Nemzetközivé dagad az iPod Nano botránya
2005. november 10. 00:51, csütörtök
Brit és mexikói vásárlók is csatlakoztak a most már nemzetközi méreteket öltött iPod Nano pereskedéshez. A fogyasztók a lejátszók sérülékeny kijelzői miatt terelték jogi útra az ügyet.

Hirdetés

Az Egyesült Államokban már októberben elindult a pereskedés, miután egyre több vásárló iPod Nanója karcolódott meg vagy vált használhatatlanná, minden különösebb ok nélkül. A kijelzőkkel kapcsolatos problémákat a felperesek tervezési hiányosságnak tulajdonítják. Meggyőződésük, hogy a hibáról az Apple-nek már a megjelenés előtt is tudomása volt, de szerintük a cég - a szűkös határidő miatt - nem foglalkozott velük. "Az Apple iPod Nanóját rekord mennyiségben értékesítették nemcsak az Egyesült Államokban, hanem szerte az egész világon" - nyilatkozta Steve Berman, a felperesek ügyvédje. Feltételezhetően a Nanóknál használt védőréteg sokkal vékonyabb, mint a többi iPodon.

Az Apple csak a Nanók kis százalé­ká­nál ismerte el a hibát, és cáfolta, hogy sérülé­ke­nyebb lenne a termék a többi iPod modellnél. "A széles körből érkező reakciók bizonyítékok arra, hogy nemcsak egy pár raklapnyi Nanót érintő elenyésző prob­lé­má­ról, hanem olyan terve­zé­si hibáról van szó, amelyet még a megjelenés előtt ki kellett volna javítani" - foglalta össze Berman a BBC News oldalán.

A most indult eljárásban is a Hagens Berman Sobol Shapiro jogi cég képviseli a felperesek érdekeit. A kollektív perben Ben Jennings, brit és Roberto Armando Islas Durand mexikói állaporgárokat nevezték meg felperesként, akik így a többi károsult nevében járnak el. A vádirat külön kiemeli azt a reklámot, amiben Steve Jobs, az Apple vezére a zsebéből veszi elő az iPod Nanót. A csalódott vásárlók úgy érzik, ezzel Jobs egyértelműen félrevezette őket, mivel az eszközt nem lehet csak úgy zsebre vágni, vagy tárcában tárolni a fent említett tervezési hiányosságok miatt - értesült a Red Herring.
Kapcsolódó linkek
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Az internet szabadságáért tüntettek Budapesten Az internet szabadságáért és a Hamisítás Elleni Kereskedelmi Megállapodás, az ACTA ratifikálása ellen tiltakoztak szombat délután mintegy ezren a fővárosban.King Arthur II - The Role-playing Wargame Kiadó: Paradox Interactive Fejlesztő: Neocore Games Honlap Rendszerkövetelmények: Minimum: Dual Core E2180 2,0 GHz-es processzor, 1,5 GB RAM, GeForce 8800 GTS vagy Radeon HD 3850 X2 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Ajánlott: Core 2 Quad Q6600 2,4 GHz-es processzor, 2 GB RAM, GeForce GTX 460 SE vagy Radeon HD 5830 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Hasonló játékok: King Arthur, King Arthur: The Druids, King Arthur: The Saxons, Total War-sorozat Kategória: stratégia A játékosok közül bizonyára nagyon sokan emlékeznek még 2009 zimankós novemberére, amikor a magyar játékfejlesztés történelemkönyvébe egy újabb fontos fejezetet írt a hazai Neocore Games csapata.Harmadára csökkentették a Sigma SD1 árátA Sigma gyártástechnológiai változtatásokra hivatkozva radikálisan átalakította csúcskategóriás készüléke, az SD1-es árazását.LG Optimus Vu és Miracle, új Nokia Egyszerre három új okostelefonról futott be hír a napokban, bár ezek közül csak kettőről tudjuk, hogy nagyjából mire is számíthatunk.Félmillió állás az appfejlesztésben Csak a tengerentúlon majdnem félmillió új állást köszönhetnek az okostelefonra és tábla PC-re fejlesztett appok megjelenésének és immár széleskörű alkalmazásának, bár ez a terület gyorsan változik.
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
torjoz  
2005. nov. 11. 02:30 | válasz | #27
mert nekem bizonyíték kell nem ígéret
torjoz  
2005. nov. 11. 02:29 | válasz | #26
Hát persze hogy én is úgy veszek MP3 lejátszót, hogy bemegyek egy boltba,;kirakatom az eladóval az összes MP3 lejátszót a pultra; előveszem a hátizsákombol a 3 kg-os tesztkalapácsomat,; mindegyikre rávágok amekkorát csak bírok, és amelyik kibírta a tesztet(vagy legkevésbé károsodott) azt megveszem, vagy ha károsodott, akkor olyan típusú és márkájóbol kérek egy másikat!!
cue  
2005. nov. 10. 21:44 | válasz | #25
"És ne hibáztassuk ezért M$-t és Int€l-t sem! Az ő termékeik - ha néha le is fagynak - legalább strapabíróak."

