete a szabadság, még ha az veszélyekkel is jár.Meg kéne találni az egyensúlyt!
Zedas  
2005. nov. 11. 07:33 | válasz | #2
"Az emberi GYÁVASÁG határtalan"

Ez így igaz, csak azért ne felejtsd el, hogy nálunk pl. az Aranykéz utcai robbantás után mi volt, pedig az bolhafing a WTC-hez képest. Szerintem senki nem örül ha fenyegetve érzi magát, te is megszavaznál minden szart ha azt éreznéd hogy bármelyik reggel felrobbanthat egy őrült a metrón.
2005. nov. 11. 05:02 | válasz | #1
"Utóbbi bevezetését azonban - főleg a londoni merényletek után - támogatja a közvélemény nagyrésze" - ezek szerint ha én fogok egy kiló robbanószert és felrobbantom magam a pesti metrón akkor az emberek mondjuk támogatni fogják egy olyan törvény bevezetését hogy a lakásukat csak a rendőrségre előzetesen elküldött SMS után hagyhatják el, amiben előre leírják hova mennek, meddig maradnak és mit csinálnak ott? Az emberi GYÁVASÁG határtalan. Akik pedig az emberi félelmet használják ki: mindent elérhetnek. (lásd Bush kormányzat)