Hát az Office valóban nem karcolódik! :)
cue  
2005. nov. 10. 21:42 | válasz | #24
Itten a DeLL gép a napi négy-ötszöri explorer fagyitól sokkal jobban teker, mint egy 100%-on járatott iMac.
Pedig előbbi a lábamnál van, erősen az asztal alatt - utóbbi meg a füleim előtt 50 cm-re.
2005. nov. 10. 20:10 | válasz | #23
Karcolva nem játsza le a zenéket? Éljen a funkcionalitás!
2005. nov. 10. 16:25 | válasz | #22
Megértem az elkeseredett vásárlókat, hiszen vettek egy indokolatlanul drága, de legalább semmi extrát nem tudo, ámde design-os MP3 lejátszót, és ennyi pénz ellenére is karcolódik :)
Nem is értem miért használnak egyes elvetemült emberek képernyővédő-fóliát a telefonjukhoz, fényképezőgépükhöz vagy a kézi konzolgépükhöz???
Ronel  
2005. nov. 10. 16:05 | válasz | #21
hat nem egeszen nekem is van egy ilyen kis szarom, es karcolodik ossze vissza elozo i podoknal megszokott volt hogy zsebreteszed mert nem akarsz kulon taskat venni hozza, azert ilyen kicsi hogy kenyelmessen tudd hasznalni,
most egy selyemtokban tartom ami ugyahogy lassitja a folyamatot, de en is jelentkezem uj nano... egyebkent az a velemenyem hogy ha varnak meg a kiadassal es tokeletesitik az feluletet akkor kihozhattak volna karacsony elot es megtobbet adnak el belole. a leiras nem pontos szerintem mert nem a kijelzo karcolodik, nincs kulombseg a kijelzo es a tobbi elso felulet kozott.. csak a konzolnal hasznaltak mas anyagot. soval a tobbi resz is ugyanugy karcosodik, emlexem meg amikor leszedtem rola a foliat , de szep volt de mar akkor ereztem hogy itt ez nem lesz oke... mindenesetre csodas kis lejatszo meg kell hagyni


Pisz
Ulkesh  
2005. nov. 10. 15:54 | válasz | #20
Szerintem kezdjuk beperelni az osszes PDA gyartot, mert a keszulekeiknek serulekeny a kijelzoje es nem lehet oket farzsebben tarolni, sot kulcscsomo mellett sem. Borzalmas..
Ez tipikusan amerikai hozzaallas, ahol be lehet perelni a Wirhpool-t, mert nem irtak le a hasznalati utasitasban, hogy a mikro nem alkalmas macska szaritasara.
Szanalmas bagazs..
aziru  
2005. nov. 10. 14:51 | válasz | #19
"valamikor '97 körül adott az applenak az ms egy 150millió dolcsis tőkeinjekciót. de már nincs tulajdonrésze benne (szavazati joga korábban sem volt)"

Igy van.
Az MS részesedése csak olyan vagdalózás, mint az egy gombos egér volt korábban. Egyszerű: rá kell dugni egy 1000 Ft-os görgős egeret. Nagy feladat :)
aziru  
2005. nov. 10. 14:45 | válasz | #18
"Én eddig egyetlen Apple terméket próbáltam ki, de elég is volt: QuickTime...
Mindig is sz*rok voltak az Apple termékei."

OSX-en tudod melyik a legtrágyább program? Az MS Media Player. Szóval azért mert Winszaron az egyetlen Appl program amit kipróbáltál az a Quicktime volt, még nem jelenti azt, hogy a natív OSX-es verzió is olyan. Igazad van, nem jó a Quicktime for winszar. De én sem azért mondom hogy szar a windows, mert a media player egy trágyadomb, hanem azért, mert naphosszat mac és pc előtt is űlök, így tökéletes összehasonlítási képem van. Természetesen eladtam az utolsó bádoglemezes PC-met, és kizárólag mac-et használok otthon. Azóta nem nyűg a munka.
2005. nov. 10. 14:18 | válasz | #17
valamikor '97 körül adott az applenak az ms egy 150millió dolcsis tőkeinjekciót. de már nincs tulajdonrésze benne (szavazati joga korábban sem volt)
2005. nov. 10. 13:16 | válasz | #16
Ez nagyon cikis mert az ipodot eddig pont azzal reklámozták h az egyszerűségével fogja meg az embert, nos valóban: ha nincs benne rádió, akkor az nem is tud elromlani mondjuk... Viszont h az egyik legfontosabb része a kijelző is megsérül, így már ez az elmélet is meghiúsul!
acdc  
2005. nov. 10. 13:05 | válasz | #15
http://index.hu/tech/hardver/apcvs051103/
NEXUS6  
2005. nov. 10. 12:58 | galéria | válasz | #14
Mivel vagy 30-40%-ban M$ tulajdon a cég, nem igazán fog ugrálni!
Macc  
2005. nov. 10. 12:49 | válasz | #13
"Mindig is sz*rok voltak az Apple termékei." hehehe...
szombi  
2005. nov. 10. 12:33 | válasz | #12
Én eddig egyetlen Apple terméket próbáltam ki, de elég is volt: QuickTime...
Mindig is sz*rok voltak az Apple termékei.
És ne hibáztassuk ezért M$-t és Int€l-t sem! Az ő termékeik - ha néha le is fagynak - legalább strapabíróak.
Ne jöjjön senki azzal, hogy M$ megeszi az Apple-t, csak azért mert erősebb.
Egyszerűen az a baj, hogy az Apple nem mer erős lenni. Nem mer Appl€ lenni!
Hülyén hangzik, de szó szerint szándékosan kiszolgáltatja magát...
Dzson  
2005. nov. 10. 11:57 | galéria | válasz | #11
Jó az az apple, meg nagyon halk - ameddig a proci terhelését nem tornázzuk 80% körülire, mert akkor aztán elkezd zúúúgni mint inteles társai - az a fránya rpm szabályozott hűtőventi... :)))
Pharaoh   2001. 04. 25. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 04. 25. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 04. 25. óta regisztrált VIP fórumozó
2005. nov. 10. 11:57 | galéria | válasz | #10
Az ipod előnye a nagy kapacitás, samsung, sony-ban ilyet még nem láttam
2005. nov. 10. 11:49 | válasz | #9
hány apple terméket próbáltál ki eddig?
NEXUS6  
2005. nov. 10. 10:14 | galéria | válasz | #8
Akkor vennék ipodot, ha valami jó kis Samsungot, esetleg Sonyt nem tudnék beszerezni.

Annyi pénzért már egy kategóriával magasabbat kapsz olyanokból, a "Nóném" márkájúakról nem is beszélve!;)
Macc  
2005. nov. 10. 09:57 | válasz | #7
OFF: az x86-ra valtas eleg siralmas sztem is, de a felejthetoseg azert eros: Hasznaltal mar Apple software-t?
Macc  
2005. nov. 10. 09:55 | válasz | #6
OFF: mar bocs de a 20e ft-os bill (ami csak 8) eddig a legjobb amit hasznaltam (es nem 1000Ft-os szarokhoz hasonlitom), ez mondjuk szubjektiv de mit ertesz azon, hogy nem lehet rajta irni???

ON: A nano egy vekony kis cucc, lehet vigyazni kellene ra? nyilvan nem all ugy ellen a gyurodesnek mint a 2cm vastag tarsai.

Vers  
2005. nov. 10. 09:08 | válasz | #5
az apple cuccai csak szépek de nem müködnek, a 20ezer forintos billentyüzetén csak irni nem lehet de legalább designos LOL
most hogy x86-os procikra váltott asszem ez a cég felejthetö is minden szempontbol..

intrex  
2005. nov. 10. 08:51 | válasz | #4
"miután egyre több vásárló iPod Nanoja karcolódott meg vagy vált használhatatlanná, minden különösebb ok nélkül"

Igen, értem. Megvásárolták, otthon kitették az asztalra, másnap reggel meg teljesen össze volt karcolódva a kijelző, minden különösebb ok nélkül. Sőt, használhatatlanná vált, pedig ők pusztán az interneten terjedő pletykák szerint tesztelték a készüléket. Az egy dolog hogy fél centi vastag, de miért nem bír ki egy buszon űlő hátsózsebet? A piszok Apple nem látta el acél merevítőkkel a vázat, a kijelzőt nem vonta be strapabíró teflonnal, a touchpad fölé nem tett biztonságos acéllemezt. Hallatlan. Számtalan eset fordult elő, hogy a mit sem sejtő vásárlók a kulccsomóval együtt kirántották a zsebükből, mely kulccsomó nem elég hogy összekarcolta, de még a fölre esés utáni rátaposást sem bírta ki. Ez is jelzi, hogy a könnyű kis műanyag szerkezet helyett jó másfél centi vastag acélburkolattal kellett volna ellátni, golyóálló üveggel az ócska plexi helyett.

Komolyan mondom, nevetséges.
Sanko  
2005. nov. 10. 06:15 | válasz | #3
hát igen ...ez az a bizonyos "másképp gondolkodás"
basszuk át a vevőket ahol csak lehet...
2005. nov. 10. 05:49 | válasz | #2
igen ha 2 cm vastag.....
2005. nov. 10. 01:46 | válasz | #1
esetleg egy védöfólia nem jelentene megoldást?